2012. január 15., vasárnap
Ma értem a végére Turbucz Dávid remek, új Horthy-életrajzának. Úgy éreztem, ez olyan érdekes, hogy a blogomon is írnom kell róla.
Amikor az első objektívnek tűnő életrajzok a boltokba kerültek Horthy Miklósról, nagyapám azonnal megvásárolta őket. Számára, aki még élt a valóságos Horthy-korszakban, a kormányzó nyilván nem volt sem szent, sem ördög, s a könyvek segítségével szerette volna őt történelmi távlatból is megismerni. Nem rajta múlt, hogy ezek a művek vagy annyira fasisztázva és elfogultan szidalmazók (pl. Pintér István: Ki volt Horthy Miklós?, Gárdos Miklós: Tengerész a várban, Vas Zoltán: Őfelsége szárnysegéde, Horthy Miklós), vagy olyan anekdotikusan, netán glóriázva dicsérők (pl. Gosztonyi Péter: A kormányzó, Horthy Miklós) voltak, hogy az objektivitásnak táján sem jártak. Már nem érhette meg, hogy magyarra fordítsák Thomas Sakmyster amerikai történész Admirális fehér lovon című, megbízható politikai biográfiáját. Most azonban bizonyára örülne és ismét vásárolna: 2011 végén megjelent Turbucz Dávid új életrajza Horthy Miklósról (Turbucz Dávid: Horthy Miklós, Napvilág, Bp., 2011).
A mű, amely a Horthy-kultuszt kutató történész doktorandusz szerző első megjelent kötete, már előszavában is hangsúlyozza, hogy tudományos ismeretterjesztő mű kíván lenni. Ennek a követelménynek valóban mindenben megfelel: kézbeillő, kellemesen olvasható könyv, jól áttekinthető a szerkezete, könnyű benne keresni, rövid egységekből áll, sok érdekes forrásből idéz rövidebb részleteket, olvasmányos és érdekes, ráadásul tizenhat oldalnyi részben színes képanyag és több térkép egészíti ki. De már a remekül megválasztott borító is sejteti, ez a könyv azért jóval több ennyinél: a fedélfotón a hús-vér, tengernagyi egyenruhás, de kissé megfáradt, magába süppedt Horthy pózol az őt délcegen, vakmerően és pátoszteljesen előretekintve, szálegyenesen feszítve ábrázoló, készülő mellszobra mellett.
Hogy mitől több a könyv puszta népszerű életrajznál? Először is rengeteg forrásra támaszkodik. Sakmyster említett (ráadásul külföldi) életrajza 1994-ben jelent meg, vagyis az új, 2011-es könyv hatalmas azóta keletkezett forrásanyagot tud feldolgozni: folyóiratcikkek és tanulmánykötetetek sorától kezdve a kor politikusainak (Gömbös, Bethlen) új életrajzain keresztül a Horthy-kultusz és Horthy-kép a napi politikának köszönhető legújabb anomáliáiig és változásaiig. Épp ezért a könyvet tizenkilenc oldalnyi forrásjegyzék egészíti ki, továbbvezetve az érdeklődőt.
Másodszor Turbucz Dávid Horthy pályájának bemutatásához a Horthy-képek, Horthy-legendák és Horthy-kultuszok sokasága felől érkezett. Így könyvét is keretbe foglalja két, részben a Horthy-emlékezetről szóló fejezet, s miközben kibontakozik az olvasó előtt a kormányzó élete, újra és újra szó esik arról, hogyan határozták meg nemcsak megítélését, de néha cselekedeteit is a róla alkotott elképzelések. Mennyire játszott közre abban, hogy fiatalon flottaparancsnok lehetett az, hogy ő volt "a Novara hőse" és az "otrantói győztes"? Mennyire számított szegedi fővezérré, majd az ország kormányzójává választásakor a viharral dacolva a kormánynál álló, rendteremtő tengerész legendája? Miért fontos, hogy IV. Károly Horthyban Ferenc József hűséges szárnysegédét, a hű királypárti ellentengernagyot látta még 1921-ben is? S végül miért meghatározó Horthy bizonyos döntései szempontjából, hogy - még ha a magyar vezérkultusz hozzá kapcsolódó elemei markánsan különböztek is a Hitler-, Mussolini- vagy Gömbös Gyula-félétől - időnként maga is hajlandó volt saját magát a vészek hányta magyarságot a sors tengerén biztos kézzel vezető kormányos szerepében látni, aki becsületből akkor is a helyén marad (pl. 1944-ben, a német megszálláskor), amikor történelmi szempontból nagyon nem kellene?...
Mindezeken túl harmadik erénye a könyvnek, hogy semmiféle kényes kérdést nem hanyagol el. Horthy életének minden részletével igyekszik érdemben foglalkozni. Ellentétben a szokásos politikai életrajzokkal, nem rövidíti jelentéktelenné Horthy életének első ötven, tengerésztisztként, a Monarchia elkötelezett állampolgáraként, a császár szárnysegédeként, konstantinápolyi diplomataszerepben vagy éppen háborús hősként leélt évét. Megismerhetjük a jó családapát, az amatőr festőt, a kiváló sportembert, olvashatunk Horthy világ körüli útjáról, kifejlődő brittiszteletéről, fiatalkorában megszerzett előítéleteiről. Pontosan megismerhetjük, mit és milyen hősiesen csinált az első világháborúban: Turbucz Dávid objektíven számol be Horthy tetteiről, az esetleg ötletesnek nevezhetőkről ugyanúgy, mint a túlértékeltekről. Végül előttünk áll egy életcélját és szokásos közegét a Monarchia felbomlásával ugyan elvesztett, de korabeli mértékkel mérve már egy tisztes pálya négyötödénél járó magas rangú katonatiszt, akire normális körülmények között már semmiféle különös közéleti szerep nem várna - s itt kezdődik Horthy, a politikus, a kormányzó, az "uralkodó" története.
A könyv nem kerüli meg sem a fehérterror, sem Trianon, sem a korabeli nemzetközi politika összefüggéseinek kényes kérdését. Látjuk a maga szemében tiszta kezűnek és tisztességesnek tűnő, de a rá óriási hatást gyakoroló "barátai" (pl. Prónay) tanácsára sok mindenre rábólintó, gyakran nyílt antiszemita kijelentéseket tevő, az "atrocitások" felett kényelmesen szemet hunyó Horthyt, aki ilyen módon belovagol egy olyan történelembe, amit nem kifejezetten lát át. Turbucz Dávid a legkevésbé sem menti fel a numerus clausust Európában elsőként megvalósító Horthyt, azonban okosan és izgalmasan árnyalja a képet: hogyan, milyen alkuk, indítékok és tájékozódás után születik meg az 1920-22-es Horthy, s azután - talán a kormányzó számára is észrevétlenül - hogyan alakul át mentalitása, világlátása néhány év alatt, hogyan szakad el a Prónayktól és Gömböstől, hogyan leli meg "emberét" Bethlenben, s hogyan kezdi el maga is határozottan, és saját szerepét végre megtalálva elősegíteni Magyarország konszolidációját és nemzetközi elismertetését.
Miközben előttünk sorjáznak Horthy klasszikus kormányzói időszakának vitathatatlan érdemei, előttünk áll a szerepében magát jól érző, méltóságteljesen, korrupció és hatalommal való visszaélés nélkül működő, valamiféle alkotmányos rendet megtestesíteni igyekvő, példás családi életet élő, a külföldi diplomatákat színes, elegáns és őszinte egyéniségével megnyerő Horthy, a szerző nem hallgat a korszak a kormányzóhoz köthető ellentmondásairól sem. Részletesen mutatja be Horthy viszonyulását IV. Károly két visszatérési kísérletéhez (leszögezve azonban, hogy azoknak - bármily fájdalmas is ez az áruló Horthy legendájában hívőknek - nem volt nemzetközi realitása), álláspontját a zsidókérdésben (amely Horthy számára mindig "kérdés" maradt, s amelyben kényelmes elképzelése a jó - asszimilálódó, befogadandó, szükséges, sőt kedvelhető - zsidókról és a démoni, valahol létező, kommunista, ármánykodó "söpredékzsidóságról" lehetővé tette, hogy pusztán olyan biztosítékokkal írjon alá kitaszító zsidótörvényeket, hogy a szerinte "nem zsidó zsidókat" majd kiveheti a hatálya alól...), tehetetlenségét Bethlen távozásakor (amely lehetővé tette, hogy Gömbös Gyula Horthy minden ellenszenve és makacs, bár naiv ellenkezése ellenére nemzetközi jobb oldali vágányra állíthassa az országot). Egy olyan Horthy-kép áll össze, amely némiképpen anakronisztikus, némiképpen tiszteletreméltó, némiképpen pedig érthetetlen személyiséget mutat. Horthy részben a Ferenc József-korszak maradványa, részben olyan valaki, aki minden politikai előképzettség nélkül került bele egy a magyar történelemben példa nélküli, váratlanul kialakult szerepbe, amelyet a tőle telhető legügyesebben, legkiegyensúlyozottabban próbál betölteni, részben azonban egy fokozatosan öregedő ember, aki egyre kevésbé tud gyorsan és meggyőzően reagálni a történésekre, inkább a bevett klisékhez és formákhoz ragaszkodik, ám lassan ez már nem elég.
Horthy 1938 után is a helyén maradt: nemcsak szimbolikusan, hanem tevőlegesen is részt vett a Németországhoz való közeledésben, a zsidótörvények elfogadásában. Bár Turbucz Dávid leszögezi, a második világháborúba való belépés elkerülhetetlen lett volna, az, ahogyan Horthy ezt a kassai bombázás utáni eszetlen huszárvágással siettette, felesleges és káros volt. Ügyetlen, kifejezetten naiv kiugrási kísérletét éppúgy nem készítette elő megfelelően, ahogyan korábban azt sem vette észre, hogy a háborús évek folyamán egyre inkább eltávolodott a számára oly rokonszenves és gyakorta emlegetett angolszász külpolitikai vonaltól, így az országot igenis a hitleri Németországhoz kötötte, függetlenül a "hülye szobafestő" iránti - jogos és állandó - megvetésétől, cserébe egy olyan lehetőségsorozatért, amely végre az 1920-as "országmentő" után az 1938-41-es "országgyarapító", "új honfoglaló", "visszaszerző" szerepébe segítette, amely monomániás következetességgel mindig is első helyen szerepelt fontossági sorrendjében.
Ennek ellenére tény, hogy a Hitlerhez kötött kisországok vezetői közül Horthy egyetlenként írt kioktató leveleket a Führernek, egyetlenként állt ellen (talán naiv és makacs módon, de majdnem) a végsőkig a klessheimi találkozókon az Endlösunggal kapcsolatos parancsoknak, s miután személyesen is meggyőződött a zsidóság megsemmisítésére vonatkozó hírek igazságtartalmáról (lassan, hitetlenkedve, de végre csak feldolgozva pl. az Auschwitzról, a munkaszolgálatosok és kitelepítettek kivégzéséről szóló információkat), valóban megmentette a budapesti zsidóságot. Mindezt nem lehet túldimenzionálni, hiszen ettől még Horthy felelőssége nem csökken. Viszont elkenni, letagadni sem lehet, hiszen tény.
Egy hosszú, buktatókkal teli és rosszul, megvetéssel és feledéssel, emigrációval és csalódottsággal végződő életpálya tényei, amelyeket Turbucz Dávid könyve részletesen, pontról pontra bejár. A könyv végén tényleg kialakulhat bennünk egy objektív, rengeteg adat és információ alapján összeálló Horthy-kép: egy olyan magyar politikusról és vezetőről, akire nem lehetünk büszkék, s aki sokat hibázott pályája során, de aki elfelejthetetlen és megkerülhetetlen alakja a magyar történelemnek. Remélhetőleg ez csak az első, s nem az utolsó könyvre róla a szerzőnek: az ember alig várja, hogy egyszer majd egy hasonlóképpen meglepő és érdekes teljes nagymonográfiát olvasson a kormányzóról Turbucz Dávid tollából.
A szerző honlapja minden információt elmond a történészről. Ez pedig a blogja, amelyben Horthy mai kultuszát kíséri figyelemmel. Mindkettőt érdemes olvasni.
Ezt a gesztushoz nem illően jelentéktelen blogbejegyzést a nagyapámnak ajánlom, akivel nagyon szerettem volna beszélgetni erről a könyvről, ha megérte volna.
Amikor az első objektívnek tűnő életrajzok a boltokba kerültek Horthy Miklósról, nagyapám azonnal megvásárolta őket. Számára, aki még élt a valóságos Horthy-korszakban, a kormányzó nyilván nem volt sem szent, sem ördög, s a könyvek segítségével szerette volna őt történelmi távlatból is megismerni. Nem rajta múlt, hogy ezek a művek vagy annyira fasisztázva és elfogultan szidalmazók (pl. Pintér István: Ki volt Horthy Miklós?, Gárdos Miklós: Tengerész a várban, Vas Zoltán: Őfelsége szárnysegéde, Horthy Miklós), vagy olyan anekdotikusan, netán glóriázva dicsérők (pl. Gosztonyi Péter: A kormányzó, Horthy Miklós) voltak, hogy az objektivitásnak táján sem jártak. Már nem érhette meg, hogy magyarra fordítsák Thomas Sakmyster amerikai történész Admirális fehér lovon című, megbízható politikai biográfiáját. Most azonban bizonyára örülne és ismét vásárolna: 2011 végén megjelent Turbucz Dávid új életrajza Horthy Miklósról (Turbucz Dávid: Horthy Miklós, Napvilág, Bp., 2011).
A mű, amely a Horthy-kultuszt kutató történész doktorandusz szerző első megjelent kötete, már előszavában is hangsúlyozza, hogy tudományos ismeretterjesztő mű kíván lenni. Ennek a követelménynek valóban mindenben megfelel: kézbeillő, kellemesen olvasható könyv, jól áttekinthető a szerkezete, könnyű benne keresni, rövid egységekből áll, sok érdekes forrásből idéz rövidebb részleteket, olvasmányos és érdekes, ráadásul tizenhat oldalnyi részben színes képanyag és több térkép egészíti ki. De már a remekül megválasztott borító is sejteti, ez a könyv azért jóval több ennyinél: a fedélfotón a hús-vér, tengernagyi egyenruhás, de kissé megfáradt, magába süppedt Horthy pózol az őt délcegen, vakmerően és pátoszteljesen előretekintve, szálegyenesen feszítve ábrázoló, készülő mellszobra mellett.
Hogy mitől több a könyv puszta népszerű életrajznál? Először is rengeteg forrásra támaszkodik. Sakmyster említett (ráadásul külföldi) életrajza 1994-ben jelent meg, vagyis az új, 2011-es könyv hatalmas azóta keletkezett forrásanyagot tud feldolgozni: folyóiratcikkek és tanulmánykötetetek sorától kezdve a kor politikusainak (Gömbös, Bethlen) új életrajzain keresztül a Horthy-kultusz és Horthy-kép a napi politikának köszönhető legújabb anomáliáiig és változásaiig. Épp ezért a könyvet tizenkilenc oldalnyi forrásjegyzék egészíti ki, továbbvezetve az érdeklődőt.
Másodszor Turbucz Dávid Horthy pályájának bemutatásához a Horthy-képek, Horthy-legendák és Horthy-kultuszok sokasága felől érkezett. Így könyvét is keretbe foglalja két, részben a Horthy-emlékezetről szóló fejezet, s miközben kibontakozik az olvasó előtt a kormányzó élete, újra és újra szó esik arról, hogyan határozták meg nemcsak megítélését, de néha cselekedeteit is a róla alkotott elképzelések. Mennyire játszott közre abban, hogy fiatalon flottaparancsnok lehetett az, hogy ő volt "a Novara hőse" és az "otrantói győztes"? Mennyire számított szegedi fővezérré, majd az ország kormányzójává választásakor a viharral dacolva a kormánynál álló, rendteremtő tengerész legendája? Miért fontos, hogy IV. Károly Horthyban Ferenc József hűséges szárnysegédét, a hű királypárti ellentengernagyot látta még 1921-ben is? S végül miért meghatározó Horthy bizonyos döntései szempontjából, hogy - még ha a magyar vezérkultusz hozzá kapcsolódó elemei markánsan különböztek is a Hitler-, Mussolini- vagy Gömbös Gyula-félétől - időnként maga is hajlandó volt saját magát a vészek hányta magyarságot a sors tengerén biztos kézzel vezető kormányos szerepében látni, aki becsületből akkor is a helyén marad (pl. 1944-ben, a német megszálláskor), amikor történelmi szempontból nagyon nem kellene?...
Mindezeken túl harmadik erénye a könyvnek, hogy semmiféle kényes kérdést nem hanyagol el. Horthy életének minden részletével igyekszik érdemben foglalkozni. Ellentétben a szokásos politikai életrajzokkal, nem rövidíti jelentéktelenné Horthy életének első ötven, tengerésztisztként, a Monarchia elkötelezett állampolgáraként, a császár szárnysegédeként, konstantinápolyi diplomataszerepben vagy éppen háborús hősként leélt évét. Megismerhetjük a jó családapát, az amatőr festőt, a kiváló sportembert, olvashatunk Horthy világ körüli útjáról, kifejlődő brittiszteletéről, fiatalkorában megszerzett előítéleteiről. Pontosan megismerhetjük, mit és milyen hősiesen csinált az első világháborúban: Turbucz Dávid objektíven számol be Horthy tetteiről, az esetleg ötletesnek nevezhetőkről ugyanúgy, mint a túlértékeltekről. Végül előttünk áll egy életcélját és szokásos közegét a Monarchia felbomlásával ugyan elvesztett, de korabeli mértékkel mérve már egy tisztes pálya négyötödénél járó magas rangú katonatiszt, akire normális körülmények között már semmiféle különös közéleti szerep nem várna - s itt kezdődik Horthy, a politikus, a kormányzó, az "uralkodó" története.
A könyv nem kerüli meg sem a fehérterror, sem Trianon, sem a korabeli nemzetközi politika összefüggéseinek kényes kérdését. Látjuk a maga szemében tiszta kezűnek és tisztességesnek tűnő, de a rá óriási hatást gyakoroló "barátai" (pl. Prónay) tanácsára sok mindenre rábólintó, gyakran nyílt antiszemita kijelentéseket tevő, az "atrocitások" felett kényelmesen szemet hunyó Horthyt, aki ilyen módon belovagol egy olyan történelembe, amit nem kifejezetten lát át. Turbucz Dávid a legkevésbé sem menti fel a numerus clausust Európában elsőként megvalósító Horthyt, azonban okosan és izgalmasan árnyalja a képet: hogyan, milyen alkuk, indítékok és tájékozódás után születik meg az 1920-22-es Horthy, s azután - talán a kormányzó számára is észrevétlenül - hogyan alakul át mentalitása, világlátása néhány év alatt, hogyan szakad el a Prónayktól és Gömböstől, hogyan leli meg "emberét" Bethlenben, s hogyan kezdi el maga is határozottan, és saját szerepét végre megtalálva elősegíteni Magyarország konszolidációját és nemzetközi elismertetését.
Miközben előttünk sorjáznak Horthy klasszikus kormányzói időszakának vitathatatlan érdemei, előttünk áll a szerepében magát jól érző, méltóságteljesen, korrupció és hatalommal való visszaélés nélkül működő, valamiféle alkotmányos rendet megtestesíteni igyekvő, példás családi életet élő, a külföldi diplomatákat színes, elegáns és őszinte egyéniségével megnyerő Horthy, a szerző nem hallgat a korszak a kormányzóhoz köthető ellentmondásairól sem. Részletesen mutatja be Horthy viszonyulását IV. Károly két visszatérési kísérletéhez (leszögezve azonban, hogy azoknak - bármily fájdalmas is ez az áruló Horthy legendájában hívőknek - nem volt nemzetközi realitása), álláspontját a zsidókérdésben (amely Horthy számára mindig "kérdés" maradt, s amelyben kényelmes elképzelése a jó - asszimilálódó, befogadandó, szükséges, sőt kedvelhető - zsidókról és a démoni, valahol létező, kommunista, ármánykodó "söpredékzsidóságról" lehetővé tette, hogy pusztán olyan biztosítékokkal írjon alá kitaszító zsidótörvényeket, hogy a szerinte "nem zsidó zsidókat" majd kiveheti a hatálya alól...), tehetetlenségét Bethlen távozásakor (amely lehetővé tette, hogy Gömbös Gyula Horthy minden ellenszenve és makacs, bár naiv ellenkezése ellenére nemzetközi jobb oldali vágányra állíthassa az országot). Egy olyan Horthy-kép áll össze, amely némiképpen anakronisztikus, némiképpen tiszteletreméltó, némiképpen pedig érthetetlen személyiséget mutat. Horthy részben a Ferenc József-korszak maradványa, részben olyan valaki, aki minden politikai előképzettség nélkül került bele egy a magyar történelemben példa nélküli, váratlanul kialakult szerepbe, amelyet a tőle telhető legügyesebben, legkiegyensúlyozottabban próbál betölteni, részben azonban egy fokozatosan öregedő ember, aki egyre kevésbé tud gyorsan és meggyőzően reagálni a történésekre, inkább a bevett klisékhez és formákhoz ragaszkodik, ám lassan ez már nem elég.
Horthy 1938 után is a helyén maradt: nemcsak szimbolikusan, hanem tevőlegesen is részt vett a Németországhoz való közeledésben, a zsidótörvények elfogadásában. Bár Turbucz Dávid leszögezi, a második világháborúba való belépés elkerülhetetlen lett volna, az, ahogyan Horthy ezt a kassai bombázás utáni eszetlen huszárvágással siettette, felesleges és káros volt. Ügyetlen, kifejezetten naiv kiugrási kísérletét éppúgy nem készítette elő megfelelően, ahogyan korábban azt sem vette észre, hogy a háborús évek folyamán egyre inkább eltávolodott a számára oly rokonszenves és gyakorta emlegetett angolszász külpolitikai vonaltól, így az országot igenis a hitleri Németországhoz kötötte, függetlenül a "hülye szobafestő" iránti - jogos és állandó - megvetésétől, cserébe egy olyan lehetőségsorozatért, amely végre az 1920-as "országmentő" után az 1938-41-es "országgyarapító", "új honfoglaló", "visszaszerző" szerepébe segítette, amely monomániás következetességgel mindig is első helyen szerepelt fontossági sorrendjében.
Ennek ellenére tény, hogy a Hitlerhez kötött kisországok vezetői közül Horthy egyetlenként írt kioktató leveleket a Führernek, egyetlenként állt ellen (talán naiv és makacs módon, de majdnem) a végsőkig a klessheimi találkozókon az Endlösunggal kapcsolatos parancsoknak, s miután személyesen is meggyőződött a zsidóság megsemmisítésére vonatkozó hírek igazságtartalmáról (lassan, hitetlenkedve, de végre csak feldolgozva pl. az Auschwitzról, a munkaszolgálatosok és kitelepítettek kivégzéséről szóló információkat), valóban megmentette a budapesti zsidóságot. Mindezt nem lehet túldimenzionálni, hiszen ettől még Horthy felelőssége nem csökken. Viszont elkenni, letagadni sem lehet, hiszen tény.
Egy hosszú, buktatókkal teli és rosszul, megvetéssel és feledéssel, emigrációval és csalódottsággal végződő életpálya tényei, amelyeket Turbucz Dávid könyve részletesen, pontról pontra bejár. A könyv végén tényleg kialakulhat bennünk egy objektív, rengeteg adat és információ alapján összeálló Horthy-kép: egy olyan magyar politikusról és vezetőről, akire nem lehetünk büszkék, s aki sokat hibázott pályája során, de aki elfelejthetetlen és megkerülhetetlen alakja a magyar történelemnek. Remélhetőleg ez csak az első, s nem az utolsó könyvre róla a szerzőnek: az ember alig várja, hogy egyszer majd egy hasonlóképpen meglepő és érdekes teljes nagymonográfiát olvasson a kormányzóról Turbucz Dávid tollából.
A szerző honlapja minden információt elmond a történészről. Ez pedig a blogja, amelyben Horthy mai kultuszát kíséri figyelemmel. Mindkettőt érdemes olvasni.
Ezt a gesztushoz nem illően jelentéktelen blogbejegyzést a nagyapámnak ajánlom, akivel nagyon szerettem volna beszélgetni erről a könyvről, ha megérte volna.
Nagyon értékelem a fiatal történész munkáját. A kor még jobb megértéséhez a napokban kezembe került A M. Kir. 101. Honvéd Gépkocsizó Tanezred a II. világháborúban c. könyv mely nagyon sok érdekes információt közöl sok fotóval. Remélem felbukkannak még ilyen anyagok