Szenvedélyem a krimik olvasása, s szívesen vennék kézbe ilyesmit magyar szerzőktől is. A hazai könyvkiadás azonban eddig nemigen kényeztetett el. Idén azonban elindult az Athenaeum kiadó Friss magyar krimik sorozata, én pedig máris három remek olvasmányélménnyel lettem gazdagabb. S bár a sorozat első három tagját lehetetlen összehasonlítani, annyira másfélék és másként jók, nekem talán a Hamlet halott tetszett a legjobban: egy izgalmas, professzionálisan megírt, jó magyar krimi volt.

Hogy eddig miért nem találtam magyar krimikedvencet? Először is, hagyományos detektívtörténetre, tényekkel, esetekkel, tanúkkal, titkokkal és nyomozással teli regényekre vágytam, ahol a történet nem vezet világméretű politikai és gazdasági összeesküvésekhez (mint Frei Tamás könyveiben), és nem is a valóságban megtörtént esetek rejtelmes magyarázatát adja szépirodalmi eszközökkel (ahogyan Kolozsi László vagy Kereszty András regényei teszik). Olyan könyveket szerettem volna olvasni, ahol a magántörténetként induló esetből még bármi lehet, politikai bűntény vagy lélektani rejtély, s a történések végig megmaradnak az elképzelhető realitás talaján, de mégsem bulvárosan titokzatoskodók. Másrészt olyan regényt akartam, amelyik viszonylag keveset használ fel az amerikai stílusú akció- és thillerelemekből (ezt csinálja például Réti László, egyébként elképesztően jól), s még véletlenül sem játszódik külföldi környezetben (mint például Lesley Valley vagyis Garamvölgyi László könyvei), vagy egy mesterségesen megalkotott (szöveg)világban (így Vavyan Fable vagy T. O. Teas sem jöhetett szóba). Ehelyett ízig-vérig magyar sztorikra vágytam, amely legalább olyan profi módon mesélődnek, mint egy jó angolszász vagy skandináv krimi, mégis teljesen hitelesen hazaiak. Végül feltételül szabtam, hogy a könyv a jelenben játszódjon: nem a Monarchia idején (ahogy Baráth Katalin Dávid Veron-regényei), nem a harmincas években (mint Kondor Vilmos európai hírű Budapest-történetei), sőt, még csak nem is a Kádár-korszakban (ahogy Sárosdi Bence Az árulója). Nem csoda, hogy nehezen került kezembe a megfelelő kötet.

Pataki Éva és Vajda Anikó új regénye azonban pontosan olyan, amilyenről fentebb írtam. Ha nem hangzana furcsán, legszívesebben azt mondanám, ez egy valódi magyar skandináv krimi. Persze ez nem azt jelenti, hogy a szerzőpáros valamelyik svéd írót utánozza. Ám ha például Kristina Ohlsson szintén idén kiadott Elnémítva és Ninni Schulman Lány a hóban című kötete között olvassa az ember a Hamlet halottat, ugyanazt a minőséget, profizmust és élvezetet találhatja meg mind a három könyvben.

A történetről nem szabad többet elárulni, mint a könyv fülszövege teszi: meggyilkolják az ünnepelt, elképesztően tehetséges, vonzó – és meleg – színészt, a fiatal nyomozónő, Salgó Anita pedig, nem sokkal azután, hogy megkapja az ügyet, máris állandó életveszélybe kerül és egyre sötétebb és átláthatatlanabb titkoknak jut a nyomára. Szélsőjobboldali szervezet fenyegeti, politikusok rendelik magukhoz, ráadásul meggyűlik a baja egy jóképű és lelkes újságíróval is. Mindeközben a magánélete is zavaros: húzom-eresztem viszonya volt férjével, aki még mindig jelen van az életében, legalább olyan érdekes, ahogy azt a skandináv krimik rendőrnőinek a civil életéről olvasva megszokhattuk.

A könyv fordulatai végig ébren tartják az érdeklődést. Nagyon izgalmasra sikerült például a könyvbéli pszichológus nyomozásának leírása, s remekül vezetett félre a befejezés: a szerzők először felébresztették, majd elaltatták a gyanúmat – ami egyébként helyes volt –: így végül mégsem tudtam kitalálni a teljes megoldást. Különösen jó volt csupa hazai eseményről olvasni: s itt kiemelendő, hogy ez a regény a legkevésbé sem A tanú magyar narancsaként működik, vagyis nem kell megalkudni ügyetlen leírásokkal, félig hihető párbeszédekkel, miközben azon sóhajtozunk, nem baj, azért ez mégiscsak a miénk… Ehelyett a két szerző tökéletesen tud írni, a szereplők valóságosak és sokdimenziósak, a cselekmény pedig hihetően és élvezetesen burjánzik, s csak ott válik kissé hihetetlenül kalandossá, amikor már úgyis „megvette” az olvasót: a nagyot csattanó befejezésnél.

Zárásképpen fontosnak tartom viszont leírni, hogy a kötet reklámkampányával nem igazán értettem egyet. A fül is azt sugallja, hogy ebben a regényben mindent és mindenkit be kell azonosítani, mert akkor aztán, hűha, sokkal érdekesebb lesz. Találni olyan kritikát, amely még Széplaki Tibor „valódi nevét” is megadja: ezzel máris a tegnaphoz rögzítve a történetet az éppen most helyett… Én inkább azt javasolnám, hogy a jól értesült mindentudás helyett képzelje mindenki olyannak a szereplőket és a helyszíneket, amilyennek szeretné. Így a regény bízvást túlélheti a 2013-as évet, sőt, akár öt év elmúltával is friss magyar krimi maradhat.

Mert jó könyv, önmagában is. Érdemes elolvasni.

A cikk az Ekultura.hu-n: Pataki Éva – Vajda Anikó: Hamlet halott
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
A sorozat másik tagjáról: Kovács Noémi: Lélekölő
A kis képek Leicester earljét ábrázolják a 16. századból, de valamiért olyan Hamletesek nekem, főleg így, hogy kérdő tekintetükkel rám bámulnak. Elnézést a képek manipulálásáért, az eredetiek itt, itt és itt találhatók.