2017. február 26., vasárnap
Sajnos minden évben akad egy-két olyan könyv, amire eszeveszetten várakozom, s azután nem úgy sül el az olvasása, ahogyan kellene. Az elmúlt év terméséből eddig egy várva-várt magyar regény és egy külföldi kötet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, de más okból.
Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó
Ambrózy báró esetei III., Könyvmolyképző, 2016
Böszörményi Gyula hosszan elnyúló regénysorozatával kapcsolatban eddig meglehetősen vegyes az állás. Az első kötet, a Leányrablás Budapesten nagy, negatív csalódásom volt, tekintve, hogy - nem lévén ünneprontó előrelapozó - úgy vettem kezembe, mint egy történetsorozat kezdetét, de kiderült, hogy egy történet első része volt - befejezetlenül. Ettől függetlenül nagy lelkesedéssel vetettem magam a folytatásra, A Rudnay-gyilkosságokra, amelyet sokkal jobban élveztem. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy míg a történet lebilincselt, a főszereplő (Mili) inkább idegesített, a nyomozó (a báró) meg untatott. Mégis, maga a krimiszál nagyon tetszett. Ezután következett a két-és-feledik folytatás, a Beretva és tőr, amelyik pedig egyenesen elbűvölt. Egyrészt, mert rövid és feszes szerkesztésű történet volt, másrészt, mert rendkívül ötletes krimi, harmadrészt mert végre egyáltalán nem kellett foglalkoznom az immár majd ezer oldalon át húzott alaprejtéllyel, Hangay Emma kisasszony ügyével... Ekkor az "állás" 1-2 lett, az öröm és a pozitív csalódás javára.
Ám jött az Ármány és kézfogó, és sikeresen lerombolta mindezt, kezdve a kissé közhelyes és nyilvánvalóan előre meghatározott címtől (lásd Ármány és szerelem, továbbá bármely jelenbeli kézfogó hiánya a cselekményből) az elképesztően hosszadalmas, mintegy hétszáz oldalas cselekménybonyolításig, s a hirtelen jellemet váltó szereplőkig. (Miért olyan tehetetlen hirtelen a bárónő? Miért titokzatoskodik feleslegesen a báró? Miért viselkedik annyira logikátlanul Mili? Csakis, hogy a történet új és még újabb, logikátlan kanyarokat vehessen és eltartson még pár száz oldalt.) Továbbá az Emma-rejtély végre (végre!) bekövetkező (bekövetkező?) megoldásáig, amely - nem is akartam elhinni - egy kis, kitalált ország uralkodójának romantikus belügyeihez vezet el. Kis, kitalált ország egy olyan regényben, mely elvben annyira valósághű, hogy minden szereplőjét korabeli címjegyzékekből veszi!
Nemcsak az volt csalódás, hogy milyen érdektelen titok érdekében is szenvedtem végig a hősökkel együtt majdnem 1700 oldalt, de az is, hogy e záró kötetben már krimicselekményt is alig lehetett találni, legfeljebb kalandokat. Ehhez képest a Moly lelkes olvasóinak értékelései alapján a sorozat első kötete a 12., harmadik kötete az 5., negyedik (jelen) kötete a 2., második kötete pedig az 1. a legjobb krimik listáján... Ilyenkor igazán nem is tudom, hogy mit gondoljak. (Mondjuk, hogy így ez a lista teljesen felesleges.) Illetve: remélem, hogy az elkerülhetetlenül bekövetkező ötödik kötet a Beretva és tőr hosszát és sűrítettségét célozza majd meg, hogy az állás 2-2-ről ismét pozitívvá, 2-3-ra változhasson... Egy viszont biztos: aki azt állítja, hogy a "mai fiatalok" nem olvasnak, hazudik.
Marcello Gagliani Caputo: Bud Spencer & Terence Hill Anekdoták
Vintage Media, 2016
Nincs szó, amivel el lehetne mondani, elvben mekkora öröm és boldogság, hogy ez a könyv megjelenhetett magyarul. Ugyanakkor sajnos nincs szó, amely leírja, mekkora szégyen szerintem, hogy ez a dolog (mert könyvnek nehéz nevezni) ilyen formában került a rajongók, olvasók kezébe.
Az első mondat alátámasztására leírnám, mi minden csodálatos csemege található a - ki tudja miért - Anekdotáknak elkeresztelt kötetben (eredeti címe: Guida al cinema di Bud Spencer e Terence Hill, vagyis Kalauz Bud Spencer és Terence Hill filmjeihez). Interjúk a két Mesterrel és leghíresebb pályatársaikkal: Sal Borgesevel (Anulu), Marcello Fondatóval, a Különben dühbe jövünk rendezőjével és Francesco Scardamagliával, a forgatókönyvíróval, továbbá Enzo Barboni (E. B. Clucher) fiával, Carmelo és Michelangelo La Bionda filmzeneszerzőkkel, és Spencer és Hill olasz szinkronhangjaival. Rövid bemutatás, cselekményleírás és elemzés valamennyi filmről, kritikákból vett idézetekkel, gyártási adatokkal, címváltozatokkal, teljes szereposztással és a készítők felsorolásával. Elemző tanulmányok a két színész indulásáról, a páros sikerének okairól, arról, miben jelentett újat a két Az ördög jobb és bal keze film a moziban, továbbá a két mester televíziós karrierjéről. Teljességre törekvő kislexikon a legjelentősebb, velük dolgozó alkotókról: rendezőkről, írókról, mellékszereplőkről, zeneszerzőkről. Végül a legjobb filmes aranyköpések gyűjteménye. Nos, ha a kötet ez utóbbiból, és abból a harminckét színes képoldalból áll, amelyet több mint egy óráig lapozgattam a legnagyobb örömmel, minden rendben lett volna: a filmes idézeteket sikerült majdnem tökéletesen kiírni a filmekből.
Sajnos azonban a könyv olasz szövege sehol sem volt megtalálható, így le kellett volna fordítani. Ez azonban egyszerűen nem sikerült. A szerényen az impresszumba elrejtőző, a "fordítások"-at elkövető szövegíró vagy olaszul nem tud, vagy magyarul, vagy egyik nyelven sem. A kötetben ugyanis nagyítóval kell keresni a hibátlan mondatokat: értem ezen azt, hogy tartalmaznak alanyt, állítmányt, ezek egyeztetve vannak, s a végeredmény még esetleg értelmes is. Hogy csak a Bevezetésről írjak, ez a szöveg két oldal és ha jól számoltam, tizenhét mondatból áll. Ezek közül lefordítottnak nevezhető négy, értelme viszont már csak kettőnek van. Mivel az olasz szerző (és nem szerkesztő: a Sztorik után megint sikerült a könyv íróját elsüllyeszteni az impresszumba szerkesztőként, sőt, még onnan is lefelejteni a neve felét...) ennyire rosszul egyszerűen nem beszélhet olaszul: egyértelmű, hogy a fent körvonalazott érthetetlenség a fordító sara. Aki szerint egy képesség alkothat piaci rést, (egyébként a tiltakozás és a politikai elkötelezettség között), az őrület időtlen jelenség, a baba édesanyja méhlepényében fejlődik ki és "volt egyszer egy vidám gazfickók párosa".
És nehogy valaki azt higgye, később sikerült belelendülnie a fordításba: a forgatókönyvíró a magyar szövegben "a szerkesztői vonalak ketrecébe zárva" él, Sal Borgese "mozi arc" (így, két szóban), a spagettiwestern kifejezést kétféleképp sikerül lefordítani és háromféleképpen leírni (de jól nem), a sorozat a leggyakrabban képregény, a bekezdés paragrafus, a misszionáriusok nem tartják be az evangélikus értékeket, Héraklész Eraklész, a Különben dühbe jövünkben sörrel és kolbásszal folyik a verseny, a Kincs, ami nincs Kincses sziget (nagyon fájó tévesztés), a kicsi piros autó "dűne buggy" - és egyszerűen nincs kedvem folytatni. Hiszen ott van még az elviselhetetlen helyesírás, ami szerint a dátumokat így írjuk: 2017 Február 20 (se pont, se kisbetű), a filmcímek hol magyarul vannak, hol eredeti nyelven, hol dőlttel, hol idézőjelben, hol normál betűvel, Anthony Quinnt Queen-nek hívják, Mr. Hyde másik alakja Doktor Jeckyll, az ismert filmcím Vadnyugati casanova (mintegy nemecsekként), de a szövegben megtaláljuk az efekt, ütés váltás, Olasz, poszt-modern, anti-hős, co-produkció (így, hosszú ó-val) és a cow boy szavakat is, a két mester nevének toldalékolása pedig így néz ki: Bud Spencer-el, Terence Hill-el (de igazából talán egyetlen helyesen toldalékolt név sincs az egész könyvben)... S akkor még nem írtam a tökéletesen dilettáns stílusolásról és arról a tengernyi hiányzó vesszőről, amiből annyi van (illetve nincs), hogy ha feleannyi ezrest kapnék, egy évre fizetés nélküli szabadságra mehetnék a munkahelyemről...
Összefoglalva: szégyen, hogy egy kiadó négyezer forintot kérjen el a Google Fordító ügyetlen használatával készült, egy kettes iskolai fogalmazásnál gyengébb szövegűvé alázott, szerkesztetlen, méltatlan készítésű kötetért, amely ráadásul a rajongók büszkesége lehetne, ha nem teszik tönkre.
A következő könyvet Bud Spencernek szeretnék szentelni. Ám csak bizakodni tudok, hogy A felejthetetlen Bud Spencert kiadás előtt legalább átolvassa valaki, hogy a hibák nagyját kiszűrje. (Biztos vagyok, hogy bármely rajongó ingyen és örömmel megcsinálná.) Nagyon szomorú volna, ha a halott mesternek szentelt emlékkötet is ilyen botrányos minőségű, kínos antikönyvre sikerülne.
Linkek
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
Könyvpárok 2. - Két könyv 1956-ról a Jaffától
Könyvpárok 3. - Kultusz és emlékezet
Könyvpárok 4. - Harcosok ösvényén Kínában és Japánban
Könyvpárok 5. - Szerelmek és turanizmus, avagy csevegő történelem
Könyvpárok 6. - Népszerű és tudományos
Könyvpárok 7. - Két egyszervolt kiállítás
Ambrózy báró esetei III., Könyvmolyképző, 2016
Böszörményi Gyula hosszan elnyúló regénysorozatával kapcsolatban eddig meglehetősen vegyes az állás. Az első kötet, a Leányrablás Budapesten nagy, negatív csalódásom volt, tekintve, hogy - nem lévén ünneprontó előrelapozó - úgy vettem kezembe, mint egy történetsorozat kezdetét, de kiderült, hogy egy történet első része volt - befejezetlenül. Ettől függetlenül nagy lelkesedéssel vetettem magam a folytatásra, A Rudnay-gyilkosságokra, amelyet sokkal jobban élveztem. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy míg a történet lebilincselt, a főszereplő (Mili) inkább idegesített, a nyomozó (a báró) meg untatott. Mégis, maga a krimiszál nagyon tetszett. Ezután következett a két-és-feledik folytatás, a Beretva és tőr, amelyik pedig egyenesen elbűvölt. Egyrészt, mert rövid és feszes szerkesztésű történet volt, másrészt, mert rendkívül ötletes krimi, harmadrészt mert végre egyáltalán nem kellett foglalkoznom az immár majd ezer oldalon át húzott alaprejtéllyel, Hangay Emma kisasszony ügyével... Ekkor az "állás" 1-2 lett, az öröm és a pozitív csalódás javára.
Ám jött az Ármány és kézfogó, és sikeresen lerombolta mindezt, kezdve a kissé közhelyes és nyilvánvalóan előre meghatározott címtől (lásd Ármány és szerelem, továbbá bármely jelenbeli kézfogó hiánya a cselekményből) az elképesztően hosszadalmas, mintegy hétszáz oldalas cselekménybonyolításig, s a hirtelen jellemet váltó szereplőkig. (Miért olyan tehetetlen hirtelen a bárónő? Miért titokzatoskodik feleslegesen a báró? Miért viselkedik annyira logikátlanul Mili? Csakis, hogy a történet új és még újabb, logikátlan kanyarokat vehessen és eltartson még pár száz oldalt.) Továbbá az Emma-rejtély végre (végre!) bekövetkező (bekövetkező?) megoldásáig, amely - nem is akartam elhinni - egy kis, kitalált ország uralkodójának romantikus belügyeihez vezet el. Kis, kitalált ország egy olyan regényben, mely elvben annyira valósághű, hogy minden szereplőjét korabeli címjegyzékekből veszi!
Nemcsak az volt csalódás, hogy milyen érdektelen titok érdekében is szenvedtem végig a hősökkel együtt majdnem 1700 oldalt, de az is, hogy e záró kötetben már krimicselekményt is alig lehetett találni, legfeljebb kalandokat. Ehhez képest a Moly lelkes olvasóinak értékelései alapján a sorozat első kötete a 12., harmadik kötete az 5., negyedik (jelen) kötete a 2., második kötete pedig az 1. a legjobb krimik listáján... Ilyenkor igazán nem is tudom, hogy mit gondoljak. (Mondjuk, hogy így ez a lista teljesen felesleges.) Illetve: remélem, hogy az elkerülhetetlenül bekövetkező ötödik kötet a Beretva és tőr hosszát és sűrítettségét célozza majd meg, hogy az állás 2-2-ről ismét pozitívvá, 2-3-ra változhasson... Egy viszont biztos: aki azt állítja, hogy a "mai fiatalok" nem olvasnak, hazudik.
Marcello Gagliani Caputo: Bud Spencer & Terence Hill Anekdoták
Vintage Media, 2016
Nincs szó, amivel el lehetne mondani, elvben mekkora öröm és boldogság, hogy ez a könyv megjelenhetett magyarul. Ugyanakkor sajnos nincs szó, amely leírja, mekkora szégyen szerintem, hogy ez a dolog (mert könyvnek nehéz nevezni) ilyen formában került a rajongók, olvasók kezébe.
Az első mondat alátámasztására leírnám, mi minden csodálatos csemege található a - ki tudja miért - Anekdotáknak elkeresztelt kötetben (eredeti címe: Guida al cinema di Bud Spencer e Terence Hill, vagyis Kalauz Bud Spencer és Terence Hill filmjeihez). Interjúk a két Mesterrel és leghíresebb pályatársaikkal: Sal Borgesevel (Anulu), Marcello Fondatóval, a Különben dühbe jövünk rendezőjével és Francesco Scardamagliával, a forgatókönyvíróval, továbbá Enzo Barboni (E. B. Clucher) fiával, Carmelo és Michelangelo La Bionda filmzeneszerzőkkel, és Spencer és Hill olasz szinkronhangjaival. Rövid bemutatás, cselekményleírás és elemzés valamennyi filmről, kritikákból vett idézetekkel, gyártási adatokkal, címváltozatokkal, teljes szereposztással és a készítők felsorolásával. Elemző tanulmányok a két színész indulásáról, a páros sikerének okairól, arról, miben jelentett újat a két Az ördög jobb és bal keze film a moziban, továbbá a két mester televíziós karrierjéről. Teljességre törekvő kislexikon a legjelentősebb, velük dolgozó alkotókról: rendezőkről, írókról, mellékszereplőkről, zeneszerzőkről. Végül a legjobb filmes aranyköpések gyűjteménye. Nos, ha a kötet ez utóbbiból, és abból a harminckét színes képoldalból áll, amelyet több mint egy óráig lapozgattam a legnagyobb örömmel, minden rendben lett volna: a filmes idézeteket sikerült majdnem tökéletesen kiírni a filmekből.
Sajnos azonban a könyv olasz szövege sehol sem volt megtalálható, így le kellett volna fordítani. Ez azonban egyszerűen nem sikerült. A szerényen az impresszumba elrejtőző, a "fordítások"-at elkövető szövegíró vagy olaszul nem tud, vagy magyarul, vagy egyik nyelven sem. A kötetben ugyanis nagyítóval kell keresni a hibátlan mondatokat: értem ezen azt, hogy tartalmaznak alanyt, állítmányt, ezek egyeztetve vannak, s a végeredmény még esetleg értelmes is. Hogy csak a Bevezetésről írjak, ez a szöveg két oldal és ha jól számoltam, tizenhét mondatból áll. Ezek közül lefordítottnak nevezhető négy, értelme viszont már csak kettőnek van. Mivel az olasz szerző (és nem szerkesztő: a Sztorik után megint sikerült a könyv íróját elsüllyeszteni az impresszumba szerkesztőként, sőt, még onnan is lefelejteni a neve felét...) ennyire rosszul egyszerűen nem beszélhet olaszul: egyértelmű, hogy a fent körvonalazott érthetetlenség a fordító sara. Aki szerint egy képesség alkothat piaci rést, (egyébként a tiltakozás és a politikai elkötelezettség között), az őrület időtlen jelenség, a baba édesanyja méhlepényében fejlődik ki és "volt egyszer egy vidám gazfickók párosa".
És nehogy valaki azt higgye, később sikerült belelendülnie a fordításba: a forgatókönyvíró a magyar szövegben "a szerkesztői vonalak ketrecébe zárva" él, Sal Borgese "mozi arc" (így, két szóban), a spagettiwestern kifejezést kétféleképp sikerül lefordítani és háromféleképpen leírni (de jól nem), a sorozat a leggyakrabban képregény, a bekezdés paragrafus, a misszionáriusok nem tartják be az evangélikus értékeket, Héraklész Eraklész, a Különben dühbe jövünkben sörrel és kolbásszal folyik a verseny, a Kincs, ami nincs Kincses sziget (nagyon fájó tévesztés), a kicsi piros autó "dűne buggy" - és egyszerűen nincs kedvem folytatni. Hiszen ott van még az elviselhetetlen helyesírás, ami szerint a dátumokat így írjuk: 2017 Február 20 (se pont, se kisbetű), a filmcímek hol magyarul vannak, hol eredeti nyelven, hol dőlttel, hol idézőjelben, hol normál betűvel, Anthony Quinnt Queen-nek hívják, Mr. Hyde másik alakja Doktor Jeckyll, az ismert filmcím Vadnyugati casanova (mintegy nemecsekként), de a szövegben megtaláljuk az efekt, ütés váltás, Olasz, poszt-modern, anti-hős, co-produkció (így, hosszú ó-val) és a cow boy szavakat is, a két mester nevének toldalékolása pedig így néz ki: Bud Spencer-el, Terence Hill-el (de igazából talán egyetlen helyesen toldalékolt név sincs az egész könyvben)... S akkor még nem írtam a tökéletesen dilettáns stílusolásról és arról a tengernyi hiányzó vesszőről, amiből annyi van (illetve nincs), hogy ha feleannyi ezrest kapnék, egy évre fizetés nélküli szabadságra mehetnék a munkahelyemről...
Összefoglalva: szégyen, hogy egy kiadó négyezer forintot kérjen el a Google Fordító ügyetlen használatával készült, egy kettes iskolai fogalmazásnál gyengébb szövegűvé alázott, szerkesztetlen, méltatlan készítésű kötetért, amely ráadásul a rajongók büszkesége lehetne, ha nem teszik tönkre.
A következő könyvet Bud Spencernek szeretnék szentelni. Ám csak bizakodni tudok, hogy A felejthetetlen Bud Spencert kiadás előtt legalább átolvassa valaki, hogy a hibák nagyját kiszűrje. (Biztos vagyok, hogy bármely rajongó ingyen és örömmel megcsinálná.) Nagyon szomorú volna, ha a halott mesternek szentelt emlékkötet is ilyen botrányos minőségű, kínos antikönyvre sikerülne.
Linkek
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
Könyvpárok 2. - Két könyv 1956-ról a Jaffától
Könyvpárok 3. - Kultusz és emlékezet
Könyvpárok 4. - Harcosok ösvényén Kínában és Japánban
Könyvpárok 5. - Szerelmek és turanizmus, avagy csevegő történelem
Könyvpárok 6. - Népszerű és tudományos
Könyvpárok 7. - Két egyszervolt kiállítás
Örök kedvenceim maradnak külön kultuszt teremtettek. Ezért lettem könyvelő.
Köszönöm Szép Napot!