Sokáig készültem erre a könyvre. Kondor Vilmos Szélhámos Budapestjét kézbe venni majdnem olyan érzés volt, mint amilyen az lehetett a kortárs olvasóknak, amikor Sir Arthur Conan Doyle beadta a derekát és végre feltámasztotta Sherlock Holmest. Mert hiába volt igazán merészen sötét thriller A bűntől keletre, hiába volt korfestően kalandos A másik szárnysegéd és A koronaőr második tévedése, az igazi, egyetlen, halhatatlan Kondor-hős mégiscsak Gordon Zsigmond, és én feltétlenül és mindenképpen róla akartam olvasni. Csak még egyszer.

Gordon, az okos, vonzó és acélöklű noir hős, nem mellesleg újságíró először 1936-ban nyomozott nem is olyan gyönyörű fővárosunkban, a 2008-as Budapest Noir című krimiben. Majd egyre komótosabban és komorabban végiglépdelt még további négy regényen, a Bűnös Budapest, A budapesti kém, a Budapest romokban és a Budapest novemberben címűeken, leélve ezzel további húsz évet, egészen 1956-ig. Közben átlibbent még némely elbeszéléseken – s hozzászoktatta a lelkes és egyre bővülő olvasótábort, hogy minden évben visszatér a könyvesboltokba. Ráadásul az alatt a nem egészen öt év alatt, amíg a pentalógia megíródott és megjelent, darabjai bebizonyították a magyar irodalmárok, kritikusok és átlagolvasók széles tömegeinek, hogy a magyar krimi nem halott, csak fel kellene ébreszteni. No meg, hogy Gordon Zsigmond az egyik legnagyobb sikerrel exportálható hungarikum: hiszen kiváló kritikai visszhanggal került sor a Budapest Noir amerikai, francia, holland, lengyel, német és olasz kiadására.

Ezek után azonban következett a derűre ború: Gordon először csak megöregedett, azután viszont el is tűnt, a szerző ígérete szerint mindörökre. Épp ezért örült meg nagyon minden hozzám hasonló olvasó azt hallva, hogy – többek közt annak a tiszteletére, hogy a legendás első regényből, a Budapest Noirból film lett – a sorozat folytatódik, mégpedig egy előzménykötettel, amelyben Gordon ismét fiatal és verhetetlen.

Nos, akkor ennyi lenne a Szélhámos Budapest? Rajongói vágyak beteljesítése, még egy bőr a rókáról? Korántsem. Egyáltalán nem.

Kezdődik minden azzal, hogy ez az új regény a lehető legkorábbi időpontba viszi vissza olvasóit: a Budapest Noir 1936-jából 1930-ba. Abszolút izgalmas időszak ez, amikor a gazdasági világválság még épp csak begyűrűzött hozzánk, s a mindennapok, erkölcsök, szokások, divatok és körülmények jobban hasonlítottak a hat évvel azelőttire, mint a hat évvel későbbire.

Folytatódik a dolog azzal, hogy ha a Budapest Noir félnehézsúlyú, akkor a Szélhámos Budapest inkább pehelysúlyú vagy harmatsúlyú, tele humorral és iróniával. Könnyed, de nem könnyű azonban. Sőt, egyik fő helyszínének, a korabeli Tabánnak az ábrázolásában néha a korabeli bűnügyi riportázsok önmagában is jeles hangvételének az újrateremtésétől felér egészen Krúdy Gyula somolygósan szuggesztív magasságaiig.

Nem elég azonban a hely szellemének magabiztos és pompás felidézése, kell jó téma is: ez pedig szintén adott. A regény a korabeli svindlervilág mellett meglepő sokszínűséggel ábrázolja a huszadik század első harmadának felfedezetlen magyar melegkultúráját is. A nyomozás, amely egy gyanús hátterű, több névre is hallgató színész és alkusz meggyilkolásával kezdődik, egészen messzire vezet: ahogy azt már a Budapest Noirban is megszokhattuk.

Gordon Zsigmond pedig különösen szeretni való ebben a regényben: fiatal, tétova, otthonában is otthontalan, hazájában is bevándorló. Valóságos kulturális sokként éri a hazatérés Amerikából Magyarországra, az meg még inkább, amikor a főváros (állítólag) hipereurópai egyik feléből átkel a tabáni, megkésetten falusias másikba. Persze, a rajongók újra találkozhatnak az olyan szeretett szereplőkkel is, mint a lekvárbűvész Tata, aki ebben a regényben még a nyomozásba is derekasan belefolyik, ahelyett, hogy – mint más regényekben – a háttérben maradna vagy netán meghalna… De Piri, Gordon első Nagy Nője, saját jogán, ebbe a regénybe teremtődve is viszi a pálmát a szereplők közt – még ha a későbbi korok kedves Krisztináját nem is pótolhatja.

Szóval igazán jó könyv a Szélhámos Budapest. Talán egy picit hosszú itt-ott, de ez Heltai Jenővel is előfordult, amikor ennyire élvezte a világépítést. És persze van még egy baj ezzel a szürke-sárga csomagolású, pompás könyvvel: méretben egyáltalán nem illik a régi öt kötet mellé. Sürgősen ki kell tehát adni amazokat is újra, már csak a gyűjtők kedvéért is. Addig: marad ez az újrakezdés, avagy előzmény, egy jó regény. És a vita, amely innentől kezdve tart majd az olvasók között: ha meg akarjuk ismerni Gordon Zsigmondot, vajon az elsőnek írt Budapest Noirral vagy az elsőként játszódó Szélhámos Budapesttel javallott kezdeni? A vita örök: remélem, a könyv is sokáig kedvenc marad majd.

A cikk az Ekultura.hu-n: Kondor Vilmos: Szélhámos Budapest
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Linkek
Kondor Vilmos: A bűntől keletre
Kondor Vilmos: A koronaőr második tévedése
Kondor Vilmos: A másik szárnysegéd
Kondor Vilmos: Magda, a bestiális Népszínház utcai mindene