A Művészet Kiskönyvtára sorozat kötetei a művészek nevének ábécésorrendjében
A majdnem harminc évig futó, két kiadónál, a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatánál, majd a Corvina Kiadónál megjelenő művészettörténeti kiskönyvsorozatban 1957 és 1986 között összesen 228 kötet jelent meg, 216 (sőt, valójában 223) alkotó életrajzával. Négy éve már összeállítottam a (két) sorozat köteteinek listáját és publikáltam itt, a blogon is. Minél többször veszem azonban újra elő az általam összegyűjtött könyvecskéket, annál jobban hiányolok egy olyan listát róluk, amely ábécésorrendben tartalmazza az összes alkotó nevét, akikről valamelyik kötet szól.
Ezért készült el ez a bibliográfia. A jelöléseim ugyanazok, mint négy éve: a Képzőművészeti köteteit (1957-1966) R+sorszámmal, a Corvinás könyveket (1966-1986) egyszerűen sorszámmal jelöltem. Ahol a könyv átdolgozva az új sorozatban is megjelent, ott mindkétféle sorszám szerepel. Továbbra is igaz, hogy a régi sorozatban két 14. könyv jelent meg, illetve a könyvben a 3.-at is 4.-nek, illetve az 51.-et is 49.-nek számozták véletlenül.
A művészeknél a felsorolásban kiegészítettem a címként szereplő vezetéknevet a(z általánosan használt) keresztnévvel (bevallom, nekem sokszor okozott nehézséget, amikor először találkoztam egy-egy magyar művész számomra még ismeretlen nevével, hogy megtanuljam a könyvcímben elegánsan még csak fel sem tüntetett keresztnevét is, pl. Goldman = Goldman(n) György).
Egy másik dologgal is megtoldottam még a listát: a művészek születési és halálozási évszámával. Hátha ez is hasznos lehet valakinek. A régi könyvek ezeket legtöbbször a belső címlapon is jelezték (bár a címnek nem részei), az újak esetében azonban előfordult, hogy (még élő szerzőnél) a születési évszám teljességgel ki is maradt a tanulmányból, talán tapintatból. Mivel azóta minden életmű lezárult, mindenhol mindkét évszámot megadtam.
A címeknél a magyar művészekről szóló könyvekét (79) dőlt félkövérrel, a külföldi művészekről írtakét (137) pedig álló félkövérrel emeltem ki.

Aman (Theodor, 1831-1891), Vasile Florea, 1968 21.
Ámos (Imre, 1907-1944), Haulisch Lenke, 1966 R73.
Andreescu (Ion, 1850-1882), Radu Bogan, 1965 R68.
Archipenko (Alexander, 1887-1964), Nagy Ildikó, 1980 132.
Bálint Endre (1914-1986), Szabadi Judit, 1969 41.
Barcsay (Jenő, 1900-1988), László Gyula, 1963 R44.
Bartha (László, 1902-1998), Solymár István, 1966 4.
Beck Ö. Fülöp (1873-1945), Heitler László, 1969 40.
Benczúr (Gyula, 1844-1920), Telepy Katalin, 1960, 1970, 1977 R21., 52.
Bene Géza (1900-1960), Rácz István, 1971 63.
Berény (Róbert, 1887-1953), Szíj Béla, 1964 R56.
Berki Viola (1932-2001), Furkó Zoltán, 1978 124.
Bernáth (Aurél, 1895-1982), Genthon István, 1964 R58.
Bernini (Giovanni Lorenzo, 1598-1680), Dombi József, 1964 R50.
Boccioni (Umberto, 1882-1916), Takács József, 1974 95.
Bokros Birman (Dezső, 1889-1975), Kovalovszky Márta, 1971 64.
Bonnard (Pierre, 1867-1947), R. Gellér Katalin, 1975 102.
Borsos (Miklós, 1906-1990), László Gyula, 1965 R71.
Bortnyik (Sándor, 1893-1976), Borbély László, 1971 60.
Botticelli (Sandro, 1445-1510), László Gyula, 1959, 1964 R13.
Boucher (François, 1703-1770), Sándy Erika, 1980 136.
Bourdelle (Antoine, 1861-1929), Harsányi Zoltán, 1977 118.
Brâncusi (Constantin, 1876-1957), Sík Csaba, 1972 70.
Braque (Georges, 1882-1963), Kampis Antal, 1966, 1975 1.
Mathias Braun (1684-1738), Kovács Péter, 1986 (153.)
Bruegel (Pieter, 1525-1569), Szőllősy Andrásné, 1959, 1963 R17.
Burne-Jones (Edward, 1833-1898), Sármány Ilona, 1983 (145.)
Canaletto (Giovanni Antonio Canal, 1697-1768, Bernardo Belotto, 1721-1780), Bedő Rudolf, 1961, 1967 R26., 16.
Canova (Antonio, 1757-1822), Bajkay Éva, 1973 81.
Cézanne (Paul, 1839-1906), Genthon István, 1958, 1964 R9.
Chagall (Marc, 1887-1985), Dávid Katalin, 1966, 1971, 1976 6.
Chardin (Jean-Baptiste Siméon, 1699-1779), Garas Klára, 1963 R45.
Constable (John, 1776-1867), Kelényi György, 1973 83.
Corot (Jean-Baptiste Camille, 1796-1875), Bodnár Éva, 1968 27.
Courbet (Gustave, 1819-1877), Murányi-Kovács Endre, 1959, 1963 R11.
Cranach (Lucas, 1472-1553), Johannes Jahn, 1968 23.
Csi Paj-si (1864-1957), Miklós Pál, 1962 R33.
Csontváry (Kosztka Tivadar, 1853-1919), Pataky Dénes, 1975 92.
Csorba Géza (1892-1974), Ecsery Elemér, 1978 127.
Czimra Gyula (1901-1966), Haulisch Lenke, 1974 91.
Czóbel (Béla, 1883-1976), Genthon István, 1961 R24.
Daumier (Honoré, 1808-1879), Farkas Zoltán, 1960 R20.
De Chirico (Giorgio, 1888-1978), Passuth Krisztina, 1973 78.
Degas (Edgare, 1834-1917), Farkas Zoltán, 1967 8.
Dejneka (Alekszandr, 1899-1969), Aradi Nóra, 1967 10.
Delacroix (Eugène, 1798-1863), Végvári Lajos, 1959, 1968, 1976 R14A., 20.
Dési Huber István (1895-1944), Mezei Ottó, 1972 72.
Diener-Dénes Rudolf (1889-1956), Francois Gachot, Illyés Gyula, 1976 104.
Domanovszky (Endre, 1907-1974), Ujvári Béla, 1969 43.
Donatello (Donato di Niccolò di Betto Bardi, 1386?-1466), Ybl Ervin, 1957 R1.
Donner (Georg Raphael, 1693-1741), Kovács Péter, 1979 128.
Duccio (D. di Buoninsegna, 1260?-1319?), Jajczay János, 1973 79. 
Duchamp (Marcel, 1887-1968), Mezei Ottó, 1970 53.
Dürer (Albrecht, 1471-1528), Fenyő Iván, 1964 R54.
Egry (József, 1883-1951), Farkas Zoltán, 1959, 1969 R15., 42.
Ék Sándor (1902-1975), Pogány Ö. Gábor, 1963, 1964 R46.
El Liszickij (Lazar Markovics, 1890-1941), Vadas József, 1977 111.
Endre Béla (1870-1928), László Emőke, 1973 85.
Max Ernst (1891-1976), Mezei Ottó, 1977 114.
Farkas István (1887-1944), Pataky Dénes, 1970 50.
Fedotov (Pavel Andrejevics, 1815-1852), N. Maskovcev, 1962 R34.
Fényes (Adolf, 1867-1945), Oelmacher Anna, 1962 R39.
Feofan Grek (1340?-1410?), Ruzsa György, 1982 (143.)
Ferenczy Béni (1890-1967), Szabó Katalin, 1967, 1976 15.
Ferenczy István (1792-1856), Cifka Péter, 1969 37.
Ferenczy Noémi (1890-1957), Cseh Miklós, 1963 R42.
Fónyi (Géza, 1899-1971), Aradi Nóra, 1965 R69.
Fra Angelico (Guido di Pietro, 1395-1455), Rappai Zsuzsa, 1981 (137.)
Fragonard (Jean-Honoré, 1732-1806), Harsányi Zoltán, 1981 139.
Gadányi (Jenő, 1896-1960), Rácz István, 1965 R63.
Galimberti Sándor és Dénes Valéria (1883-1915, 1877-1915), Dénes Zsófia, 1979 131.
Gauguin (Paul, 1848-1903), Horváth Tibor, 1960, 1963, 1968, 1973, 1975 R18., 31.
Geertgen tot Sint Jans (1465?-1495?), Urbach Zsuzsa, 1976 103.
Géricault (Théodore, 1791-1824), Harsányi Zoltán, 1972 65.
Ghiberti (Lorenzo, 1378-1455), Szmodisné Eszláry Éva, 1972 76.
Giacometti (Alberto, 1901-1966), Bozóky Mária, 1972 73.
Giorgione (G. da Castelfranco, 1478-1510), Mravik László, 1971 57.
Giotto (di Bondone, 1267?-1337), Végvári Lajos, 1961 R29.
Goldman (Goldmann György, 1904-1945), Heilter László, 1975 98.
Goncsarova (Natalja, 1881-1962), Bakos Katalin, 1981 (138.)
Goya (Francisco José de G. y Lucientes, 1746-1828), Szőllősy Andrásné, 1961 R32.
Greco (El Greco, Domenikos Theotokopulos, 1541-1614), Kampis Antal, 1960, 1963 R19.
Grosz (George, 1893-1959), Láncz Sándor, 1971 58.
Grünewald (valójában Mathis Gothart/Neithardt, 1470?-1529?), Kampis Antal, 1964 R51.
Guardi (Francesco, 1712-1793), Illyés Mária, 1973 82.
Guttuso (Renato, 1911-1987), Aradi Nóra, 1974 89.
Gyárfás (Jenő, 1857-1925), Kisdéginé Kirimi Irén, 1971 59.
Halápy János (1893-1960), Bodnár Éva, 1978 121.
Frans Hals (1580-1666), Bencze László, 1963 R40.
Hogarth (William, 1697-1764), Lajta Edit, 1965 R62.
Holbein (Hans, 1497-1543), M. Heil Olga, 1962 R36.
Holló László (1887-1976), Koczogh Ákos, 1962 R38.
Huszár Vilmos (1884-1960), R. Bajkay Éva, 1984 (148.)
Ilosvai Varga István (1895-1978), Kampis Antal, 1978 120.
Ingres (Jean Auguste Dominique, 1780-1867), Lajta Edit, 1963 R48.
Iványi Grünwald (Béla, 1867-1940), Telepy Katalin, 1976 106.
Izsó (Miklós, 1831-1875), Soós Gyula, 1966 5.
Kandinszkij (Vaszilij, 1866-1944), Szabó Júlia, 1970 54.
Kernstok (Károly, 1873-1940), Dévényi Iván, 1970 55.
Klee (Paul, 1879-1940), Perneczky Géza, 1967 17.
Klimt (Gustav, 1862-1918), Bernáth Mária, 1972 75.
Käthe Kollwitz (1867-1945), Kontha Sándor, 1964 R52.
Kolozsvári Tamás (15. század), Mucsi András, 1969 39.
Kondor György (1921-1945), Aradi Nóra, 1981 (140.)
Koszta (József, 1861-1949), Aradi Nóra, 1965 R67.
Kovács Margit (1902-1977), Bobrovszky Ida, 1961 R25.
Körösfői-Kriesch Aladár (1863-1820), Keserü Katalin, 1977 116.
Kurucz D. István (1914-1996), D. Fehér Zsuzsa, 1968 18.
Larionov (Mihail, 1881-1964), Ruzsa György, 1977 112.
Georges de La Tour (1593-1652), Szigethi Ágnes, 1971 61.
Leibl (Wilhelm, 1844-1900), Alfred Langer, 1969 32.
Leonardo da Vinci (1452-1519), Lyka Károly, 1958, 1961, 1970, 1975, 1983 R6., 47.
Jan, Pol és Hermann Limbourg (1385?-1416), G. Győrffy Katalin, 1976 105.
Filippo Lippi (1406?-1469), Tátrai Vilmos, 1977 110.
Stephan Lochner (1410?-1451), Eisler János, 1984 (152.)
Lorenzetti (Ambrogio L., 1290?-1348, Pietro L., 1280?-1345), Prokopp Mária, 1974 87.
Lőcsei Pál (1480?-1542?), Eisler János, 1975 96.
Luchian (Ștefan, 1868-1917), Vasile Dragut, 1964 R53.
René Magritte (1898-1967), Román József, 1981 (142.)
Maillol (Aristide, 1861-1944), Cifka Péter, 1965 R66.
Kazimir Malevics (1879-1935), Szabó Júlia, 1984 (149.)
Mánes (Josef, 1820-1871), Vojtech Tilkovsky, 1961 R28.
Manet (Édouard, 1832-1883), Végvári Lajos, 1957, 1964 R2.
Mantegna (Andrea, 1431?-1506), Tátrai Vilmos, 1974 94.
Marc (Franz, 1880-1916), Székely András, 1972 69.
Marées (Hans von, 1837-1887), Bernáth Mária, 1969 36.
Márffy (Ödön, 1878-1959), Zolnay László, 1966 7.
Marini (Marino, 1901-1980), Szinyei Merse Anna, 1977 113.
Martyn (Ferenc, 1899-1986), Hárs Éva, 1970 46.
Masaccio (Tommaso di Ser Giovanni di Mone, 1401-1428), Dávid Katalin, 1972 67.
Masereel (Frans, 1889-1972), Bortnyik Sándor, 1965 R65.
Matisse (Henri, 1869-1954) Kampis Antal, 1959, 1964 R10.
Menzel (Adolph, 1805-1915), Wolfgang Hütt, 1970 45.
Meštrovic (Ivan, 1883-1962), Bundev-Todorov Ilona, 1968, 1971 25.
Mészáros (László, 1905-1938, de a könyv még 1945-ről tud), Kontha Sándor, 1961 R27.
Michelangelo (M. Buonarotti, 1475-1564), Lyka Károly, 1957, 1962, 1976, 1982 R4., 107.
Miró (Joan, 1893-1983), Román József, 1981 135.
Modigliani (Amadeo, 1884-1920), Csorba Géza, 1969, 1976, 1979 34. 
Monet (Claude, 1840-1926), Pataky Dénes, 1966, 1974 2.
Moore (Henry, 1898-1986), Dávid Katalin, 1968, 1973 24.
Morandi (Giorgio, 1890-1964), P. Szücs Julianna, 1974 86.
Muhina (Vera, 1889-1953), Markova Valéria, 1964 R60.
Munch (Edvard, 1863-1944), Bernáth Mária, 1966 R74.
Munkácsy (Mihály, 1844-1900), Lyka Károly, 1964 R49.
Myslbek (Josef Václav, 1848-1922), Vojtech Tilkovsky, 1968 19.
Nagy István (1873-1937), Pap Gábor, 1965 R70.
Nagy Sándor (1869-1950), R. Gellért Katalin, 1978 123.
Nemes Lampérth (József, 1891-1924), Molnár Zsuzsa, 1967 12.
Ben Nicholson (1894-1982), Sík Csaba, 1980 133.
Orbán Dezső (1884-1986), Passuth Krisztina, 1977 109.
Paál László (1846-1879), Bényi László, 1977 117.
Paizs Goebel (Jenő, 1896-1944), Haulisch Lenke, 1968 30.
Pap Gyula (1899-1983), Haulisch Lenke, 1974 97.
Pásztor János (1881-1945), Heitler János, 1981 (141.)
Perov (Vaszilij Grigorjevics, 1834-1882), A. Leonov, 1961 R30.
Perugino (Pietro, 1446-1523), Nyárády Gábor, 1965 R64.
Petrov-Vodkin (Kuzma, 1878-1939), German Karginov, 1972 68.
Piero della Francesca (1415?-1492), Németh Lajos, 1958 R8.
Picasso (Pablo, 1881-1973), Körner Éva, 1959, 1964, 1968, 1974 R16., 26.
Piroszmani (Niko, 1862-1918), Povázai Lívia, 1979 129.
Pisarro (Camille, 1830-1903), Pataky Dénes, 1972 71.
Aurel Popp (Papp Aurél, 1879-1960), Sorban Raoul, 1978 119.
Poussin (Nicolas, 1594-1665), Szilágyi András, 1978 122.
Raffaello (R. Sanzio, 1483-1520), Lyka Károly, 1959, 1962, 1967, 1983 R14B., 14.
Rembrandt (R. van Rijn, 1606-1669), Lyka Károly, 1962 R37.
Renoir (Pierre-Auguste, 1841-1919), Farkas Zoltán, 1957, 1964 R5.
Reynolds (Joshua, 1723-1792), Czére Andrea, 1974 93.
Ribera (Jusepe de, 1591-1652), Nyerges Éva, 1978 125.
Rippl-Rónai (József, 1861-1927), Aknai Tamás, 1971 62.
Robbia (Luca della R., 1399-1482, Andrea della R., 1435-1525, Giovanni della Robbia, 1469-1529), Ybl Ervin, 1962 R35.
Rodin (Auguste, 1840-1917), Farkas Zoltán, 1959, 1972 R12., 74.
Rouault (Georges, 1871-1958), Somos Miklós, 1965 R61.
Rousseau (Henri, 1844-1910), Szabó Júlia, 1967 11.
Rubens (Peter Paul, 1577-1640), Sándy Erika, 1967, 1978 9.
Rubljov (Andrej, 1360?-1430), V. N. Lazarev, 1963 R43.
Rudnay (Gyula, 1878-1957), Bényi László, 1961 R31.
Oskar Schlemmer (1888-1943), Haulisch Lenke, 1982 (144.)
Nicholas Schöffer (Sch. Miklós, 1912-1992), Aknai Tamás, 1975 99.
Schönberger Armand (1885-1974), András Edit, 1984 (151.)
Moritz von Schwind (1804-1871), Vayerné Zibolen Ágnes, 1984 (150.)
Schwitters (Kurt, 1887-1948), Passuth Krisztina, 1978 126.
Segantini (Giovanni, 1858-1899), Fóthy János, 1967 13.
Seurat (Georges, 1859-1891), Németh Lajos, 1966 R72.
Luca Signorelli (1440?-1523), Berkovits Ilona, 1983 (146.)
Sterio Károly (1821-1862), K. Gyurkovich Tibor, 1977 108.
Štursa (Jan, 1880-1925), Vojtech Tilkovsky, 1964 R57.
Sugár Andor (1903-1944), Oelmacher Anna, 1974 88.
Szalay Lajos (1909-1995), Láncz Sándor, 1973 84.
Szárján (Mártirosz, 1880-1973), Aradi Nóra, 1970 51.
Székely (Bertalan, 1865-1910), Haulisch Lenke, 1964 R59.
Szervátiusz (Jenő, 1903-1983), Serbán Raoul, 1973 77.
Szinyei Merse Pál (1845-1920), Kampis Antal, 1975 100.
Szőllősi (Endre, 1911-1967), Frank János, 1974 90.
Telepy Károly (1828-1906), Telepy Katalin, 1980 134.
Thorma János (1870-1937), Dévényi Iván, 1977 115.
Tiepolo (Giovanni Battista, 1696-1770), Ember Ildikó, 1972 66.
Tihanyi (Lajos, 1885-1938), Dévényi Iván, 1968 29.
Tiziano (T. Vecellio, 1477-1576), H. Takács Marianna, 1958, 1962, 1969, 1977 R7., 35.
Toulouse-Lautrec (Henri de, 1864-1901), H. Takács Marianna, 1961, 1968 R23., 28.
Cosimo Tura (1430?-1495), Eörsi Anna, 1979 130.
Turner (William, 1775-1851), Kelényi György, 1969 38.
Utrillo (Maurice, 1883-1955), Székely András, 1970 48.
Vajda Lajos (1908-1941), Mándy Stefánia, 1964 R55.
Van Dyck (Anthony, 1599-1641), Sándy Erika, 1970 49.
Van Eyck (Jan, 1390?-1441), Kampis Antal, 1971 56.
Van Gogh (Vincent, 1853-1890), Dávid Katalin, 1957, 1968, 1973 R3., 33.
Vasarely (Vásárhelyi Viktor, 1906-1997), Hárs Éva, 1983 (147.)
Vaszary (János, 1867-1938), Haulisch Lenke, 1960, 1963 R22.
Vedres (Márk, 1870-1961), Heitler László, 1973 80.
Venecianov (Alekszej, 1780-1847), Markova Valéria, 1966 3.
Vermeer (Jan, 1632-1675), Lajta Edit, 1968 22.
Verrocchio (Andrea del, 1435-1488), Ybl Ervin, 1963 R47.
Vida Géza (1913-1980), Marin Michalache, 1975 101.
Vrubel (Mihail, 1856-1910), Mikes Ildikó, 1969, 1974 44.
Watteau (Antoine, 1684-1721), Farkas Zoltán, 1963 R41.
0 Responses