Ha azt mondom, Reflektor, az idősebb olvasók biztosan felszisszennek. Emlékeikben rikító sárga papírborítójú könyvek bukkannak fel, tele kémekkel és diverzánsokkal, szabotőrökkel és bujkáló nácikkal. Ami pedig hozzájuk kapcsolódik, vagy furcsa szégyenkezés (ilyen szemetet nem olvasunk! / á, azok a ponyvaregények...), vagy titkos elégedettség (persze, hogy izgalmas volt, a körmöm is lerágtam!), vagy épp csalódás (vonalas, unalmas, átpolitizált, minek is olvastam!). A fentieket ugyanis mind el lehet mondani a Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó ponyvasorozatáról, az 1966 és 1968 között tizennégy kötetet megélt Reflektorról.
Ha könyvek külsejét nézzük, egyértelműnek tűnik az a megvetés, amivel tömegolvasmánynak készítették őket: puha kötés, nem túl jó minőségű papír, egy komoly, klasszikus ízlésű olvasó számára vállalhatatlan fedélkép, és körülötte a sárga szín, a ponyvakönyvek állítólagos alapszíne. Ugyanakkor a korai kötetek cérnafűzött kötése normális esetben máig állja az olvasás strapáját, a borítóterv akár modernnek és innovatívnak is felfogható (még ha ma már más is az ízlés), a fedélképek egy részét pedig olyan gyakorlott művész készítette, mint Sebők Imre, aki már a harmincas évektől rajzolta rendszeresen izgalmas regények fedélképeit és kalandos képregények kockáit.
Hasonló kettősség jellemzi a beltartalmat is. Nyilvánvaló, hogy a sorozatot az a törekvés hívta életre, hogy a Kádár-korszak könyvfogyasztói között szép számmal akadtak izgalmas, kalandos olvasmányokat keresők a szó szoros értelmében vett szépirodalom kedvelőin kívül, sőt, a két halmaz - természetes módon - érintkezett is.
1966-ban, amikor a Reflektor-sorozat megszületett, már három éve létezett a Magvető Albatrosz-szériája, amely hasonló igényt igyekezett kielégíteni. 1963-65 között tizennégy kötete jelent meg, ám érdekes módon ezek között bűnügyi regény (ami később a sorozat állandó jellemzője lett) még nem akadt. Rejtő Jenő öt regénye mellett kémtörténetek, háborús regények jöttek ki benne (egyetlen látszólagos krimikivétellel, amelynek azonban a műfaj szabályait sértően rossz vége volt, így inkább keserű társadalmi regénynek mondható). Épp ezért érdekes, hogy a Zrínyi Kiadó ugyanebbe az irányba igazította a maga sorozatának az útját - miközben a Magvető szériája épp váltott: mialatt fennállt a Reflektor, 1966-68 között, az Albatrosz bemutatta a magyar olvasóknak Raymond Chandlert és Georges Simenont, vagyis az "igazi" detektívregényt, s ettől kezdve már egyre inkább krimisorozattá vált.
A Reflektor azonban maradt afféle háborús és kémregény-sorozat, viszont érdekes módon csak három évig létezett. Ez idő alatt hat olyan regény is megjelent a keretei között, amelyet magyar szerzők írtak. Itt jelent meg az FB-86-nak, Berkesi András első kémtörténetének második kiadása. Itt adták ki a Fény a redőny mögöttet, amelyből 1965-ben már sikeres film készült Latinovits Zoltán és Nagy Attila főszereplésével. A magyar szerzők általában egyszerű kémtörténeteket jegyeztek, míg a külföldiek inkább a második világháború alatt játszódó kalandregényeket, illetve műveikben a háború befejezése után folytatott kommunista harcokat mutatták be.
Különleges módon azonban nemcsak regények kerültek be a sorozatba. A játszma véget ér címre keresztelt negyedik kötet két izgalmas memoárt foglalt egybe, amely ugyan erős forráskritikát igényel, mégis, a legkevésbé sem fiktív beszámoló a történelem két izgalmas pillanatáról, hiszen az egyiket egy szovjet diplomata írta a szovjet-német háború kitöréséről, a másikat pedig egy szovjet tolmácsnő, aki ott volt, amikor Hitler bunkerét feltárta a hadsereg. Erről a könyvről már írtam egyszer az Adolf Hitler halott - Könyvek a Führer haláláról című posztban.
Nem kevésbé érdekes a hatodik kötet, A Farkasodú alkonya, amely a Stauffenberg-féle össze-esküvésről számolt be. Ez sem regény, inkább könnyed történelmi ismeretterjesztő mű. Magyarul addig mindössze egy könyv jelent meg a témáról, Danyiil Melnyikov Összeesküvés Hitler ellen című munkája: a csehszlovák szerzőpáros Reflektor-kötete viszont sokkal jobban koncentrált Stauffenberg és társainak életére és személyiségére, mint szovjet előde.
Dokumentumokat idéző riportregény volt az A-54-es titka is, amely egy magas rangú német tiszt alakját elevenítette fel, aki lebukásáig a csehszlovák elhárításnak kémkedett. Talán a felsoroltak nyomába igyekezett lépni Pintér István is, amikor A Maus-akcióban a magyar kiugrási kísérlet kudarcát írta meg dokumentumregényben - jóval kisebb sikerrel: nem lehet ugyanis egyszerre megvetni a tárgyat, illetve hitelesen megeleveníteni. Mindenesetre ebből is látszik, hogy a Reflektor nemcsak a "szocialista ponyva" tárháza volt, hanem a történelem iránt érdeklődőknek is igyekezett olvasmányt biztosítani.
Aki még emlékszik a sorozatra, talán szerette, mert izgalmas volt, talán lenézte, mert irodalmi babérokra nemigen vágyó szórakoztató irodalom volt (bár A szürke autó utasai fülszövege direkt hangsúlyozza, "a lebilincselően izgalmas történet színvonalas írói eszközökkel megalkotott regény", a művek irodalmi színvonala nem nevezhető túl magasnak...), aki pedig ma veszi kezébe valamelyik kötetet, bizonyosan ott érzi benne a kort, hazugságaival, szemellenzőivel, csúsztatásaival. De talán épp ettől érdekesek ma is ezek a könyvek.

01 Roman Kim: Elolvasás után elégetendő, 1966
02 Günter Spranger: Halálra ítélt támaszpont, 1966
03 Č. Amort – I. M. Jedlička: Az A-54-es titka, 1966
04 V. Berezskov – J. Rzsevszkaja: A játszma véget ér, 1966
05 Szabó László: A Gamma-null eltűnik, 1967
06 J. César – B. Cerny: A Farkasodú alkonya, 1967
07 Sós György: A szürke autó utasai, 1967
08 Ante Cuculić: Az ezüst öngyújtó, 1967
09 Berkesi András: FB-86, 1967
10 Pintér István: A Maus-akció, 1968
11 Szabó Miklós: Fény a redőny mögött, 1968
12 Sólyom József – Szabó László: Utolsó kísérlet, 1968
13 Rudolf Kalčik: A Šumava királya, 1968
14 Wladyslaw Jarnicki: A gyanú árnyékában, 1968