Történelmi regények, amelyek az ókori Egyiptomban játszódnak
A lista első része a szerzők vezetékneve szerint rendezve A-tól J-ig

A lista második részét K-tól Z-ig lásd a Történelmi regények - Egyiptomi gyűjtemény 2./2. című bejegyzésben.

Link az Egyiptomi gyűjtemény főoldalára.

Bene Zoltán
Fekete föld
Az egyiptomi Amenemhát története
Bába, Szeged, 2001.
Jó dolog a regények felsorolását magyar szerző művével, s igazi irodalommal kezdeni. A fiatal prózaíró első könyve volt ez, amelyik bizonyítja, hogy szerzője fantasztikusan ír: olvasmányosan, hangulatosan és lebilincselően. A változatos hosszúságú részek, a költői linearitás az elbeszélésben megtűzdelve időbeli előre- és visszaugrásokkal, a különleges kerettörténet, s legfőképpen az önéletíró főszereplő, Amenemhát kételkedő-önfelfedező kommentárjai, amelyekkel saját sorsának megírását kíséri egyszerre teszik hagyományosan széppé és modernül kísérletezővé a regényszöveget. Ráadásul az író mindent tud választott korszakáról: a nagyon ritkán bemutatott zűrzavaros időszak, Egyiptom i. e. 6. századi története izgalmasan, elképzelhetően, egyénien elevenedik meg a lapokon: II. Pszammetik fáraó, a szaiszi dinasztia utolsó nagy uralkodója, az őt követő Uahibré (Apriész), az elődét puccsal letaszító II. Jahmesz (Amaszisz) és a perzsák által elűzött III. Pszammetik uralkodása idején járunk. De a legfontosabb: ez a könyv ugyan szórakoztató, kalandos, fordulatos történelmi regény, de sokkal több is annál: inkább egy hangulat regénye. Amenemhát, a tisztviselő-írnok, fáraók bizalmasa végig megmarad kételkedőnek és igaza van. Mindig szépet remél, de a rosszra készül, s sajnos visszatekintve élete látszatra nem más, mint maga a kudarc. Ám valójában nincs beleszólása történetébe: körülötte egy kultúra búcsúzkodik, egy világ tűnik el - az egyiptomiak észre sem veszik, hogyan válik Görögföld a világ közepévé, s hogyan üresedik ki és válik értéktelenné saját világuk és múltjuk. Ám nem a görögök és nem a perzsák miatt: így hozza a múló idő. Ezzel, az idővel, a visszafordíthatatlan változásokkal kerül szembe Amenemhát, aki azzal, hogy megírja szomorkás, önironikus, reménytelen hangú, mégis bölcs önéletírását, hőssé nemesedhet: értékteremtő egy érték nélküli világban. Nagyon tetszik nekem: lehet tőle tanulni.
A korszakról szól még Georg Ebers Egyiptomi királylány című műve és Christian Jacq Az istenek bosszúja című kétkötetes regénye. Hozzá kell még tennem, hogy Bene Zoltán számomra valami olyan hangulatot teremtett a Fekete földben, amit nagyon kerestem Mika Waltari Szinuhéjában, de nem találtam meg.

Agatha Christie
És eljő a halál
Hunga-Print, Bp., 1993, Európa, Bp., 2007.
Agatha Christie régész férje, Max Mallowan mellett maga is részt vett számos ásatáson, így bizonyára nem volt számára idegen a múlt rekonstruálása. A régészet nagy korszakának hajnalán járt ásatásokon, s tanúja volt az ókori Mezopotámia egy szelete, Ur városa újjászületésének. Sikeres krimiszerzőként sem tett mást, mint nyomozóival rekonstruáltatta a múlt egy pillanatát, azt, amikor valaki bűntettet követett el a detektívregényben. Mégis egészen váratlan ötletnek engedelmeskedve hagyta el az ismerős terepet, a kortárs világot (amelyben belga mesterdetektívje, Hercule Poirot már többször is ellátogatott Egyiptomba: a Halál a Níluson című regényben és Az egyiptomi királysír esete című novellában), hogy egy hamisítatlan történelmi detektívregényt írjon meg, amely a 11. dinasztia korában, a Középbirodalom hajnalán játszódik. Az események egy család, Imhotep, a ká-pap famíliája körében játszódnak, s számos halálesetnek lehetünk tanúi, mire eljön a váratlan megoldás pillanata. Christie-t az 1920-ban előkerült, ma Heqanakhte-leveleknek nevezett dokumentumok ihlették, amelyek egy vidéki ká-pap és családfő dörgedelmes írásai családja különböző tagjainak, s rejtélyes módon egy sír törmelékei közül kerültek elő. A ma elfogadott datálás a leveleket a 12. dinasztia, I. Szenuszert uralkodása idejére teszi, de Christie saját korának legfrissebb tudományos eredményeire (és barátja, Stephen Granville egyiptológus professzor tanácsaira) támaszkodott, amikor megelevenítette Reniszenb és családja életét. A könyv nemcsak remek krimi és fantasztikus múltidézés, de történelmileg is pontos: akár a korabeli ékszerek, bútorok, ételek, földművesmunkák, akár a sírbéli szertartások részleteit tekintjük. Igazi óegyiptomi élvezet!

Dáné Tibor
Áthá-Rá-sorozat
1. Négy tenger hajósa
2. A fáraó igazlátó szeme
Bukarest, 1958 és magyar kiadások
Nagy szenzációja volt a hetvenes éveknek a nemrég elhunyt erdélyi magyar író, Dáné Tibor két ifjúsági regénye (leginkább az, hogy ezek a könyvek megjelenhettek). Még 1958-ban adták ki a szerző vaskos kötetét Bukarestben Áthá-Rá, a fáraó írnoka címmel, ezt bontotta átdolgozva két kötetre a magyar kiadó. A Delfin sorozatban látott napvilágot a Négy tenger hajósa (1973), amely arról a feltételezett expedícióról szól, melyet Kirkuf, Nékó fáraó küldötte vezetett, s amely (véletlenül) körülhajózta Afrikát. A fáraó igazlátó szeme (1979) pedig egy másik utazást mesél el, melyre a titokzatos herceg, Ikhn-Athon küldi el Áthá-Rát, aki eljut egészen a Duna-deltáig és azon is túl... A könyvek valóságalapja véleményem szerint elég szűkös, s különösen a második kötet már teljesen szabadon bánik mindazzal, amit Egyiptomról tudunk és nem tudunk. Ezek a könyvek mégis egy nemzedék kedvenc olvasmányai, ezért úgy éreztem, hogy szerepelniük kell itt.

Paul Doherty
Amerotke-sorozat
1. Ré álarca
2. A Hórusz-gyilkosságok
3. Az Anubisz-rejtély
4. Széth mészárosai
5. Ízisz orgyilkosai
6. Ptah méregkeverője
7. Szobek kémei
Gold Book, Debrecen, 2003, 2003, 2004, 2004, 2005, 2007, 2010.
Az angol szerző történelmi krimisorozata az egyiptomi Újbirodalom idején, Hatsepszut királynő korában játszódik. Főhőse, Amerotke, a thébai bíró, akinek bonyolultabbnál bonyolultabb ügyeket kell megfejtenie, sokszor állandó életveszélyben. Miközben szemtanúi vagyunk politikai orgyilkosságnak, sírrablásnak, sírgyalázásnak, szerelmi féltékenységnek, harci árulásnak, és orvosi tévedéseknek, látjuk Hatsepszutot háttérbe szorított királynéként, sikeres fáraóként, tanácstalan szerelmesként és győztes hadvezérként és találkozhatunk titokzatos építész-politikus-szerelmével, Szenenmuttal, Doherty merészen és színesen rekonstruálja a XVIII. dinasztia korának Egyiptomát, elénk állítva a társadalom különböző csoportjait főpapoktól a szegény tolvajokig, s bemutatva Théba nyüzsgő városának életét és a kor problémáit. Ami a könyv erénye, a hátránya is. Izgalmas, gyors menetű, meglepő és tarka a történet, ugyanakkor történelmileg sokszor pontatlan, leegyszerűsített, anakronisztikus, szereplői pedig felületesen ábrázoltak. Egyiptológusoknak inkább bosszankodásra ajánlott, de aki kellemes nyári olvasmányra vágyik, bátran belevetheti magát Amerotke történetébe. A magyar kiadás szép, igényes kivitelű, bár a fordítás rejt néhány kínos bakit. 2010-re kisebb kihagyás után végre a hétkötetes sorozat is befejeződött.
A korszak iránt érdeklődőknek ajánlom (Ghyczy-)Dráveczky Zsuzsa Asszony a fáraók trónján című regényét, Hornyák András Az északi szél édes fuvallata című könyvét, Pauline Gedge A Hajnal gyermeke című életrajzát, illetve Violaine Vanoyeke A fáraónő-trilógiáját és Tuthmózisz-trilógiáját.

Paul Doherty
Mahu-sorozat
1. Gonosz árny Nyugat felől
2. A hiénák éve
3. A kobra éve
Gold Book, Debrecen, 2004, 2005, 2006.
Az angol szerző történelmi krimisorozatáról, a Hatsepszut korában játszódó Amerotke-történetekről a leghíresebb. Ebben a jóval komolyabb hangvételű, de nem kevésbé érdekes trilógiájában az ókori Egyiptom történelmének egyik legizgalmasabb időszakát, Ehnaton fáraó korát rekonstruálja, mégpedig a korszak egy valóban létezett szereplője, Mahu rendőrfőnök szemszögéből. Miközben Ehnaton egykori tanulótársának, majd befolyásos hivatalnokának állítólagos naplóját olvassuk, megismerkedhetünk az Egyiptom történetében először egyistenhitet bevezető fáraó gyermekkorával, ifjúságával, családja történetével, uralkodásának és rejtélyes halálának (eltűnésének?) körülményeivel, s találkozhatunk Tutanhamonnal, Aj nagyúrral, sőt egy álfáraóval is. Doherty a szokottnál is szabadabban és merészebben kezeli a régészek és történészek adatait, s olyan különös megoldással áll elő az Ehnaton-titok megfejtésére, amely már súrolja az antiegyiptológusok elméleteinek határát. De mivel ezek a könyvek szerencsére regények, mindenki nyugodt szívvel és izgalmában körmöt rágva forgathatja Mahu titokzatos, sötét és kiábrándító emlékezéseit.
A kor történelme iránt érdeklődőknek ajánlom még John Petrie Az írnok-sorozatát, Andreas Schramek A Sólyomisten országában című trilógiáját, Pauline Gedge A tizenkettedik átváltozás és Michelle Moran Nefertiti című regényét, Mika Waltari Szinuhéjét, Hegedűs Géza Az írnok és a fáraó című regényét, Christian Jacq A Napkirálynő című könyvét és Gerald Messadié Viharok a Níluson-trilógiáját.

Georg Ebers
Egyiptomi királylány
Bastei Bp., 2000.
Georg Ebers egyiptológus professzor volt. De valahol, nem is olyan mélyen a száraz tényeket kedvelő tudósemberben ott lakott egy igazi, romantikus lelkületű férfi is, aki híresen jól adott elő, s főleg hatalmas sikert aratott egyiptomi tárgyú, drámai, tragikus történeteivel. Miközben kora minden tudományos eredményét ismerte és felhasználta, szabadon csapongó, krimiszerűen izgalmas, mégis a tizenkilencedik századi regényekhez hasonlóan monumentális és igényesen megszerkesztett könyveket írt, kétségbe ejtve vele azokat a kollégáit, akik ezeket a "könnyű" olvasmányokat, amelyek még anyagi hasznot is hajtottak írójuknak, mélységesen elítélték, keletkezésükre pedig az egyiptológusszakma megcsúfolásaként tekintettek. Be kell valljam, számomra Ebers már egyáltalán nem lektűr vagy könnyű olvasmány: regénye kellemes, lassú tempóban halad előre a sötét végkifejletig. Első könyvében már ott van regényeinek minden későbbi erénye: a tempóért kárpótolnak a cseppet sem didaktikus, de pontos részletek, az emlékezetes (női) szereplők és a különleges témaválasztás: kevés szerző foglalkozik Egyiptomnak azzal a korszakával, amikor a görög befolyás már elkerülhetetlen volt, de az ország még a függetlenség mítoszában tetszelgett.
Egyiptomnak erről a különös perzsa-görög-egyiptomi keverék kultúrájú korszakáról szól Christian Jacq Az istenek bosszúja című kétkötetes regénye is.

 Georg Ebers
Uarda, Egyiptom rózsája
Bastei, Bp., 1999.
Georg Ebers egyiptológus Egyiptomi királylány című regénye 1864-es megjelenése után sokáig nem kezdett újabb könyvbe. Megszerezte az egyetemi magántanár képesítést, közreadta disszertációját a huszonhatodik dinasztiáról és tanított a jénai egyetemen. 1877-ben mégis újabb monumentális regénnyel jelentkezett, ez volt az Uarda, amely vitathatatlanul meghozta számára a dicsőséget és az olvasói elismerést tanártársai elítélő véleménye ellenére. Ettől kezdve rendszeres időközökben még kilenc regényt publikált, többnyire óegyiptomi témákat választva, s különös módon ezekkel talán jobban biztosította a halhatatlanságot magának, mint - egyébként igen elmélyült - egyiptológiai tanulmányaival. Az Uarda talán legjobb, leghíresebb regénye, amelyben a minden egyiptológust és laikust annyira vonzó korszakba, II. Ramszesz uralkodása idejére repíti vissza olvasóit. Főhőse azonban nem az uralkodó, hanem egy egyszerű lány, Uarda, akinek származását különös titkok övezik. Vajon megtalálja-e a boldogságot? A regény egyformán tetszhet romantikus nőolvasóknak, de korhű, alapos, adatolt történelmi regényre vágyó férfiolvasóknak is.
A korszak iránt érdeklődőknek ajánlom Siegfried Obermeier II. Ramszesz - A kolosszusok építője és Michelle Moran Az eretnek királyné című regényét, Christian Jacq Ramszesz-pentalógiáját, Az egyiptomi bíró-trilógiáját és Howard Fast Mózes, Egyiptom hercege című könyvét. II. Ramszesz korának mindennapi életét mutatja be Hillary Wilson Egyiptomi asszony című regénye.

Howard Fast
Mózes, Egyiptom hercege
Vince, Bp., 2002.
Howard Fast manapság nem politikai elkötelezettsége vagy díjnyertes történelmi regényei miatt ismert (pedig sokat kiadtak hazánkban), hanem mert az ő regényéből készült a sokszoros Oscar-díjas Spartacus című amerikai film Kirk Douglas főszereplésével. Fastnak ez a könyve azonban, amely 1958-ban jelent meg, véleményem szerint sokkal jobb, mint a Spartacus: mértéktartó, kevéssé átideologizált, izgalmas és kiszámíthatatlan, monumentális és érdekes, sőt, azt is lehetne mondani, bölcs. Fast (történelmileg jórészt hitelesen) II. Ramszesz korába helyezi Mózes ifjúkorát, ennek elbeszélése a könyv. Talán épp ez az előnye: csupa olyan dolgot mond el, ami nem szerepel a Bibliában: mi történt abban a hosszú-hosszú időben, amiről csak ennyit mond a szöveg: "és felnövekedék a gyermek"? Hogyan lett Mózes az, aki? Mit gondolhatott magában a származásáról? Ha nem követ el gyilkosságot, ha nem szökik el, milyen sorsot szánt neki a nagy Ramszesz? Egyáltalán, miért is kellett elhagynia Egyiptomot? S mit kellett megtanulnia hatalomról, uralkodásról, "egyiptomiságról", hogy megundorodjon az egésztől és visszataláljon népéhez? Akár parabolaként, akár történelmi regényként olvassuk, a könyv megállja a helyét, mint Fast talán legmaradandóbb műve.
A korszak iránt érdeklődőknek ajánlom Siegfried Obermeier II. Ramszesz - A kolosszusok építője és Michelle Moran Az eretnek királyné című regényét, Christian Jacq Ramszesz-pentalógiáját, Az egyiptomi bíró-trilógiáját és Georg Ebers Uarda, Egyiptom rózsája című könyvét. II. Ramszesz korának mindennapi életét mutatja be Hillary Wilson Egyiptomi asszony című regénye.

Brad Geagley
Szemerket-sorozat
1. Hiénák éjszakája
2. A bolondkirály napja
Gold Book, Bp., 2005, 2008.
Hogyan lesz egy producerből író? Így. 2005-ben ugyanabban az évben jelent meg angolul és magyarul az elsőkönyves szerző izgalmas óegyiptomi története, a Hiénák éjszakája, és nagy sikert aratott. Látszatra ez is csak egy óegyiptomi krimi, nem véletlen, hogy a kiadó programjába Vanoyeke és Doherty könyvei után került be. (A sors iróniája, hogy eredeti címét, A hiénák évét, is azért nem kaphatta meg a magyar fordításban, mert ezt már lefoglalta Paul Doherty angolul eredetileg A hiénák évszakának keresztelt könyvével...) A III. Ramszesz korában játszódó történet azonban nagyon sokban különbözik a hasonló detektívregényektől: Szemerket nem Amerotke. Először is jelleme, lelke és világa állandóan változóban van, akár egy igazi regény szereplőjének. Másodszor nemcsak cselekszik, gondolkodik is, s történetét nemcsak tettei határozzák meg, de félelmei, problémái és tévhitei is. Jóval sokdimenziósabb alak tehát, mint Doherty szereplői. S maga a rekonstruált Egyiptom is más körülötte, mint amilyen Jacq egyiptomi bírójának vagy Doherty hőseinek környezete. Anakronisztikusan azt lehetne mondani, hogy a Hiénák éjszakájával Geagley megalkotta az egyiptomi hard boiled detektívregényt, és hőse, Szemerket legalább olyannyira noir-szereplő, mint Raymond Chandler Philip Marlowe-ja vagy Dashiell Hammett Sam Spade-je. Hasonlít rájuk abban is, hogy amikor mindent felderít és mindent megold, szembesülnie kell azzal, hogy valójában lehetetlen volt sikerrel járnia, s talán saját életének gondjait is csak újabbakkal tetézte. Mégsem tehetett mást: jót kellett cselekednie. Nagy kár, hogy a folytatás, A bolondkirály napja nem tudta egészen fenntartani ezt a hangulatot és hangvételt: jóval hagyományosabb könyv, bár ettől még kiváló krimitörténet, amelyben az ókori Babilonba is ellátogathatunk, de IV. Ramszesz uralkodásának is tanúi lehetünk Egyiptomban. Geagley ezt a regényt egy trilógia tipikus második könyvének szánta, több tehát a végén az elvarratlan szál, bár ez a könyv is önmagában is kerek és érdekes. Nagyon nagy izgalommal várom a harmadik kötetet, melyet a szerző sajnos még mindig ír.
A Hiénák éjszakája eseményeit dolgozza fel eltérő környezetbe illetve korba helyezve Pauline Gedge Álmok háza című regénye (a fáraó elleni gyilkossági kísérlet történetét) és M. E. Matje A művészinas című könyve (a sírrablások rejtélyét).

Pauline Gedge
A fáraó embere-trilógia
1. A Kétszer Született
2. A Látó
3. A fáraó embere
Gabo, Bp., 2008, 2010, 2011.
A kiadó azon való igyekezetében, hogy állndó szerzője, Pauline Gedge regényeit szinte a megjelenés pillanatában tolmácsolja magyar nyelven, az első kötet kiadásánál elkövetett egy hibát. Sehol sem jelezte, hogy a könyv nem önálló regény, hanem egy trilógia első kötete. Így azután az, aki lezárt történetként veszi kezébe az első könyvet, valószínűleg csalódni fog, hisz túl az ötszázadik oldalon hősünk, Hui, azaz Amenhotep, Hapu fia még csak éppen megkapta kinevezését, bejutott a fáraó udvarába és

felnőtté lett. Pedig a könyv bonyolult, érzelmekkel teli, lebilincselő és széles történelmi panorámát elénk rajzoló felütése Egyiptom titokzatos politikusa, Amenhotep, Hapu fia történetének. A második kötet, A Látó már borítóján jelzi, hogy A Kétszer Született folytatása, ám érdekességében messze elmarad az első kötet mögött. Míg abban szemünk láttára szerezte meg és alkalmazta Hui (Amenhotep) a látás képességét, s közben állandóan jelen volt a kiválasztottság és a felelősség kérdése, a második kötetben a történet lelassul, a jóslások megritkulnak. Az írónő döntése, hogy főhőse a világtól elvonulva él, oda vezetett, hogy Egyiptom egyik legizgalmasabb korszaka, hosszú évtizedek csak úgy elszállnak hőse feje felett, miközben Hui mással sincs elfoglalva, mint közeli rokonai és házicselédei torzsalkodásával és saját végtelen magányával, amit fogadott szüzességének köszönhet. (Ez a dolog egyébként nagyon zavar engem: az, hogy a test örömeinek megtagadásával maradunk elég tiszták a látomások befogadásához, sokkal jobban emlékeztet egy középkori misztikus szerzetes történetére, mint az ókori Egyiptom egyik legbefolyásosabb politikusáéra.) Bár a regény a végén felgyorsul és a trónöröklési harcok bemutatásával a legizgalmasabb pontnál marad félbe, különös, hogy Gedge valamilyen okból azt a vitatott elméletet fogadja el, hogy IV. Thotmesz és III. Amenhotep nem apa és fiú voltak, hanem testvérek, II. Amenhotep fiai: különös, hogy ennyi erőt és magyarázatot fektet egy nagyon megkérdőjelezhető történelemrekonstrukcióba. A fáraó embere, a trilógia zárókötete pedig talán még nagyobb csalódást okoz. A szépséges kiadású magyar változat ügyes fordítója sem tudja feledtetni, hogy Gedge-nek gyakorlatilag semmi mondanivalója nincsen Egyiptom egyik legizgalmasabb korszakáról, III. Amenhotepről, az ország felvirágzásáról, a közelgő Aton-reformról, az erős akaratú Teje királynőről. Könyve lekerekítésében egyrészt visszatér egyik legkorábbi regénye, A tizenkettedik átváltozás abszolút hiteltelen, történelmileg tökéletesen megcáfolt alapjaihoz (egy beteges Ehnaton-Teje-fiú-anya kapcsolathoz, III. Amenhotep erőtlenségének, s egy fogyatékos, beteg, perverz ifjú Ehnatonnak az ábrázolásához), másrészt a hosszadalmas előkészítés után adós marad annak magyarázatával, hogyan jutott idősen, s talán családtalanul magas posztra Hui, s hogyan lett belőle vezető politikus, később pedig isten hírében álló személy. Márpedig ha mintegy ezer oldalt arra pazarolunk, hogy semmi lényeges ne történjen és semmi ne derüljön ki - akkor ez a sorozat minden várakozást alulmúlt.
Akit a főhős érdekel, elolvashatja John Petrie Az írnok-trilógiáját, amely kissé mesésebb és kellemesebb, de hasonlóan lenyűgöző világot teremtett hőse köré.

Pauline Gedge
A Hajnal gyermeke
Gabo, Bp., 2000.
A Hajnal gyermeke a népszerű írónő, Pauline Gedge első regénye. Bár korábban is születtek történelmi regények Hatsepszutról, Gegdge ezzel a róla szóló életrajzzal a nemzetközi mezőnyben is élen járt, a magyarul is megjelent, Hatsepszutról szóló külföldi regények között pedig ez a legkorábbi. A titokzatos királynő, aki egyetlenként ült fáraóként (férfiuralkodói szerepben, nem régensként, egy dinasztia utolsó sarjaként vagy báburalkodóként) Egyiptom trónján, manapság egyre jobban érdekli a nagyközönséget. Férje, II. Thotmesz halála után megszerezve a trónt mostohafiától, sokak szerint a kijelölt trónörököstől, hihetetlen módon megszilárdította hatalmát, kiterjesztette Egyiptom kereskedelmi kapcsolatait, megvédte határait, s hosszú és boldog uralkodás után adta át helyét vetélytársának, utódának, III. Thotmesznek, akiből aztán Egyiptom talán legnagyobb harcos fáraója lett. Ez a történet önmagában is elmesélésre érdemes, hát még ha valaki szerelmi vetélkedéssel, hatalmi játékokkal, és politikai gyilkosságokkal is fűszerezi, mint Gedge. A történet a mai ízlésnek talán kissé lassú menetű és érzelmes, valószínűleg nem férfiolvasmány. Izgalmas bemutatása azonban a korszaknak, olvasásra érdemes, jó regény.
A korszak iránt érdeklődőknek ajánlom (Ghyczy-)Dráveczky Zsuzsa Asszony a fáraók trónján című regényét, Hornyák András Az északi szél édes fuvallata című könyvét, Violaine Vanoyeke A fáraónő-trilógiáját és Tuthmózisz-trilógiáját és Paul Doherty Ré álarca című krimijét és folytatásait.

Pauline Gedge
A Két Föld Ura-trilógia
1. A vízilómocsár
2. Az oázis
3. Hórusz útja
Gabo, Bp., 2001.
Hatsepszut, III. Thotmesz, III. Amenhotep, Ehnaton, Tutanhamon, Aj, Horemheb, II. Ramszesz, III. Ramszesz - ők az Újbirodalomnak azok a fáraói, akikről a közvélekedés szerint érdemes írni. Ha végignézed ezt a listát, láthatod, alig van olyan könyv, ami ne róluk szólna, s az Újbirodalomban játszódna. Pauline Gedge is feldolgozta jónéhányuk életét. Legjobb könyvében, A vízilómocsárban és két folytatásában azonban teljesen új terepre merészkedett: megkísérelte megírni az Újbirodalom alapítóinak életét. Az első kötetből megismerhetjük Szekenenré Ta-a herceget, Théba urát, aki joggal tarthatna igényt a fáraói trónra, de megfontoltsága és felelősségérzete sokáig visszatartja attól, hogy lázadjon az elnyomó hükszosz uralkodók ellen. Az ő fia Kamosze, a második kötet hőse, aki a győzelem érdekében bármire képes, s célul tűzi ki a függetlenség elérését. Az Újbirodalom első fáraója pedig Amószisz (Jahmesz), akiről a zárókötet szól, de aki nem érhetne el mindent családja vasakaratú, királyi, de jóságos nőtagjai nélkül. A trilógiából messze kiemelkedik az első kötet, amely önmagában is tökéletesen kerek és lezárt. Borzasztó, de meghatározó élmény volt nagy felbontású fényképen látnom Szekenenré Ta-a múmiáját, amely egy csatában meghalt, sebekkel teli, de meglepően fiatal, eredetileg gyönyörű fekete hajú férfié. Gedge megelevenedett hőse pedig épp olyan: romantikus, bátor, fenséges, hősies, felelősségteljes és büszke, amilyennek csak el lehet képzelni ezt a férfit abban a történelmi helyzetben. Egy kegyetlen kor és szinte ismeretlen szereplők korhű és izgalmas bemutatását olvashatjuk: ezt a trilógiát tartom az írónő legjobb művének.

Pauline Gedge
A tizenkettedik átváltozás
Gabo, Bp., 2003.
A kanadai írónő szinte teljes életműve egyiptomi történelmi regényekből áll. Ha időnként kirándulást tesz a sci-fi vagy a fantasy műfajába, akkor is kitart választott országánál, (az ókori) Egyiptomnál. Ez a díjnyertes regénye Ehnaton fáraó történetét meséli el, újszerű képet festve a mindenki által megismerni vágyott, de egyelőre sok részletében ismeretlen korszakról, melyben élt. Találkozhatunk apjával, III. Amenhoteppel a halál küszöbén, anyjával, az erős akaratú, fiára túlságosan is nagy hatást gyakorló Teje királynéval, hettita feleségekkel, rang nélküli ágyasokkal, kiterjedt családjával és ravasz tanácsadóival. Megtudjuk, ki volt Nefertiti, Szemenhkaré, Ay vagy Horemheb. Aki nagyon járatos az Ehnaton-történettel kapcsolatos vitákban és felvetésekben, talán érzékeli, hogy a regényből hiányzik néhány szereplő, akik a kilencvenes és kétezres évek régészeti és történelmi kutatásai alapján lettek részei a családregénynek. Ez nem véletlen, hiszen Gedge könyve 1984-ben íródott. Mégis mindenképpen megismerésre érdemes ez az olvasmányos regény, az írónő egyik legjobb, legarányosabb, legkerekebb története.
Korrekonstrukcióját érdemes összehasonlítani más feldolgozásokkal, így elolvasni John Petrie Az írnok-sorozatát, Andreas Schramek A Sólyomisten országában című trilógiáját, Mika Waltari Szinuhéjét, Hegedűs Géza Az írnok és a fáraó és Michelle Moran Nefertiti című regényét, Paul Doherty Gonosz árny Nyugat felől című könyvét és folytatásait, Christian Jacq A Napkirálynő című könyvét és Gerald Messadié Viharok a Níluson-trilógiáját.

Pauline Gedge
Álmok háza
Gabo, Bp., 2005.
Romantikus, elringató, szerelmes hangulatot keltő cím, szerelmespárt ábrázoló borító... Nem: ez nem egy romantikus könyv. Sokkal inkább kegyetlenül realista. A főhősnő, Tii a gyógyfüvekhez értő, naiv, kalandra és szeretetre vágyó fiatal lány, aki egy titokzatos, önkínzó, mégis vonzó férfi, Hui, a Mester hatása alá kerül. III. Ramszesz fáraó háremébe viszik, ágyas lesz belőle, majd feleség, míg végül rá kell jönnie, valakik mindvégig felhasználták őt. De hogy kik és miért, arra már csak akkor derül fény, amikor háremintrikák, gyilkosságok és gyilkossági kísérletek sűrűjébe keveredett. Ez a könyv a manipuláció regénye: befolyásolnak benne szexszel és érzelmi zsarolással, szeretettel és a szeretetvágy kihasználásával, nagy ígéretekkel és kis hazugságokkal. Ilyen módon nemcsak a megálmodott óegyiptomi korról, de napjainkról is szomorú látleletet ad a könyv. Érdemes elolvasni.
A korszak iránt érdeklődőknek ajánlom Brad Geagley Hiénák éjszakája című könyvét, amely egészen másképp mondja el ugyanezt a történetet, amely mégsem ugyanez.

Ghyczy-Dráveczky Zsuzsa
Asszony a fáraók trónján
Magvető, Bp., 1975, Dráveczky Zsuzsa néven, majd átdolgozott, bővített kiadás: Metropolis Press, é. n.
Ezt a könyvet mindenkinek ajánlom. Azoknak is, akik nem érdeklődnek különösebben az ókori Egyiptom iránt, csak szeretik a jó történeteket. Azoknak is, akik végre valami irodalmi igényességű olvasmányra várnak. Azoknak is, akik kalandos, izgalmas, netán szerelmes regényt keresnek a nyárra. Az írónő izgalmasan, krimiszerű érdekességgel, de gyönyörű költői részletekkel és filozófia kérdésfeltevésekkel fűszerezve meséli el Hatsepszut királynő történetét. Megismerkedhetünk a fáraónő szerelmével, a furcsa és vonzó, mindig kívülálló Szenmuttal, s vetélytársával, Thutmózisszal (a leendő III. Thotmesszel). Szerelem, ármány, intrika, drámai párbeszédek, izgalmas csataleírások váltják egymást a regény lapjain. A könyvhöz nehéz eljutni: első kiadása még a hetvenes években jelent meg, az új, átdolgozott változat pedig kis kiadónál, s már új szerzői néven, hogy az ábécésorrendben sose találkozzon a korábbival. Tapasztalatom szerint ez az a regény, amelyiket senki sem ismeri, viszont ha elolvassa, nagyon megszereti. Vajon miért nem kapott nagyobb nyilvánosságot egyik megjelenése sem? Hiszen Egyiptom története ma vonzóbb, olvasócsalogatóbb, mint valaha. Ráadásul a könyv (mindössze egyetlen dologban eltérve a valóságtól) hihetetlenül precízen követi a történelem tényeit, nyugodtan lehet belőle tanulni, bár mivel kiválóan szerkesztett, arányos és letehetetlenül izgalmas, tanulás helyett inkább élvezni szokták. Talán az ok az lehet, a magyar szerző nem bújt angol álnév mögé... Mindenesetre aki kézbe veszi, nagyon hiteles műre talál, amely fantasztikusan egyiptomi hangulatba tud ringatni, ráadásul izgalmasan felvet valami olyasmit, amit manapság Erik Hornung és társai, egy az istenek feletti elvont, abszolút istenség tiszteletét az ókori Egyiptom hitvilágában. Úgy érzem, a listán szereplő Prus, Waltari, Fast regényekkel egy sorban említhető ez a könyv, kivéve, hogy én mindegyiknél jobban szeretem. Ez pedig zárásképpen egyik kedvenc mondatom belőle: "A legdrágább áron megvásárolt béke még mindig olcsóbb, mint a legolcsóbb háború."
A korszak iránt érdeklődőknek ajánlom Pauline Gedge A Hajnal gyermeke című regényét, Hornyák András Az északi szél édes fuvallata című könyvét, Violaine Vanoyeke A fáraónő-trilógiáját és Tuthmózisz-trilógiáját és Paul Doherty Ré álarca című krimijét és folytatásait.

H. Rider Haggard
Cleopatra
Mahír-RTV, Denevér könyvek, Bp., 1989.
Henry Rider Haggard olyan örökzöld kalandtörténetek szerzője, amelyeket mindenki ismer: ki ne hallott volna Salamon király bányáiról és Allan Quatermain elveszett aranyvárosáról? A szerző szerette a történelmi rejtélyeket és az álnéprajzi érdekességeket, a misztikus ókori temetkezéseket és az emberevő bennszülött törzseket. Egyforma mesélőkedvvel ábrázolta Krisztus születésének Rómáját és Szaladdin titokzatos arab Keletjét. A vándor nyaklánca című történelmi fantasyjában hőse a piramisokhoz is eljut, hogy ott találkozzon egy nem létező egyiptomi hercegnővel. Mivel ezen a könyvlistán csak olyan könyveket sorolok fel, amelyek a történelmi ókori Egyiptomról szólnak, kimaradnak azok a művek, amelyek pusztán sci-fi-, fantasy-, horror- vagy netán erotikus kulisszának használják az országot történetük mögé. Haggard Cleopatrája azonban minden joggal szerepel itt: izgalmas, szórakoztató, s többé-kevésbé megbízható könyv (ha figyelembe vesszük, hogy 1889-ben íródott), amely fikciója szerint "A királyi vérből származó egyiptomi Harmachis bukásának és bosszújának saját kezűleg feljegyzett története". A fiatalember, aki joggal tarthatna igényt Kleopátrával szemben a trónra, beleszeret vetélytársnőjébe, elárulva érte titkos politikai segítőtársait is, hogy aztán sorsa mégis a magány és a halál legyen. Romantikus történet egy sosem volt Egyiptomról, amely mégis valóságosnak látszik, érdemes elolvasni!
Nem véletlenül, e listán csak két könyv szerepel, amelyik (VII.) Kleopátrával, Egyiptom utolsó fáraójával foglalkozik. A róla szóló könyvek többsége ugyanis római szemléletű, Egyiptomot csak díszletnek használja, s belemerül Róma és a római világ politikájának, hőseinek és életének ábrázolásába. Ezek a könyvek is jó olvasmányok lehetnek, de Egyiptom Ptolemaiosz-korszakáról keveset árulnak el. A másik kivétel Judith Tarr Ízisz trónján című izgalmas regénye.

Hegedűs Géza
Az írnok és a fáraó
Móra, Bp., 1960 és azóta számos kiadás több kiadónál.
Ha van könyv IV. Amehotep/Ehnaton fáraó koráról, amelyik eltér a tényektől, még azoktól is, amelyek megírásakor már jól ismertek voltak, ez az. Ha van könyv, amelyiket ennek ellenére mindenkinek el kellene olvasni, aki valaha is rácsodálkozott Egyiptomra, ez az. Hegedűs Géza minden történelmi regényével egyszerre akart tudós szóval tanítani, megismertetni a múlttal, és gyönyörködtetni, egy olyan mesével, történettel, amelyben vannak idealista, erkölcsös és szeretetreméltó hősök, akikre hasonlítani szeretnénk. Ami ezt a regényét illeti, sok dolgot nem lehet belőle megtanulni. Mindaz, amit Egyiptom történelméről, a fáraói tisztségről, s egyiptomi vallásról, kormányzásról, hatalomról, történelemről elmond, leegyszerűsített, pontatlan, didaktikus és anakronisztikus. Mindaz azonban, amit az emberekről, hősökről mesél, örök és igaz. Megjelenik előttünk a nagy eszmékért élő, bátor, de nagyon is emberi ifjú Ehnaton, a gyönyörű Nofretete királyné, a szerelmes, hősies, okos Thotmóze, az írnok, s segítőtársa, a jószándékú, megfontolt Teta. S látunk szerelmet, árulást, cselszövést, gyilkosságot, zsarolást az újbirodalmi Egyiptomban. Aki elolvassa ezt a könyvet, akkor is rajongani fog érte és Egyiptomért, ha megszerzett tudásával már a regény minden hibáját és hiányosságát látja: igazi irodalom!
A kor történelme iránt érdeklődőknek ajánlom még John Petrie Az írnok-sorozatát, Andreas Schramek A Sólyomisten országában című trilógiáját, Pauline Gedge A tizenkettedik átváltozás és Michelle Moran Nefertiti című regényét, Mika Waltari Szinuhéjét, Paul Doherty Gonosz árny Nyugat felől című könyvét és folytatásait, Christian Jacq A Napkirálynő című könyvét és Gerald Messadié Viharok a Níluson-trilógiáját.

Hornyák András
Az északi szél édes fuvallata
Z-Press, Bp., 2010.
Érdekes módon amikor megszületett egy újabb magyar regény Egyiptomról, ismét ugyanazok lettek a hősei, mint Ghyczy-Dráveczky Zsuzsa Asszony a fáraók trónján című könyvének: Hatsepszut, a fáraónő és szerelme, tanácsadója és építésze, Szenenmut. A megfogalmazás és a történet szövedéke azonban egészen más. Aki megijedne attól a komoly írói hitvallástól, amelyik a könyv hátlapján olvasható, nyugodtan dőljön hátra és készüljön fel az egyik legromantikusabb regényre, amit mostanában olvasott. Ami számomra elképesztő, hogy ennek az izgalmas, szerelmes, szép szavú, enyhén erotikus könyvnek egy komoly írói pályát magáénak mondó debreceni újságíró a szerzője - vélhetőleg a magyar írók között az egyik utolsó jókaisan romantikus mesélő. Így tudja olyan izgalmassá tenni Szenenmut alakját: a Hatsepszutot mindenek felett imádó, akaratát a csodált nőének mindig alávető, mégis férfias, okos és találékony főhős teljesen egyéni, semmiben sem emlékeztet mások Szenmut/Szenenmut-figuráira. Hatsepszut talán már megközelíthetetlenebb marad, "női" logikátlansága és érzékisége kissé papírfigurává teszi. Mindezért azonban kárpótol a könyvben a főtéma, a titkos szerelem és a zűrzavaros papi intrikák bemutatása, a lendületes előadásmód és az időugrásos szerkesztés. A könyv szedése ugyan kissé hibás, s van a szövegben néhány apró anakronizmus és túlmagyarázás is (például hogy a szereplők a tizennyolcadik dinasztiáról beszélnek, vagy hogy Szenenmut és paptársai birkabőrök alatt alszanak), ettől azonban még kiváló marad a regény. Talán csak az tudja elrontani az olvasó örömét, ha arra gondol, milyen köntösben került elé ez a remek regény, s mennyire reménytelen, hogy bárki idegen nyelvre fordítsa, s közben Paul Doherty milyen sikeres tud lenni egy-egy könyvével Angliában és világszerte...
A korszak iránt érdeklődőknek ajánlom (Ghyczy-)Dráveczky Zsuzsa Asszony a fáraók trónján című regényét, Pauline Gedge A Hajnal gyermeke című könyvét, Violaine Vanoyeke A fáraónő-trilógiáját és Tuthmózisz-trilógiáját és Paul Doherty Ré álarca című krimijét és folytatásait.

Christian Jacq
A fekete fáraó
Európa, Bp., 1999.
Amikor elolvastam ezt a könyvet, eldöntöttem, hogy Egyiptom története sokkal érdekesebb, mint gondoltam. Addig úgyszólván nem is hallottam arról, hogy léteztek núbiai fáraók: a gyerekkönyvek egy része elegánsan elsiklik ezek felett, hiszen legfőképpen az Újbirodalmat, az erős Egyiptomot mutatja be. Jacq könyve azt a különleges pillanatot választja ki Egyiptom történetéből, amikor az éppen darabokban létezett csak, s egy erős, vakmerő és magát igazi egyiptominak tartó núbiai fáraó elindult délről észak felé, és rövid időre ismét egyesítette a birodalmat. A könyv teljesen hiteles, hiszen a ma Kairóban őrzött sztélé elbeszélésén alapul, de felléptet néhány olyan szereplőt és bemutat egy olyan világot, amely hihetetlenül érdekes és nagyrészt ismeretlen a laikus olvasók előtt. A fekete fáraó egy vonzó, ideális uralkodó portréja, mintha az ókori egyiptomiak írták volna le... Kár, hogy Pianhiról (Peyéről) nem maradt fennábrázolás, jó lenne (még ha egy idealizált arcról is lenne szó) szemébe nézni egy igazi reformernek. Így marad a képzelet és a könyv.

Christian Jacq
A Napkirálynő - Tutanhamon szerelme
Európa, Bp., 2007.
Mindenki ír róla: Tutanhamon az örök fáraó és az örök téma. Hogyan is maradhatott volna ki a a sorból a tudós egyiptológus és sikerszerző Christian Jacq? Könyvének érdekessége, hogy főszereplője nem a fiatal fáraó, hanem annak testvérfelesége, (a regény szerint) Ehnaton fáraó legkedvesebb lánya, Anheszenamon. (Fogalmam sincs, miért kell Jacqnak minden könyvében becézni a szereplőket, ha nevük ugyanolyan idegen marad számunkra, mégis, e könyvben Anheszenamont Anhészának szólítják.) A regény Jacq első könyve, bár kiadni csak később tudta. Nemrég francia egész estés rajzfilm is készült a nyomán. Benne megkapjuk a válaszokat az újra és újra feltett kérdésekre: őrült volt-e Ehnaton vagy álmodozó? Hogyan halt meg? Mi történt Nefertitivel? Kinek a gyermeke Tutanhamon? Hogyan került a trónra? Hogyan halt meg? Milyen sors várt a királyi családra Aj és Horemheb idején? Hogyan tűnt el a történelemből Anheszenamon? A regény megható, lebilincselő, reménytelen, mégis felemelő. Jacq természetesen ismét történelmi felkészültségről tesz tanúbizonyságot, mindent tud Nofertiti és Ehnaton történetéről (szakkönyvet is írt róluk még a regény kiadásának évében, amely később magyarul is megjelent). Hogy a valóságban milyen volt Anheszenamon, miért ő emelkedett ki nővérei-húgai közül, s valóban ilyen szerep jutott-e neki a hatalomban és a restaurációban - ezek persze egyelőre eldöntetlen kérdések maradnak. Jacq regénye azonban olvasmányos és érdekes rekonstrukció a korról, s bár filmszerű, pergő, misztikus stílusa itt még csak alakulóban van, mindenki örömmel élvezheti végig a Napkirálynő történetét.
A kor történelme iránt érdeklődőknek ajánlom még John Petrie Az írnok-sorozatát, Andreas Schramek A Sólyomisten országában című trilógiáját, Pauline Gedge A tizenkettedik átváltozás és Michelle Moran Nefertiti című regényét, Mika Waltari Szinuhéjét, Hegedűs Géza Az írnok és a fáraó című regényét, Paul Doherty Gonosz árny Nyugat felől című könyvét és folytatásait és Gerald Messadié Viharok a Níluson-trilógiáját.

Christian Jacq
Az egyiptomi bíró-trilógia
1. A meggyilkolt piramis
2. A sivatag törvénye
3. A vezír igazsága
Európa, Bp., 2002, 2003, 2004.
A sorozat beindításakor a kiadó elkövetett egy mulatságos hibát: az első kötet borítóján felcserélve a sorokat kötetcímként Az egyiptomi bírót, trilógiacímként viszont A meggyilkolt piramist adta meg, örök zavart okozva ezzel könyvesboltosok, könyvtárosok, antikváriusok és olvasók között. Pedig a piramis "meggyilkolása" még csak az első szörnyűség, amivel a háromkötetes történet folyamán Paszernek, a becsületes, vonzó, fiatal bírónak találkoznia kell. II. Ramszesz uralkodásának stabilitását, békéjét és állandóságát rettenetes veszély fenyegeti. Ellenfelei (akiknek a kilétéről a kötetek során a sok találgatás ellenére is fogalmunk sem lehet) mindent, orgyilkosságot, lopást, fekete mágiát és megvesztegetést is bevetnek, hogy megfoszthassák a fáraót hatalmától, s Egyiptomot alárendelhessék saját, csillapíthatatlan uralomvágyuknak. A pergő, gyors menetű, letehetetlen kötetek nemcsak Paszer nyomozásának történetét beszélik el, de színes és teljes körképet festenek a Ramszesz-korabeli mindennapokról is. Megtudhatjuk, hogyan éltek városon és falun, hogyan szolgáltak a papok és tartották fenn a rendet a városi rendőrök, hogyan őrizték a sírokat és a piramisokat, végül az egyiptomi gyógyászat és orvoslás műhelytitkait is megismerhetjük. A könyv minden részletét történelmi pontosság és élvezetes stílus jellemzi, s hiába tudjuk, hogy Ramszesz több mint hatvan évig uralkodott békében Egyiptom felett, a történet egyes pontjain akár azért is hajlandóak lehetünk izgulni, meg ne öljék a fiatal fáraót. Ez pedig a legtöbb, amit történelmi regény elérhet: megelevenítheti a múltat.
A korszak iránt érdeklődőknek ajánlom Siegfried Obermeier II. Ramszesz - A kolosszusok építője és Michelle Moran Az eretnek királyné című regényét, Christian Jacq Ramszesz-pentalógiáját, Georg Ebers Uarda, Egyiptom rózsája című regényét és Howard Fast Mózes, Egyiptom hercege című könyvét. II. Ramszesz korának mindennapi életét mutatja be Hillary Wilson Egyiptomi asszony című regénye.

Christian Jacq
Az istenek bosszúja-sorozat
1. Embervadászat
2. Az Isteni Feleség
Európa, Bp., 2008, 2010.
Az első kötet az első olyan Jacq-regény volt a Ramszeszek óta, amelyet azonnal, boltokba kerülésekor megvettem. Ennek köszönhetően két évet várakozhattam a folytatásra (nem tudom, miért, hisz a két könyv francia kiadása 2006-2007-ben jelent meg). Ezek után úgy érzem, az első rész (bár persze befejezetlen) sokkal jobb, mint a végre-valahára megjelent második. Míg az első könyv színtiszta üldözés, bújócska a hatalommal, becsület-, bizalom- és szerelemjáték, a második kötetben olyan intrikákra derül fény, amelyek ugyan nagyon izgalmasak, de várakozásommal ellentétben kisszerűbbek, mint amire felkészültem az előkészítés alapján. Véleményem elfogult és elképzelhető, hogy nemsokára változik. Most úgy érzem, bár Jacq nagyon izgalmas, új korszakba helyezte regényét, Amaszisz fáraó, a visszaszerzett (látszat)függetlenség korába, a későkori, de még önálló Egyiptomba, története nem lett olyan izgalmas és bonyolult, mint amilyennek szánta. Ráadásul ez a könyv is arra a receptre épült, amit magyar olvasóként is ismerhetek már az Ozirisz titkaiból és Az egyiptomi bíróból: végy egy gyanútlan, kisember főhőst, fiatalt, rokonszenveset, becsületeset, bízd rá a haza titkát, adj mellé egy szerelmet, papnőt vagy gyógyítót, aki ilyen módon is a segítségére lehet, valamint egy vagy több barátot, akik verekszenek helyette (mellette), végül egy (esetleg majdnem beszélő) állatot. Mindennek ellenére, ha Jacq ír egy következő könyvet, amelyben pontosan ez történik, csak Hufu korába látogatunk el, azt is meg fogom venni és el fogom olvasni. Ez van...
A korszak iránt érdeklődőknek ajánlom Georg Ebers Egyiptomi királylány című könyvét és Bene Zoltán Fekete föld című regényét.

Christian Jacq
Imhotep - Az örökkévalóság építésze
Helikon, Bp., 2018.
2017 óta már a Helikon Kiadó gondozza az író életműsorozatát, amelyben legutoljára az Imhotep – A fáraó építésze című kötet látott napvilágot. A regény annak a tudósnak és államférfinak állít emléket, akinek Dzsószer fáraó lépcsős piramisát köszönhetjük, s akit az ókori Egyiptomiak már nem sokkal halála után istenné avattak. Vajon ki volt ez a különleges kiválasztott? Milyen állomásokon keresztül jutott az egyszerű kézművességtől ilyen magasra, Egyiptom irányítói székébe? Vajon valóban bírt isteni, mágikus képességekkel? A szerző lebilincselő, szórakoztató, de mindenben történelmi forrásokra épülő történetében Imhotepnek magával a Vörös Árnnyal, a lélekfalóval, Egyiptom biztonságának és békéjének ősellenségével kell megküzdenie… Mint minden Jacq-kötetnek, ennek is filmszerű és pergő a stílusa, ami egyformán olvasmányossá teszi a könyvet a fiatalok és az idősebbek, az Egyiptom történelme iránt rajongók és a kalandregény-kedvelők számára. A szerző remekül ért ahhoz, hogy egyszerű, mindennapi nyelven mutasson be olyan szituációkat, szokásokat és gondolatokat, amelyek valójában sajátosan csakis az ókori Egyiptomra jellemzőek. Így bárkihez közel kerülhetnek a mintegy ötezer évvel ezelőtti kor emberei is. Kiemelném, hogy Jacq-nak sokkal jobban sikerült az, amit Pauline Gedge A fáraó embere-trilógiában egy Imhotephez hasonló újbirodalmi figurával, Amenhoteppel, Hapu fiával kapcsolatban megpróbált: egy egyszerre történelmi és szakrális egyiptomi személy bemutatása.

Christian Jacq
Ozirisz titkai-tetralógia
1. Az élet fája
2. A gonosz szövetsége
3. A tűz útja
4. A nagy titok
Európa, Bp., 2005, 2005, 2006, 2006, első kötet: Helikon, Bp., 2017.
Nem voltam elragadtatva a Jacq-féle Mozart-regényektől, s be kell valljam, bár nagyon élveztem, helyenként Az ókori Egyiptom bölcseivel kapcsolatban is ódzkodom attól, hogy azt mondjam: ez a sok misztika történetileg megalapozott. Sok mindent lehet tudni az egyiptomi vallásról és hitvilágról, csakhogy a tudósok, régészek véleménye sokban ütközik, ellenkezik, így azután nehéz egy egységes világképet kidolgozni, amely érvényes az egyiptomi vallásban és mágiában: főleg úgy, hogy statikusan egyetlen világképet tekintünk érvényesnek az egyiptomi birodalmak háromezer évére. Épp ezért félve kezdtem hozzá az Ozirisz titkai-tetralógiához is, amely bevallottan Ozirisz középbirodalmi misztériumaival (is) foglalkozik. De szerencsére nagyon-nagyon kellemesen csalódtam! A páratlanul gyorsmenetű, véleményem szerint a Ramszesz-regényeknél sokkal izgalmasabb, szélesebb látókörű és regényesebb sorozat teljesen rabul ejtett. A III. Szeszósztrisz (Szenuszret) korában játszódó történetben Ikernek, a fiatal írnoknak kell hősé válnia, s megvédelmeznie Egyiptomot hittel, bátorsággal és mágiával. A szerelem is a segítségére van, Ízisz, a titokzatos származású és gyönyörű papnő (legalább lélekben) mindenhova elkíséri őt. A bölcs fáraónak és segítőtársainak újabb és újabb veszedelmekkel, politikai cselszövésekkel, hatalomvágyó emberek taktikázásaival és a gonosz istenek haragjával is meg kell birkózniuk, míg végül győzelmet aratnak. A könyv egyszerre kalandregény, történelmi regény, szerelmes történet, s ha valakinek jól esik, olvashatja nyugodtan misztikus műnek is. Én mindenesetre nagyon élveztem.

Christian Jacq
Milyen édes az élet a pálmafák árnyékában
Legújabb egyiptomi elbeszélések
Európa, Bp., 2007.
A kiadó valószínűleg "helykitöltőnek", figyelemfenntartónak vásárolta meg Jacq elbeszéléskötetét, hiszen 2006-ban ért véget az Ozirisz-tetralógia kiadása, 2008-ban pedig elindult a Mozart-tetralógia és megjelent magyarul Az istenek bosszúja első kötete. Talán - bármilyen kiválóan szerkesztik is sorozatukat - nem is gondolták, milyen jó kis könyvet adnak ki (kár, hogy a szokásos sorozatméretben, vagyis a könyv vonatos utazásra, strandolvasmánynak épp túl nagy, hiába, hogy pihekönnyű) - egy olyan elbeszéléskötetet, amit nyugodtan odaadhatsz annak a barátodnak is, aki a Ramszesz tizedik lapja után közölte, hogy őt nem érdeklik az ilyen regények. Ezekben a novellákban ugyanis Jacq igazi írónak mutatkozik és nem "történelmi regényírónak". Az elbeszélések között akad karcolat (Ramszesz még mindig él, Luxorban ebédel), utópikus sci-fi-történet (Az égi tehén), Selma Lagerlöf-ös történelmi legenda, persze kereszténység nélkül (Istennő a fában), groteszk példázat az önmagát tönkretevő modern világról (Az utolsó majom), mese (Dzsedi, a varázsló és a nagy piramis titkos kamrái), sőt költői esszé is (Karnak fecskéi). Huszonhárom kiváló novella: érdemes beleolvasni, Jacq-rajongóknak és Jacq-utálóknak is kötelező!

Christian Jacq
Ramszesz-pentalógia
1. A fény fia
2. Évmilliók temploma
3. A kadesi csata
4. Abu Szimbel úrnője
5. A Nyugat akáciája alatt
Európa, Bp., 1997 és 2011, 1997 és 2011, 1998 és 2012, 1998 és 2012, 1998 és 2012.
Christian Jacq az a szerző, akinek a művei nélkül nem lehet az óegyiptomi tárgyú történelmi regényekről beszélni. A tudós egyiptológus hamar felismerte, hogy - minden történészi indíttatása ellenére, amelyek hatására egyiptológiából doktorált a Sorbonne-on - neki írónak kell lennie. A nyolcvanas évek közepén feltalált egy neki tetsző formát és hangot, s azóta is ezt alkalmazza, miközben túl van negyvenedik könyvén. A Ramszesz-sorozat tette világhíressé, hiszen több mint huszonöt nyelvre lefordították a világ minden táján. Ahogy számos országban, nálunk is, a Ramszesz hallatlan sikere olyan népszerűvé tette Jacqot, hogy azóta bármilyen művét érdemes kiadni magyarul, ha az ő neve szerepel a címlapon, megveszik az olvasók. Sőt, igazából az ő Ramszesz-könyvei hatására vágtak bele magyarországi kiadók különböző szerzők egyiptomi témájú regényeinek és regénysorozatainak kiadásába is. Ramszesz és Jacq divatot teremtett. Bár ahányan szeretik, legalább annyian kritizálják is, valóban tud valamit: lebilincselően mesélni. Az ő művei hatására vált a hasonló könyvek alapvető követelményévé a pontos forrás- és történelemismeret, ugyanakkor amitől Jacq könyvei igazán jók, az filmszerű, pergő, izgalmas stílusa, amelyik egyformán olvasmányossá teszi könyveit a keveset olvasók, a fiatalok, az öregek, és a gyakorlott olvasó, de izgalmakat kedvelő könyvbarátok számára is. Erénye egyúttal a hátránya is: nem lehet Jacqot és Jókait párhuzamosan olvasni, mert Jacq türelmetlenné tesz Jókai szövegével szemben, míg Jókai elbeszélése után hiányérzetünk lesz Jacq narrációjával kapcsolatban... A híres pentalógiával kapcsolatban bennem felvetődik: vajon miért kellett megírni az ötödik kötetet? Ármánykodó ellenségek már nincsenek, a cselekmény már a negyedik kötetben kezdett elfogyni, s halál és gyász már abban is akadt, ráadásul Ramszesz a negyedik és az ötödik kötet közben szinte többet öregszik, mint az előző négy kötetben együttvéve. Ezekre a kérdésekre biztosan csak Jacq tudna válaszolni, én azonban megelégszem annyival, hogy mindenkinek ajánlom a sorozatot.
A korszak iránt érdeklődőknek ajánlom Siegfried Obermeier II. Ramszesz - A kolosszusok építője és Michelle Moran Az eretnek királyné című regényét, Christian Jacq Az egyiptomi bíró-trilógiáját, Georg Ebers Uarda, Egyiptom rózsája című regényét és Howard Fast Mózes, Egyiptom hercege című könyvét. II. Ramszesz korának mindennapi életét mutatja be Hillary Wilson Egyiptomi asszony című regénye.

A lista második részét K-tól Z-ig lásd a Történelmi regények - Egyiptomi gyűjtemény 2./2. című bejegyzésben.

Link az Egyiptomi gyűjtemény főoldalára.