Kezdetben volt az Indulj, Inkvizítor! És benne a hihetetlenül hiteles ötlet: mi történne, ha az emberiség számára lehetségessé válna lélekben magunkat megkettőzve utazni az űrben… Azután következett az Örökké élj, Inkvizítor!, amely azzal a gondolattal játszott el, milyen következményekkel járna, ha valaki képessé válna szervezett sejtosztódást elérni, s klónozással, a kialakított mutáns DNS szervezetbe ültetésével megakadályozni az öregedést… Nemrég pedig kezünkbe vehettük az olasz science-fiction és történelmiregény-szerző, Valerio Evangelisti sorozatának harmadik kötetét is. Az Égj, Inkvizítor! még mélyebbre merül a látszólag lehetetlen gondolatkísérletek tengerében és szó szerint a tűzzel játszik. Fő témája: milyen jövő várna a világra, ha valaki megalkotná a rasszista alapokon „válogató” halálos vírust.

Az Inkvizítor-sorozat mindkét korábbi kötetére is igaz volt, hogy az emberiség legsötétebb és legveszélyesebb tudományos vágyait vette górcső alá egy-egy fantasztikus fikció keretei között. Meglehetősen ijesztő dolog a hatalom a lélek vagy a fiatalság felett, s ezek szinte beláthatatlan politikai, gazdasági és tudományos következményeit még elképzelni is nehéz. Az akciódús, kalandos és meglepő fordulatokkal teli Inkvizítor-regények azonban végigálmodhatóvá tesznek egy-egy ilyen valószerű rémálmot: s ezzel erkölcsi állásfoglalásra is késztetik a cselekményt egyébként lelkesen végigizguló olvasókat.

Nem történik másképpen az Égj, Inkvizítor!-ban sem. Miközben a sorozat 14. századi idősíkjának állandó főhőse, Eymerich főinkvizítor egy újabb eretnek szekta, a katarok után ezúttal a mascok felszámolásán dolgozik, a 20. század egy alternatív időpillanatában fellép Lycurgus Pinks, a zseniális, ám fajgyűlölő-fajvédő tudós, aki meg akar szabadulni az Amerikai Egyesült Államok fekete bőrű lakosságától… Ám míg az inkvizítor – talán – képes uralni az általa elszabadított erőket, Pinks tervei többszörösen zátonyra futnak: a könyvbeli huszadik század pedig elindul egy apokaliptikus katasztrófa felé.

Annak ellenére, hogy ez a regény „csak” két szálon fut (az Indulj, Inkvizítor! három történetvonala, és az Örökké élj, Inkvizítor! hat-hét idősíkja helyett), nem kevésbé érdekes és izgalmas, mint az elődei. Helyenként science-fiction-szerű, máshol (dark) fantasys, megint máshol misztikus történet, s szerzője azt is nehezen tagadhatná le, hogy vérbeli történelmiregény-író. Miközben olyan kérdéseket dolgoz fel, mint a fajelméletben való hit, a rasszizmus, a vallási türelmetlenség és a gátlástalan tudományos éhség, könyve fordulatos akcióregényként is olvasható. Története a hatásosan manipulatív és a megdöbbentően igaz határán táncol.

Ha valamiért mégis kevésbé tetszett ez a regény, mint két elődje, az a cselekményszövés és a befejezés. Ezúttal kevésbé éreztem, hogy Eymerich újabb fanatikus és horrorisztikus titkokat leleplező bosszúhadjárata tökéletesen igazolható volna: s nehezebben rímelt rá ez a történetszál a másikra is. Míg az előző két kötetben valamennyi cselekményrészlet variáció volt egyetlen témára, ezúttal a regény kissé művin foltozódik össze két darabból. A befejezés pedig, amely hatásos és a példázatos történet értékviszonyait erkölcsileg is helyre billentő lezárás, egy kicsit könnyen adja magát.

Az Égj, Inkvizítor! azonban mindettől függetlenül kiváló szórakozás és vitára ingerlő gondolatkísérlet. Örülök, hogy megjelent magyarul, s izgatottan várom, hogy a szerző hogyan képes folytatni a harmadszorra is tökéletesen lezárt történetfolyamot negyedik kötetében.

A cikk az Ekultura.hu-n: Valerio Evangelisti: Égj, Inkvizítor!
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én