Nagyon szeretem az Európa kiadó könyveit. És szeretem a zöld színt.
Igaz, a kedvencem inkább a királykék, a finom sárga és a halványlila, de tetszik a zöld is.
Mókás viszont, hogy amióta az Európa borítóarculatokat váltott, mennyire elszaporodtak a zöld különböző árnyalataira hangolt borítók. Valakik arrafelé nálam is jobban kedvelik a zöld árnyalatait.
Következzék egy borítóséta ezt bizonyítandó!

Nemrég új kiadásban is megjelent az Agatha Christie műveiről írt remek Hadnagy Róbert és Molnár Gabriella-féle Agatha Christie Krimikalauz. Sokkal kézbe vevősebb, kényelmesebben kezelhetőbb lett első, 2004-es megjelenése óta. Ugyanakkor: az új kiadás bezöldült. Félretéve azt a magánvéleményemet, hogy nekem nagyon tetszett az előző, Agatha Christie-t sosem létezett méregkonyhájában ábrázoló szimbolikus borítófestmény, igazán elégedetté tesz az új könyvfedél is: titokzatos, békebeli hangulatot áraszt, érdekes a képtükrözés, a sok kicsi kacskaringó és a sötét- és világoszöld árnyalatok egymásba mosatása.

De ez a kötet nem áll egyedül a zöld-ség terén.

Itt van például Margaret Mitchell Elfújta a szél című bestsellere, amely eddig a fehér borítós, keménytáblás Európa-könyvek családjába tartozott. (A rendszerváltás után így jelent meg ez a könyv többször is, vele együtt folytatása, a Scarlett, de a tavalyi év elején az új "folytatás", Donald McCaig Rhett Butlerje is ezt a borítómegoldást idézte.) A 2010-es új borító viszont lankasztóan harsányzölddé változott. A fehér, csipkés-habos alsó részével leginkább valamilyen rosszul sikerült tapétára emlékeztető fedélen kiábrándítóan ragyog az újraalkotott vörös Európa-logó. (Kár, hogy az új borítószín sem a belső borító árnyalatával, sem a címlapról eltüntethetetlen filmkép és kék kerete színeivel nem harmonizál...)

És: más könyveknél is megjelenik a zöld alapon piros jelecske alapötlet. Ilyen például Maurice Druon francia szerző Zeusz emlékiratai című, sokszor kiadott, szellemes könyvének legújabb borítója. Függetlenül a borítótervezőtől, a könyvtest beltartalmától és minden mástól szembetűnően ugyanazok a színei, mint Scarlett édesbús történetének: lankasztott harsányzöld, üvegkék, fehér kacskaringókkal és az elmaradhatatlan kis piros.

Ha megengedjük, hogy a zöld kissé más árnyalatú legyen, máris könyvek erre a mintára tervezett sokaságára találni. Ilyen lett a legújabb Christian Jacq, A múmia pere (szakítva az eddigi Jacq-könyvek hagyományával, az egyiptomos, történelmi festmények borítóképként való használatával). A selymes sárgászöld és a feketés, puhán sötét mélyzöld társulásából végül egyébként igencsak semmitmondó végeredmény született.

Erre a mintára változott át a Raymond Chandler-sorozat is. Szakítva az addigi vörös-barna-fekete-szürke-zöld (igen, az is volt) színátmenetekkel ma már alapvetően minden könyv zöld, vörös vonalkával. Persze lehet ez a zöld iszapszín, mint a Kedvesem, isten veled! esetében, viruló mohaszín, mint A hugica (szerintem páratlanul kedvcsináló) fedelén, vagy épp ismét lankasztott élénkzöld, mint Az okoskodó gyilkoson (ahol a fedélhez igen kevéssé illő kékeszöld belső kartont sikerült alkalmazni a könyvön). Az előző kötet, A gyöngy bajjal jár szürkészöldje azért adott némi reményt, hogy lesz még talán kék színű Chandler-borító is egyszer...


Igen, ez az.
Ám nem szeretnék leragadni Chandlernél, hiszen ott a megújult Ross MacDonald-krimisorozat is. Itt jobbra látható egy régebbi (nekem nagyon tetsző) fedél az előző, kemény táblás sorozatból. Lenn pedig a három újabb, a puhafedeles, új szériából, amelynek szerintem a remekül kiválasztott fényképek az erősségei. Gondolom, szembetűnő, hogy mind alapvetően, vagy némiképp zöld. (Összesen egy olyan újfajta borítós könyv született, ahol nem jelenik meg a zöld szín, ez A fúriák.) Igaz, e fedeleknél a színpaletta már sokkal szélesebb, hiszen A Galton-ügy borítójának jó részét egy kellemes fűzöld árnyalat tölti be, míg a Mozgó cél inkább a hideg, kékes, türkizes, neonos árnyalatokat használja, A barbár part pedig egy kis sárgászöldet is kever az eddigiekhez. Mégis, komolyan hiányzik már valami, amiben egyetlen csepp, semmilyen árnyalatú zöldet sem oldottak fel... És bár az új sorozat alapvető koncepciója (úgy hiszem) a ponyvához illő színesség, a zöldnek talán nem muszáj mindenhol előtűnnie.


És ha már a sárgászöldnél tartok, íme egy egészen más zsánerű sorozatterv. Krzysztof Varga, kortárs lengyel (de kissé magyar) író (aki az idei könyvfesztivál egyik vendége lesz!) igencsak különös, modern könyveket ír. A Turulpörkölt elsőre a kortárs Magyarország megidézése, a most megjelenő Műmárvány síremlék pedig a jövőben játszódó antiutópia. (Másodikra már mindkét könyv jóval több.) Borítójukra nézve viszont mind zöldessárgák (lesznek), mereven és kiáltóan. Ugyanígy jár Vladimir Nabokov Laura modellje című könyve, ahol a fekete alapon iszaposzöld színű kép és felirat jelenik meg előttünk.


És a zöldség egyre csak nő és terjed. A kiadó honlapja az idei könyvfesztiválra tizenöt könyvet ajánl (zöld ide, zöld oda, jók, meg kell venni őket!). Ezek közül ötön jelenik meg a zöld valamilyen árnyalata: a türkiz, a mélyzöld, a sötétzöld... Az újdonságoknál huszonhét könyv szerepel a weboldalon. Ezek közül (igaz, vannak átfedések a könyvfesztiváli kínálattal) tíz pompázik zöldben és zöldesben. Zöldbe öltözött a romantikus írónő Jayne Ann Krentz Reménysugárja és Amin Maalouf libanoni író családtörténete, az Eredet. Zöldre vált Robert Merle újra megjelenő Francia históriájának kötete is, a Csikóéveink. (Amúgy a sorozat borítója mestermunka, ha minden könyvet megveszünk, a gerincen lévő borítóképekből kirajzolódik egy új festmény.)

Aztán itt van még Francis Scott Fitgerald, az ő ízléses és korhű hangulatot árasztó külsejű életműsorozatát is utolérte a zöldkór. Itt A nagy Gatsby borítója látható. Mellette Douglas Coupland modern bestsellere, a Barátnő kómában: szinte mindenki elolvasta, s van, aki gyűlöli, van aki imádja. De egy biztos, ez is zöld. Mellette Viktor Pelevin nagy zöld T-je.

Végül egy gyönyörű, egy gyermeteg és egy borzalmas zöld könyv. A könyvhétre várható Claudio Magris olasz író Dunája ezzel a szépséges borítóval és Per Olov Enquist új, A Három Barlang Hegye című gyerekkönyve. Mellé zárásképpen tettem oda Mark Haddon A kutya különös esete az éjszakában című, nagyon szép, egy autista fiúról szóló könyvét. Remélhetőleg senkit nem rettent el e könyv belsejétől a külseje, ahol az élénkzöld és a jajpiros mellett egy kis pink is ott pompázik... Mintha a fedél alkotója maga sem tudta volna, gyerek- vagy felnőttborítót tervez, s komoly-e a könyv, vagy inkább vicces.


Összefoglalva: két dolog mindenképpen kiderül a fentiekből. Az egyik, hogy milyen sok remek könyvet ad ki az Európa kiadó. Hiszen csak néhány példát ragadtam ki, a 2010 év végének és az idei év elejének könyvterméséből, de a kínálat így is lenyűgöző. A másik dolog, ami feltűnhet, hogy nagyon szép európás borítók is vannak, s nem is kevés. Csak talán egy kicsit túl sok rajtuk a zöld szín: a mélyzöld, a harsányzöld, az iszapzöld, a fűzöld, a türkizzöld, a sárgászöld, a zöldeszöld... Várom a kékeket, lilákat és telt pirosakat.

Ami a zöldséget és furaságot illeti: néha talán a kevesebb (szín, szöveg, ábra, kacskaringó) és egységesebb több lenne. Ma már a vásárlót meg kell győzni arról, hogy ezt, igen ezt, és csakis ezt a könyvet vegye meg. Ez teljesen igaz. De vajon melyik hölgyet kérnénk fel a Napkirály báljában: azt, akin egy háromdarabos, csiricsáré ékszergyűjtemény, tizenkét szépségpötty, egy félrecsúszott vörös paróka és negyven vég iszapszínű csipke pompázik, vagy a másikat, akinek hollófekete a haja, s arisztokratikus, hófehér hattyúnyakán egyetlen, hihetetlenül értékes gyöngysort visel, amit állítólag egyenesen a szultáni udvarból küldtek neki?
Én biztosan az utóbbit választanám. És talán még akkor is, ha zöld selyembe öltözött.

Az Európáról korábban:
Az Európa kiadó ajándékai