2013. november 29., péntek
Mindössze negyvenhárom évet élt a francia irodalom egyik legnagyobb
hatású elbeszélője, Guy de Maupassant. Már harminc éves volt, amikor
első művei napvilágot láttak, s alig volt negyven, amikor elméje
lassanként elborult, s állapota kiütötte kezéből a tollat. E rövid tíz
éves pályán több mint háromszáz művet alkotott, hihetetlen
termékenységgel: elbeszéléseket, verseket, regényeket, amelyek igazi
olvasóközönséget teremtettek. Olvasták őket, ma is olvassák és alighanem
még ötven év múlva is olvasni fogják...
Maupassant maga pedig halála óta szakadatlanul nyújtja a kiváló vitatémákat kritikusoknak és irodalomtörténészeknek. Lehet rajta töprengeni, ki volt a jelentősebb író, Flaubert vagy Maupassant, ha pedig az utóbbi, vajon regényíróként vagy inkább novellisztikájával vonult-e be a francia irodalom nagyjai közé. Meg lehet vitatni, vajon Turgenyev, Hoffmann vagy Poe hatott jobban a szerzőre, s hogy mi a nagyobb teljesítmény, A Szépfiú vagy a Gömböc, az Egy asszony élete vagy a Fifi kisasszony. Sőt, mostanában már azon is érdemes gondolkodni, az-e az igazi Maupassant, akit általában ismerünk, a realista, megríkató, mégis felemelő hangú elbeszélő: nem inkább különös, misztikus, fantasztikus novelláiért kellene-e becsülnünk. Ám miközben a viták folynak, a novellák vannak és velünk vannak: örökök és szépek.
Az Alinea Kiadó új válogatása ilyen klasszikus és finom elbeszéléseket tartalmaz. A kötet elején Az örökség című kisregény áll, melyet tizenegy ismert és kevésbé ismert novella követ. Miközben elvonulnak előttünk a szereplők, házak, családok, rokonok, házasságok, halálesetek, végrendeletek, hagyatékok, hivatalnokok, utazások, iskolák és drágakövek, járunk falun és városban, parasztok és polgárok között, olvashatunk egy foltozott esernyő történetéről, egy tragikus kisvárosi államcsínyről, a halál mikéntjéről és legalább három szomorú szerelemről, meglepő, mégis ismerős jelenetek tanúi lehetünk. Maupassant világa lassan változó, szinte mozdulatlan, borongós, épp-csak mulatságos vagy finoman tragikus, mégis benne van az egész élet. Szereplőiben magunkra ismerhetünk, érzelmei elboríthatnak bennünket. A történetek hamisítatlanul franciák, s több mint százévesek. Mégis rólunk szólnak, itt és most.
Maupassant-t jó olvasni – ám néha szinte lehetetlen felolvasni másoknak. Még a legszárazabb és igazán szatirikus darabot, A könnyű halált is nehéz ugyanis meghatódás nélkül befejezni, egy nőolvasónak mindenképpen. Úgy képzelem, még egy férfinak is elszorul a torka olvasás közben. Ez Maupassant csodája. Ezért marad minden vita ellenére ő a francia irodalom egyik legnagyobb elbeszélője.
A cikk az Ekultura.hu-n: Guy de Maupassant: Az örökség
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Maupassant maga pedig halála óta szakadatlanul nyújtja a kiváló vitatémákat kritikusoknak és irodalomtörténészeknek. Lehet rajta töprengeni, ki volt a jelentősebb író, Flaubert vagy Maupassant, ha pedig az utóbbi, vajon regényíróként vagy inkább novellisztikájával vonult-e be a francia irodalom nagyjai közé. Meg lehet vitatni, vajon Turgenyev, Hoffmann vagy Poe hatott jobban a szerzőre, s hogy mi a nagyobb teljesítmény, A Szépfiú vagy a Gömböc, az Egy asszony élete vagy a Fifi kisasszony. Sőt, mostanában már azon is érdemes gondolkodni, az-e az igazi Maupassant, akit általában ismerünk, a realista, megríkató, mégis felemelő hangú elbeszélő: nem inkább különös, misztikus, fantasztikus novelláiért kellene-e becsülnünk. Ám miközben a viták folynak, a novellák vannak és velünk vannak: örökök és szépek.
Az Alinea Kiadó új válogatása ilyen klasszikus és finom elbeszéléseket tartalmaz. A kötet elején Az örökség című kisregény áll, melyet tizenegy ismert és kevésbé ismert novella követ. Miközben elvonulnak előttünk a szereplők, házak, családok, rokonok, házasságok, halálesetek, végrendeletek, hagyatékok, hivatalnokok, utazások, iskolák és drágakövek, járunk falun és városban, parasztok és polgárok között, olvashatunk egy foltozott esernyő történetéről, egy tragikus kisvárosi államcsínyről, a halál mikéntjéről és legalább három szomorú szerelemről, meglepő, mégis ismerős jelenetek tanúi lehetünk. Maupassant világa lassan változó, szinte mozdulatlan, borongós, épp-csak mulatságos vagy finoman tragikus, mégis benne van az egész élet. Szereplőiben magunkra ismerhetünk, érzelmei elboríthatnak bennünket. A történetek hamisítatlanul franciák, s több mint százévesek. Mégis rólunk szólnak, itt és most.
Maupassant-t jó olvasni – ám néha szinte lehetetlen felolvasni másoknak. Még a legszárazabb és igazán szatirikus darabot, A könnyű halált is nehéz ugyanis meghatódás nélkül befejezni, egy nőolvasónak mindenképpen. Úgy képzelem, még egy férfinak is elszorul a torka olvasás közben. Ez Maupassant csodája. Ezért marad minden vita ellenére ő a francia irodalom egyik legnagyobb elbeszélője.
A cikk az Ekultura.hu-n: Guy de Maupassant: Az örökség
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én