Sötét erdő: olvasható a borítón. S kiben ne idézné fel a halhatatlan sorokat: „Életünk útjának feléhez érve / sötét erdőben találtam magam, / mert elvétettem a helyes utat.” Nem csoda, hogy a Typotex Világirodalom sorozat egyik legújabb kötetének borítóján Dante, a középkor legnagyobb költője néz maga elé melankolikusan. Kezében hatalmas műve, az Isteni színjáték kézirata, amelynek első soraira utal a regény címe. A költő valami túlvilágira és magasztosra néz: nem ismerheti tehát késő utódát, az olasz irodalmárt, Francesco Fioretti professzort, aki 2012-ben doktorált le Dante költészetének rejtelmeiből, s 2015-ben adta ki jelen könyvét, amely alcíme szerint A Pokol regénye.

Netán, más szóval, a Pokol újramesélése. Dante nagy műve első egységének, a sokak által legizgalmasabbnak tartott Infernónak a prózaváltozatával találkozhatunk a kötetben, úgy, ahogyan egy Dante költészetének szépségeivel tökéletesen tisztában lévő, ám azt érthetővé és modernné átírni kívánó olasz irodalmár újrateremtette. Napjainkban, amikor folyamatosan, újra és újra előtérbe kerül a kérdés, mit is mennyit olvasnak az új generációk, felmerül az is: mi marad a múlt irodalmi nagyságaiból, ha szövegük egyre nehezebben megközelíthetővé válik saját és a mi nyelvünkön is. A kérdés: merre menjen tovább a műfordítás? Az érthetőség vagy a formahűség felé?

Dante esetében mindenképpen nagy időket élünk mi, magyarok. Birtokolhatunk egy olyan csodálatos, ám immár százéves, teljes Színjáték-fordítást, amilyen Babits Mihályé. Tavaly jelent meg Nádasdy Ádám pompás és grandiózus kiállítású, teljes és modern Színjáték-változata a Magvető kiadásában, amely elnyerte az Artisjus Irodalmi Nagydíját. Mellé pedig odatehető Baranyi Ferenc 2012-es Pokol- és Simon Gyula 2014-es Paradicsom-fordítása, amelyek a modern nyelv és az érthetőség mellett – Nádasdyval ellentétben – a teljes formahűség, a rímesség mellett is leteszik a voksot. Nem kell tehát panaszkodnia a magyar olvasónak, ha élvezetes, ám egyben érthető Dante-kiadást keres: remek, költői szövegek garmadája áll rendelkezésére, hála az utolsó évtized Dante-reneszánszának.

Mi van azonban akkor, ha jól ismerjük magunkat, s tudjuk, hogy az Isteni színjátéktól nem a mű tekintélye, s még csak nem is a rímek forgataga tart távol, hanem leginkább az, ami a lényege: vagyis hogy nem regény, hanem Dante korának megfelelő nagyepikai mű, talán eposz, talán elbeszélő költemény. Nos, ebben az esetben siethet a segítségünkre Fioretti professzor, aki zengzetes, ám helyenként ironikus, helyenként pedig egy történelmi regény izgalmával bíró prózafejezetekben vezet végig a dantei történeten, szimbolikán és látványon, olykor okosan kommentálva, máskor humorosan elmagyarázva a legkülönösebb jeleneteket.

Ugyanakkor annak sem kell csalódnia, aki nem egyszerűen egy újramesélt Isteni színjátékot szeretne elolvasni, hanem egy öntörvényű és saját jogán az érdeklődésre számot tartó, modern regényt. A Sötét erdő ugyanis ilyen (is).

Már az olyan – olykor vitatható – döntései, mint hogy beleavatkozik Dante logikájába, s kissé talán túl korrekt módon az eretnekeket és Mohamedet egy erősebben nem körvonalazott vallási fundamentalista váltja fel az ő Poklában, míg a homoszexuálisokat a környezeti katasztrófák okozói, mutatják, hogy Fioretti – bár hangsúlyozza, hogy Dantét követi – mégiscsak a saját (írói) Infernóját járatja be a saját Dantéjával. Hasonlóképpen a regény előszava, amely első közelítésben nem több, mint dramatizált életrajzi jegyzet, olyan izgalmas lét-határhelyzetben ábrázolja a költőt, amelytől az irodalmi nagyság hús-vér emberré elevenedik, s a regény egyúttal körvonalazza az elbeszélő- avagy lírai énnek a valódi Dante-személyiséghez való viszonyát is…

Összességében pedig elmondható, hogy a Sötét erdő ízig-vérig posztmodern parafrázis: Dante-újraírás és Dante-kommentár-újraírás egyben, amely ráadásul feltámasztja a filozofikus kalandregény műfaját. A magyar kiadás, Horváth Csaba remek szövege, az idézeteknél a Nádasdy-féle, legmodernebb, teljes fordítás használata, s a kötet különleges kiadásában szereplő rajzok, Vidák Zsolt merész munkái is mindent megtesznek azért, hogy a Sötét erdő minél többféle olvasóhoz utat találjon. Érdemes megismerni!

A cikk az Ekultura.hu-n: Francesco Fioretti: Sötét erdő – A Pokol regénye
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
További link: A Typotex Világirodalom sorozat kötetei