Ideje feléleszteni a blogot néhány régi adóssággal. Ebben a posztban a Typotex Kiadó három idei kötetéről írtam.

Mosóczi András: A gondolkodás forradalma - Hogyan alakítja át a matematika a világot?
Typotex, 2020
Ha valakinek nincs szerencséje a tanáraival, két dolog is meggyőződésévé válhat: hogy felesleges volt irodalmat tanulnia, s még kevesebb haszna volt a matematikaoktatásának. Mosóczi András szórakoztató, ám témáját mindvégig komolyan vevő könyve viszont frappánsan bizonyítja mindennek az ellenkezőjét. Bemutatja, tulajdonképpen a matematika mozgatja a világot, s azt is, az irodalom arra is jó, hogy megszülessen egy olyan kötet, amelynek bravúros fordulatain gyakran hangosan lehet nevetni, miközben ördögien bonyolultnak tűnő dolgokról olvasunk benne: skizofrén nullákról, logaritmusokról, fraktálokról és információelméletről. Ám mindezeket pillangók, lyukkártyák, marhák, focimeccsek, fogadások és ázsiai járványok példái segítségével érthetjük meg, s közben szóba kerül a régi svéd flotta zászlóshajója, a jégkorszakok, az első részvénytársaságok, Gandhi életkora, a napóleoni háborúk, a Holdra szállás, több népszámlálás és az Apple meg a Microsoft párharca is. A könyv segítségével ellenőrizhetjük a bankszámlaszámunkat, mindent megtudhatunk az Enigma működéséről, s szert tehetünk a világuralom titkos összetevőire. Legfőképpen viszont újra megszerethetjük a matematikát, amely – úgy tűnik – az emberi fejlődés és kreativitás kulcsa.

Dermot Turing: X, Y, Z - az Enigma feltörésének igaz története
Typotex, 2020
Volt egyszer egy zseniális tudós, Alan Turing: elméleteivel megalapozta a modern számítógép-tudományt, kódtörő társaival pedig megfejtette a nácik híres rejtjelező gépének, az Enigmának a működését. Sokáig kevesen ismerték nevét, napjainkra viszont bevonult a kódfejtés hősei közé. Története azonban csak egy része az Enigmáénak. Ahhoz ugyanis, hogy a furcsa gép kódját sikerüljön feltörni, három nemzet, az X, az Y és a Z, vagyis a francia, az angol és a lengyel együttműködése kellett. Turing unokaöccse, aki brit nemes, ügyvéd és történész, könyvében ennek az eddig szinte ismeretlen részleteit mutatja be. S a Bletchley Park brit ászai mellett olyan szereplőket, mint a bátor és hazafias lengyel rádiómérnök-szabotőr, aki Sachenshausenben lelte halálát, a minden hájjal megkent német kém, aki luxusnyaralásokra költötte a franciáktól kapott pénzét, vagy a zseniális lengyel kódfejtő, akinek a háború után újra meg kellett szereznie a matematikusdiplomát, hogy brit egyetemeken taníthasson. Közben kiderül, mit neveztek nőknek, indikátoroknak és Vörös Pimperneleknek, hogy mi köze a fürdővíznek az iratlopáshoz, s hogy miként jegyezte el magát Turing. Közben pedig feltárul a kódfejtés történetének egy új, megdöbbentően izgalmas fejezete.

Martín Olmos: Fekete panoptikum - Mesedélután a söpredékkel
Typotex Világirodalom, Typotex, 2020
A halál nem játék – a gyilkosság főleg nem az. Vajon miért szórakoztatja mégis olvasóját Martín Olmos baszk író könyve, amely válogatott tárháza a legsötétebb és legalávalóbb bűntények esetleírásainak? Mindvégig ezen gondolkoztam, míg olvastam, s közben nem tudtam letenni. A régen oly közkedvelt, mára azonban borzongató bulvárrá kopott műfaj, a pitaval, a bűnügyi krónika önmagában nem szokott izgalommal eltölteni. Mégis, a Fekete panoptikum, amelyet a magyar kiadásban stílszerűen egy legendás mexikói művész, José Guadalupe Posada mintegy százéves csontvázképei és halállitográfiái díszítenek, rabul ejtett és alaposan elgondolkodtatott. A bestialitás, gonoszság, bűn felett meg lehet botránkozni, el lehet iszonyodni tőle, de hogy csokorba kötve olvassuk, ahhoz kell valami más is: szenzációéhség, lélektani érdeklődés – vagy, mint ebben a könyvben, a vágy, hogy definiáljuk, valójában mi is a bűn. Miközben az eredetileg újságíró szerző akkurátus pontossággal, kutatómunkára építve mutatja be a különféle korok bűnözőit, egyúttal megismertet az emberi kegyetlenség, ostobaság, boldogtalanság válfajaival, s könyve esszészerű, posztmodern módon filozofikus részeiből talán képet kapunk az emberi gonoszságról is. Könnyedén és szórakoztatóan.

Megjegyzés: két szöveg a Könyvhét magazinban látott először napvilágot.

2020. november 12-ét, ezt a csütörtöki napot remélhetőleg egyszer majd a magyar művészet nevezetes dátumai között tartják számon. Ekkor indult el ugyanis a SzínházTV.

Kevéssel este hét óra előtt széthúzódott a digitális függöny, s a SzínházTV háziasszonya, Kovács Patrícia színésznő beinvitálta a nézőket a Jurányi Házba, mesélt egy kicsit róla, elbeszélgetett Bodó Viktor rendezővel, majd pár perccel hét után - megkezdődött az első előadás. Élőben közvetítve, sok kamerával, streamelve, hogy szinte abban a pillanatban, amikor a színpadon megtörténik, már láthassuk is az otthonunkban. Egy egyszeri és megismételhetetlen színházi élmény. Gogol Egy őrült naplója című monodrámája a zseniális Keresztes Tamás előadásában. (A Katona József Színház, a FÜGE, MASZK Egyesület (Szeged) és az Orlai Produkciós Iroda közös produkciója.)

Ez a poszt nemcsak arról szól, mennyire lenyűgözött a közvetítés. Mert tény, hogy elképesztően eredeti, bravúros és mindenben - a színészi szövegmondás, teherbírás, játékbonyolultság, a hangulatok, a humor, a groteszk és a tragikum megidézése terén is - végletes volt az előadás. És bátor, mert látszólag semmit sem tett hozzá a műhöz: hiszen Popriscsin története éppen attól örökérvényű, hogy "pétervári elbeszélés", mindenféle erőszakos modernizálás csak csökkenti a jelképességét. Miközben persze tökéletesen mai és kísérletező volt az előadás, ahol minden összetéveszthetetlen és eredeti az evőeszközökből facsart spanyol koronától a háromnegyed-asztalkán át, amelyet bármely zavarba ejtően ferde falhoz oda lehet állítani, a függönykarikákig, amelyeknek még a jobbról balra gördülése is szigorúan szabályozott részlete a káosznak, vagy a vándorló cipőkig, Popriscsin csinovnyikosan égnek álló hajszálaiig, s az egész befejezetlen, örökké nyitott, mégis klausztrofóbiásan szűk mindenségig, amely a díszlet, s amely a darab végén szó szerint a feje tetejére áll. S mindennek a közepén Keresztes Tamás mondta a szöveget, bámulatosan, varázslatosan, úgy, hogy egyetlen pillanatra sem engedte el a figyelmemet. Minden furcsa tekintete, bandzsítása, néma hadarása, topogása, hadonászása precízen megtervezett és végrehajtott hadművelet volt, amely mégis spontán, "őrült" reakciónak tűnt. Hol Krisztus volt, hol koldus, hol Mefisztó, hol állat: s egyszerre játszotta el a bábút és a bábjátékost.  

Az Egy őrült naplója lenyűgöző színészi teljesítmény, csodálatos színházi játék, s lehetetlenség tőle szabadulni: gondolkodni kell felőle és utána. Boldog vagyok, hogy láthattam, nézése közben felváltva teltem meg szánalommal és kipukkadó nevetéssel, a befejezésén pedig természetesen sírtam. És megint nevettem: hiszen "tudtátok, hogy az algíri bejnek egy óriási bibircsók van az orra alatt?" Az előadás 2016 óta, amikor bemutatták a Thealter Fesztiválon, s ott elnyerte a Kritikusok díját, már majdnem 180-szor volt látható. Keresztes Tamás 2017-ben megkapta alakításáért a Színikritikusok díját és a Mastercard Év Színházművésze díjat, a MOST Fesztiválon pedig a Legjobb monodráma előadás mellett a Legjobb alakítás különdíját is neki ítélték, kiemelve, hogy a darabnak nemcsak főszereplője, de díszlettervezője és zeneszerzője, zenei alkotója is.

A bejegyzés azonban arról is szól, mekkora öröm, hogy létezik olyasmi, mint a SzínházTV. Ahogyan a honlapjukon is írják, a közvetítés professzionális, ULTRA HD (4K). Számos kamera dolgozik: úgy gondolom, aki látta személyesen, élőben a darabot, annak is okozhatott így, újranézve meglepetést sok részlet, közeli és félközeli, az, amit csak egy kamera láthat ennyire élesen és pontosan. Láthatóan nagyon alapos terv alapján váltottak az egyes kamerák és beállítások: minden fontos dolgot (olykor csak díszletelemet, felgyúló fényt, egy-egy gesztust, tekintetet, máskor változatos mozgást vagy teljes színpadképet) a megfelelő pillanatban láthatott, vehetett észre a néző. A hang kiváló volt: ami ennél a darabnál alapkövetelmény. Igazán őrült, sőt, néhol őrjítő ugyanis attól lesz ez az előadás, hogy a zenéje (hangkáosza) élőben jön létre egy loop segítségével. Keresztes motyogása, hümmögése, evőeszköz- és zacskócsörgetése, rikoltása és dudorászása időről időre teljesen más hangulatú, sokszólamú zenét, zajt, akusztikus rémálmot hoz létre, az általa észrevétlenül és elképesztő ritmusban kezelt felvevő-visszajátszó eszköz segítségével tökéletesen élőben. Meglehetősen zavarba ejtő volt, de lenyűgöző is, ahogyan az egész, sötét hálószobám megtelt Popriscsin hangőrületével... Tulajdonképpen a lakásom vált színházzá.

Miután bankkártyás fizetéssel megvettem a jegyemet, nem sokkal az előadás kezdete előtt megjelent egy lejátszó az oldalon, amelyre kattintva kicsivel hét előtt elindult a közvetítés. Maga az előadás azonban pontosan 19.00 óra után kezdődött: nem lehetett lekésni. Az oldalon egyébként az olvasható, hogy a kezdet után 20 percig még be lehet lépni az élő adás közvetítésbe. Ha pedig valakinek ez nem sikerül, de vett jegyet, akkor a következő 24 órában felvételről tudja megtekinteni az előadást. Ez ajánlott azoknak is, akik épp az adott csütörtök este nem érnek rá, vagy más időzónából, pl. külföldről néznék az adást, és a magyar 19.00 óra nekik nem alkalmas idő egy színházi estére. De a felvételről nézés is egyszeri élmény: ha valaki elkezdte, megállítható, de nem tekerhető és nem újrázható. Így megmarad az élő, egyszeri színházi előadás varázslata. Én egyébként valóban élőben sosem láthattam volna ezt az előadást, főképp, mert nem vagyok budapesti, így számomra külön ajándék volt a megtekintése.

Persze azt sem szabad eltitkolni, hogy semmi sem tökéletes. Ez alatt az első stream alatt az én gépem egyszer elvesztette a közvetítést, bár frissítve pillanatokon belül vissza tudtam lépni. A darab utolsó néhány mondata pedig valamiért lemaradt az élő közvetítésből, bár a felvételen profin rajta van. A SzínházTV szerencsére azonnal lépett: ezúttal egészen vasárnapig megnézhető lett a felvétel, így aki - mint én - igényt tartott a kimaradt pár percre, ezúttal kivételesen megnézhette újra a darabot. Mindezért mindenkinek bátran ajánlom a SzínházTV következő adásait, mert professzionális munkát, problémamegoldást, kommunikációt tapasztaltam már az első alkalommal is. És persze minőségi, őszintébb szóval pedig felejthetetlen és varázslatos színházi élményt kaptam. Ugyanezt remélem a jövő hét csütörtökétől is, amikor Woody Allen New Yorki-i komédiáját láthatjuk a Centrál Színházból Básti Juli, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Sztarenki Dóra és Puskás Tamás szereplésével. Ahogyan az alábbi képen látszik, én már meg is vettem rá a jegyet.

Egészen elképesztő élmény úgy nézni egy színházi közvetítést, hogy az valóban élő, s segítségével olyasféle kapcsolat jöhet létre köztem és a színpadon játszó színészek között, mintha ott ülnék a nézőtéren, személyesen. Most, amikor a színházak zárva tartanak, nincs is jobb lehetőség mégis színházba menni, s egyúttal támogatni a magyar színjátszást, mint jegyet váltani a SzínházTV valamelyik előadására. Lesz itt Bernard Shaw a Radnóti Színházból, kortárs Jeanne D'Arc a Katonából, A szőke ciklon a Játékszínből és kísérleti Second Life az Orlai Produkciós Irodától. Játszik majd (a teljesség igénye nélkül) Csonka András, Elek Ferenc, Hajduk Károly, Járó Zsuzsa, Kovács Patrícia, Kerekes József, László Zsolt, Ötvös András, Máté Gábor, Mészáros Blanka, Mészáros Máté, Radnay Csilla, Sodró Eliza, Szölöskei Tímea, Tasnádi Bence...

Az én csütörtökjeim máris foglaltak. De azt is remélem, minél többen megszeretik a SzínházTV-t, ami akkor is pompás alternatíva lesz majd, ha végre kinyithatnak a színházak... Sok sikert kívánok a kezdeményezésnek!

Megjegyzés: Ez a poszt nem reklám, hanem lám-lám! Vagyis: annyira tetszett a dolog, hogy nem tudtam megállni, hogy írjak róla! Ahogy áprilisban is írtam: a posztom ajánló is, de bízom benne, hogy leginkább a váratlan örömről szól. Elnézést azoktól, akiknek ma nincs vidám kedvük...

A cím hasonló, de nem azonos: szeptember 30-án már közzétettem tizenkét hosszú mondatot tizenkét tudományos és történelmi témájú kötetről. Most viszont egy tucat izgalmas regényről szeretnék írni itt. Egyebekben a szeptemberi bevezető szinte változtatás nélkül szerepelhet itt: az idő igencsak elszaladt azóta, amióta beharangoztam jelen bejegyzés legkorábbi kötetét, a Sir Nigelt. 2019 októbere óta volt karantén és home office, karácsony és húsvét, olvasás és könyvrendezés az otthonomban, elhallgatás és újrakezdés a blogban, sőt, első és második hullám, és még nincs vége... Következzen 12 mondat 12 nagyon jó olvasnivalóról.

Nancy Springer: Enola Holmes - Az eltűnt márki esete
L&L Kiadó
Az év filmsikerének sikere előttem egyelőre értelmezhetetlen, s pusztán Henry Cavill karizmája és a gyönyörű fényképezés menti meg attól, hogy érdektelen, s az alapanyagát is félreértő mozinak nevezzem: a könyv azonban, mivel önmagában nem akar mást, mint izgalmas, klasszikus ifjúsági krimit adni a hatalmas betűs könyveket már éppen olvasni merő tízévesek kezébe, meglepően élvezhető, stílusos, s ami nem utolsó dolog, remekül fordított olvasmánynak bizonyult.

Andrew Lane: Kígyómarás
Ifjú Sherlock Holmes, Főnix Nova
Fentiek ellenére azt mondanám, hogy ha Sherlock Holmes legendája és ifjúsági detektívregény, akkor csakis a díjnyertes Andrew Lane és az ő Ifjú Sherlock Holmes-sorozata, amely a még nem nagykorú olvasót is felnőtt, teljes értékű rejtélyekre vágyó emberként kezeli, s nyolcrészes szériája ötödik részében is képes éppoly érdekes, csavaros és a Doyle-féle ősmítoszhoz hű kalandokkal megajándékozni hősét, mint az elsőben.

Irene M. Adler: A cilinderes férfi rejtélye
Sherlock, Lupin és Én, Manó Könyvek
Újabb remekül olvasható, szerethető, rajongható ifjúsági krimi ez, az olasz Holmes-sorozat második etapja, amely már a felnőtt és némiképp őszbe csavarodott detektívvel ismerteti meg az olvasót, az Anasztázia nyomában szoros folytatásaként pedig újabb izgalmas rejtélybe és nyomozásba keveri a szókimondó, ifjú Irene-t, nevelőanyját, Irene Adlert, s a kalandvágyából semmit sem vesztett Lupint: ám én azért örülök, hogy az Öt karácsonyi rejtélyben nemsokára az eredeti, ifjú hármas is visszatér.

Marco Malvaldi: Da Vinci gyilkos találmánya
Alexandra
Történelmi krimi, mégpedig a javából, elképesztően egyéni hangú, humoros, huszonegyedik századi és szellemes, történetében tökéletesen bonyolított rejtéllyel és pompás, pontos, lelkesítően megalkotott korrajzzal, a főszerepben pedig a titokzatos, szerethető, mégis rejtélyes botcsinálta nyomozóval, zseniális művésszel, s egyáltalán nem könnyű emberrel, Leonardo Da Vincivel: csak azt nem értem, miért kellett ezt a könnyű és kedves könyvet 18-as betűvel szedve féltéglának álcázni...

Bella Ellis: Az eltűnt hitves
General Press
Nagyon igyekeztem kritikátlanul rajongani ez iránt a regény iránt, de nem sikerült tökéletesen: bár a három Brontë-nővér nyomozása botrányosan, izgalmasan, s történelmileg rendkívül hűségesen kezdődik, egy idő után kissé leül, mivel a könyv legalább egyharmaddal hosszabb, mint amennyi történet benne van - ettől függetlenül mindenkinek ajánlom, akit érdekelnek a nőírók, a történelmi rejtélyek, vagy az álomszép borítóval rendelkező kötetek...

Frank Goldammer: Rémember
Európa
Az év meglepetése volt számomra ez a pompás történelmi krimi, amely az 1944-45-ös Drezdában játszódik: nem hittem, hogy lehetséges megalkotni olyan német nyomozófigurát, amely rokonszenves, tiszta kezű-lelkű és vállalható tud maradni a korszakban, sem azt, hogy létezhet olyan történet, amely 1945-ben össze tud hozni megszálló oroszokat és drezdai németeket úgy, hogy nem hazudik, nem menteget és nem hamisít - ez a remek könyv rácáfolt minden kételyemre.

Réti László: Megölni Telekit
Művelt Nép
Azt hiszem, egy kissé túlságosan sokat vártam ettől a könyvtől, és minden elvárásom nem teljesült, ettől függetlenül egy olvasmányos, s címénél sokkal kevésbé bulváros történelmi krimit vehettem a kezembe, amely a háború felé siető Magyarországon játszódik: legnagyobb erénye talán nyomozófigurája volt, akit valóban meg lehetett kedvelni minden hanyagsága, lustasága és macsósága ellenére.

Theodora Goss: Az alkimista lányának különleges esete
Metropolis Media
Bár leginkább a krimihez, a thrillerhez, a természetfeletti irodalomhoz fogják a legtöbben besorolni, ez a könyv egy ritka és különleges kincs, s igazi szépirodalom, túl minden zsáneren: mert mégis mi mást lehetne állítani arról a regényről, amelyben a szereplők folyamatosan kommentálják, kiegészítik és kritizálják azt, hogy a narrátor mit mesél róluk, s ők maguk is nevezetes, klasszikus művek (a Dr. Jekyll és Mr. Hyde, a Dr. Moreau szigete, a Frankenstein, a Drakula) egykori szereplői - aki pedig ezt a csodás játékot megalkotta, egy magyar (származású) írónő...

Arnaldur Indriðason: Reykjavíki éjszakák
Animus
Az izlandi író pompás módon újította meg az Erlendurről szóló krimisorozatát, amelyet - úgy tűnt - a Rókalyuk után szinte már nem lehetett folytatni: ez a regény a későbbi felügyelő ifjúkorába repíti vissza az olvasót, vagyis bemutatja azt is, milyen volt az élet Izlandon 1974-ben (bár felmerül bennem, vajon miért a második a hetvenes években játszódó kötet jött ki nálunk először, nem pedig az első), s teljesen új dolgokat tesz hozzá a felügyelő alakjához is, hogy még szinte amatőr, de elszánt, fiatal rendőrként láthatjuk.

Philip K. Dick: Űrlottó
Agave
Egyszer Philip K. Dick, a zseni is elkezdte valahol - pont itt, ez ugyanis az első regénye, amelyet 1955-ben adott ki, s nem kevésbé jó, mint a későbbiek, hiszen már minden olyasmit tartalmaz a profetikus szimbolizmustól a rendezett káoszon át a különleges társadalmi fogalmakig és disztópiás részletekig, amit annyira szoktunk szeretni az író műveiben: amikor összeszedtem az abszolút kedvenc kilenc Dick-regényemet, kiderült, hogy közülük négy is - hasonlóan az Űrlottóhoz - még az ötvenes években íródott...

H. P. Lovecraft: Árnyék Innsmouth fölött
Helikon Zsebkönyvek, Helikon
A Helikon Zsebkönyvek szavának állt, s az Onnan túlról című gyűjtemény után újabb alapvető Lovecraft-válogatást adott ki, amely a szerző három legendás hírű, hosszabb elbeszélését tartalmazza, köztük egyik nagy kedvencemet, A dolog a küszöbönt (csak zárójelben jegyzem meg, mennyire számít az első találkozás, amely számomra a Holdárnyékban című kötet volt, amelyben ez az írás is szerepelt).

Sir Arthur Conan Doyle: Sir Nigel
Mesterművek, Delta Vision
Már újra is olvastam ezt a könyvet, mire végre írok róla: a nagy borzongató, Sherlock Holmes kitalálója ezúttal nem a természetfelettivel és a bűnügyekkel foglalkozik, hanem monumentális, színes, érdekes és egyéni hangú történelmi kalandregényt ad az olvasók kezébe egy másik Sir, Sir Walter Scott méltó utódaként, amelybe teljességgel bele lehet feledkezni - akkor is, ha nem olvastuk előzményét, A Fehér Sereget.