Két éve nem vettem magamnak a bátorságot, hogy megnézzem az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című filmet. Rosszul tettem. Remek film!

Mindaz, amitől féltem, hamisnak bizonyult, mindaz, amit alig reméltem, igaznak. Az Indiana Jones 4. kiváló film, és nemcsak méltó felébresztése a sorozatnak és tisztelgés az eredeti trilógia előtt, de be kell vallanom, nálam megszerezte a dobogó második helyét Az utolsó kereszteslovag után.

Itt van, mitől féltem, ezzel szemben milyen a film.

A korszak és a kor
A húszas-harmincas évek még többnyire a régészet hőskorszakához tartoztak. Amikor bizonyos lelőhelyeken az ember kincsben turkál, amikor vérszomjas törzsek és banditák üldözik, mohó politikusok akarják kicsavarni a kezéből a leleteit, s a foglalkozása inkább egyszemélyes kalandjáték, mint csapatmunka, megbocsátható, ha időnként átgázol olyan dolgokon, amiket egy mai régész évekig konzerválna és elemezgetne. Át is gázoltak a korszak régészei. Indiana Jones tehát jól elfér a harmincas években. De az ötvenes évek már más követelményeket állít, s alapvetően más világ. Mi a helye benne Indynek, túl a világháborúkon, az atombombán, a gyarmatok teljes felbomlásán? Ki lesz a (kellően egysíkúan ábrázolható, mégis hihető) ellenfele? Egyáltalán, mit csinált 1938 és 1957 között, húsz évig? S ott van még a kora. Állítólag 1899-ben született, így tehát az, hogy 38 évesen motorcsónakon repül és sziklákon ugrál, tökéletesen elfogadható. De vajon 57 évesen is ilyen harcra kész és energikus?

Nem kellett volna aggódnom. A forgatókönyvíró értette a dolgát: megtudjuk, mit csinált Indiana a háború alatt (1, lásd lenn, a spoilerlistánál), ami teljesen rávall és hihető is. Ezek után az is természetes, hogy személyisége és erőnléte mit sem változott, ma is épp olyan kalandvágyó és kalandképes, mint húsz éve. (2) A világ változását semmi sem szemlélteti jobban, mint a film huszadik percének fantasztikus, egészen szimbolikus nagytotálja. (3) A professzor régészkedése során pedig újszerű élmény látni, hogy ebben a filmben általában csak kisebb dolgok törnek össze és semmisülnek meg, amerre jár. (4) Semmi évszázados kriptaomlás, sírelárasztás vagy hídbontás, sőt - rendkívül korrekten:) - még az őslakók tiszteletéről is szó esik. (5) A világ tehát változik, de Indiana Jones a régi, s nagyon is helye van ebben az új világban, ahol az oroszok igen intelligensen (a náciknál sokkal életszerűbben és okosabban!) törnek világhatalomra.

A történet
Az elveszett frigyláda fosztogatói merész és újszerű módon nyúlt a keresztény misztikához és az átlagember titok- és kincséhségéhez. A világtörténelem rejtélyes kultúrkincse, a frigyláda és a hatalomvágyó, barbár nácik találkozásából egy olyan kalandfilmsztori bontakozott ki, amelyik könnyed hangvételű, mégis súlyos kérdéseket (hit, becsület, emberség) boncolgat és borzasztóan szórakoztató. A végzet temploma (így) sosem létezett vérszomjas, szívrabló, áldozataikat vulkánbéli roston sütő indiai szektája képtelen volt megteremteni ugyanezt a hangulatot: a film nemcsak sötétebb, de sokkal érdektelenebb is lett az elsőnél. Talán nem véletlen, hogy a nagyon sikeres Az utolsó kereszteslovag a Szent Grál keresésével újra ahhoz a forráshoz nyúlt hozzá, amihez az első film. A Kristálykoponya viszont nem a keresztény legendákból merít.

Viszont nagyon jó alapanyagot találtak a történethez, kitűnő kalandokkal, izgalmas helyszínekkel és egészen érdekes megoldással. (6) A történet végig gyors és lebilincselő, a kalandozás mellett legalább annyira szerepet kap a nyomozás (iratok megfejtése, régészkedés, titkos alagutak, kódfejtés), mint Az utolsó kereszteslovagban. Vagyis a filmben benne van mindaz, ami az első és a harmadik filmben olyan remekül működött: hangulatában (de díszleteiben, megvilágításaiban, színeiben is) szintén ezekhez kötődik (semmi vörös füst és kékesszürke homály). Csodás meleg fényekben, titokzatos, sárgás árnyékokban, az őserdő párás zöldességében, ragyogó kék ég alatt veszi fel a harcot Indiana Jones a gonosz Irina Spalkoval, aki fekete hajú, fehér arcbőrű és csak dermesztően kékesszürke katonaruhákat visel...

A nők
Indiana Jones független alkat. Mindhárom filmben másik hölgy szerepelt mellette, s sem a harcias, kedves, mosolygós Marion, sem a platinaszőke, hisztérikus, visítozó Willie, sem a kikent-kifent, jéghideg, áruló Elsa nem tudta magához kötni. Sokáig tartott, míg rájöttem, hogy Indy nyíltan nem "csalta meg" Mariont, mivel a második film az első előtt egy évvel játszódik, Marion, a felismert igaz szerelem tehát Willie Scott után jelent meg az életében... De függetlenül ettől, mégis csak tény, hogy minden filmben más hölggyel járt, ahogy ez Batmannel vagy James Bonddal is előfordult. A Kristálykoponyában viszont ismét visszatér Marion Ravenwood. És ismét Karen Allen játssza.

Ami fantasztikusan jó döntés. Először is Karen Allen gyönyörű. Miközben van egy fiatal, tökéletes, jéghideg, fenyegető szépség a filmben, a Cate Blanchett játszotta Irina Spalko, megjelenik egy másik hősnő, aki nem fiatal és nem tökéletes, viszont elég, ha elmosolyodik és az ember mindent elfelejt. Másrészt a korábbi filmek három nőalakja közül egyértelműen Marion volt a legérdekesebb, a legszeretnivalóbb és a legjobb humorforrás, s az ő szerepe volt a legjobban megírva. Elsa Schneider (Alison Doody) szép és izgalmas volt addig, míg ki nem derült róla, áruló. Szerepe ezután kimerült abban, hogy fél, aggódik és nem tesz semmit. Willie Scott (Kate Capshaw) pedig - hiába Spielberg általam tisztelt felesége ma már - nem volt sem szép, sem szeretnivaló, állítólag viccesnek megírt jelenetei (visítás) pedig egyszer s mindenkorra a legutáltabb Indy-szereplővé tették. Akihez tehát érdemes volt visszatérni, az Marion, aki megadhatta azt az érzelmi töltést, múltidéző hangulatot és kirobbanó energiát a filmnek, amire nagy szüksége volt. Furcsa lett volna, ha Indianát ebben a filmben találja meg egy új igaz szerelem. Ehelyett az írók visszatértek az eredethez és igazuk volt: Indy és Marion vitajelenetei a film legjobb részei. Végül még egy dolog: nem tudom, egy férfinéző hogy van ezzel, de ebben a filmben látni egy olyan középkorú nőt (7), aki izgalmas, kreatív, okos, határozott és csinos. Nekem ez nagyon tetszik.

A többi szereplő
Az Indiana Jones filmek-kötelező mellékszereplői (Jones professzor, Sallah és Brody) nehezen kerülhettek volna be az új filmbe. Eltelt húsz év itt és a történetben, így Indy apja már olyan idős lenne, hogy nem lehetne részese a kalandoknak. Maga Sean Connery is visszavonult már. Féltem, hogy visszahozzák valami ostoba cameoval, de szerencsére még a forgatókönyvírás korai szakaszában kiderült, nem szeretné. Sallah-nak (John Rhys-Davis) semmi keresnivalója Peruban és az USA-ban, annyira keleti embernek ábrázolták. Denholm Elliott pedig 1992-ben meghalt, Brody szerepét valaki mással eljátszatni szinte szentségtörés lett volna. Így új mellékszereplőkre lett szükség, s főképpen új főgonoszra.

Utóbbi esetében szerintem megtalálták a legjobbat: Cate Blanchett nemcsak nagy név, de nagy színésznő is, így - számomra - ebben a filmben végre a gonoszok is érdekesek lettek. Jó ötlet az is, hogy a főellenség nő, de van a történetben másik hölgy is, Marion, így Indiana Jonesnak nem kell érzelmi viszonyba bonyolódnia Irinával. Ami a barátokat illeti, izgalmas és szórakoztató a megtébolyodott, de kedves Oxley professzornak (John Hurt) és Indy barátjának, Macnek (Ray Winstone) a felléptetése, de olyan emlékezetes karakterré egyikük sem válik, amilyenek a korábbi filmekben szerepeltek. Ez baj is volna, hiszen ennyi "nagyon fontos" szereplőt már nem bírna el a film: Indy, Marion, Irina... és Mutt, a srác, aki úgy néz ki, mint egy Pompadour-frizurás mini-Brando, vív és motorozik és majdnem képes pótolni Sean Conneryt! Korábban nem hittem, hogy a film fel tud mutatni egy másik olyan szereplők közti kapcsolatot, mint Indynek az apjával való humoros-érzelmes gyűlölöm-szeretem viszonya volt a harmadik filmben. De sikerült: Shia LaBeouf szeretnivaló srác, de főleg nagyon tehetséges színész. Az írók nem követik el azt a hibát, ami a Die Hard 4-ben megöli a történetet: a "nagy öreg" mellett feltűnő ifjú titán itt tehetséges, de nem csetlő-botló, kissé gőgös, mint minden kamasz, de nem tartja alapvetően nevetségesnek az idősebbet, s nem lopja el a történetet az eredeti hős elől. Ehelyett remekül kiegészítik, sőt egy idő után csodálják egymást. Egyformán önfejűek, találékonyak és kalandosak. (8)

Minden együtt van tehát, hogy a film működjön. Önálló történet, sok-sok humor, szédületes akciók és helyszínek (9), sok érzelem, kalandos nyomozás, csodaszép zene.
Mindenkinek csak ajánlani tudom: ne legyen olyan előítéletes, mint én. Jones professzor még mindig a régi!

Itt olvashatod a számoknak megfelelő kiegészítéseket. Mivel mind spoiler, azoknak, akik valami véletlen folytán még nem látták a filmet, ez nem ajánlott!
1 kémkedett és kettős ügynök volt német területen
2 Az sosem aggasztott, hogy Harrison Ford hogyan játssza majd el 66 évesen Indyt, amikor utoljára 47 évesen öltötte magára a jól ismert ruhákat. A színész az évek előrehaladtával egyre több évtizedet tagadhat le, valószínűleg így hat rá a harmadik részben megivott víz.
3 Indiana Jones a kísérleti atomrobbantás gombafelhője előtt
4 leszámítva persze a zárójelenetet
5 ettől még persze, ha ránk támadnak, lőni kell...
6 Legkevésbé a történet dimenziólényes részletével, a zárással voltam megelégedve. A befejezés saját bevallása szerint teljesen George Lucas találmánya. Bár a filmbéli megvalósítás szédítő és eredeti, azért kíváncsi vagyok, látta-e a Csillagkapu 3. évadjának 21-ik részét (Kristálykoponya, bemutatták 2000-ben). Mert, hogy Roland Emmerich eredeti Csillagkapu-filmjét ismerik az írók (lásd ők - valakik - hozták el a tudást, tanítottak meg minket sok mindenre, és mi ezt még le is rajzoltuk a falakra), az biztos. De, persze: hát nem imádom a Csillagkaput? Miért ne szeressem ugyanezért Indiana Jonest?
7 Karen Allen 57 éves volt a forgatáskor
8 Le sem tagadhatnák, hogy ők apa és fia...
9 Egyértelműen a leggroteszkebb helyszín a csillogó-szép atomfalu, a legtitokzatosabb pedig a konkvisztádorok kriptája. A CGI mindenhol csak szépítésre (biztosítókötelek kiradírozására, a háttér kiszélesítésére stb.) szolgál, nem lopja el a filmet az "élőktől". Az akciók óriási előnye pedig az, hogy még mindig nem kaszkadőr és digitális bábok, hanem Harrison Ford röpködik bennük.