Nagy-nagy szenvedélyem az ókori Egyiptom történetéről olvasni. Legyen szó forrásról, szakkönyvről, gyerekeknek szóló képeskönyvről vagy történelmi regényről: minden érdekel, ami a fáraók földjével kapcsolatos. Ezen az oldalon is találhatsz egy katalógust, amely folyamatosan bővülni fog, azokról a kötetekről, amik nagyon tetszettek, s esetleg mást is érdekelhetnek: ez a készülőben lévő Egyiptomi gyűjtemény.
Miközben készítéséhez felidéztem, milyen regényeket olvastam az ókori Egyiptomról, s elővettem az egyes köteteket, egy teljesen lényegtelen, de talán érdekes kérdés jutott eszembe: vajon miért nem olvassák a borítótervezők a könyvet, amelyhez borítót terveznek? Gondolom, mindenkinek lenne válasza, sőt, néhány elrettentő példa is eszébe jutna kedvenc könyveire visszagondolva. Most azonban csak az egyiptomi történelmi regények magyar kiadásaiból hoznék néhány példát, hátha elgondolkodtatja a blogomat olvasó borítótervezőket...:)

Valószínűleg mindig két szabályt követnek a borítók elkészítésénél: 1. Minél precízebb történelmileg a könyv, tájoljuk annál messzebb korban a borítóval. 2. Minél rokonszenvesebb a főszereplő, a regény, legyen annál taszítóbb a borítókép.

Itt van például Christian Jacq remek regénye A fekete fáraóról, Pianhiról, az Egyiptomot újra egyesítő, bátor, hősies núbiai hadvezérről. Az Európa kiadásában megjelent, szép kiállítású kötet borítója mindig felháborított, ugyanis azon egy nomoszisten képe látható: fekete, az igaz, mivel a Nílus iszapját viseli magán, ezzel szemben fejékén lótuszvirágot és egy halat visel (egy király hallal a fején...), valamint jól láthatóan nagyhasú, kövér (mindez a nomosz, a kerület termékenységére utal). Ennyit a délceg, ifjú fáraóról... Felháborodásom addig tartott, amíg rá nem jöttem, az ötlet nem tőlünk származik, hiszen az angol kiadáson pontosan ugyanez a kép pompázik, igaz, "núbiai", aranysárga háttér előtt.

Aztán érdemes szemügyre venni egy egyébként nagyon szép borítót, Pauline Gedge Hatsepszutról szóló regényének, A Hajnal gyermekének címlapját. Gyönyörű a női fej, színharmonikus a háttér, kedves a szegélydísz. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a festmény II. Ramszesz feleségét, Nefertari királynét ábrázolja, kétszáz évvel későbbről. Azoknak, akik erre azt felelik, miért, hát nem mindegy, szép a borító, szép a királyné, azt felelem, igazuk van, de: Hatsepszut is szép volt, s számos ábrázolást ismerünk róla. Bizonyítékként íme a kedvencem, egy karcsú, izgalmas, kerek arcú, mandulaszemű, keskeny ajkú, komoly fiatal lányról - ő az! A magyar borítótervező azonban így is messze meghaladta a külföldieket, főleg azt a zöldcsíkos borzalmat, amelyen Rahotep óbirodalmi herceg feleségének, Nofretnek élethű, ám mellben igen jól ellátott, s ezer évvel idősebb szobra ül egy rossz fotón...

Nefertitivel (Nofretetével), Ehnaton fáraó gyönyörű feleségével is mindent el lehet adni. Georg Ebers egyiptológus Uarda, Egyiptom rózsája című könyve II. Ramszesz Egyiptomában játszódik. Magától értetődően tehát a borítón Hatsepszut fáraónő előbb hiányolt szobra szerepel belemontázsolva Nefertiti csodaszép büsztjének fáraónői koronájába, ennek köszönhetően a boldogtalan, idejéből száz évvel kiszakított hölgy úgy néz ki, mintha vizslafüleket és kakastaréjt növesztett volna. Pedig Ramszesz korából szekérderéknyi magánsír-festmény ismert, tele szebbnél szebb nőalakokkal...

Végül ott van Tutanhamon kincse. Abba nem érdemes belemenni, hány egyiptológiai és álegyiptológiai könyv adja el magát a fáraó csodás, aranyból és lapis lazuliból készített maszkjával, amelyre valóban jó már ránézni is. A legkézenfekvőbb azonban trónszéke képének használata. A csupa arany, üvegpaszta és drágakőberakás háttámlán Tutanhamon trónján ül, szerető felesége, Anheszenamon pedig illatos keneteket nyújt felé, s finoman megkeni ifjú férje vállát. Így kerülhetett a trón Pauline Gedge Ehnaton fáraóról szóló könyvére, A tizenkettedik átváltozásra (ez a fáraó Tutanhamon apja, talán), Wilbur Smith A küldetés című könyve címlapjára, amely a Második Átmeneti Korban, mintegy kétszáz évvel a gyermekfáraó kora előtt játszódik (szó mi szó, ez a borító aztán jól néz ki, leszámítva, hogy a királyi párt megfosztották koronáiktól!), végül, ami a legfájóbb, Ghyczy-Dráveczky Zsuzsa Hatsepszutról szóló, élvezetes és történelmileg hihetetlenül pontos regénye, az Asszony a fáraók trónján elejére is (bizonyára, mert trón van a címben). Utóbbi kötetet szegélydíszként még Tutanhamon nevével is több sorban ellátták, biztos, ami biztos... Meglepő viszont, hogy amikor végre megjelent egy regény pontosan és kifejezetten Anheszenamonról, a trónon látható királynéról, Christian Jacq A Napkirálynő című kötetére Ehnaton és Nefertiti, a szülők családi képe került, amelyiken Anheszenamon mint a három minikislány valamelyike van csak jelen. (Vajon ő az, aki az anyukája ölében trónol, vagy akit az édesapja megpuszil? Válasz: aki az anyukája fülébe csimpaszkodik...)

Persze túlzás lenne azt állítani, hogy minden könyvborító rossz és elhibázott, s a maguk módján ezek is szépek, persze. Csak ha az olvasó szeretné elképzelni a történelmi szereplőket, s el is képzelhetné őket, hisz szerencsés módon van róluk ábrázolás, furcsa dolog mások képmásait az orra elé tenni nemtörődömségből.

Zárásképpen néhány nekem nagyon tetsző borítót választottam ki a sokból, bizonyítva, hogy a fentiekben túloztam, s sok jó minőségű, ötletes és szép könyvborító lát napvilágot nálunk. Úgy érzem azonban, egyiptomi regényborítókkal még mindig nem sikerül felülmúlni az első helyezettemet, Csillag Vera 1963-as korhű festményét Hegedűs Géza Az írnok és a fáraó című könyve borítójához.
Más egyiptomi tárgyú bejegyzések a blogon:
A fáraó átka és a múmia titka? - Carter Tutanhamonról
A fáraók játéka - a szenet