Egy ködös, hideg és barátságtalan napon hajó fut ki Hamburg kikötőjéből valamikor a harmincas évek elején. A Polarlys úti célja a jeges, hideg és még barátságtalanabb észak, a norvég partok. Petersen kapitány, a tapasztalt tengerjáró tudja, hogy végighajózni a borús kikötők során az évnek ebben a szakában nem valamiféle kéjutazás, hanem puszta kötelesség és üzlet. Arra azonban senki sincsen felkészülve, hogy az utasok és a személyzet között egy bűnöző rejtőzik, s a kezdeti baljós előjelek rettenetes eseményeknek, erőszaknak, titkoknak és újabb bűntényeknek adják át a helyüket, amint a hajó elindul útjára…

Az elátkozott hajó a legtöbb bibliográfia szerint szerzője, Georges Simenon legkorábbi könyvformában megjelent műve volt. Benne a fiatal író egy látszólag közhelyes alapszituációt választott magának: a szinte kísértethajóként, megállíthatatlanul végső célja felé haladó tengerjáróét, amelyen a halál, a gyilkosság és a boldogtalanság szelleme utazik. Titkok, elhallgatások, gyilkosságok követik egymást a történetben, ahol a második áldozat mindjárt a hajón utazó detektív, így aztán a Polarlys zárt világába kényszerült civilek feladata lesz, hogy kinyomozzák, mi is történt pontosan Párizsban és a titokzatos utas kabinjában. Ahogy azonban azt már Maigret felügyelő kitalálójától megszokhatta az olvasó, ez a regény sem az egyszerű borzongatás könyve: hiszen akkor alaposan el is avult volna a születése óta eltelt nyolcvanhárom évben. Ehelyett ma is lebilincsel váratlan fordulataival, s utánozhatatlan hangulata, felkavaró érzelmei nagyon erősen hatnak arra, aki kézbe veszi.

Számomra például végtelenül szomorú, sőt elkeserítő regény volt Az elátkozott hajó: a félresiklott életek, elmulasztott lehetőségek, tragikus véletlenek és beteljesületlen szerelmek könyve. Tagadhatatlan, hogy kiváló és izgalmas krimitörténettel is rendelkezik – de ha valaki megkérdezné, mi maradt meg bennem a legjobban belőle, nem a gyilkos erőszaktevő üldözését, a pimasz fűtő rejtőzködését, a rejtélyes Katia titkolózását vagy a hajón elkövetett újabb gyilkosság leleplezését említeném. Ehelyett olyasmik jutnának eszembe, hogyan hatott rám a jelenet, amiben Petersen kapitány megérezte egy gyönyörű nő parfümillatát és teste melegét. Vagy hogy hogyan néztem borzongva a saját szobám sötét sarkába, amikor az egyik szereplő belépett a félhomályos, túlvilági hangulatú hajószalonba, ahol kialudt az egyik petróleumlámpa. Esetleg hogy mennyire sajnáltam a tizenkilenc éves Vriens harmadtisztet, aki félelmetesen másnaposan érkezett meg a hajó indulásakor, és rosszul volt a tengertől, mégis olyan tökéletes tisztként szeretett volna viselkedni…

A titokzatos hajó kiváló roman durs-regény, de szépszavú lélektani elbeszélés is. Erős és meglepő jellemábrázolása, egészen költői (és nagyon jól fordított) szövege, valamint szuggesztív képei sokak kedvencévé tehetik: bizalommal ajánlom azoknak is, akik a krimit különösebben nem szeretik, de örömüket lelik a jó könyvekben.

A cikk az Ekultura.hu-n: Georges Simenon: Az elátkozott hajó
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én