Az alábbi szöveg biztosan fog még alakulni. Jelenleg annyit tesz, hogy összegzi hamarjában eszembe jutott gondolataimat Eisler János Kis könyv a Szent Koronáról (Napkút, 2013) című kötetéről. Mint a korona-téma nagy kedvelője, örömmel szereztem be és olvastam el. Most azonban még annyira frissek bennem az élmények a könyvvel kapcsolatban, hogy nem is tudom, tetszett-e. Egy biztos, felkavaró volt.

Állítások

Eisler János művészettörténész új és lenyűgöző összefoglalását adja a korona keletkezéséről, küldéséről, összeállításáról szóló elméleteknek, illetve összefoglalja saját elképzeléseit, és feltesz néhány messzebb vezető, nyitott kérdést.

Az általa legfontosabbnak tartott új elképzelések a következők:

• A pántrész (latin korona) és az abroncsrész (görög korona) programja szorosan összefügg, de nem együtt keletkeztek. A szakrális program azonban összeszerelésüknél nagy hangsúlyt kapott.
• Az abroncsot újra kellene datálni. A kőbefogás technikája alapján és az egyedi, magyar (hagyományokra utaló) képprogram alapján egy 11. századi, de nem feltétlenül a hátsó uralkodóképekkel egyidős, 1077 körüli munkáról van szó, mivel mindhárom hátsó képet utólag szerelhették rá. Így Géza eredeti koronája nem maga a most ismert abroncsrész, lehetett, hanem egy mára szétszerelt másik abroncskorona, melyet - nyilván mások mellett - a három kép díszített.
• A pántot is újra kellene datálni. Épp olyanok a képei, mint az 1099-ben megrendelt kölni Szent Szeverin-érmének, a Szent János-kép köpenyredője pedig azonos az Ermitázsban őrzött Sztroganov-ikon századoséjával. Ugyanakkor a "kancsal" szemek már 1000 körüli német művekről is ismerősek lehetnek. Hogy mi lehetett eredetileg a pántot tartalmazó tárgy, azt a szerző nem írja le egyértelműen, hajlik a modernebb könyvborító-elméletre, vagy arra, hogy (Györffy György elképzelése szerint) István (vagy valaki más) fejereklyetartója lehetett.
• A pántok nincsenek megcsonkítva, eredetileg is nyolc apostol volt, ahogy az 1092-es szabolcsi zsinaton is ennyinek lett ünnepe.
• A kereszt egyenes volt Mária Terézia koráig, ahogy az a festményeken is látszik. Nem tudni, mikor szerelték rá a koronára, de valószínűleg nem az Árpád-korban.
• A három részt (pántok - 1, Géza koronájának képei - 2, az 1070-ig már elkészült abroncskorona - 3) 1083-ra, Szent István szentté avatására szerelhették össze, valószínűleg megkoronázták vele az exhumált király fejét (fejereklyéjét), majd innentől szakrális koronázókorona lett belőle - I. (Szent) László korától kezdve. Tehát az összeállítás nem III. Béla korában készült, mint ahogy azt állítani szokás.

Ami azonnal eszembe jutott

A könyv érvelésével egyáltalán nem voltam megelégedve. Különböző korú és megbízhatóságú elméletek kerültek szorosan egymás mellé, egymást látszólag támogatva. A Csomor Lajos - Pap Gábor fémjelezte újszkíta magyarázatok látszólag kiegészítették benne Kovács Éva vagy Lovag Zsuzsa a szerző által is őszinte tisztelettel említett kutatásait. Magánvéleményem szerint ez a két irány összehasonlíthatatlan.

Eisler egy helyütt vitára kél Marosi Ernő rég cáfolt képazonosításával, amely a korona egyik képét a Pray-kódex Krisztus-ábrázolásá-
hoz kötötte (196-197.). Igen helyesen és élvezetesen világít rá (mindenhol Váczy Péter nyomán), hogy Szent István valódi koronájáról (koronáiról) semmit sem tudunk, mivel a koronázási paláston látható, egykorú (de 1031-es, tehát a koronázáshoz eleve nem köthető), sematikus medálkép koronája ugyanolyan mártírkorona, mint a palást többi szereplőié (pl. Gizelláé), így mint tárgy nem kapcsolható első királyunkhoz. Az azonban már megkérdőjelezhető, miért tekinti mégis azonosítható, történetileg követhető tárgyaknak a királyok pénzein látható, szintén sematikus koronákat, jelvényeket. (Ezt teszi ugyanis, különben semmi, de semmi értelme nem volna a korai királykoronázások adatairól szóló 96-110. oldalaknak, hisz ezekről a koronázásokról tényszerűen leginkább az mondható ki, hogy nem tudni, mivel koronáztak, és a legtöbb esetben az sem, hogy hol.)

Igaz, hogy Eisler például abban nem követi Váczyt, hogy az Salamon pénzén jól felismerhető, hármas liliomdíszes koronát ismert fel, amely analógiák alapján korábbi, István-kori eredetű volt a szemében. Ám a Váczynak felrótt tévedéshez hasonlót mégis elkövet saját gondolatmenetében, amikor például eltöpreng azon, lehet-e hiteles a Csomor Lajos ötvös könyvéből átvett, ott forráshivatkozás nélküli (!), Orseolo Péter magyar bulláját ábrázoló rajz: holott azon az Eisler által is elemzett országalmán kettős kereszt van, mely majd csak III. Béla pénzén tűnik fel valójában, sokkal később... Tehát igen furcsa ez a szakirodalmi kettősség: egyrészt a könyv deklarált célja, hogy egymás mellé állítsa, összefoglalja a tudósgenerációk eltérő elképzeléseit az azonos témákról (a szerzők közül Gerics József és Györffy György, Deér József és Bogyay Tamás, Váczy Péter és Tóth Endre, Moravcsik Gyula és a már említett művészettörténész-nők a legmegkerülhetetlenebbek) - más oldalról viszont nem használ fel minden elérhető szakirodalmat, és hitelt ad rendkívül konstruált, a valódi művészettörténeti tárgyelemzéshez már nem kapcsolható munkáknak. Ilyen probléma az is, hogy míg a szerző sokat kínlódott Geréb László Képes Krónika-fordításával, a Bolla Ilona-félét használva, a Kristó Gyula-féle jegyzetek, illetve a Képes Krónika képeinek Wehli Tünde és mások által készített képelemzései segítségével a 111-116. oldalak képértelmezései is teljesebbek lehettek volna.

Kritikák

Az alábbiakban a fent már megadott állításokról írnék. Elsőként leszögezném, hogy nagyon érdekes volt a görög korona kialakulásáról írtakat olvasni. De mindvégig zavart, hogy Eisler mindenben hitelt adott Csomor Lajos 1986-os (akkor jelent meg először) ötvösvizsgálati eredményeinek, s egész saját elméletét is tulajdonképpen erre építette. Csomor azóta teljes misztikus magasságokba emelte a koronakutatást, így mára korai eredményei is predetermináltnak tűnnek a szememben. Mivel meggyőződése, hogy a korona úgy, ahogy van, egy darab, minden ízében egyszerre készült szakrális tárgy, ennek rendelt alá minden ötvösészrevételt. Megállapította, hogy Dukasz Mihály képe utólagos felcsavarozású, de ezt mindjárt kibővítette azzal, hogy azért, mert a Szűz Mária helyére került. Megállapította, hogy a pántok vége nincs erőszakkal elvágva, tehát csak nyolc apostol volt, de valószínűleg tette ezt azért, mert ha szerinte is tizenkettő kép lett volna eredetileg, vagyis sokkal magasabbak, az abroncsba nem illőek az eredeti pántok, nem tudta volna igazolni, hogy a korona egyetlen, egyetlennek is készült mű, és nem későbbi összeszerelésű. Eisler különös módon épp a korona összeszerelését kívánja bizonyítani Csomor adataival, így tényei számomra megbízhatatlanok. Mint ahogy az is, hogy míg eddig általában csak a császár képének utólagos, vagy rossz felszerelését tekintik ténynek, Eisler már úgy véli, Géza és Konsztantinosz lemezét is utólag tették fel a - majdnem egykorú, mégis másképp készült - abroncsra. (Ennek az elképzelésnek - 1077 körüli Géza-korona zománcképei 1083-ban rá az 1070-ig elkészülő másik görög stílusú abroncskoronára - nem ártana Occam borotvája.)

A latin koronához felhozott találó analógiák sem teljesen meggyőzőek. A kutatást feltétlenül továbbvihetik, de nem hinném, hogy egyedüli bizonyító erejük lenne. Például akárhogy is szemlélem a külön kiemelt Sztroganov-ikont, egyszerűen képtelen vagyok felfedezni rajta a szerző által megemlített két, a ruharedők közti űrt, amely megegyezne Szent Jánoséval a koronán. (178-179.) Legfeljebb az történhetett, hogy a kép elcserélődött, mint egy másik helyen is a könyvben. A Szeverin-érme már sokkal érdekesebb, igaz, a rajta ülő alak feje teljesen sérült, s mivel egy trónoló szentről van szó, neki talán inkább a latin képen trónoló Krisztushoz kellene hasonlítania, nem az álló apostolokhoz, azt viszont nem teszi (egyébként is 1099-es, tehát épp a szerző végbizonyítása alapján már a korona szerinte történt összeszerelése, 1083 után készült a kép). Más kérdés, hogy amit Eisler az apostolalakok hátteréről leír, nagyon izgalmas (eszerint szoborfülkében állnának, 173.).

Érdekes, hogy Eisler milyen határozottan állítja - sok helyen szétszórva - azt is, hogy a latin apostolképek könyvet díszíthettek (legbővebben 182-189.) Eközben azonban önmagával keveredik ellentmondásba, hiszen ha csak nyolc apostol volt, ahogy véli, az általa vizsgált könyvborítóknak nem feltétlenül lenne megfeleltethető a pánt, mivel a szakértők számítása szerint kódexborításra tizenkét kép lett volna szükséges (185. - itt talál egy tízapostolos sort, de a képek össz-száma itt is 12). Györffyhez csatlakozva szavaz ugyanakkor a fejereklyetartóra (bár érdekes, hogy hivatkozásában többeket említ, ami így csak két szerző..., 191. 75. jegyzet), amelynél felhasználható volna a nyolc apostol-elmélet, ám szembekerül ugyanazzal a problémával, amivel mások is: program szempontjából kellene a 12 apostol, de tizenkét képpel már túl magas lenne az ereklyetartó koponyának (182.). Eleve érdekes elképzelés, hogy ha egyszer Csomor szerint alulról nem vágtak le apostolképet, akkor - Eisler szerint (181.) - felülről vághattak le, s ezt a latin, felső Krisztus-kép szélénél leplezték - ilyenről még soha senki nem írt eddig, de talán nem véletlenül.

Egyébként érdekes feltevése még Eislernek, hogy a pánt (12 vagy 8 apostollal) lehetett-e aszteriksz (190.). Sajnálom, hogy ezt az elképzelést nem fejtette ki bővebben, mivel csak azt közli, az aszteriksz "nem lehetett zománccal borítva, hiszen akkor a "tartólábak" zománcai eltűntek volna a szerkezet kendővel történő leborításakor", vagyis ezért felesleges díszíteni. Még ha furcsa volna is a latin koronarészben keleti, ortodox szakrális tárgyat látni (így nem valószínű az aszteriksz-ötlet, melyet még Lovag Zsuzsa vetett fel annak idején), ez az indoklás nem meggyőző, hiszen például a csak ünnepeken kihajtott oltárképeket sem tarhatjuk művészileg elpazaroltnak, pedig egy évben csak egyszer láthatók teljes pompájukban, s egyes nyugati liturgikus tárgyak (például díszkelyhek) sem jutnak műértő, a kincset megnézni akaró laikus személyek elé soha.

Ami egyébként a nyolcapostol-problémát illeti, az 1092-es szabolcsi zsinat a szerző állításával ellentétben (298-299.) valamennyi (11) apostol ünnepét megadja (igen nehezen követhető a lista, mivel más szenteket, pl. Gellértet, István vértanút, is köztük említenek). Csak az áruló Júdás helyére állított Mátyás apostol hiányzik, szerepel viszont Szent Pál (aki a koronán is), így az apostolünnepek száma 12, nem 8. (Lásd itt.)

A korona képeivel kapcsolatban megemlítendő még, hogy a kötetben többször szerepel az az felvetés: ismét tanulmányozni kellene Révay Péter koronaőr 1613-ban keletkezett emlékiratának hivatkozását arról, hogy a Szent Koronán látható volt Szűz Mária (pl. 210.). A tipikus, anti-Habsburg magyarázat, melyet eltűnésére szokás adni (miszerint a magyarokat utáló II. József szereltette volna le ezt - és mindjárt kerített helyette egy autentikus bizánci császárt, nyilván a gonosz oroszoktól...) szerencsére csak megemlíttetik a kötetben (bár, talán véletlenül, I. Józsefnek, a Rákóczi-szabadságharc idején uralkodó királynak sorszámozva, 107.), ám a könyv második felében, ahol a szerző külön foglalkozik Révay írásával (240-246.), ismét előjön a kérdés, "eltűnt innen Szűz Mária": ha Révay egyébként jó leírást adott a tárgyról, itt miért tévedett volna. Miután Révay az alternatív koronakutatók Bibliája, jó volt olvasni értékeléséről, de nem azt kaptam, amit vártam.

Eisler ugyanis idézi is az emlékirat vonatkozó részeinek magyar fordítását: "magán a kerületen pedig a homlokzati részen almát tartó Üdvözítőnk képmása, az ellenkező oldalon a Szent Szűz Máriáé, aztán az Apostolok, a keresztyén királyok, császárok, vértanúk szentséges sora, mint látszik, görög betűkkel". Ezek után pedig érthetetlen, hogy adhat hitelt a koronaőrnek. Ez jól láthatóan abszolút pontatlan leírás: a görög korona (abroncs, kerület) Krisztusa nem almát tart, hanem könyvet, a koronán (a latin részen) tényleg ott a nyolc apostol, de az ő képeiken nincsenek görög betűk, keresztyén király csak egy van az összes képeken, Géza, mert a másik két uralkodó császár volt (ha pedig a bizánci társuralkodót királynak tekintette volna Révay, akkor meg császárok nincsenek a koronán, így, többesszámban), vértanúk pedig tényleg találhatók az abroncskoronán (Szent György, Demeter, Kozma és Damján), nem említi viszont Révay a két arkangyalt. Ennyi pontatlanság után én nem venném komolyan a Szűz Mária-közlést (vagy legfeljebb azt feltételezném, hogy a koronaőr emlékeiben a fiatal Konsztantinosz tűnhetett fel szent nőnek, hisz glóriája van és arca teljesen csupasz, szakálltalan - ne feledjük, azt csak mi, a szimmetriára törekvő utókor feltételezzük, hogy ha Révay látott vagy látni vélt a koronán Szűz Máriát, akkor fenn, Mihály császár helyén látta: ő erről nem írt semmit, csak annyit, hogy hátul, az almás Krisztussal "ellenkező oldalon"). Nem is beszélve arról, hogy amikor 1613-ban megírta emlékezéseit, a korona épp a ládájában nyugodott, s ha leltári szemlén meg is tekintette többször Révay, hogy megvan-e minden kincsdarab, 1608, koronaőri méltósága elnyerése és a visszaemlékezés megírása között kezében mindössze egyszer tarthatta hosszasan a szent ékszert, II. Mátyás koronázásakor, ami nem épp az aprólékos nézegetésre való alkalom...

Végül ott van még a kereszt kérdése. Távol álljon tőlem, hogy elkezdjem bizonygatni, a kereszt úgy, ferdén jó, ahogy van, mert a bezárt szög valami szent jelentéssel bír a hunok óta - de fel nem foghatom, miért kell azt ténynek tekinteni a könyvben, hogy Mária Terézia koráig egyenes volt. A koronáról ugyanis az első hiteles ábrázolás II. József halála után készült, amikor a frissen megkoronázott II. Lipót közszemlére tette a koronázási jelvényeket az érzelmek lecsendesítésére. (Ez Eisler könyvének 21. képe, illetve itt is látható, két bekezdéssel lentebb.) 1790-ig egy ábrázolás sem hiteles, így az, hogy azokon a kereszt egyenesen áll, véleményem szerint semmi más, mint szimmetrikus korrekció. Mivel a rajzolók jó része sose látta az ékszert, ugyan miért feltételezte volna, hogy a tetején lévő kereszt (melynek léte közismert volt) ferde...? Mivel az 1790-es az első hiteles kép, ezért a többi nem hiteles, és így az, hogy hogyan áll rajtuk a kereszt, nem bizonyít semmit, sem pro, sem kontra... (Annyit persze nyilván kell feltételezni, hogy egyszer, valaha a kereszt egyenes volt még.)

Ami a szerző által bemutatott két (157., XXII. kép, ez utóbbi részlete itt, jobbra fenn a legfelső) - és a neten azonnal elérhető mintegy harminc - olyan Meytens-festményt illeti, amely Mária Teréziát a Szent Koronával ábrázolja, elmondható, hogy a korona ábrázolása ezeken sem hiteles. A festő egyszer biztosan megtekinthette a koronát, és a pontos ábrázolás fontos lehetett számára, valójában mégsem így festette le az ékszert. Egyes (műhelyében készült) képeken az ormok olyan magasak, hogy a korona arányai szinte a német-római császári koronával egyformává torzulnak. Máshol a bizánci képek olyanok, mint a 18. századi ikonok: festékkel kitöltött, sötétarany hátterű, teljesen hiteltelen ábrázolatok. Megint máshol a koronának nincs alsó abroncsa, az ormok az aranyba foglalt gyöngysoron állnak - és kész, vagy egyszerű drágakősor van az abroncson, de képecskék nem. Egy képen a pántok felső gyöngysora kiemelkedik (nem szinte síkban keretezi a képeket, mint igazából), egy másikon meg a koronának mintha nem is volna felső pántja, csak egy vékony arany átvetés. Ennyiből is levonható a tanulság, hogy Meytens szépérzéke nyugodtan kiigazíthatta a keresztet egyenesre úgy is, hogy az akkor már ferde volt - hiszen szép és felismerhető, de tárgyismeretileg nem pontos rajzolatát kívánta adni a Szent Koronának.

Eisler másik érvét elcserélt kép kíséri: a 156. oldal 21. képe nem Wolfgang Kilian angyalos koronaképe, ahogy ő írja (ezt lásd fenn, a Mária Terézia-koronák felett), hanem az 1790-es háromnapos közszemlére tétel után készült kettős kép (amely itt balra látható, és amelyre Eisler a 157. oldal tetején utal is, de szándékai szerint képhivatkozás nélkül). Képcserétől függetlenül is (hiszen a kettős kép felső, nem igazi koronája a könyvből véletlenül kimaradt Wolfgang Kilian-féle ábrázolás másolata, így a lényeg látható rajta, csak az angyalok nem) szinte szándékosan félreérti azonban az ábrázolást. Ezt írja a W.K.-féle és a kettős képről: "mindkettőn egyenesen magasodik ugyanaz az egyenlő szárú kereszt, amelyet természetesen más stílusfelfogásban, de megmutat a korábbi Fugger krónika, vagyis a ma ferdén látható kereszt helyett egyenes állású keresztet a koronatetőn." (Kiemelések tőle, 157.) Ezzel szemben így kellene fogalmazni: a Wolfgang Kilian-metszet ugyanúgy a korona ismerete nélkül (vagy alig-ismeretével) készült, mint minden más korábbi ábrázolás (így a Fugger krónikáé is, amely e bejegyzésben is látható a W. K. metszet felett). Így az, hogy rajta a kereszt egyenes, semmit nem árul el. 1790-ben, amikor a korona közszemlére került, elkészült egy "kritikus szemléletű" rajz, amely felül a W. Kilian-féle metszet felfelé kiszélesedő, hiteltelen koronarajzát mutatta be ovális medálionképekkel, az abroncs háromszögű és íves díszeiben is (nyugati stílusú) szentképekkel és egyenes kereszttel. A rajzoló e kép fölé odaírta, "Ilyennek írták eddig Tudósaink a' Magyar Szent Koronát." Van azonban egy alsó kép, amely tényleg a valódi koronát ábrázolja, tulajdonképpen 98 százalékban hitelesen (csak a gyöngysorok, szegecsek nem keszekuszák rajta): ennek a büszke felirata: "Mi Ilyennek találtuk 1790-ben, Február 16-ik napján". Ennek a - rajzolók szerint is hiteles - második képnek ferde a keresztje - vagyis nem magasodik rajta egyenesen. Az egyenes kereszttel ábrázoló régebbi kép másolata csak azért szerepel e lapon is, hogy az összehasonlítás az alárajzolt hiteles képpel annál megdöbbentőbb legyen - mennyire félreismertük Szent Koronánkat eddig...

Otthona: a parlament. Eisler javasolja a Várat vagy Esztergomot.

Összefoglalva

A könyvben számos olyan ötlet, hivatkozás és elképzelés szerepel, amely inkább csak felkavart és vitára indított, mint meggyőzött. A szerző a bevezetőben felsorolt tézisei közül maradéktalanul csak azt tudnám elfogadni, hogy az összeszerelés Szent László idején, az első szentté avatásokkal egy időben történt: ennek a javaslatnak a bizonyításához azonban önmagában nincs elegendő adat a könyvben, így elfogadhatatlan.

Mégis, végigérve kritikáim és töprengéseim során, úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó, mértéktartó, gondolatébresztő és magas szakmaiságú kötet. Így ajánlom mindenkinek: olvasson hiteleset, érdekeset és okosat a Szent Koronáról. Ha az érvek nem (teljesen) győzik meg, mint engem, az se baj: hiszen ez a könyv más szakszerű és hiteles írásokhoz vezethet el. A korona valódi története túl érdekes ahhoz, hogy ne foglalkozzunk vele!