Az olvasás hetedik hete
Az alliteráció megihletett. No meg a kérdések is: mik az olvasási szokásai, milyen könyvet olvas tavasszal, nyáron, ősszel, télen? Hol, mikor olvas szívesen?

Arról, hol és hogyan olvasok, már írtam egy korábbi bejegyzésemben. Azt találtam mondani, hogy bárhogyan és bármikor szeretek és tudok. De azért lehet ezt részletezni is. Hátha valakinek valamelyik részlet ismerős a saját életéből.

Szeretek utazás közben olvasni, ha magányos vagyok.
- Amikor a vonaton a velem szemben ülő igyekszik diszkréten kilesni a könyvem címét, általában egy picit igyekszem úgy fogni, hogy lássa. Hadd érezze jól magát: én is szeretek rájönni, mit olvasnak a többiek körülöttem. Ha azonban a mellettem ülő szemérmetlenül olvassa a könyvem, az már zavar. Én sem nézem a karomtól fél centire tartott laptopon a feliratos Jóbarátokat...
- Nincs mókásabb, mint ha a veled egy fülkében utazó kisgyereknek hoztak a szülei (képes)könyvet az útra. Nemrégen egy olyan anyukával találkoztam, aki gondosan, bár nagyon rossz technikával a mesekifestőkönyv minden oldalát felolvasta a kisfiának, aztán elővették a ceruzákat, és óvatosan együtt színeztek. Egy külön világban éltek. És biztos, hogy a kisfiú felnőttként már sokkal-sokkal jobban fog tudni olvasni, mint az anyukája.
- Ha az autóbusz beragad egy dugóba, semmi baj, ha van nálad egy jó, könnyű könyv. Igaz, az utasok többségétől nehéz olvasni, mert néhányan, miután előrementek a sofőrhöz, majd kétszer is megkérdezték, miért állunk, már veszik is elő a mobiljukat, és ettől kezdve telefonhangon belekiabálva folyamatosan tudósítanak: "igen, hosszú sor van előttünk... nem, nem tudom meddig... igen, ez dugó.... most, mintha egy kicsit mentünk volna.... de nem, megint állunk..." Ilyenkor azt kívánom, bárcsak hoztak volna magukkal egy könyvet.

Szeretek olvasni, ha várakozni kell.
- Az olvasásban az a jó, hogy bármikor hozzá lehet kezdeni és abba lehet hagyni. Ráadásul - ellentétben azokkal az általam végtelenül csodált nőkkel, akik várakozás közben kötnek vagy horgolnak - még a fonalakat tartalmazó kisebb táskára sincs hozzá szükség.
- A régi Olcsó Könyvtár kötetei éppen elférnek a kedvenc bőrdzsekim zsebében. Mintha a kabátot kifejezetten arra találták volna ki, hogy benne, és zsebében egy könyvvel várakozzak a megállóban egy szeles november eleji napon.
- Furcsamód az orvosi váróban ritkán látok olvasó embereket. A közlékeny idős hölgyek esetében mindez teljesen érthető: hiszen ők szeretnék megbeszélni valakivel (például velem) a panaszaikat. De az mindig érdekelt, miért nem hoznak legalább egy újságot azok, akik "csak egy receptért ugrottak be". Van, aki félóra várakozásra is rákényszerül, morog, ténfereg és kiolvassa az összes lábgombásodásról és impotenciáról szóló fali szóróanyagot - holott ez alatt egy egész novellát elolvashatna. És talán annyira ingerült se lenne a végén.

Szeretem látni, amikor az emberek olvasnak.
- Tetszik, amikor valaki a fél vonatúton magol egy villamossági tananyagot, aztán az órájára néz, mindent becsuk, eltesz, és végre belemerül egy kedvenc könyvébe.
- Tetszik, amikor valaki a pad alatt olvas. Még akkor is, ha szemtelenség.
- Jó látni, amikor valaki már a mozgólépcsőn előhalász egy papírkötésű kódexet és folytatja a 450. oldalon.
- Jó látni, amikor idős, fáradt, látszólag közönyös férfiak többéves Júlia- és Romana-füzeteket vesznek az aluljáróban és elmerülnek bennük.
- Van, aki szégyelli, amit olvas, és becsomagolja újságpapírba. Eredmény: a mellette ülők annál inkább beleolvasnak a könyvébe, hogy tudják, mi az.
- Van, aki félti, amit olvas, és becsomagolja újságpapírba. Eredmény: a rossz nyomású reklámújságok összefogják nyomdafestékkel a féltett könyvet a fehér részeken.

Szeretek olvasni a szobában és odakint.
- Ha olyasmit olvasok, amire vigyázni kell, szó sem lehet róla, hogy kivigyem a lakásból. Egy finom, puha díványon ülve, a könyvet óvatosan lapozva, könyvillatú, napsütéses könyvtárszobában - csak így jó olvasni. Ha viszont a könyv bírja a gyűrődést, kézbe illő, útra való, akkor jöhet a kert, a park vagy az utazás, a fények, színek, illatok és bűzök, meg a könyvet lapozni akaró szél.
- Ha napsütésben, a szabadban olvasol, a könyv fehér lapjain figyelheted, ahogyan a felhők vándorolnak. Hiába mondják, hogy szemrontó lehet: nincs különlegesebb, mint ha az ég "eltalálja", mit olvasol, s akkor szürkül el, amikor a regény naiv hősnője csalódik, vagy kiderül, ha minden jó véget ér.
- Utálom megszervezni az olvasásom a szabadban. Nem kell a nyugágy, a takaró, a piknikkosár: ha az öreg kabátomon telepszem le, hazaúton a vállamra vehetem. A fű azonban becsapós: mindenhol egyre piszkosabb...
- A legjobb dolog puha karfájú fotelben olvasni (lásd a második képet). A fotelre az ember kellőképpen felcsavarodhat, lelógázhatja a lábát jobbra és balra, előre (sőt, netán hátra is). Csak legyen elég fény és napsütés a szobában.

Szeretek olvasni az ágyamban.
- Igaz, nem úgy, ahogyan a lány az első képen. Így ugyanis rajta feküdnék a szemüvegem szárán. Mindig irigyeltem azokat, akik nem viselnek ókulárét, s úgy kígyóznak összevissza a fekve olvasás közben, mint egy kötött sál a parkettán. Én ülök az ágyban is: kinyújtott lábbal, mint a lány a harmadik képen, vagy felhúzott lábbal, mint a negyediken. Jó púpos lesz tőle a hát: másoknak nem ajánlott póz.
- Képtelen vagyok hason fekve olvasni. Sem az ágyon, sem a strandon, sem máshol. Olvasás helyett nyomom a könyököm és egyensúlyozom megfeszített hasamban a reggelim. Vajon miért olyan divatos a nőket hason fekve fényképezni egy könyv felett?
- Akik a kórházi ágyakat tervezik, utálnak olvasni. Vagy úgy gondolják, aki odakerült, annak már úgyis mindegy... Az ottani ágyak nyikorognak, kényelmetlenek és főleg, nem lehet bennük feltámaszkodni. Pedig ha valahol szükség van néhány vigasztaló könyvre, az ez a hely.
- Ágyban, díványon olvasni remek, mert az ember kinyújtóztathatja a tagjait és kedvére szétpakolhatja maga körül a négy-öt könyvet, amit olvas, aztán kirándulhat egyikből a másikba. Persze az ágynemű nem szükséges, az nappal valahogy azt jelzi, hogy az ember beteg... Este viszont csodás bebújni a friss, vasalt, hűvös paplan alá, hogy a napot még egy jó könyvvel fejezzük be.

Ami az évszakokat illeti, nincsenek különleges kedvenceim. Mindig, mindent szeretek olvasni, ahogy kedvem tartja. De valamiért úgy érzem, hogy Rudyard Kiplinget a legjobb forró, békés nyáron olvasni, John Updike-ot a várakozással teli, szeles tavasszal kell elővenni, Joyce Carol Oates a fenséges, keserű őszre való, Victor Hugo A nyomorultakját pedig télen kell újraolvasni.

Eddig tartott a mai bejegyzés. Sajnos lassan vége Az olvasás 7 hete kihívásnak a Molyon, de a vallomások megmaradnak (linkek itt, az utolsó sorban). Jó volt őket olvasni!

A képeket ezekről a helyekről választottam, mert egyszerűen tetszettek, s mindet kortárs művész készítette: 1. Ágyban olvasva (művészt sehol sem találtam) 2. Regina Tsaliovich: Olvasó nő 3. Doris Joa: Romantikus regény 4. Fongwei Lu: Olvasó lány 5. Ilaria Rosseli Del Turco: Olvasó lány tulipánokkal 5. Leonor Fini: Olvasó nő 6. Souad Nasr Makhoul: Olvasó nő
. Minden képjog őket illeti.

Korábban az olvasásról:
Az vagy, amit megeszel
Olvasok, csak olvasok
Az jutott eszembe - erről-arról
2 Responses
  1. hű ez a 4. kép de csodás!
    jó hogy megint és ennyit írsz! :)


  2. Köszönöm a hozzászólást!
    Én is örülök, hogy megint írok, és igyekszem szorgosabb lenni. Majd meglátjuk...;)
    A negyedik kép nekem is tetszik. Nem csoda, hogy a művész már eladta...