Lovagok. Ha az ember hallja, vagy megpillantja ezt a szót, azonnal gyönyörű paripákon száguldozó, csillogó páncélba öltözött, hősiesen küzdő, önfeláldozó harcosok jutnak az eszébe. Párbajok, lovagi tornák, ütközetek, kalandos lovagregények és romantikus, karcsú tornyú lovagvárak. De vajon milyen volt a valóság? Mit kellett tudnia, mihez kellett értenie egy igazi középkori lovagnak? Ezekre a kérdésekre ad választ a Corvina kiadó könyvújdonsága, a Lovagok – A középkori harcos nem hivatalos kézikönyve.

A tavalyi nagy sikerű Szamurájok – A japán harcos nem hivatalos kézikönyve után igazi európai témával folytatódott a sorozat: Michael Prestwich könyve az érett középkor lovagvilágába vezet be, időhatárait 1300 és 1415 közé téve. Ekkor zajlottak a legfontosabb összecsapások a skótok és az angolok, illetve a franciák és az angolok között (utóbbi a százéves háború első szakaszának keretei között), de folytak mór- és arabellenes, illetve eretnekek elleni hadjáratok is. Közben pedig virágzott az érett középkor lovagi kultúrája: ez volt a trubadúrlíra és a lovagregények, valamint a bizarrul gótikus burgundi divat (a szarvra emlékeztető fátylas főkötők, a henninek, a turbánszerű férfifejékek és a méterhosszúságú cipőorrok divatjának) legszebb időszaka. Van tehát miről írni, a szerző pedig meg is teszi: könyvét lapozgatva odaképzelhetjük magunkat a 15. század nemesifjai közé, akik azért veszik kezükbe e (nem hivatalos) kézikönyvet, hogy egyszer majd kiváló lovagok legyenek.

Olyan kiválóak, mint például Boucicaut volt. Hogy kicsoda Boucicaut? Igazi kalandor, a francia lovagok egyik legkiválóbbika, aki huszonöt évesen vált Franciaország egyik marsalljává, harcolt a nikápolyi csatában a törökök ellen (és elfogták, de kiváltotta magát), majd a bizánciak és a genovaiak érdekeiért, végül Agincourt-nál, az angolok ellen (és elfogták, de sajnos nem tudta kiváltani magát). Megírta az emlékiratait is, amelyek például szolgálhatnak minden kezdő lovag számára („ám a szerző őszintén szólva egy öntelt majomnak tűnik”).

De nem ő az egyetlen, akiről a kötetben olvashatunk: szerepel itt rengeteg más lovag is. Megtudhatjuk, hogy az angol II. Richárd király már kisgyerek korában kis ágyúkkal játszott (bár képességeire elég rossz fényt vet, hogy később letaszították a trónról, ágyúk ide vagy oda), és hogy III. Edvárd király már tizennégy évesen sereget vezetett a skótok ellen. Olvashatunk arról, hogy 1356-ban egy francia és egy angol lovag úgy járt, mint manapság színésznők szoktak Oscar-díjkiosztó előtt: megérkeztek ugyanis a poitiers-i csatába, ám kiderült, mindketten egyforma címert, egy kékruhás, napsugaras hölgyet viselnek. A francia kapott észbe először, így ő vádolhatta meg angol társát címerlopással. Ulrich von Liechtenstein német lovag története is érdekes, ő ugyanis úgy győzedelmeskedett egy tornán, hogy Vénusznak öltözött. Persze feltehető a kérdés, ellenfelei fegyverei vagy rettenetes kinézete miatt rémültek halálra tőle. Robert Knollys esete is tanulságos. Az élelmes lovagtól ugyanis 1354-ben a következő jogtalanul zsákmányolt tárgyakat kobozták el: egy ezüst mosdótál kancsóval, 4 ezüsttál, 18 ezüst csészealj, 2 kecskebőr, 2 pár új csizma. És mindezt egyetlen nap alatt szerezte…

A szerző elárulja azt is, mi a legkellemetlenebb a lovaggá avatásban, nos, a fürdés, amely „nem annyira a testi tisztaságért (történik) (bár ez a nemkívánatos mellékhatás természetesen előállhat), hanem hogy jelképesen megtisztulj a bűneidtől”. Olvashatunk a lovakról, fegyverekről és páncélokról, arról, hogy miben tér el egy csöbörsisak és egy csőrsisak, hogy a páncél felvételének melyik szakaszánál kell megfésülködni, és hogy mi a különbség a poroszka és a csataló között. Megtudhatjuk, mit kell tenni, ha lovagrendet akarunk alapítani, és mit rontottak el a Fehér Hölgy Zöld Pajzson rend alapítói. Gazdasági képzést is kapunk, hiszen nem lovag a lovag, ha nincs kísérete, mert nem tudja azt eltartani, illetve ha fogalma sincsen róla, mi is az a hűbéri szerződés. Szerepel a könyvben a lovagi torna minden fontosabb szabálya, a zsoldosnak álláshoz, a hadvezetéshez, a várostrom és a csata irányításához szükséges legfontosabb jótanácsok, sőt, arról is felsorolást kaphatunk, milyen célpontokat érdemes meglátogatni, ha keresztes hadjáratot szeretnénk indítani. Nem maradhat ki a végső útbaigazítás sem: mit vésessen egy hős lovag a hozzá méltó sírkövére.

A mulatságos és adatgazdag kultúrtörténeti kalandozást számos gyönyörű színes tábla, térkép, időrendi függelék és sok apró, tűéles, fekete-fehér ábra egészíti ki. Aki eljátszott már a gondolattal akár csak néhány percre is, milyen jó lenne lovagnak lenni és a középkorban élni, a Lovagokban megtalálta élete nagy könyvét: amin nemcsak szórakozni fog, de olyan képet kap belőle a lovagkorról, amilyen még nem volt!

A cikk az Ekultura.hu-n: Michael Prestwich: Lovagok - A középkori harcos nem hivatalos kézikönyve
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Sokáig töprengtem, milyen képek kísérjék a bejegyzést. Végül kedvenc viktoriánus festőm képzelt középkort ábrázoló romantikus képeit választottam ki. Az első kép A jutalom, a második a Sok szerencsét!, a harmadik pedig Az árnyék című festmény Edmund Blair Leightontól.