2012. május 9., szerda
Meglepetésemre és nagy örömömre május 7-én levelet kaptam a lap főszerkesztőjétől, Papp Gábortól, aki olvasta írásomat és szívesen reagált volna rá. A válasz megszületett, az alábbiakban ezt olvashatod.
Kedves Katherine!
Kétszeresen is megszólított művében: főszerkesztőként és szerzőként is. Először is fogadja legőszintébb elismerésemet és köszönetem a rendkívül mély és alapos, nagyon sok munkát igénylő elemzéséhez. Egyszerűen nem tudom visszafogni meghatottságomat, hogy ekkora energiát fordítson egy kiadvány - nem mellékesen: a mi "gyermekünk" - földolgozására.
Mondanom sem kell, hogy egyrészt nagy örömmel, másrészt - a kritikus részt illetően – pironkodva és helyenként rossz érzésekkel olvastam sorait.
Hallatlan örömömre szolgál, hogy elismerte a lap messze túlnyomó részét adó, az anyalapból átvett cikkeknek - ily módon a magyar kiadásnak - az úgynevezett ismeretterjesztő irodalomban valóban egyedülálló stílusát és színfoltját. Régi rögeszmém: ugyan az utóbbi időkben lényegesen javult a helyzet, a magyar történésztársadalomban még mindig a németes értekező stílus a domináns, amelyet tovább nehezít a szakma légköre – az elsődleges célközönség nem a Tisztelt Olvasó, hanem az intézetben/múzeumban a szemközti asztalnál ülő kolléga. Történészeink, mint a tűztől, rettegnek attól, hogy valaki a „szakmából” hiányolni fog egy tiszteletkört a kollégáknak, és netán neheztelni fog az olvashatóság kedvéért be-becsúszott egyszerűsítő megfogalmazásért. Nos, a BBC Historyba valóban a szakma legnagyobbjai írnak olyan stílusban, oly könnyedséggel, amire jobbára csak az angolszász hagyományokon fölnőtt „author”-ok képesek. Példaképpen említem Ian Kershawt, a ma legjobbnak tartott II. világháborúval foglalkozó történészt vagy Niall Fergusont – elképesztő színesen tudnak írni.
Elismerő szavait nem szeretném tovább habosítani – ami számunkra a súlyos, elgondolkodtató és megszívlelendő, azok a kritikai megjegyzései. Nemcsak azért becsülöm nagyra, mert azok is az elmélyülés szülöttei, hanem azért, mert java részükkel – helyenként ugyan fenntartással – kénytelen vagyok egyetérteni. Ezzel együtt engedjen meg néhány megjegyzést.
Kezdem az ajánlókkal. Teljes mértékben igazat adok Önnek, de két megjegyzést kell tennem. A BBC History a Kossuth Könyvkiadó kiadványa. Ez a rovatunk – a 98 oldalból 2 vagy 3 oldal – a kiadó könyveinek hirdetéseire és a társkiadók megrendeléseinek közlésére szolgál, a kiadó nem mondhat le a magazin adta reklám lehetőségről – , s mi a látszatát sem akarjuk kelteni annak, hogy könyvrecenzió rovatot szerkesztünk! Egyetértek Önnel, egy lapnak rangot ad, ha rajta tartja szemét tárgykörének irodalmán – valamennyi erre lehetőséget adó korábbi lapomban erre nagy súlyt helyeztem -, a BBC History nem ilyen. Hál’ Istennek – elég nagy példányszámban jelenik meg ahhoz, hogy az időnként túlságosan is könnyedre vett (understatement), de üzletileg fontos könyvekre hívjuk föl a figyelmet. Ismétlem, számonként legfeljebb egy vagy két oldalról, tehát egy parciális alrovatról van szó. Egyetértve a kritikával nem ígérhetem meg, hogy ezentúl mindenkor a lap egészéhez méltó könyvekről fogunk írni. Ebben (is) megértését kérem. Ismétlem: egyetlen ezzel kapcsolatos példáját sem vitatva, a magazinon belüli helyét elfoglalva kissé aránytalannak tartom a bírálatát.
És még egy halk morgást engedjen meg. Hibáinkat említve is túl szigorúnak érzem: az említett hibák többségéért a levelezési rovatban – elnézésüket kérve - mi hívtuk föl olvasóink figyelmét. Nem szeretnénk erényt csinálni a hibáinkból, de minden kritikai észrevételt cenzúra nélkül azonnal közzéteszünk. Ez volt írásának az a része, amit rossz szájízzel olvastam. A többi tévedésnek említett tényközlésre azt tudom mondani, hogy ezek apró, úgynevezett színes írásokban szerepelnek – ami persze nem ad felmentést, pontosság tekintetében egy szerkesztő számára nincs „kicsi” és „nagy” írás –, ilyen esetekben bíznunk kell a forrásunkban.
Egyetlen témában vitatkozom Önnel, s nem kollégáim védelmében, még kevésbé a sajátoméban. Valóban minden számban írunk egy-egy cikket. Hogy ki a történész, az kissé amorf fogalom – kétségtelen egyikünk sem alapkutatásokat végző kutató. Biztosíthatom, egyikünk sem mondaná magáról, hogy „történész”, de mindhárman gyermekkorunktól történelemmel foglalkozunk, és az ELTE történelem szakán annyit mindenképpen megtanultunk, hogy hogyan nyúljunk egy megírandó témához. Nekünk a „forrás” nem csak az, ami kikopizható az internetről – mi bizony rendesen könyvtárazunk, amikor egy-egy cikket megírunk. És azt hadd szögezzem le szerkesztőként: egy ismeretterjesztő magazinnak nemcsak eredeti, új megállapításokat tartalmazó cikkeket kell közölnie, hanem történeti kérdések valamilyen aspektusból történő ismertetését, feldolgozását, összefoglalását – erre pedig felkészült és a témáknak jó lelkiismerettel utánajáró kollegák maximálisan alkalmasak. És nyomatékosan fölhívom a figyelmét, kedves Katherine, a saját munkatársak cikkeinek túlnyomó többsége azért születik, hogy egy angol cikkhez magyar vonatkozású kapcsolódást vagy egyszerűen összefoglaló jellegű hátteret adjon. Úgy érzem, ez elsikkadt a „kontrá”-jában. Például az említett cikk a belga függetlenség megszületéséről – ne firtassuk, hogy ez egy ilyen példányszámú lap olvasóinak mekkora részének ismert – egy átvett Belgiumról szóló cikkhez kapcsolódóan készült, közvetlenül utána hoztuk; mint ahogy az utolsó nemesi felkelésről szóló saját készítésű cikkünket is egy Napóleon-írás kiegészítéséül szántuk.
Hadd említsek egy másik példát. Litván Dániel kollégám az idei júniusi számunkban egy kitűnő cikket írt – ugyancsak kapcsolódva egy angol cikkhez – Perszepoliszról. A perzsa történelem ifjonc történészhallgatóként kiválasztott témája, és az elmúlt tizenvalahány évben egy fél könyvtárnyi irodalmat olvasott el Xerxész birodalmáról. Jól ismeri a témát, annak irodalmát, tudja, hogy miként kell megírni egy sok tényanyagot tartalmazó, legfeljebb a szakemberek számára ismert tényeket összefoglaló cikket – ugyan, miért ne tőle hozzak le szakmailag abszolút megbízható írást?! Azért nem, mert nem tanársegéd az egyetemen?
Elnézését, hogy saját írást említek. Megjegyezte, hogy például Toldiról miért nem céhbeli történész írt, aki a legújabb feltárásokat adta volna közre. Szerényen megjegyzem: noha nem vagyok szaktörténész, ebben a cikkben véletlenül azt tettem. Egy évtizedekkel ezelőtti munkámat alakítottam át a magazin számára – az utolsó érdemi feltárások, az általam is hivatkozott Mályusz Elemér kutatásai 1924-ben és 1931-ben jelentek meg ma már csak a legnagyobb könyvtárakban föllelhető folyóiratokban. Annak idején hónapokat töltöttem el a témával, most heteken át fésültem át és kerestem új publikációkat – értelemszerűen eredménytelenül, mert a 14. századi magyar írásbeliség következtében új információt csakis oklevelekből lehet meríteni, s bizony Mályusz óta ez senkinek nem sikerült…
Még egyszer megköszönve blogját, biztosíthatom, hogy kritikája még inkább sarkallni fog minket a még nagyobb pontosságra. Érdemes megrágni a szavait, mert mi is tudatában vagyunk: a sors kegyeltjei azok, akik ilyen színvonalú lappal dolgozhatnak.
Mi is sok sikert és hosszú jövőt kívánunk a bookstore-jához, amit kitűnőnek, alaposnak és rendkívül informatívnak tartok.
Szívélyes üdvözlettel:
Papp Gábor
Egy ilyen részletes, átfogó, objektív, mégis személyes hangvételű reflexió után talán fölösleges is még egyszer megszólalnom. Persze, leszögezhetném, hogy minden kritikai megjegyzésem ellenére a lapnak azóta is lelkes olvasója vagyok, s kívánságom, hogy hasonló örömmel ünnepelhessem a lap fennállásának tizedik évfordulóját, a legőszintébb. Bevallhatnám, hogy bírálatom néhol talán kissé túlzó lehetett. Vagy épp biztosíthatnám arról a blog olvasóit, hogy kézbe véve az áprilisi számot (vagyis a bejegyzés megszületése utáni következőt) máris csodálkozva láttam, hogy valamiképpen mentes az általam felvetett problémák többségétől... Ehelyett egyetlen gondolattal szeretném zárni a bejegyzést.
Annak a folyóiratnak,
amelyet ilyen határozott elvek szerint szerkesztenek,
amelyik egy lelkes olvasó és blogszerző észrevételeit ilyen módon megbecsüli,
amelyiknek a főszerkesztője ilyen őszinte, önkritikus és szívélyes választ ír egy szívügyét, lapját nemcsak dicsérő, hanem egyben-másban bíráló bejegyzésre,
biztosan hosszú-hosszú és sikeres jövője lesz.
