Aki követi a blogot, tudhatja, hogy hétről hétre rendszeresen jelennek meg könyvajánló írásaim az ekultura.hu hasábjain. 2016 szeptemberétől egy új rovat nyílt az oldalon Könyvsaláta címmel, amelybe szintén kerültek be írásaim. A mai napig nyolc ilyen összeállítás készült, melyek közül nekem háromban szerepelhetett cikkem. E bejegyzésben ezt a három könyvajánlót szeretném összegyűjteni.

A Könyvsaláta rövid írások gyűjteménye: a szerkesztői meghatározása szerint "rovatunkba olyan könyveket válogatunk, amelyeket ugyan elolvastunk, de valamilyen oknál fogva mégsem ihlettek meg minket annyira, hogy önálló cikket szenteljünk nekik. Ez a bizonyos ok pedig szinte bármi lehet. " Mivel magam soha nem írok pozitív ajánlást olyan könyvről, amelyet valójában nem ajánlanék senkinek, le kell szögeznem, hogy az alábbi három kötethez is fűz egy-egy élmény. Erről tanúskodnak a linkek, amelyeket az egyes írásokhoz kapcsoltam.

Íme:

Gerencsér János: Kósza utak legendája – Kalászkirály
(Athenaeum Kiadó, 2017)
Ez a szinte műfajba sorolhatatlanul rendhagyó kötet jól mutatja a kiadó törekvését arra, hogy még ismeretlen magyar írókat ismertessenek meg az olvasókkal. Gerencsér Jánosról a fülszöveg annyit árul el, hogy korábban novellákat írt, s „volt már szobafestő, művezető, műszaki ellenőr, szavatossági ügyintéző, jogi képviselő, ipari gépkezelő és karateedző". Nem szokványos írói életút, az bizonyos. Ráadásul a regény megjelenésének tragikus hátteret adott, hogy az író a kötet nyomdába kerülésekor váratlanul elhunyt.
Mindezek után nagy érdeklődéssel fogtam neki a rejtélyes című könyv olvasásának, amely az európai középkorban játszódik, 1151-ben, de egy képzeletbeli világban. Főhősnője, Eime, a trónjáról letaszított hercegnő, aki bujdosni kényszerül saját egykori birodalmában. Az ő kósza útjait keresztezi egy másik vándoré, Aceras kirélyé, aki nagyvezére árulása miatt nem sokáig maradt meg a trónon, amelyet Eimétől elbitorolt. Ez a kettős csavar önmagában is érdekes, még különösebb azonban, hogy a nevektől és országoktól eltekintve a Kósza utak legendája mintha a középkori Európában játszódna: igaz, egy kitalált történelemben. Épp ezért írtam, hogy nehéz besorolni a regényt valamilyen műfajba. A képzeletbeli birodalmak, csatajelenetek és háborús utalások fantasynak mutatják, de hiányzik belőle a világteremtés és a mágia. A fülszöveg ifjúsági regénynek nevezi, én viszont ide semmiképp sem sorolnám, mondjuk a Tom Sawyer mellé: ha már ifjúsági, akkor young adult regénynek lehetne mondani, s erre predesztinálja a felnőtt olvasók számára néha már-már ijesztően következetlen jellemű Eimé hercegnő szerepeltetése. A helyenként a meséket idéző, máshol viszont inkább egy történelmi regény hangján megszólaló szöveg azonban mégis inkább felnőtt olvasmány.
Láthatólag olyan könyv, amely nem tűri a sablonokat. Bár mind a háttér megrajzolása, mind a szereplők jellemfejlődése terén hagy maga után kivetnivalót, a kötet szép indítása lehetett volna egy írói pályának. Így azonban marad egyszeri (talán egyetlen folytatással rendelkező), különös kaland minden olvasó számára.
Az ajánló eredetileg a 2017. október 20-án publikált Könyvsalátában látott napvilágot.

Philip Kerr: Sápadt gonosztevő
(Jaffa Kiadó, 2016, fordította Illés Róbert)
Amikor befejeztem Philip Kerr Bernie Günther-trilógiájának második kötetét, a Sápadt gonosztevőt, be kellett látnom, hogy míg az első rész, a Halálos március osztatlan sikert aratott nálam egy évvel korábban, ugyanez a másodiknak kevésbé sikerült.
Ettől függetlenül tény, hogy a két kötet egy nagyon sikeres, eredetileg 1989-91 között megjelent történelmi krimitrilógia első és második darabja, s mindkettő különleges, hiszen a náci Németországban játszódik. A szerző, Philip Kerr ráadásul 13 évi szünet után ismét írni kezdett detektívhőséről, Güntherről, máig immár nyolc kötetet, s ezek közül a 2009-es harmadik, az If The Dead Rise Not kiérdemelte az Ellis Peters-díjat.
A Sápadt gonosztevő 1938-ban játszódik, a náci Berlinben. Igazi hard boiled történelmi krimi, benne hamisítatlan, nemzetiszocialista ízű gyilkosságsorozattal, melynek szőke, kék szemű, ifjú BDM-lányok esnek áldozatául. Látlelet egy kegyetlen, korrupt, embertelen és brutális korszakról, amelynek legfelsőbb hatalmi köreit ráadásul a legsötétebb butasággal párosult misztikus érdeklődés is jellemezte. A logikus, megfontolt, haszonelvű gonoszság mellett ezzel a bárgyú és alattomos irracionalitással szembesül a nyomozó, Bernie Günther, aki rövid magánkopói kitérő után ezúttal Heydrich megbízásából szimatol a titokzatos sorozatgyilkos után, továbbá el kell hallgattatnia egy zsarolót, miközben folyamatosan feltűnően izgató hölgyek közé keveredik.
Mindez egészen eszményi kiindulópont egy igazi történelmi kemény krimihez. Még ha úgy is gondolom, hogy a kiválóan sikerült Halálos március után a Sápadt gonosztevő talán kevésbé precízen szerkesztett, krimiként kissé elkalandozó, történelmi regényként pedig kissé leegyszerűsített képet felmutató írás, az a gyerekbetegség, hogy egy trilógia középső kötete nem olyan tökéletes, mint a kezdőrész, gyakori a könyvsorozatok esetében.
Épp ezért izgalommal várom a Berlin Noir-trilógia befejező, harmadik kötetét, az A German Requiemet. Bízom benne, hogy ismét egy sajátos nézőpontú történelmi hard boiled detektívregényt olvashatok majd, talán már az idén.
A Sápadt gonosztevőről már itt is írtam.
Az ajánló eredetileg a 2017. március 11-én publikált Könyvsalátában látott napvilágot.

Dolores Redondo: A csontok öröksége
(Trivium Kiadó, 2016, fordította Szelivánov Júlia)
Visszatérés a Baztán-völgybe... A csontok öröksége, Dolores Redondo baszk írónő krimitrilógiájának középső része, visszavezet oda, ahová A láthatatlan őrzőben egyszer már ellátogathattunk. A Pireneusok titokzatos, apró falvakkal teli, szinte a misztikus múltból előlépett, zárt világába, ahol a szellemek, szörnyetegek és mitológiai lények talán még mindig ott élnek, szorosan a modern és civilizált emberiség közelében.
Az írónő előző krimije egy borzalmas sorozatgyilkosság rejtélyét bogozta ki, ezúttal azonban nőnek a tétek. Az első történet végén letartóztatott vádlott ugyanis időközben öngyilkosságot követ el, búcsúüzenete pedig egyetlen furcsa szó: Tarttalo. Vajon mi köze lehet egy baszk küklopsznak egy mai bűntényhez? Amaia Salazar felügyelő ezúttal olyan ügyet kap a kezébe, amelyben az eretnekség, boszorkányság, halottidézés és számos elfelejtett mágikus praktika ugyanakkora szerepet játszik, mint a modern természettudomány és Baszkföld történelme. Pedig neki így is épp elég gondja akad saját családi emlékeivel, s nemrég született kisgyermekével...
A kőkemény, helyenként realista, máshol egészen misztikus könyvben sötét és kegyetlen a rejtély, érdekfeszítő a nyomozás és váratlan a megoldás. Számomra talán csak Amaia jelleme maradt talányos, hiszen a zseniális nyomozónő meglehetősen furcsa feleségnek és anyának mutatkozik ebben a történetben, akinek mindennél, talán még a kisfia iránti szereteténél is fontosabb megbirkózni a gonosz erőkkel. Persze joggal várható, hogy a folytatás, az Áldozat a viharnak erre is magyarázatot ad majd.
A trilógia egyes kötetei Spanyolországban már több mint harminc kiadásban megjelentek: s a siker külföldön is biztosított, hiszen a megfilmesítés jogait A tetovált lány producere vásárolta meg. A Navarra-trilógia igazi nemzetközi bestseller: kár lenne kihagyni a köteteit.
A láthatatlan őrző című, előző kötetről itt írtam.
Az ajánló eredetileg a 2016. szeptember 15-én publikált Könyvsalátában látott napvilágot.