Ahogyan arról nemrég beszámoltam a blogban is, új keletű rajongás kezdett kapcsolni a középkor irodalmához. (Lovag, hölgy és szerelemkert - Középkori Eötvös Klasszikusok). Ennek pedig egyetlen mű jelentette a kiindulópontját: a Horn király gesztája.

Az 1225-1275 között keletkezett verses középangol lovagregény magyar fordításának megjelenését csak véletlenül fedeztem fel. Miután azonban végre elolvashattam az Attraktor kiadásában 2016-ban megjelent könyvecskét, azonnal keresni és olvasni kezdtem a hasonló műveket, újabbakat és újabbakat.

Ez a poszt magáról a műről szól, egy következő pedig bemutatja majd azokat a más lovagregényeket, középkori versekkel teli köteteket és epikus alkotásokat, amelyek nagy részét annak hála fedezhettem fel magamnak, hogy Horn király gesztája felkeltette az érdeklődésemet.

Ha valakinek feltűnik valahol a művet tartalmazó picike kötet, nem biztos, hogy kézbe is veszi: kis mérete, szürke és zöld színekkel sávozott egyszerű puha kötése, s főképpen talányos címe nem feltétlenül arra predesztinálja, hogy sikerkönyv legyen. Nálam azonban mindennek ellenére óriási sikert aratott: a Horn király gesztája bevonult a nagy kedvenceim közé.

Ez a kicsiny könyv ugyanis egy hamisítatlan középkori angol lovagregényt tartalmaz, mégpedig egy olyat, amelynek kivételes és szerencsés módon semmi köze sincsen a filmen és könyvben már oly nagy karriert befutott Artúr király történetekhez, vagy Trisztán és Izolda szerelmének szomorú históriájához. Viszont legalább olyan érdekes.

Főhőse a nevét a kürtszóról elnyerő Horn király, illetve kezdetben Horn herceg, akinél még nem született a világon szebb gyermek.
Esőcsepp még nem hullott,
de napsugár sem ragyogott
őnála szebb kisfiúra:
fénye üvegként csillogna,
bőre fehér liliom virága,
arca piros rózsa szála. - zengi róla a geszta elején az ismeretlen szerző. Nem csoda hát, hogy amikor a királyt, Horn apját és kíséretét titokban partra szálló, pogány szaracénok támadják meg a kikötő közelében, s egész népével együtt lemészárolják, a fiatal Hornnal nem végeznek, hanem magukkal hurcolják.

A kis herceg – természetesen Krisztustól nyert – megnyerő szépsége még a barbár hajóskapitányt is lenyűgözi: ő sem öli meg Hornt, hanem egy rozzant bárkára téteti, bízva abban, hogy majd egy vihar végez vele. Horn azonban - akit pogány ellensége is így dicsért:
Horn, te bátor fiú vagy,
szépséged is ragyogó nagy,
jóképű és erős karú,
magas, egyenes alkatú. - egy leendő lovaghoz méltóan viseli a megpróbáltatásokat, s amikor a hajó, csodák csodája fövenyre ér egy ismeretlen tájon, tizenkét fiatal társával bátran nekivág, hogy megtalálja az utat, amelyen lovaggá lehet, megbosszulhatja apja halálát, s egykor majd visszafoglalhatja országát is. A tizenhármak egyfajta Kerek Asztal-szerű szövetségben felkeresik az itteni királyt, hogy udvarának bajnokai legyenek, s már meg is kezdődik a kalandok sorozata, amelyben éppúgy szerepel gonosz cselvetés, álruhás kémkedés, hősi vándorút és lovagi párbaj, mint nemes bosszú és szerelmi boldogság.

Artúr, az Excaliburt a kőből kihúzó csodagyermek-király, Lancelot, a Guinever királyné iránt olthatatlan szerelmet tápláló kordés lovag, Gawain, a zöld lovagot kihívó, állhatatos hős, Perceval, a Szent Grált megszerző bajnok, vagy épp Trisztán, a szerelmi bájitallal örökre Izoldához kötött árva ifjú mellé tehát egy újabb nagyszerű hős csatlakozik Horn történetében: egy olyan nemes, vakmerő és tökéletes gavallér, akinek különleges fegyverül szolgál szemkápráztató, ám férfias szépsége.

Nem csoda, hogy a daloló nevű Rymenild, új urának, a királynak gyönyörű leánya is első látásra beleszeret. Ám mielőtt még összeházasodhatnának, Hornnak be kell töltenie bosszúját, s meg kell menteni hazáját. Így ő és Rymenild elválnak, a király pedig sajnos hamar megfeledkezik a házassági ígéretéről: egy áruló lovagnak köszönhetően azzal vádolja ugyanis Hornt, hogy titokban együtt hált Rymenilddel. A lányt legszívesebben egy másik királyhoz adná hozzá, a becsületes Hornról hallani sem akar többé.

Jövök én egy furcsa nászról – újságolják Hornnak –
esküvő, de gonosz fajta:
Rymenild az ara rajta.
Már kiszárad szegény szeme,
patakzik folyvást a könnye. (..)
A csarnokban voltam én,
a kastélynak belsején;
de elszöktem inkább onnan –
kínját látni nem állhattam!
Mily keserves bánat volt ott!
A menyasszony csak zokogott!

A hőstettei nyomán immár királlyá lett Horn így hat év után elindul utolsó küzdelmére: Rymenildért le kell győznie leendő apósa ellenkezését, s meg kell találnia vádlóját, a hazug lovagot, aki utolsó kétségbeesésében még attól sem retten meg, hogy elrabolja Rymenildet. Hornt azonban semmi sem állíthatja meg: gestája, vagyis regényes története tökéletes győzelemmel ér véget.

Aki pedig elolvassa, sok gyönyörű, ám tökéletes könnyedséggel olvasható rímes sorral lesz gazdagabb, amelyekből kiderül, miként nézett ki egy középangol kori hadihajó, hogyan ünnepelte egy lovagkirály a karácsonyt, vagy épp hogy győzte le párviadalban Horn a szaracén lovagot. A Horn király rövid, viszonylag kevés szereplőt felvonultató, kerek és nagyon költői lovagregény: az is kedvét lelheti benne, aki még nem jegyezte el magát örökre a középkor lovagi irodalmával. Hangulata ugyanis autentikus és hamisítatlanul középkori, cselekménye pedig igazán izgalmas.

A hangulatban nagy része volt a mű avatott tollú fordítójának, Kiss Sándornak. Ő már korábban is olyan ritka és különleges fordításköteteket jelentetett meg, mint az összes középkori, angol Robin Hood-történet, vers és színdarab gyűjteménye, vagy épp Artúr király históriájának legkorábbi prózai összefoglalása Geoffrey of Monmouthtól. Sőt, maga is írt alapvető könyveket: az Elfeledett évszázadok gyakorlatilag az első modern, magyar nyelvű összefoglalás az angolszász Anglia történetéről, Az Artur király mondakör címe pedig magáért beszél, benne ugyanis a szerző összefoglalja a legendás uralkodóhoz kapcsolódó összes francia, német és angol irodalmi mű cselekményét…

Ilyen háttérrel nem csoda, hogy Kiss Sándor jelen fordítása, a Horn király gesztája is ilyen élvezetesre sikerült. A pompásan magyarrá változtatott, okosan megjegyzetelt, s ráadásként még tíz középkori képecskével is díszített könyv az Attraktor Kiadónál jelent meg: s számomra a 2016-os év végének nagy meglepetése volt. Lelkesen ajánlom mindenkinek.

Képek: a 14. századi Codex Manasséból, innen, innen, innen és innen.