Két kedvenc kortárs költő
Furcsa dolog a költészet: mindenki másmilyennek szereti. Vajon játék legyen: nyelvi bravúr, intertextuális kalandozás, rímparádé, gyerekvers? Csokonai, Kosztolányi, Lackfi János? Vagy inkább mélységesen komoly, bölcs és elgondolkodtató, pillanatkép? Arany János, József Attila, Szabó T. Anna?

Kortárs költőkről különösen nehéz írni. Kritikák születnek róluk, de hiányzik a megnyugtató kanonizáltság: annak a biztos tudata, hogy a költőt, akit szeretek, más is jelentősnek tartja, sőt, évtizedek múlva is emlékezni fognak rá. Ha újat próbálnak ki, s egészen más verseket írnak, mint addig, talán olyan irányba indulnak el, ami már nem is tetszik annyira. Két kedvencet kiválasztani pedig mindenképpen csak szubjektív, amatőr, lelkes és bizonytalan dolog lehet: most, egy ideje, talán sokáig nekem ők a legjobb kortárs költők.

1. Szakács Eszter

Finom, csipkeszerű, csodaszép, szomorú, elhagyott, nőies, otthonos, otthontalan, sóvárgó, kereső, vágyakozó, újholdas, fénylő, realista, álmodozó. Tele tükrökkel, görög mitológiával és magányos mindennapokkal. Ilyen Szakács Eszter versvilága.

Kedvenc költőm 1964-ben született, a Pécsi Egyetem könyvtárosa (mellesleg tanár és ötvös is), s eddig hat verseskötete jelent meg. Számos díj birtokosa a fiatal költőknek kiadott Gérecz Attila-díjtól a Déry-díjon át a Radnóti-díjig, elnyerte a Lackfi János-féle Nizzai Kavics-díjat, legutóbb pedig a gyerekirodalmi Aranyvackor Pályázaton lett második helyezett.

Az elismeréseknél azonban sokkal fontosabb számomra, hogy Szakács Eszter mindegyik művét titokzatosnak, szépségesnek és meghódíthatatlannak érzem. Legszívesebben mindet idemásolnám, mert úgy érzem, akárhányat választok is ki, a kép töredékes marad. Mindegyik verse közel áll hozzám, mégis mindig új fogást találok rajtuk. Minden versével tudok azonosulni: néha, mint ember, néha mint nő, néha, mint versolvasó. Egyes sorai idegenek, elolvasásuk után mégis úgy érzem, én írtam őket. Egyes érzelmei ismerősek, mégsem értem őket, csak olvasok róluk és bólogatok. Más sorok és érzelmek viszont a sajátjaim, s nem is értem, hogyan kerültek hozzá, s hogyan sikerült megfejtenie és megírnia őket. Lenyűgöz verseinek klasszikussága és hűvös fegyelmezettsége, formákat szétfeszítő poétikus mindennapisága és érzelmi égése. Minden verse látszólag könnyen adja magát, egyszerű és érthető. Aztán kinyílik benne az ég.

Eső után

Tudja, hogy eső után indul el.
Elhallgatott benne a szél, a tó.

Áttetsző lett minden: füst vagy emlék,
semmihez se hasonlítható.

Tükrökre bízza régi testeit.
Lábtörlőjén nedves levél hever.

S egy csillagot még kitalál gyorsan,
mert eső után indulni kell.

Megfogni és elengedni

Megfogni és elengedni.
Örülni annak, ami nincs.
Nézni, hogy tündököl.
Ajtótalan kilincs.

Sehová se menni el,
nem maradni sehol.
Ugyanazzal a mozdulattal
ellök és átkarol.

Odabújni, ha fagy,
érezni, ahogy cirkulál,
mint melegvíz a csövekben,
az, amit nem talál.

Új élet

Visszatérő álmom, hogy leég a lakás.
Vagy míg elutazom, teljesen kirabolnak.
Hogy onnantól élhessek, mint valaki más.
Hogy parketta-tavon alvó, legyek a csónak.

Nem bástyázna körül mindenféle lom.
Mézcsurgató, ködlámpa, bevásárlólista.
S a polctalan, képtelen, hófehér falon
csak tükör lógna, az is befelé fordítva.

Mert mélyére nézve mindig másokat láttam.
Bármilyen időben és bármilyen helyen.
Még félnék abban az újfajta tágasságban.
Még félnék rágondolni, nem lesznek velem.

Hogy mindenem, mit füst vagy rabló vinne el,
lakatlanná vált tükrök mélyében hever.

A konyhában áll

„s egyetlen percet sem gondolt magára”
Csorba Győző

Elefántok vonulnak
körbe-körbe
asztal fölé akasztott mandalán.
A konyhában áll és lisztes az orra.
Fékcsikorgás, nevetés. Délután.


A szomszédban megint valaki tombol.

A konyhában áll és sajtszószt kever.
Vaj, egy csipetnyi só még a bödönből.
Most jó. Figyelni semmire se kell.

Ablakát tejessé tette a pára.
Keveri és nem tudja abbahagyni.
A konyhában áll, nem gondol magára.
A konyhában áll, és elég is ennyi.

Szép, nem?
A kötetek: Halak kertje, 1993, Süllyedő Atlantiszom, 1995, Másik hely, másik idő, 1999, Álombeszéd, 2002, Saudade, 2006, Vízre írt, 2009 (összegyűjtött versek). A kedvencem a Másik hely, másik idő, de ez sajnos már csak antikváriumokban kapható.
A költő honlapja: Szakács Eszter Webotthona

2. Nagy Gábor

Férfias, lázadó, bölcs, megidézéses, magyar, világirodalmi, ironikus, cinikus, romantikus, sötét, hajlékony, bonyolult, túláradó, csodaképes, kesernyés. Mesterekhez forduló, az érzést szavak karneváljával eltakaró, nosztalgikus. Ilyenek Nagy Gábor versei.

1972-ben született, szerkesztő (most épp a Hitelé), főiskolai docens, az irodalomtudomány doktora, Baka István életművének monografikus feldolgozója. Számos díj birtokosa (legújabban például Bertha Bulcsú- és Bella István-díjas), a Magyar Napló regénypályázatának 3. helyezettje. Négy verseskötete jelent meg (közben pedig regényeket is írt).

Miután második kötete a kezembe került, verseinek világa azonnal beszippantott. A kritika és az értékelés mások feladata, én beleszerettem abba a rengeteg maszkba, álarcba, hangba és képbe, amelyik elő-előtűnt a könyv lapjain. Felvonult József Attila és Kosztolányi, az örök mester Baka István és Mario Vargas Llosa, megelevenedtek apokrif legendák és gyermekkori történetek, megszólalt néhány kiábrándult, ironikus bukott angyal és a némaságra ítélt természet. E versek egyszerre líraiak és harcosak, gyönyörűségesek és gyötrelmesek, túlburjánzóak és egyszerűek, eredetiek és a költészet számomra legkedvesebb hagyományait megidézők. Talán a képalkotás az egyik legnagyobb erősségük: a trópusok, látványok már fojtogatnak, míg végül elérkezik egy letisztult, meglepő zárás. A másik dolog, ami tetszik, a sokféle szólam és szerkesztésmód, amely egységbe rendeződik a versekben. Alig várom a negyedik verskötetet!

Másik kert
Idén se lesz termés, beteg a meggy,
rozsdásodik a körte ága.

Az almafán nejloncafat zizeg,
egykedvű szél harmonikája.

Hozzám hajolva már csak a gyomok

hízelegnek: nyírva, kaszálva
is újranőtt szulák, fenyércirok,
muhar, perje rezgő kalásza.


Százszor derékba tört s újranövő
kelletlen gyom: az vagyok én is.
Csak én nem fénnyel élek: a tüdőm

dohány füstjétől feketéllik.

Elfelejtem, körül minden kopár,
ha lecsukom szemem s egy másik
kertbe látok. Szerelmes cinkepár
ahol ágról ágra cikázik,

minden fa gránát-robbanású zöld,

a nap e szűrőn át világít,
kelyhekbe illatos konyakot tölt.
A test csak töltekezni áhít.

Nyugágyban angyal: boldog vagy unott.
Hátán csonk: szárnya lecsatolva,
s mint küldetést, mit így-úgy letudott,

eltette egy szív-forma tokba.

Lázongó ének

Hogy magamra hagysz a reményben,
nem szokatlan, könnyen elviselném:

ha bizonyságot nem is áhít
már, ecetes rongyra a száj, elmém

vágyik a vigaszra: hiába
nem küldtél e vastraverz-vadonba,
műanyag fényekbe csapódni,

éji bogárként megzavarodva.

Szerződés nem – ám köt a hűség,

betölteni száműzettetésem:
élni, és nem tudni, mivégre

élni itt. Kisurranni egy résen,


elmállani, mint a homokkő
jégverésben, szárnyam fölcsatolni
egy idegen hátra: csak álmok,

nem félek nélkülük elaludni.

Hogy megvetett saskeselyűként
a dühöm mint csontot kell lenyelni
egészben s döglégy-rajok űznek:

nem rettegek köztük fölébredni.

Csakhogy azt nem mondtad, Uram, s én
átkoználak érte, ha az átok

nem rám hullna vissza, a bűnöm
nem tetézné, hogy magamba látok:

arról hallgattál, hogy a testem
puszta váz, lelkem kiadtad bérbe:
könnyemre más könnye pereg s más

feszül föl kínjaim keresztjére.

Furcsa, nem?
A kötetek: Farkasverem, 1996, Lélekvesztő, 1999, Átok, balzsam, 2003, Angyalaid mind repülni tudnak, 2011. A kedvencem a Lélekvesztő. Sajnos a kötetek már csak antikváriumokban tűnhetnek fel, bár a harmadik a költő honlapjáról is megrendelhető, s frissen kapható a negyedik verseskötet és egy regénye.
A költő weboldala: Nagy Gábor költő, irodalomtörténész honlapja

Mindenkinek jó versolvasást kívánok!

A posztot Edgar Hopper amerikai festő képei és a német Dietrich Moravec festményei kísérik.
2 Responses
  1. liliom Says:

    Most olvastam ezt a bejegyzést, nagyon tetszik! Eddig (sajnos) nem ismertem ezt a két költőt, és hálás vagyok, hogy felhívtad rájuk a figyelmem, mert a verseik engem is megérintettek. Leginkább a Lázongó ének hatott rám, de egyelőre nem tudom megfejteni, miért. :)


  2. Örülök, hogy tetszettek a versek! Talán kötettel a kézben több kedvencet is találsz majd. És hátha épp az én kedvenceimet...:)
    Köszönet az olvasásért!