Nagyon nyugodt – nagyon felkavaró. Izgalmas – lassú tempójú. Atmoszférikus – szándékoltan egyhangú. Sherlock Holmes-regény – anti-Holmes-könyv.

Ha jellemezni kellene Mitch Cullin regényét, körülbelül ezek jutnának azonnal az eszembe. Első közelítésben rövid, ráadásul több szálon futó, vagyis még rövidebb egységekre bontott könnyed történetet kapunk a kilencven felett járó Sherlock Holmesról, aki 1947-ben pergeti csendes napjait a vidéki Angliában, s méhészkedik, ahogyan azt Conan Doyle is megírta róla. Továbbra is házvezetőnővel él, igaz, Mrs. Hudsont már Mrs. Munro váltotta fel, akinek a kisfiát, Richardot felettébb érdeklik a méhek.

A könyv azonban sokkal érdekesebb ennyinél. Holmes ugyanis küszködik az öregedéssel és az emlékekkel, amelyek egy régi-régi bűnesetet is felidéznek az emlékezetébe, amelyben szerepet játszott egy üvegharmonika és egy gyönyörű nő. Továbbá ahogyan rendezgeti az emlékeit, elvezet bennünket egy nem is olyan régen, a háború utáni Japánban tett látogatásához, ahol tanúja volt az apokaliptikus pusztulásnak és egy történelem – látszólagos – végének, lezárultának. Az 1947-es Anglia, az 1945-46-os Japán: mindez mintha valami annyira új és gyökeresen más lenne, ami szinte összefüggésbe sem hozható azzal a békevilággal, amelyben az aktív Holmes élt és létezett. Vagy talán mindezt csak az mondatja velünk, hogy nem tudjuk elviselni, hogy Holmes megöregedett?

Csak ha eddig eljutunk, értjük meg jobban a könyvet, amely egy élet végéről és egy korszak végéről szól. No meg a szerelem és a szeretet elmúlásáról. Szerepet játszanak még benne apák és fiúk, a feljegyzések és az írásban megőrzött dolgok és az emlékek és gondolatok viszonya, no meg a kérlelhetetlen idő, amelyből néha túl sok van, néha túl kevés, de minél szörnyűbb dolgokkal terhes, annál inkább lehetetlenség visszapergetni, hogy megváltoztathassuk a múltunkat.

Sejtem, hogy szinte mindenki tudja, Bill Condon filmet forgatott a könyvből a zseniális Ian McKellen főszereplésével. Van egy olyan rossz érzésem, hogy ha ez nem történik meg, sosem vehettem volna kezembe az eredetileg nem is Mr. Holmes (ez a film címe), hanem A Slight Trick of the Mind címre hallgató regényt. Elgondolkodtató ez a cím: először is nem akarja mindenáron a Holmes-folytatások köréhez kötni a regényt. Így talán jelképesebbé válhat, hogy egy szimbólumot, egy valóságos legendát hoz a cselekmény abba a helyzetbe, amelybe előbb-utóbb minden ember belekerül: hogy megöregszik és egyre több dolgot kezd elveszíteni… Tárgyakat, személyeket, gondolatokat, készségeket, valamit önmagából… Ráadásul az angol címnek kétféle fordítása – értelmezése létezhet: Az elme aprócska / megalázó trükkje. Vajon mindaz, ami életünk vége felé történik velünk, csekélység, vagy méltatlanság? Rendjén való vagy elviselhetetlen? A nagy detektív eme utolsó története talán erre a kérdésre is választ ad.

Igen filozofikus és elgondolkodtató tehát a regény, ráadásul költői nyelven szól, s különlegesen van megszerkesztve. Mindenkinek bizalommal ajánlom tehát. Mégis, halkan megjegyezném ajánlóm végén, hogy a bravúros történet azért kissé üres – lenne, ha nem született volna meg belőle egy olyan magával ragadó film, amely kitölti a fehér foltokat, s részletes és emlékezetes képet rajzol arról, amit Mitch Cullin inkább csak megsejtett és felvázolt.

A cikk az Ekultura.hu-n: Mitch Cullin: Mr. Holmes
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én