Nagyon okos nő. Intelligens, megfontolt, minden pillanatban érzékelhető, hogy figyel és töpreng. Szeret olvasni, táncolni, kihívóan öltözködni és imádja, ha ő van a középpontban. Magas, karcsú, a bőre hófehér. Haja szőkésbarna, de ma már általában vörös parókát visel. Az arca ovális, a homloka magas, a szeme melegbarna, a jobb egy kicsit kisebb, mint a másik. Az orra ívelt, egészen férfias. A szája keskeny, az álla kissé hegyes, nagyon határozott. A keze gyönyörű, az ujjai hosszúak és kecsesek. Hatvanhét éves. És lenyűgöző. Ő Erzsébet, a királynő: az 1600-as év Angliájában mindennek a kiinduló- és a végpontja, az univerzum közepe. Az ő Angliájába repíti el az időutazásra vágyót Richard Tames útikönyve, a Shakespeare Londonja napi öt garasból.

Az eredetileg a híres Thames & Hudson kiadó indította, nálunk a Scolar kiadta Utazzon a történelemben! sorozat harmadik kötetében új szerzőt ismerhetnek meg az olvasók. Azok után, hogy a kritika mennyit dicsérte az első két, Rómáról és Athénról szóló könyv íróját, Philip Matyszakot, talán eretnekség leírni: de nekem Richard Tames szövege még sokkal jobban tetszett. Még izgalmasabb kötet született, nem csoda, hiszen Tames London történelmének és idegenforgalmának nemzetközileg elismert szakértője. A már ismerős szerkezet, amelyben témáról témára haladva ismerhetjük meg a 16-17. század fordulójának Londonját az étkezéstől és öltözködéstől a vásárláson, ünnepeken át a legfontosabb látnivalók bemutatásáig, képekkel, térképekkel, rajzokkal, korabeli érdekességekkel kiegészítve, mintha ebben a kötetben még jobban működne, mint elődeiben. A világ még érdekesebb, s olvasás közben úgy érezhetjük, a korszak híres emberei, mint a zseniális Shakespeare, a púpos miniszter, Robert Cecil, a divatdiktátor felfedező, Sir Walter Ralegh, a királynő varázslója, Dr. Dee, sőt, maga a királynő is, személyes jó ismerősünkké válnak.

Rengeteg kérdésre választ kaphatunk, még olyanokra is, amelyek sosem jutottak volna eszünkbe. Például, hogy miért nem használták a Gergely-naptárt Angliában? Hogyan volt lehetséges, hogy a legtöbb angol sörözőnek nő volt a tulajdonosa? Melyek voltak a legjobb iskolák a korszakban? És melyekben lehetett a latin mellett angolul is beszélni néha? Mi volt drágább a korszakban: három seprű vagy három kanál? Miként volt szokás kiválasztani a házasságra megfelelő napot? Mi volt a népszerűbb akkoriban: a medve- vagy a kakasviadal? Hogyan juthatott be egy boncterembe a bátor vállalkozó? Milyen volt egy korabeli börtön? Miért karcoltak a látogatók graffitiket a Szent Pál-katedrális ólomtetejébe? Hol mondta a királynő: „ennek a helynek a rabjából emelkedtem fel ennek az országnak az uralkodójává”?

Sose hittem volna azt sem, hogy le fog kötni egy táblázat, ami elmagyarázza, hogyan lehet a korban használt hatféle arany- és kilencféle ezüstpénz átváltogatni. Pedig ez történt: az eddig csak könyvekből, filmekből ismert pennyk, garasok, shillingek, reálok és angyalkák (igen, ilyen nevű pénz is volt) rendszere… na jó, átláthatóvá nem vált, de legalább egy kicsit megsajnáltam a korszak pénzváltóit… Egy francia koronáért egyébként a könyv szerint „általában hat shillinget adnak, de néha hat shillinget és négy pennyt. A franciáknál sosem lehet tudni.” A kedvenc pénzem a rose noble lett, mivel a rózsa a királynő jelvénye.

A könyvből arra is fény derült, milyen kertek voltak a legdivatosabbak a korszakban: a legszebbekben füves tekepályák és mesterséges dombok váltakoztak kőrisfaligetekkel, virágágyakkal, nyírott sövényekkel, szökőkutakkal és barackosokkal. Meg persze rózsalugassal, hiszen a rózsa a királynő jelvénye.

A korabeli gyógymódok is nagy hatást tettek rám. Azt ugyanis még el tudom képzelni, hogy jó a náthára, ha egy darabka fehérrépát dugok az orromba, és lehet, hogy kidugul a fülem, ha kenderolajat öntök bele, és azon a lábamon ugrálok, amelyik oldali fülem zúg. Viszont, remélem, sosem jutok el odáig, hogy az asztmámat édesgyökérrel átmosott rókatüdő fogyasztásával, vagy a hajhullásomat égetett galambürülék felkenegetésével gyógyítsam. Akkor már inkább ennék a korszakban, és nem gyógyulnék: a csodás finomságok, mint a hattyúhús, a kócsag saját vérében, vagy a kagyló ugyan a többség számára elérhetetlenek, de én megelégednék az apró angol eperrel (persze csak akkor, ha cukros, fahéjas, gyömbéres borban tálalják), a suffolki juhsajttal vagy épp a francia recept alapján, főtt rizsből, kappanhúsból, mandulatejből és cukorból készített blancmange-zsal. A királynő kedvenc finomsága egyébként a cukrozott mandula volt, mint a könyvből kiderül.

Zárásképpen le kell írnom, hogy egyszerűen megkedveltem ezt a könyvet. Nemcsak szellemes volt, érdekes és szép (66 képe mellett 11 színes festményillusztrációval), de valóban meg is szerettette velem a helyet és az időt, amiről szólt. Legszívesebben újra odautaznék képzeletben: még úgy is, ha valaki kezelni szeretné az asztmámat. Mert a régmúlt, I. Erzsébet Angliája élőbbnek és izgalmasabbnak tűnik innen nézve, mint eddig bármikor.

A képeken I. Erzsébet (1533-1603, uralk. 1558-1603) látható a National Portrait Gallery egy 1585-ös képmásán, a Darnley-portrén (1575), William Segar Hermelines portréján (1585), a Szivárvány-portrén (1600) és az Armada-portrén (1588). Természetesen mindegyik hízelgő és egy uralkodót ábrázol, nem egy embert, de az első kettő közelebb állhat a valósághoz.

Linkek
Utazzon a történelemben! - A Scolar kiadó Útikalauz-sorozata
Philip Matyszak: Antik Róma napi öt denariusból
Philip Matyszak: Antik Athén napi öt drachmából
Charles FitzRoy: Reneszánsz Firenze napi öt forintból
Donald P. Ryan: Ókori Egyiptom napi öt debenből

A cikk az Ekultura.hu-n: Richard Tames: Shakespeare Londonja napi öt garasból
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én