Megjelennek még az ősszel
Íme újabb tizenkét remek megjelenés a szépprózától és a versektől az engem legjobban érdeklő történelmi kötetekig.

Denis Guedj: A papagájtétel
Typotex, megjelent
Szeretem a hosszú könyveket, amelyek ráérnek világot teremteni: mint ez a kötet, amely majdnem hatszáz oldal tiszta élvezetnek ígérkezik. Szeretem a különc könyveket, mint ez, amelyben képletek és versek váltakoznak egy kalandos történettel, és minden a matematikáról szól, meg az irodalomról. Szeretem, ha meglepnek, a Typotex Világirodalom sorozata pedig mindig ezt teszi. Azt hiszem, hogy szeretni fogom A papagájtételt. Itt írtam róla.

Varró Dániel: Mi lett hova?
Jelenkor, megjelent
Felnőttverseskönyv - végre. Már persze úgy, hogy szerintem a Szívdesszert volt az utolsó hasonló 2007-ben, 11 éve. Semmi kifogásom ugyanis sem a csodálatos Túl a Maszat-hegyen, sem a bájos-rémes-rímes Nem, nem, hanem és a trilógiává nőtt Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijön, Akinek a kedve dacos ellen (utóbbihoz kellene még egy negyedik kötet, ahol a címnek rímelnie kellene a kijönre...). De azért ez az igazi. Itt írtam róla.

Charlie Lovett: Első benyomások
Európa, október 21.
El sem tudom képzelni, hogy milyen lesz ez a kötet. Élvezetes? Alapos? Kiválóan megírt? Felháborító? Megalapozatlan? Csak a brandet kihasználó? Ötletes? Fárasztó? Mindenféle jóslatot olvastam róla. Ám egy biztos: hogy sokban Jane Austenről szól, őt alkotja és teremti újra. Úgyhogy mindenképpen el kell olvasnom. Majd akkor eldöntöm, hogy tetszett-e és mennyire.

Sophie Hannah: A zárt koporsó - Hercule Poirot új esete
Európa, megjelent
Annál, hogy mennyien utálták A monogramos gyilkosságok című, Sophie Hannah-által írt Poirot-regényt, azt hiszem, csak azok vannak többen, akik szerették. Kicsit, nagyon vagy nagyon-nagyon. Én a középső kategóriába soroltam be: s miután interjúzhattam az írónővel, lelkesen elkezdtem várni a következő új esetet. Most végre itt van, jó a címe, a sztorija és remekszép a magyar borítója. Alig várom, hogy belefeledkezhessek. Itt írtam róla.

Lee Child: Nincs visszaút
General Press, megjelent
2014 februárjában ezt írtam: "ebben a regényben nem kell a múltba utazni, hogy a katonasággal találkozzunk: maga a hadsereg nyúl Reacher után. Vajon miért vádolják meg egyszerre két bűntettel is? Miért olyan fontos a Pentagon számára egy leszerelt turista? És hová lett Susan, a széphangú parancsnoknő, akit Reacher korábban csak a telefonból ismert? Kiderül a könyvből. Megéri elolvasni." Még mindig ezt gondolom. És most jön a film is.

Kondor Vilmos: Szélhámos Budapest
Libri, megjelent
Ki hitte volna? Kondor Vilmos (bárki is legyen ő) először átigazolt az Agavétól a Librihez. Azután a koronaőrök kalandjai helyett belevágott egy modern magyar krimibe (A bűntől keletre), és azt is jól csinálta. Majd film készült a Budapest Noirból, az első Gordon Zsigmond-regény történetéből. Most pedig, szerintem sokaknak meglepetést okozva, megjelent egy újabb budapesti történelmi krimi, Gordonnal. Hogy mi jöhet még, nem tudom, de ezt várom. Itt írtam róla.

Tabajdi Gábor: Budapest a szabadság napjaiban - 1956
Jaffa, október 20.
A kiadó változatlanul gőzerővel folytatja az igényes, modern történelmi tárgyú kismonográfiák és egyéb kötetek megjelentetését. A nagy sikerű "útikönyv", a Budapest a diktatúrák árnyékában, A III/III. krónikája és a Budapest a titkosszolgálatok hálójában után tovább bővült az általam montázsosnak keresztelt sorozat, ezúttal egy olyan bédekkerrel, amely 1956 Budapestjének forgatagán kalauzol végig. Itt írtam róla.

Takács Tibor: A párttitkár halála - Egy 1956-os gyilkosság története
Jaffa, október 21.
A Jaffa történettudományi sorozata folyamatosan nő. Az őszi Margó fesztiválon, ahol én is jártam, mutatták be a legújabb köteteket, köztük ezt is, amely a sorozatban korábban már a Szoros emberfogás című, a futball és az állambiztonság szocializmus-korabeli történetéről szóló könyvével feltűnt történész, Takács Tibor munkája. Ez idén a kiadó harmadik friss magyar történelemmel foglalkozó kötete. Még! Itt írtam róla.

Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer és antiszemitizmusának mérlege - Diszkrimináció és társadalompolitika Magyarországon 1919-1944
Jelenkor, november 4.
Nem tudom, meg kellene-e említenem ezt a könyvet az újdonságok között, hiszen tulajdonképpen "csak" a szerző 2013-as kötetének, A Horthy-rendszer mérlegének az újrakiadása. A csak azonban - úgy gondolom - méltán került idézőjelbe, hiszen ez a nagy port felvert, szakmai vitákat generált és abszolút lebilincselő könyv, amely nekem is nagyon tetszett, mindenképpen megért egy bővített átdolgozást. Itt írtam az első változatról.

Varga Szabolcs: Leónidasz a végvidéken: Zrínyi Miklós (1508–1566)
Kronosz, megjelent
Alig figyeltem fel erre a kiválóan szerkesztett, izgalmas történelmi életrajz-sorozatra, máris új kötetei jelentek meg. A pécsi Kronosz Kiadó jóvoltából igazi csemegék váltak rendelhetővé és olvashatóvá! Az 1566-os szigetvári ostrom kerek évfordulója szinte predesztinálta az idei kiadásra Varga Szabolcs Zrínyi Miklósról írt biográfiáját, s ha kissé el is ijeszt a fül, amely "regényes" életrajzot ígér, alig várom, hogy többet tudjak meg belőle Zrínyiről. Itt írtam róla.

Véber János: Két korszak határán: Váradi Péter humanista főpap, kalocsai érsek pályaképe
Kronosz, megjelent
Kíváncsi vagyok, hogy a Sziluett - Korszerű történelmi életrajzok sorozat melyik idei kötete lesz a legélvezetesebb. A Kánya Kálmán karrierjét áttekintő könyv nagyon jó volt, de őszintén várom a fentebb említett Zrínyi-kötetet is. A szívem azonban (így, látatlanban) Váradi Péter életrajzához húz leginkább, hiszen e könyv ismét egy ritka téma és egy alig ismert személy nyomába ered. Meglátjuk. Itt írtam róla.

Törökvész - Magyarország története 1526-1686
Gulliver, október 17.
Ez a kötet nehezen készült el. Immár három éve, hogy beígérték a megjelenését, többször feltűnt az általam figyelt könyváruházak listáin, hogy azután eltűnjön újra. De most végre itt van. Remélem, nagyon jó lesz: épp annyira, mint a Magyar Históriák sorozat másik öt, eddig kiadott kötete. Történelemkönyv, nemcsak fiataloknak. Itt írtam róla.

Linkek
Könyvek, amelyekre érdemes várni 1.
Könyvek, amelyekre érdemes várni 2.
Szorgosan gyűjtögetett megjelenések
Folytatjuk: nyárvégi könyvlista 
Őszi újdonságok
0 Responses