Szép kastélyban szép halottak – hát nem remek cím? Pedig a magyar kiadót dicséri, Edith Kneifl frissen megjelent történelmi detektívregényének ugyanis egyszerűen csak annyi az eredeti német címe: Die Tote von Schönbrunn. Persze ez is pompás megnevezés, hiszen benne van a regény két kulcsfogalma: a halálé és a Habsburg császárok legfőbb rezidenciájáé. A magyar mégis jobban tetszik, hiszen kitűnik belőle az a szeretet, amivel a nemrég létrejött könyvkiadó, a Magistra könyveket készít. A Szép kastélyban szép halottak még csak a harmadik kiadványuk, de álomszép borítója, kézbe illő külseje és igényes fordítása mutatja, hogy gondosan elkészített könyveket szeretnének olvasóik kezébe adni.

Edith Kneifl még ismeretlen szerző nálunk, talán mert osztrák. Nem tudom, hogy azért-e, mert kevesebben fordítanak szórakoztató irodalmat a német nyelvről, mint másról, vagy csak amiatt a kulturális görcs miatt, hogy számos kiadó úgy gondolja, ha együtt akarunk haladni a világ krimiirodalmával, akkor angolról vagy valamely skandináv nyelvről kell fordítanunk: de a detektívregények, s főleg a történelmi detektívregények között viszonylag kevés a német, s még kevesebb az osztrák. Pedig egy bécsi történelmi krimi – ein historischer Wiener-Krimi, ahogyan Kneifl könyveit az eredeti kiadásokban meghatározzák: olyan jól hangzik, mint egy süteménynév... – különösen izgalmas lehet egy magyar olvasónak, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchia fél évszázados fennállása alatt Bécs egy kicsit Budapestet is jelentette, a császárság egy kicsit Magyarországot is, a császár, I. Ferenc József pedig egyúttal a magyar király is volt.

Márpedig a gyilkosságok, amelyekről a Szép kastélyban szép halottak szól, az ő schönbrunni palotájában történnek, 1898-ban, éppen néhány nappal azután, hogy feleségét, a birodalom császárnéját, s egyben a magyarok királynéját, Sisit meggyilkolták. Csupa olyan hölgy veszti életét, aki káprázatosan szép, elképesztően gazdag, igencsak fiatal – és megdöbbentően hasonlít az elhunyt Erzsébet császárnéra. Haláluk helye is mind összefügg a császári udvarral: van, akire az állatkertben találnak rá, s van, akire egyenesen Sisi fürdőkádjában… Akinek pedig meg kell fejtenie haláluk rejtélyét: Gustav von Karoly, az ifjú magánnyomozó, aki kétszeresen is magyar. Egyfelől egy gyönyörű bécsi operett-színésznő és egy magyar gróf szerelemgyereke, másfelől egy magyar istállófelügyelő, a császártól nemességet nyert Károly Albert unokája.

Ennyi magyar vonatkozással igazán élmény volt elolvasni a könyvet, amely részletes és izgalmas leírásaival bevezetett a korabeli bécsi életbe: megismertetett a schönbrunni kastély titkaival és szépségeivel, a korabeli előkelők bálozó, sportoló, politizáló mindennapjaival, de egyúttal a bécsi polgárság életmódjával is. Gustav ugyanis (a nevében szereplő von szócska és a nemesi rangja ellenére) koldusszegény, így magánnyomozói fizetéséből éldegél, jó polgári módon. Bohó katonatiszti ifjúsága után választotta ezt a pályát, hiszen korábban csak annyit ért el, hogy kitűnően elsajátította az úri viselkedést, s tetemes játékadósságot halmozott fel. Mindez azonban már a múlté: bár még mindig mestere a biliárdnak és szereti csapni a szelet a hölgyeknek, már előrelátóan él, s igyekszik segédkezni jó barátjának, Rudi Kasper főfelügyelőnek, a bécsi rendőrség oszlopos tagjának.

Miközben a szép hölgyek lemészárlója után nyomoz, egyúttal a magánélete is zajlik. Együtt él feminista nagynénjével, Verával, aki újságíró, s az ő okos és bájos keresztlányával, Dorotheával, aki árvaságra jutva a Karoly-lakásba költözött, s álma, hogy nő létére orvosnak tanulhasson. Emellett vér szerinti apja, Batheny gróf is (akinek nem igazán sikerült tényleg magyar nevet adni, ezért magamban mindig Batényinak tituláltam) éppen most próbálja megtalálni az utat a vele korábban végleg szakító törvényen kívüli fiához, ráadásul van egy teljesen törvényes, ámde hisztérikus és csodaszép lánya is, aki – úgy tűnik – beleszeret a fess detektívbe, a féltestvérébe…

A regény tehát a krimirajongók és történelmiregény-kedvelők számára is tartogathat kellemes meglepetéseket. Egyúttal egy széria első tagja is: a könyvfedélen olvasható felirat is figyelmeztet rá, hogy a Monarchia-krimik sorozat lesz a Magistránál, amelyben legközelebb is Edith Kneifl egy kötete fog megjelenni, valószínűleg Haláltánc harangszóra címmel. Az írónő ugyanis maga is több könyvet szentelt Gustav von Karolynak: 2017-ig négy regényt írt a nyomozó kalandjairól. Sokáig gondolkodtam, vajon a Magistra miért a sorozat második kötetével lepte meg meg először a magyar olvasókat, míg rájöttem, hogy talán azért, hogy időrendben haladjon: Kneifl ugyanis először egy 1900-as történetet írt Gustavnak, majd visszarepítette 1898-ba. Mi ekkor ismerkedhetünk meg vele.

Én egyébként sokáig nem rokonszenveztem Von Karoly detektívvel, annak ellenére, hogy a róla szóló regény igencsak tetszett. Gustav viszont kicsit léhának, önsajnálónak, sőt, hipochondernek tűnt. De ezt csak azért írom, hogy ha valaki hasonlóképpen érezne, le ne tegye a könyvet. Legkésőbb a sorsdöntő biliárdjátszmánál úgyis megkedveli az ifjú nyomozót, aki természetesen sok-sok jó tulajdonsággal bír, bátor, okos, gyöngéd szerető és ad a becsületre. A Szép kastélyban szép halottakat tehát érdemes elolvasni. Sőt, az érdekes részletekért, a hangulatért, a monarchikus nosztalgiáért újraolvasni is. Én pedig máris várom a következő Kneifl-kötetet: remélhetőleg hasonlóan igényes és szép kiadásban.

A cikk az Ekultura.hu-n: Edith Kneifl: Szép kastélyban szép halottak

Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én