Amikor még egészen kicsi voltam, volt két képeskönyvem. Az egyiket nem szerettem, a másikat nagyon szerettem. Az elsőnek a címe Gyermekjátékok volt, a másodiké Bábel tornya. Van, akinek esetleg eszébe jut valamelyik?
Két nagyalakú, színes album, az első vastagabb, a második vékonyabb, mindkettő kemény kötéses. És bennük két festmény, kinagyított darabokra darabolva, részletesen elmesélve. Varga Domokos id. Pieter Brueghel Bábel tornya című képét magyarázta: máig emlékszem például arra a kinagyított részletre, amely a torony árnyékos oldalát ábrázolta, ahol csak néhány emelő árválkodik - vajon hová mehettek az emberek? A másik könyv Pieter Brueghel (1) Gyermekjátékok című képét nézi végig a gyerekolvasóval, negyvenkilenc gyerekjátékot sorolva fel kísérő reprodukciókkal. Hogy miért utáltam az utóbbit és miért szerettem az előbbit? Hát, a kép miatt. A Bábel tornya fenséges, titokzatos, izgalmas, világos kép, kikötővel, tornyokkal, királlyal, ezzel szemben a Gyermekjátékok sötét, és - gyerekként így éreztem - minden gyerek szegény és boldogtalan rajta.
Mindenesetre a kezdeményezés most, felnőtt fejjel is tetszik: hagyni, hogy egy kép sok apró részletével közel kerüljön egy gyerekhez.


Már kissé nagyobb voltam, amikor bekerült házunkba a Volt egyszer egy Leonardo da Vinci című kötet. A sorozat (a belga Musée en Herbe), melynek tagja volt, négy kötetet ért meg hazánkban, én még az Utazás egy kép körült és a Sárkányos könyvet birtokolhattam. (2)
A Sylvie Laferrére, Claire Merleau-Ponty és Anne Tardy által kiötlött kötetek igazi kalandozásra visznek egy vagy több kép alakjai, részletei közé. Több mint harminc sárkányos képet, festményt, metszetet lehet látni az egyikben. Harmincnyolc Leonardo-reprodukciót a másikban. És minden tele játékkal, mesével és okos ismeretterjesztő szöveggel. Én például hamar megtanultam Leonardo-mosolyokat azonosítani, megtudtam, milyen virágok vannak a Sziklás Madonna lábánál és milyen táj rejtőzik Mona Lisa mögött... És hosszú időre Leonardo lett az abszolút kedvenc festőm. Ráadásul - ami érdekes, tudva, hogy a könyv belga eredetije 1979-es - a könyvben minden olyan Leonardo-festmény szerepelt, amit ma is az életműhöz kötnek. Eközben az akkoriban nálunk megjelenő albumok még elvitatták Leonardótól a Ginevra Bencit, a La Belle Ferronniéré-t, a Bacchust, sőt, a Keresztelő Jánost és az egyik Sziklás Madonnát is... Vagyis a könyv igen korszerű volt a szépsége és érdekessége mellett. Ám a legizgalmasabbnak végül az Utazás egy kép körül bizonyult, mert ez még annyira sem volt hagyományos album, mint a Leonardo. Benne egyetlen kép, ismeretlen francia festő Lakodalom Marlyban, a Repülő Szívben című tizenkilencedik századi festménye alakjaival kalandozhattam végig a korszakot. A képből kiemelt részletek megismertettek a korabeli divattal, táplálkozással, sajtóval, társadalommal, a házasságkötés módjával, a cégérekkel, a fogadókkal, a korszak divatos kutyáival...
Ma is nagyon szeretem és néha felnőtt fejjel is szívesen nézem újra a könyvet. És azóta is szeretem a "nem olyan fontos" festményeket, amin sok apró részletbe beleszerethet az ember.



Ma pedig a Mórának ismét van egy Mesél a festmény sorozata. Ezt most tényleg így is hívják, szerzői Sylvie Dannaud és Gertrude Dordor, eredetije pedig francia. Eddig négy kötetet számlál, ezek: Állatok tárlata, Zene és tánc, A négy évszak, Gyermekjátékok. (3)
Én a legutóbbival ismerkedtem meg, de mind a négy könyvre igaz, hogy négy igen különböző kép részletes elemzésével, elmesélésével és sok izgalmas információ közlésével tanít meg odafigyelni a részletekre és megszeretni a művészetet. A Gyermekjátékok - micsoda meglepetés - Brueghel képével kezdődik, ám talán nem is olyan szegények és boldogtalanok rajta a gyerekek. Nem azért, mert mára felnőttem: hanem mert a szerzők kiszemeltek egyet közülük, a kerítésen lovagló három fiú közül a középső, piros sapkásat, elnevezték Jannak, és vele meséltetik el, mit is játszanak és hogy érzik magukat a gyerekek. Casper a korláton leng, Justus a hordón hintázik, Saskia csontot dobál, Paulus lovacskázik - a festmény pedig nézegetni való, mesélő képpé, történetté válik. Ugyanígy elevenedik meg egy XIV. Lajos korabeli kártyázókat ábrázoló festmény, egy bájos, tizenkilencedik századi zsánerkép egy osztályteremről és a japán Kobajasi Eitaku egy színes fametszete.
Tényleg mesélnek a festmények.
Én pedig remélem, hogy újra és mindig lesznek ilyen festménynézegetős könyvsorozatok. És hogy a gyerekek mindig nézegetik majd a festményeket. Nem feltétlenül a leghíresebbeket, a leglenyűgözőbbeket. De megtanulják szeretni a képnézegetést, a művészetet, a kitalált történeteket. Mert enélkül rossz felnőni.

(1) A Gyermekjátékok magyarul a Móránál jelent meg, Brueghel névírásmóddal, németül viszont már a Corvina adta ki, 1981-ben, Bruegel névvel. A Bábel tornya már magyarul és németül is a Corvinánál jelent meg, 1983-ban. A "sorozat" több tagjáról nem tudok. Frissítés októberből: még egy tagja volt a szériának, a Flamand közmondások 1985-ből. Ezzel sajnos sosem találkoztam gyerekként.
(2) A belga Casterman sorozatát nálunk a Móra adta ki, a Leonardo-kötet 1989-ben, az Utazás egy kép körül 1987-ben, a Sárkányos könyv 1985-ben jelent meg. A negyedik darab, a Regélő kövek (1988) sajnos nem mesélő festményeket, hanem fényképeket tartalmazott, így azt nem is kértem magamnak... Egyébként annak a kötetnek a szerzői mások.
(3) Az első két kötet 2007-ben, a második két könyv 2008-ban jelent meg magyarul.