Elfelejtett detektívregények 9. - Patricia Wentworth
Az Elfelejtett detektívregények sorozatban olyan írókról igyekszem írni, akiktől remek krimik jelentek meg a huszadik század elején, netán a tizenkilencedik század végén, s a II. világháború előtt számos regényüket ki is adták, olvasták is nálunk, mára azonban munkásságuk méltatlanul feledésbe merült. Az egykor közkedvelt és ismert szerzők legtöbb műve ma már csak öreg antikváriumok mélyén található meg, salátává olvasott, háború előtti kiadásban. Pedig e regények nemcsak a krimitörténet részei, de izgalmas, kalandos, jó könyvek is, amelyeket sajnos méltatlanul fedett be a felejtés pora. A két éves kihagyás után ismét folytatódik a sorozat: s keretében S. S. Van Dine, Mignon G. Eberhart, Alice Campbell, Mary Roberts Rinehart, Charles Baldwin, Philip MacDonald és Milton M. Propper után ezúttal Patricia Wentworth angol írónőnek szeretnék bejegyzést szentelni.

Patricia Wentworth, az angol krimiíró a huszadik század első évtizedétől egészen haláláig a sikeres szórakoztatóregény-szerzők közé tartozott. Hosszú élete során rendkívül termékeny íróként több mint hetven regényt adott ki, amelyek nagy része klasszikus krimi, kalandtörténet és kémregény, de akad közöttük néhány romantikus történelmi elbeszélés is. Magyarországon öt pompás regénye látott napvilágot, az utolsó közülük érdekes módon már a háború után, 1947-ben, amikor még úgy tűnt, hogy néhány dolog (például a nyugati szórakoztató irodalom fordítása és olvasása) zavartalanul folytatódhat majd az új világban is... Ám az ötvenes években, amikor "ponyvát" olvasni bűn lett, teljességgel feledésbe merült a munkássága. Miközben külföldön igen sikeres volt, csak az ötvenes évtizedben huszonkilenc könyve jelent meg, s németre éppúgy fordították, mint franciára, a magyar olvasók teljességgel megfeledkeztek róla.

Wentworth életútja igazi brit történet, a téma összes közhelyeivel. 1878-ban született Indiában, valójában Dora Amy Ellesnek hívták. Édesapja angol katonatiszt volt. A fiatal lány - akárcsak két fiútestvére - egy londoni magániskolában végezte tanulmányait, miközben a nagyanyjánál lakott. Már fiatalon elkezdett írni: első műveit akkor fejezte be, amikor visszatért Indiába és férjhez ment George F. Dillon alezredeshez. Itt jelent meg nyomtatásban első elbeszélése is, a Civil and Military Gazette-ben. Nem maradt azonban írogató indiai tisztfeleség: Dillon ugyanis 1906-ban elhunyt.

A fiatalon megözvegyült Mrs. Dillon visszaköltözött az anyaországba. Ekkor már négy gyermekről kellett gondoskodnia: saját lánya mellett ugyanis ő nevelte elhunyt férje három, korábbi házasságából származó fiát is. A Surrey megyei Camberleyben telepedett le és megpróbálkozott hivatásos íróvá válni, mégpedig fényes sikerrel. Első igazi regénye 1910-ben jelent meg (A Marriage under the Terror), és azonnal megkapta a Melrose-díjat. A francia forradalomban játszódó történetet azután számos népszerű történelmi regény követte. Wentworth később írt gyerekkönyvet is: a kirobbanó sikert azonban 1923-ban megjelent első krimijével, a The Astonishing Adventure of Jane Smith-szel érte el. Innentől kezdve már nem volt kérdéses, sikeres lesz-e a pályáján: a Patricia Wentworth-könyveket vitték, mint a cukrot.

Az írónő 1920-ban ismét házasságra lépett egy katonatiszttel: férjhez ment George Oliver Turnbull ezredeshez, akitől szintén született egy lánya. Egyes életrajzírók szerint pályamódosítása, vagyis az, hogy 1919 és 1923 között (amikor nem publikált semmit és épp megházasodott) átállt a krimikre a történelmi regényekről, a férj hatásának volt köszönhető. Én azonban úgy gondolom, igencsak leegyszerűsítenénk egy nőíró életútját, ha minden változást férfiaknak tulajdonítanánk rajta...

Mindenesetre Wentworth leghíresebb nyomozója, Miss Maud Silver biztosan saját találmány, 1928-ban ugyanis semmilyen külső változás nem történt az írónő életében, mégis ekkor találta ki visszatérő hősnőjét, aki összesen harminckét regényének lett a főszereplője. 1945 után már csak olyan regényeket írt, amelyekben Miss Silver nyomoz: az utolsó Wentworth halálának évében, 1961-ben jelent meg. A nyugalomba vonult nevelőnő, aki szerény díjazásért magánnyomozóként dolgozik, sokak szerint nagyon emlékeztet Miss Marple-re: szívesen idézi Tennysont, "régimódi kis teremtés" - gondolják róla a legtöbben, hangja halk, öreges, ő maga akkurátus rendrakó, miden ügyéhez új noteszt nyit, és persze nagyon kíváncsi. A hasonlóság azonban valószínűleg csak véletlen. Az első Miss Silver-regény, a Grey Mask (magyarul: A szürke álarcos) 1928-ban jelent meg, Miss Marple pedig először 1927-ben, a The Royal Magazine novelláiban tűnt fel. (Az elemzők általában elfelejtik, hogy az 1930-as Gyilkosság a paplakban kiadása idején Marple kisasszony már három éve létezett...) Vagyis Wentworth nem lehetett hatással Agatha Christie-re. A fordítottja elképzelhető volna, de a beszélgető, kötögető, vagyis tevékenyen még egyáltalán nem nyomozó Tizenhárom rejtély-beli Miss Marple és az aktív, hivatásos detektív Miss Silver A szürke álarcosban még rendkívül távol állnak egymástól. Legfeljebb azt lehet mondani, hogy a két alak később egymás felé fejlődött, de egymástól teljesen függetlenül: Miss Silver vénkisasszonyosabb és lélektanilag megalapozottabb személlyé vált, Miss Marple pedig cselekvőbb alakká.

Nagy szerencse, hogy legalább egy Miss Silver-könyv is elolvasható magyarul, én azonban igazán a Mr. Zero (magyar címén az Éjszaka a park alagútjában) című kalandkrimije olvastán szerettem meg Patricia Wentworth-t. A Palladis kiadó általában remekül fordított Félpengős Könyvek sorozatában látott napvilágot, s egyszerűen üdítő volt elolvasni. A rejtélyes politikai zsaroló, Mr. Zero üldözése közben ugyanis megismerkedhettem egy nyafogó és végtelenül butácska, ám nagyon bájos hölggyel, aki folyton bajba keveri magát, és a barátnőjével, az okos és talpraesett Gayjel, aki állandóan szalad a bolondos Sylvia után, hogy kihúzza a slamasztikából. Az első fejezetben, ahol találkozunk vele, Gay például hajat mos, és nagyon nem akar a telefonhoz jönni: ott áll a kagylót a füléhez szorítva a telefonasztalka mellett, a hajából a szőnyegre csepeg a víz - én meg ezt olvasva arra gondoltam, hogy mennyire olyanok ezek a harmincas évekbeli hölgyek, mint mi, és mégis mások, például még nemigen használnak otthon hajszárítót... És egycsapásra beleszerettem a történetbe. Hasonlóan élvezetes, ám jobban emlékeztet a klasszikus krimikre az Ördög a sötétben. Okos és bátor hősnője nevelőnőnek szegődik egy érzékeny kamaszlány mellé, aki arról képzeleg, hogy az életére törnek. Vagy talán mégis igaza van, s veszély fenyegeti? S vajon mi köze hozzá a hirtelen feltűnt új rokonoknak és ismerősöknek? Miközben Sarah Trent nyomoz, elhibázott merényletek, sötét szobák, nyikorgó bútorok között néhány remekül jellemzett szereplő is feltűnik: például a szószátyár és körülményes Miss Marina, egy szinte Christie-alak mindjárt az első fejezetben. Mindkét regény elsőrangú olvasmány.

Valószínűleg a Szembekötősdi és az Összeesküvés a föld alatt is hasonlóan jó könyvek lennének (előbbi egy bonyolult, többfordulós, személycserékre, családi titkokra és eltüntetett végakaratokra épített klasszikus detektívtörténet, utóbbi pedig egy kalandkrimi egymást csak számokkal megnevező titkos társasági tagokról és egy rettenetes összeesküvés megállításáról, talán ez a legponyvább az öt közül, de körülötte A Hét Számlap rejtélyének árnya kísért...) - ha nem lennének nagyon közepesen fordítva. Sosem értettem, hogy egy olyan korban, amikor olyan kiváló, modern nyelven író fordítók dolgoztak, mint Földes Jolán, Garami Andor, Kosáryné Réz Lola, Wiesner Juliska vagy Zigány Árpád, hogy nem sikerült legalább annyit elérni a kevésbé tehetséges magyarítóknál, hogy a neveket ne cserélgessék föl s alá. Mindkét könyvben ez a legzavaróbb: a szereplőket hol magyarosan, hol angolosan, hol magyar, hol angol névsorrenddel sikerül megnevezni, így azután egy olyan bonyolult sztori, mint például a Szembekötősdié (tele névvel) igencsak követhetetlenné válik.

Ennek ellenére én ezt a két könyvet is bátran ajánlanám bárkinek, akinek a kezébe kerül. Tudatos ismerkedésre azonban a remekül gondozott szövegű Éjjel a park alagútjábant, Ördög a sötétbent, vagy - a fordítás iránti némi kis türelemmel - a Miss Silvert bemutató A szürke álarcost tartom a legjobbnak. Bár Patricia Wentworth e regényei ma már szinte múzeumi ritkaságok (hisz ma világ-összeesküvésekben hiszünk, így kinevetjük a század első felének elképzelt titkos társaságait - és persze megváltozott a világ, még a gazdagoké is, így a klasszikussá öregedett angol krimik is a messzi múlt maradványainak tűnnek már, nem pedig kortársnak), ha néhány óra izgalmas és különleges, netán nosztalgikus szórakozásra vágyunk, ezekkel a regényekkel megtaláljuk a számításunkat. És amíg olvassuk őket, addig nem nevezhetjük a Wentworth-könyveket teljesen elfelejtettnek.

Linkek
Elfelejtett detektívregények 1. - S. S. Van Dine
Elfelejtett detektívregények 2. - Mignon G. Eberhart  
Elfelejtett detektívregények 3. - Alice Campbell
Elfelejtett detektívregények 4. - Mary Roberts Rinehart
Elfelejtett detektívregények 5. - Charles Baldwin
Elfelejtett detektívregények 6. - Philip MacDonald
Elfelejtett detektívregények 7. - Milton M. Propper
Elfelejtett detektívregények 8. - Öt régi jó könyv
Patricia Wentworth regényei magyarul 
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 3.
Nagy Norbert 3. legszebb fedélképe
Már két posztot is szenteltem a blogon a Typotex Kiadó világirodalmi sorozatának: ezzel a harmadik bejegyzéssel pedig teljessé válik a sor (legalább is az újabb remek kötetek megjelenéséig). Igyekeztem valamennyi, a sorozatba beválogatott könyvről leírni, mit jelentett és miért tetszett nekem. (A korábbi írásokat lásd a linkeknél.)
Ami feltétlenül kiemelendő a Typotex Világirodalom darabjaival kapcsolatban, hogy - miután valamennyit szorgalmasan és nagy élvezettel kiolvastam - nem találtam közöttük olyat, ami ne tetszett volna igazán, s ne olvasnám újra akármikor. Sőt, a tizenháromból még abszolút kedvencet sem sikerült találnom. Ha helyezéseket kellene osztogatnom, akkor valamennyi dobogón óriási lenne a tolongás. Ugyanis valószínűleg mindjárt négy első (Erik Wahlström: Isten, Ioana Pârvulescu: Az élet pénteken kezdődik, Emil Hakl: Szülőkről és gyermekekről, Sylwia Chutnik: Női zsebatlasz), négy második (David Szalay: Az ártatlanság, Leena Krohn: Hotel Sapiens, Polona Glavan: Éjszaka Európában, Eva Baronsky: Mozart felébred) és három harmadik (Jan Grue: Test és elme, Afonso Cruz: Kokoschka babája, Ermanno Cavazzoni: A holdkórosok eposza) díjat is ki kellene osztanom, de a maradék két regény (Tomáš Zmeškal: Az ékírásos szerelmeslevél, Imma Monsó: Sosem lehet tudni) sem állna hátrább a negyedik helynél... Így azután amikor azt írom ezekről az egyébként nehezen összevethető, egymástól olyannyira különböző könyvekről, hogy jók, akkor azt igazi szuperlatívusznak kell érteni...
Ez a poszt a legkorábbi öt regényről szól, köztük a Mozart felébredről, amely megkedveltette velem a sorozatot.

Jan Grue: Test és elme
Megjelenés éve: 2014
Fordító: Petrikovics Edit
Eredeti cím: Kropp og sinn
Eredeti megjelenés éve: 2012
A szerző nemzetisége: norvég író
A szerző születési éve: 1981
Egészen különös ez a könyv önmagában és a sorozatban is. Utóbbiban ez volt az első (és tulajdonképpen mindmáig egyetlen) novellaválogatás. Ráadásul a norvég szerző kerekesszékben ül, ami külön életrajzi érdekesség egy kortárs író esetében. Ám véleményem szerint az, aki megszereti ezt a könyvet, nem emiatt a két ok miatt teszi majd. Hanem azért a posztmodern sokféleségért, amely megjelenik benne. Olvashatunk itt kétperces novellát a repülő férfiról, megdöbbentő monológot egy embertől, aki rájött, valójában képregényfigura, paragrafusokba szedett egyensúlynovellát (mint az egyensúlysütemény...), történetet az emberről, aki épp úgy nézett ki, mint Hitler, s ennek megrázó következményei lettek, vagy épp dokumentumokból felépített sci-fi-novellát, amelyben a norvég nyelvművelés pártvillongásai valódi, vallási-eszmei alapú, diktatórikus alapú háborúba rántották az országot... Izgalmas kaleidoszkóp egy vékonyka kötetben: érdemes elolvasni.

Afonso Cruz: Kokoschka babája
Megjelenés éve: 2014
Fordító: Bense Mónika
Eredeti cím: A Boneca de Kokoschka
Eredeti megjelenés éve: 2010
A szerző nemzetisége: portugál író
A szerző születési éve: 1971
Sokak szerint ez a regény a sorozat leginkább formabontó tagja. Habár szépen tagolható három részre, s végül két lineáris történetszál is összeszőhető a sok-sok darabkából, amelyet megismerhettünk benne,  a portugál író különös, a második világháború traumáját, az írólét furcsaságait és az irodalom / fikció és a valóság viszonyát feldolgozó könyvét semmiképpen sem lehet normális regényként kézbe venni. És nemcsak azért nem, mert van benne egy másik regény, címlappal, fülszöveggel együtt (az egyik szereplő műve), amelynek azonban csak egyes fejezeteit ismerhetjük meg. S azért sem, mert a számtalan betűtípussal szedett ál-vendégszövegek, a szerző készítette mesésen abszurd, abszurdan költői illusztrációk, a fényképes belső címoldalak összevissza bolyongásra kényszerítik az olvasót három kor és négy eseménysor elemei között. Engem leginkább az fogott meg a regényben, mennyi akrobatikus játékkal és humoros furcsasággal tudott elmondani egy olyan sztorit, amely a velejéig sötét és keserű. (Ja, és semmi sem igazi: ennek a regénynek a magyar fülszövege nem a regénynek a fülszövege, hanem a belső regénynek - tessék elolvasni. Hát, ennyit Kokoschka babájáról.)

Ermanno Cavazzoni: A holdkórosok eposza
Megjelenés éve: 2014
Fordító: Horváth Csaba
Eredeti cím: Il poema dei lunatici
Eredeti megjelenés éve: 1987
A szerző nemzetisége: olasz író
A szerző születési éve: 1947
Sosem hittem volna, hogy egy ennyire abszurdan mesés alapon álló regényt (mégpedig egészen vaskosat, több mint háromszázhetven oldalasat) ekkora figyelemmel és érdeklődéssel fogok majd elolvasni. A holdkórosok eposza (az eredetiben poémája) ugyanis a legkevésbé sem költői, s még csak igazán epikusnak sem lehet nevezni. És mégis lebilincsel, gyönyörködtet és mesél. Kezdődik minden Savinival, akinek meggyőződése, hogy a víz üzen. A rejtélyes üzeneteket kutakban lehet fellelni, s minden kútnak, egyáltalán, a vizeknek megvan a saját történetük ezen a realistán anekdotikus, mégis teljességgel holdbéli, olasz tájon. A hős elindul, nyomoz, keres, ám kalauzai vagy azt nem értik, mit akar, vagy tévutakra küldik. Valaki követi. Mások figyelik. Akikhez küldték, továbbküldik. Van itt minden: pokoljárás, holdbeli utazás, példázat és parafrázis, de leginkább elbeszélés - mese. Mindenki mesél, emlékezik, megfogalmaz, összekever és azonosít, van egy sztorija, őriz egy látomást, és most elmondja... A hős pedig eredményre jut: végül már azt sem tudja ki ő, és minek indult útnak (egy hónapja? vagy egy örökkévalósággal ezelőtt?). Az olvasó viszont több lesz egy gondolati utazással: amely ráadásul a maga abszurd módján nagyon szórakoztató is.

Tomáš Zmeškal: Az ékírásos szerelmeslevél
Megjelenés éve: 2013
Fordító: Csoma Borbála
Eredeti cím: Milostný dopis klínovým písmem
Eredeti megjelenés éve: 2008
A szerző nemzetisége: cseh író
A szerző születési éve: 1966
Talán ez a könyv volt számomra a legtitokzatosabb az egész sorozatban. Először is ott volt szinte giccsesen békebeli, mégis vérrel csepegtetett, szögesdróttal díszített borítója - mondhatni remek. (Bár a hófehér borító nem túl jó ötlet, még ebben a sorozatban sem.) Azután az a különösség, hogy a könyvnek egy - elnézést a megfogalmazásért - igazi cseh néger a szerzője: Tomáš Zmeškal ugyanis kongói apától és cseh anyától származik, bár természetesen egész élete Csehországhoz, a cseh irodalomhoz köti. Mégis, mifelénk, Közép-Európában egyelőre ritka az ilyesmi. Pedig maga a könyv is nagyon közép-európai. Családregény a maga furcsa, kissé eszelős módján, melynek a kulcsfigurája az egyik főhős, Josef. Az ő családjának generációival együtt rohanunk végig a cseh(szlovák) történelem viharos időszakain, csendes humorral, sok iróniával, úgy, hogy ezekben a csehekben egy kicsit még magunkra is ismerhetünk, mi, magyarok. Talán csak egy picit hosszabb volt ez a könyv, mint amennyit a téma megért. A különös cukrász alakját azonban - összes értelmezési lehetőségével együtt - jól eltároltam magamnak: már ezért megérte elolvasni a könyvet.

Eva Baronsky: Mozart felébred
Megjelenés éve: 2013
Fordító: Nádori Lídia
Eredeti cím: Herr Mozart Wacht Auf
Eredeti megjelenés éve: 2009
A szerző nemzetisége: német írónő
A szerző születési éve: 1968
Mi történne, ha Mozart valami csodának köszönhetően megjelenne a mi világunkban? Igen, persze, zseniális zenész lenne. Meg, persze, általában az ilyen sci-fi szituációkban a főhőst bolondnak nézik. De ezenkívül? A német írónő egészen kalandos választ ad a kérdésre a regényben, amelynek sajnos nemigen szabad a történetéből sokat elárulni. Talán csak annyit, Mozart elragadó, önsorsontó, könnyelmű, zseniális, szerelmes, modern, mégis ízig-vérig 18. századi személyiség benne: amilyen (talán) valóban lehetett. Mások azt várták a könyvtől (olvastam kritikákat), hogy afféle kis életrajzi kiigazítóként szembeszegezi majd a "valódi" Mozartot az életrajzokban megalkotottal. Csakhogy Baronsky ennél jóval okosabb: tudja, hogy az ő igazi Mozartja csak ugyanúgy fiktív alak lehetne, mint az összes többi eddigi. Ezért néhány bájos epizód után (Mozart nem érti, miért írja mindenki Amadeusnak a nevét, rácsodálkozik a Mozart-golyóra, s kiborul néhány rosszul CD-re vett darabjától) a cselekmény tökéletesen logikus, mégis meglepő fordulatok közepette egy új Mozart-szorit mesél el, s lassanként odáig vezet, hogy már magunk is kételkedni kezdünk az ép eszünkben. Csak Mozart nem. Ő igyekszik befejezni a Requiemjét. Pedig tudja, ha bevégzi, meghal... De meghal-e valóban? És mikor? Pazar kalandozás, remek játék, sok-sok ironikus kikacsintással a mi korunkra és Mozartéra: egy derűsen szomorú regény. Vagy szomorkásan vidám. Nagyon jó.

Link
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 1.
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 2.
A Typotex Világirodalom sorozat kötetei
Seldon Truss bűnügyi regényei magyarul
Seldon Truss a maga korában hihetetlenül népszerű és termékeny detektívregény-szerző volt. Hosszú élete során (1892-ben született és 1990-ben halt meg) több mint negyven regénye kelt el óriási példányszámokkal, s szorgosan fordították Európa-szerte, például nálunk is. A harmincas évektől a háborúig kilenc regénye kerülhetett a magyar olvasók kezébe: nem véletlenül, hisz maga az író is ezekben az évtizedekben volt a legsikeresebb. Két állandó főhőse, Shane felügyelő, akinek hat, és Gidleigh főfelügyelő, akinek huszonhárom könyvet szentelt, szintén bemutatkozott magyarul: négy Shane-regény, s egy Gidleigh-féle is szerepel az alábbi listán. A másik négy regény önmagában áll, saját hősökkel.

Gallows Bait, 1928 - Hív az akasztófa, Az Athenaeum detektívregényei 22., Athenaeum, 1935  (az első Shane felügyelő-történet és a szerző első regénye)
The Man Without Pity, 1930 - A könyörtelen ember, A Magyarország ajándéka, Sümegi, 1935
Turmoil at Brede, 1931 - A rejtelmes útitárs, Félpengős Regények, Palladis, 1940 (a második Shane felügyelő-történet)
The Stolen Millionaire, 1929 - Elloptak egy milliomost!, Kék Regények 31., Pesti Napló, 1930
The Coroner Presides, 1932 - A hullámsír titka, Az Athenaeum detektívregényei 32., Athenaeum, 1936 (a harmadik Shane felügyelő-történet)
They Came by Night, 1933 - A zsarolók, Pesti Hírlap Könyvek 369., Légrády, 1935
Murder Paves the Way, 1936 - A lámpák kialudtak, Pengős Regények, Palladis, 1940 (a negyedik Shane felügyelő-történet)
The Man Who Played Patience, 1937 - A halálraítélt, Világhírű regények 43., Tolnai, 1938 (a harmadik Gidleigh főfelügyelő-történet)
Foreign Bodies, 1938 - Tüzek bolondja, Félpengős Regények, Palladis, 1939

Megjegyzés: olvastam, hogy 1958-ban egy hetilap Itt a világvége? címen újraközölte A zsarolókat, de sajnos az nem derült ki a közlésből, milyen lapról volt szó... Azt viszont a közlők nem tudták, hogy ez nem egy kilencedik (valójában tizedik)  Truss-regény, hanem egy a háború előtt megjelentek közül.
Ekultura.hu - Camilla Läckberg: A hableány
Bár talán nem kellene bevallani, de most olvastam először Camilla Läckbergtől. Mégpedig a nálunk legfrissebb regénye, A hableány került a kezembe, amely a fő helyszínéről, egy kisvárosról Fjällbacka-történeteknek nevezett sorozat immár hatodik kötete.

Ritkán kapcsolódom be úgy egy krimisorozatba, hogy nem a szerző első kötetével kezdem. Általában csak azok a szériák képeznek kivételt, ahol a magyar kiadó valami furcsa, általam ismeretlen okból kifolyólag babonásan elkerüli az első regény hazai kiadását, mint például az Alexandra az amerikai Jeffery Deaver esetében… Megvan azonban az előnye a váratlan „beleesésnek” is: Camilla Läckbergnek úgy kellett izgalmasat adnia számomra, hogy fogalmam sem volt szereplői múltjáról, holott gyakran utalt rá. Aki már több regényt is elolvasott tőle, nyilván ismerősként köszöntött nem egy olyan karaktert, akikről én A hableány lapjain olvastam életemben először.

Ettől függetlenül a regény igazán jó olvasmánynak bizonyult. Története a jelenben játszódik, de a messze múltba nyúlik vissza. A sikerkönyv (mert Camilla Läckberg számos díjat elnyert sikerszerző) egy sikerkönyv megjelenésével indul: a – szintén – A hableány címre keresztelt művet Christian Thydell, a negyvenes könyvtáros és elsőkönyves író jelenteti meg, s azonnal híressé válik tőle. Hamarosan kiderül azonban, hogy valami nem stimmel a történet körül: Christian barátja, akinek elküldte a kész mű kéziratát, a csomag kézhezvétele után egy nappal nyomtalanul eltűnik, Christian pedig a regény befejezése óta folyamatosan fenyegető leveleket kap. Ki lehet a rejtélyes levélíró? Hogyan tud nyom nélkül ki-bejárni a regény szereplőinek otthonában? Mit rejt Christian múltja? Mi köze hozzá a város másik két lakójának, a sikkasztó és önzően szexmániás üzletembernek, Eriknek, s a rákban haldokló feleségébe őszintén szerelmes Kennethnek? Ki valójában az igazi hableány? A rejtélyt – ahogy az a szerző könyveiben szokás – az írónő Erica és a rendőrnyomozó Patrik igyekszik megfejteni.

Mint oly sok más skandináv krimi esetében, a szerző itt is él a többsíkú elbeszélés módszerével: minden fejezet után dőlt betűvel valakinek a gondolatait, emlékezéseit olvashatjuk, de hogy ki is ő, s mi köze ennek a történetnek a regénybeli bűnügyhöz, az csak a könyv végén válik teljesen világossá. A csevegő hangú, érzelmekkel telt regényszöveg pedig fordulataival és leírásaival elszórakoztatja az olvasót.

Engem azonban mégis meglepett valami: nem olvastam még olyan skandináv krimit, ami ennyire sok történetszálat, szereplőt és érzelmet akart volna egyszerre kézben tartani. Visszagondolva a regény befejezése felől, úgy érzem, néhol igazán elképzelhető lett volna egy kis rövidítés, a visszatérő szereplők életének mesélése helyett inkább a bűntény utáni nyomozás részletesebb bemutatása. Mivel számomra az első lapon még nem voltak igazán ismerősek a visszatérő szereplők, mindjárt a harmadik oldaltól hosszan arról olvasni, hogy is érzi magát Erica terhesen, úgy, hogy ikreket hord, nekem kicsit korai volt. Hiszen még a karakter sem épült fel bennem. Persze ennek nyilván az az oka, hogy az írónő feltételezte, hogy egy-egy új olvasója nem a hatodik kötettel fog bekapcsolódni a Fjällbacka-sorozatba. Az pedig biztos, hogy a részletesen elmesélt, békés mindennapok története jól ellensúlyozta az összességében kegyetlen, sötét és durva háttértörténetet, amely a megoldás kulcsa lett.

Így aztán bizalommal ajánlom A hableányt is a skandináv krimi rajongóinak, bár inkább azoknak, akik a kőkeményen logikus cselekmény helyett inkább az őszinte, emberi dolgokat részesítik előnyben.

A cikk az Ekultura.hu-n: Camilla Läckberg: A hableány
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én 
Az írónő fotója innen származik.
Patricia Wentworth regényei magyarul
Patricia Wentworth angol bűnügyiregény-írónő (1878-1961) hosszú, termékeny pályája során több mint hetven könyvvel ajándékozta meg olvasóit. Ezek közül harminckettőben a talpraesett Miss Silver nyomoz: ezek klasszikus detektívregények. Jó néhány azonban inkább a kalandkrimi és a békebeli kémtörténet műfajába tartozik. Tudomásom szerint magyarul öt regénye látott napvilágot könyvformában: ezek alapvetően az utóbbi kategóriába tartoznak, kivéve A szürke álarcost, amely az első a Maud Silver-regények közül.

Grey Mask, 1928 - A szürke álarcos, Pesti Hírlap Könyvek 474., Légrády, 1937 (Kun M. P.)
Devil-In-The-Dark, 1934 - Ördög a sötétben, Félpengős Regények, Palladis, 1936 (Földes Jolán)
Blindfold, 1935 - Szembekötősdi, Palladis Detektívregények Legjava, Palladis, 1947 (Forcher Irma)
Mr. Zero, 1938 - Éjjel a park alagútjában, Félpengős Regények, Palladis, 1939 (dr. Fekete Oszkár)
Összeesküvés a föld alatt, Pesti Hírlap Könyvek 501., Légrády, 1937 (Szántó Miklós) (az eredeti címét még nem sikerült beazonosítanom)
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 2.
Nagy Norbert szerintem 2. legszebb fedélrajza
A Typotex Kiadó 2012-ben és 2013-ban két új sorozattal lepte meg a kortárs világirodalom kedvelőit: a Science in Fictionnel és a Typotex Világirodalommal. A két sorozat szerkesztője, Sosity Beáta egészen fantasztikus, s nálunk szinte kivétel nélkül teljesen ismeretlen szerzőkre bukkant, így olvashatunk könyveket angol, cseh, dán, finn, katalán, lengyel, német, norvég, olasz, orosz, portugál, román, svéd, szlovén vagy akár török íróktól is, ráadásul a hírek szerint a közeljövőben észt, francia és litván szerzők munkáival is bővül a két sorozat.
Amelynek a kötetei már kívülről is jól megismerhetőek. A tudományos elkötelezettséget, s a fantasztikum, az abszurd, a groteszk és a filozófia iránti hajlamot érdekes történetekkel kombináló Science in Fiction könyvek kemény kötésesek, gerincük és hátsó fedelük fekete, első borítójuk pedig harsány egyszínű, egy-egy sokértelmű fedélábrával, Dukai István munkáival. A Typotex Világirodalom puha kötéses darabjait pedig Nagy Norbert egységesen ironikus borítóképei teszik azonnal felismerhetővé.
Ebben a posztban a Typotex Világirodalom újabb köteteit soroltam fel: mindeddig tizenhárom látott napvilágot magyarul, itt négy szerepel. (A többiről lásd a linkeket.) Mindet bátran ajánlom a jó, rendhagyó, újraolvasásra érdemes és beszerzendő könyveket kereső szépirodalom-kedvelőknek.

Polona Glavan: Éjszaka Európában
Megjelenés éve: 2015
Fordító: Gállos Orsolya
Eredeti cím: Noč v Evropi
Eredeti megjelenés éve: 2001
A szerző nemzetisége: szlovén írónő
A szerző születési éve: 1974
Mivel egyértelműen ez a regény kapta a legszebb borítót a sorozatban (szerintem), s mivel nő írta (és úgy érzem, mostanában igencsak jól esnek nekem a nők alkotta szövegek a magvas szépirodalom kategóriájában is), nagyon nagy várakozással kezdtem neki a szlovén írónő könyvének. Szerencsére nem kellett csalódnom: szerethető, különleges, eredeti és szomorkás könyvet kaptam - mondjuk az ifjúságról és annak elmúlásáról, hangozzon is ez bármily patetikusan. Az Éjszaka Európában öt külön történetet tartalmaz, amelyeket összefon és regénnyé rendez a közös helyszín és idő, valamint az egyik, vagy másik cselekményszál főszereplőinek feltűnése a harmadik vagy negyedik történet mellékszereplői között. (Mint Balzac Emberi színjátékának darabjaiban: csak épp itt egy témájában súlyos, de formájában apró és hangvételében könnyű műegész bontakozik ki a cselekményszálakból, ellentétben a francia mester monumentális regényfolyamával.) Az alapötlet olyasmi, amit sokan átélhettek huszonévesen: interrail jegyes utazás egy éjszaka, Párizs és Amszterdam között, valamikor az ezredfordulón. (A fülszöveg szerint a szerző maga is szenvedélyes utazó, így nyilván saját élményei adhatták az ötletet ehhez az utazássorhoz.) Ugyanazon a vonaton utaznak boldog és boldogtalan szerelmesek, elhagyott, becsapott és diadalmas lányok, a barátságért a szerelmet is odahagyó (vagy mégsem?) fiúk, vasúti tolvaj és vasúti tolvajok áldozata. A párok pedig szétválnak és egymásra találnak, a szerelmek beteljesednek, a bánatok kibontakoznak és a tárgyak eltűnnek. Mindenki átél valami átmenetit, utazás közbenit, ami azonban kihat az egész további életére. S bár a külsőségek egy kicsit jelzik a kort, a tegnapot (furamód, hisz nekem az még szinte a jelen, amikor lehetett dohányozni a vonatokon, kínlódni kellett a sok különféle európai pénz átváltásával és a Balkánt is megjárni hatalmas egzotikumnak számított egy nyugat-európai számára), miközben olvastam a könyvet, megtaláltam magam a szereplőkben és megtaláltam a saját utazásaimat, szerelmeimet és érzelmeimet is a történet(ek)ben. Így azután mindenkinek csak ajánlani tudom a regényt: tegye a (képzeletbeli) hátizsákjába, és utazzon egyet vele köztünk, emberek között. Megéri!

Sylwia Chutnik: Női zsebatlasz 
Megjelenés éve: 2015
Fordító: Mihályi Zsuzsa
Eredeti cím: Kieszonkowy atlasz kobiet
Eredeti megjelenés éve: 2008
A szerző nemzetisége: lengyel írónő
A szerző születési éve: 1979
Azt gondolom, hogy nagyon jó volt, hogy nem tudtam semmit Sylwia Chutnikról, amikor a kezembe került a Női zsebatlasz. Sőt, még azt is soknak éreztem, amit a fülszöveg elárult, sőt, a számba rágott a regény értelmezésével kapcsolatban. Mert azt gondolom, mindegy, hogy az írónő mennyire feminista (nagyon: gendertudománnyal foglalkozik és vezet egy nővédő alapítványt), hogy mennyire önéletrajzi a könyv (kicsit: ő is volt (van?) punk, közel él a regény központi helyéhez, a varsói bazárhoz és kereskedők voltak a szülei), hogy hány nyelven adták már ki a könyvet (hét nyelven, közte angolul, németül, oroszul), és hogy mennyire olvasható társadalmi riportkönyvként (igencsak: de Isten mentsen attól, hogy szociológiának nézzék, mert igazi, fikciósan igaz szépirodalom). Mindez felesleges ahhoz, hogy sírjunk ezen a kőkemény és ironikus könyvön. Meg azért néha nevessünk is. Adva van négy Mária: esetleg Szűz Mária, de mindenképpen szinte szent, aki szenvedett és adott. Négy történetük ugyanott és ugyanakkor játszódik, de többnyire elmennek egymás mellett. Az első közülük a bazárosból magát igazi, szabályszerű hajléktalanná leküzdő Manka, aki megjárja a nyomor és a keserűség összes stációit, és nagyon furamód talál gyerekre. A második az idős Maria asszony, ma csak egy a nyugdíjas, beteg öregek közül, egykor azonban Maria, a kislány, Wachelberska, nem Wachelberg!, az örök rejtőző, aki nagy titkot őriz: körülötte pedig ott a lázadó, világháborús és zsidóüldöző Varsó. A harmadik az  idős, finom Marian úr, az igazi aranykezű mesterkedő, a csodásan udvarias jó szomszéd, aki - nem, ne mondjuk azt, hogy "elnőiesedett", micsoda ostobaság ez!, csak éppen - más: valaki, aki kívül férfi, belül nő, s e két minősége kiváló harmóniát adna, ha a külvilág engedné, hogy létezzenek ilyen emberek. Végül a negyedik a jó kislány, Marysia, aki fel akarja gyújtani az egész világot, aki szándékosan elvetemült és lázadó és rossz, legalább olyan megtervezetten, mint III. Richárd lett gazember: de vajon vannak-e tényleg abszolút rossz gyerekek a világon? És ahogy a négy történet kavarog, bonyolódik és fordul, ahogy a tragédia végén ott a csoda (Manka), a béke mélyén a szorongás (Maria), és ha minden elveszett, sincs még minden veszve (Marian), úgy ad reményt a történetek reménytelen lezárása (Marysia): talán még megérhetjük saját magunkat, a történelmünket, a másik embert. Remek olvasmány, nemcsak nőknek.

David Szalay: Az ártatlanság
Megjelenés éve: 2014
Fordító: Sári Júlia 
Eredeti cím: The Innocent
Eredeti megjelenés éve: 2009
A szerző nemzetisége: kanadai születésű, magyar származású angol író
A szerző születési éve: 1974
Úgy gondolom, hogy ez a könyv nagyon különleges. Sokféleképpen elolvashatjuk ugyanis. Lehet első közelítésben az, amit a fülszöveg sugall (két változatban is sikerült kidolgozni, ám mindkettő ironikusabb, abszurdabb és politikusabb történetet sejtet, mint amilyen a regény valójában): szóval lehet kötet a diktatúráról, annak kiszolgálóiról és az ő kiábrándulásukról. Alekszandr, a főszereplő ugyanis állambiztonsági tiszt (van, volt, lesz) a Szovjetunióban: pályafutása igazi fénykora a könyörtelen és magabiztos negyvenes évek végén-ötvenes évek elején zajlott, most azonban, a hetvenes években már semmiben sem lehet biztos a múltjával kapcsolatban. Vajon igaza volt, amikor 1948-ban ügyesen és hatékonyan elintézte Mihail Naumovics Lozovszkij ügyét? Megtalálta a megfelelő magatartást? Mi és mennyi vállalható az akkori tetteiből? Mi maradt az ártatlanságából? A két síkon játszódó könyv, amelyben felváltva olvashatjuk a modern és a régi idők történetét, Alekszandr beszélgetéseit és a mindig változó címzetteknek szóló naplójegyzeteit a múltról, ezen a cselekményszálon is végigvezet. Ám szól sok minden másról is. Például szerelmekről. Mindjárt két kapcsolatról is: egy tünékeny, hatalmas és veszni hagyottról, és egy megromlott, átlagos, elillanóról. Ha pedig nem szerelmes regény, akkor lehet lélektani is: egészen posztmodern boncolgatása egy alapvetően tettesként pályát befutó, magát mégis (sok szempontból joggal) áldozatnak látó emberről. És még mindig nincs vége, hiszen lehet irodalmász szemmel úgy is olvasni: vajon miként néz ki ugyanaz az esemény különböző torzító tükrökben. Egy család története a rendőr báty és az újságíró öccs szemével. Ugyanaz a korrupt pillanat kívülről és belülről. Ugyanaz a viszony a feleség és a szerető szemével szemlélve. Ugyanaz a házasság a magánember és a rendőr nézőpontjából (ahol ráadásul magánember és rendőr ugyanaz a személy, csak más minőségben). Sztálin személyisége saját vezetői időszakában és Hruscsov illetve Brezsnyev idejéből visszatekintve. A fiatalság az emlékező és a narrátor szemével. Egy nő a mondatai és a naplója tükrében. Emlékek ugyanarról, több ülésben... És így tovább. Miközben a könyv olvastatja magát, izgalmas, cselekményes és történelmileg is pontos (bár eseményei kitaláltak, hangulatában mindvégig hiteles ez a szovjet sztori), valami sötét, költői és filozofikus élményt is nyerünk, ha kézbe vesszük a regényt.

Imma Monsó: Sosem lehet tudni
Megjelenés éve: 2014
Fordító: Nemes Krisztina 
Eredeti cím: No se sap mai
Eredeti megjelenés éve: 1996
A szerző nemzetisége: katalán írónő
A szerző születési éve: 1959
Ez a különös, egyszerre hagyományosan lineáris és csattanósan nézőpontváltó, abszurdan mesés, mégis vérfagyasztóan realista, nagyon igaz, mégis könnyeden humoros regény a debütáló könyve volt a nálunk is ismert katalán írónőnek, aki harmincas évei közepén járt, amikor egycsapásra befutott a varázsital varázslatos történetével. Ahogy magyarul olvasható novelláiból is kiderül (Inkább ne meséld el), Imma Monsótól nem idegen az irónia és a groteszk: ez a regény azonban igazán nem ettől, hanem attól lesz különleges, hogy nehezen tudjuk eldönteni már azt is, ki voltaképpen a történet mesélője. A szereplőket lassan, körülöttük körözgetve ismerjük meg: amikor valamelyikükről egymás után többször is elhangzik egy-egy jellemzés, vélekedés, még nem tudható, hogy az illető fő- és kulcs-, vagy csak mellékszereplő lesz-e majd a cselekményben. A viszonyítási pontok folyton változnak, míg végül a befejezés igazán cselesen mellbevágó. Így újítja meg egy látszólag teljesen hagyományos, meseien abszurd eseménysor elbeszélését az írónő. Ám a magyar kötet külseje is igazán formabontó. Ezúttal már nem tudom magamban tartani az elragadtatásom: annak ellenére, hogy a Typotex Világirodalom merész választással puha kötéses könyvsorozat lett, az egyedi könyvtervnek és Nagy Norbert borítóinak köszönhetően mindenhol könnyen, már a gerincéről is megismerhetők a sorozat tagjai: modernek, hívogatóak, finoman provokatívak és remekül egységesek. Mint ez a melegzöld kötet is: direkt olvasásra hív a palackban ülve varázsbort kortyolgató emberkével - és hűlt helyével - a fedélen.. A sorozat köteteinek védőborítóit ugyanis elöl-hátul sajátos stílusú, a bennfoglalt regényhez ironikusan kapcsolódó ábrák díszíti, a kartonborítón és a belső címlapon pedig a fedélkép játékos variációi lepik meg a védőborítót levevő reménybeli olvasót. Néhány könyvben az illusztráció-, vízjel- vagy könyvjelsor belül is folytatódik. Csak az Isten jelent ez alól kivételt, ahol én - sajnos - nem nagyon értettem, mi szükség volt ötletes és sokértelmű könyvjelek (vagy a békés semmi) helyett Kiss Balázs a regényhez készült, de elnagyolt, közhelyes megformálású és témáját rendkívül aránytalanul, itt-ott megválasztó illusztrációsorozatának a kötetbe illesztésére. Ezek a rajzok teljes ellentétben álltak a sokértelmű és ironikus borító stílusával, önmagukban nézve pedig teljességgel ötlettelen kísérői voltak a nagyon ötletes történetnek. (Például az előbőr-gyűjteményes képen egy meztelen, heroikus, szakállas Úristen látható abban a könyvben, ahol amúgy Isten elgondolkozik azon, miért is nem nő ő voltaképpen...) Remélem, a későbbi könyvekben ilyen rajzok nem szerepelnek majd.

Link
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 1.
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 3.
A Typotex Világirodalom sorozat kötetei
Ekultura.hu - Jess Walter: Szép romok
Egy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon furcsa szerelmi történet. Leginkább így tudnám összefoglalni a Szép romok című regény, Jess Walter amerikai író hatodik könyvének cselekményét.

Furcsamód a kötet címével először egy „legjobb romantikus olvasmányok” listán találkoztam az interneten. Szerepelt ott Barbara Taylor Bradford meg Jayne Ann Krentz, sőt, még a más súlycsoportba tartozó Elif Shafak is – és én igazán szívesen olvasok ezektől a szerzőktől. A Szép romok befejezése után azonban azt le kellett szögeznem, hogy a szót „szerelmes” értelemben használva ez a regény egyáltalán nem romantikus. Persze ha visszatérünk a 19. század romantika-értelmezéséhez, akkor nevezhető annak. Kora (vagyis újdonsága) ellenére igazi nagyregény nagy érzelmekkel, nagy vágyódással és nagy (ám szánalmasan kisszerű) tragédiákkal.

A fülszöveg szinte mindent elmond, amit el lehet árulni a történetről. Az első fejezetben megismerhetjük Porto Vergognát, a kis olasz halászfalut, ahová 1962 tavaszán rejtélyes amerikai vendég érkezik. „A haldokló színésznő”. A szállodát, ahol megszáll (lásd Megfelelő Kilátás Hotel), frissen örökölte Pasquale Tursi, a hely (az eldugott Cinque Terre-partvidék) őshonos szülötte. Pasquale azonnal felfigyel a titokzatos, beteg (?) nőre, s elhatározza, hogy megfejti az őt körbelengő rejtélyt. A következő fejezetben azonban már napjaink zajos tévés-filmes világának egy kicsiny, túl modern és túlhajszolt szelete tárul elénk: itt bárki bármit megad egy új és eredeti műsorötletért. Mi pedig találkozunk az őszbe csavarodott Pasqualéval: aki kilóg ebből a világból, mégis olyasmit birtokol, amit senki más. Vannak emlékei, kötődései, titkai – talán tudja, mi történt 1962-ben… Ám van egy saját élete és egy saját múltja is.

Hogyan kapcsolódik mindez egymáshoz? S mit keresnek a könyvben az eltérő betűvel szedett szövegek: egy 1944-es háborús napló, egy 1846-os kaliforniai beszámoló? Az olvasó nyomozni kényszerül, ám nem tud krimibe illően tényekre támaszkodni. Csak emlékek vannak, morzsák, mozaikok, amelyekből egy szerelmi történet bontakozik ki (sőt, több szerelemé).

Bár van egy olyan sznob érzésem, hogy abban, ahogyan a könyv megpróbálja megnyerni az olvasóját, nagy szerepe van a sztárok iránti rajongásunknak. A fülszöveg kiemelt nagybetűkkel emlegeti Richard Burtont és Elizabeth Taylort, no meg híres-hírhedt románcfilmüket, a Kleopátrát, a regény többek közt Richard Burton életéből veszi a címét és a mottóját is – mi pedig szeretünk filmes-sztáros könyveket olvasni. Persze a Szép romok valójában nem (csak) ilyen (még ha az egyik sztár nagyon fontos közvetett szerepet is játszik benne...). Ha hagyjuk, hogy felépítse magát, érdekes és elgondolkodtató olvasmánynak fogjuk találni. És persze egy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon furcsa szerelmi történetnek.

A cikk az Ekultura.hu-n: Jess Walter: Szép romok
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én 

Ui: Vajon mennyire számít önálló borítótervnek az angol eredeti fotómanipulációja?
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 1.
Ez a legszebb Nagy Norbert sorozatborítói közül
Bár sokszor és sok helyen hallani, hogy a mai ember nem olvas, szerte a világon írók milliói dolgoznak fáradhatatlanul. Tele a világ jó könyvekkel, amelyeket persze képtelenség mind megismerni. Főleg ha olyan, kevesek által beszélt nyelven írják őket, mint a szlovén, a román vagy a lengyel. Főleg, ha olyan, kevesek által beszélt nyelven akarunk olvasni, mint a magyar. (Mert ilyenkor még a nagyon sok is kevés...)
Szerencsére néhány kiadó - és furcsamód nem feltétlenül azok, amelyek tíz, húsz vagy harminc éve - hajlandó rá, hogy megjelentessen magyarul olyan, a saját országukban sikeres, sőt, akár több nyelvre lefordított könyveket, amelyek frissek, különlegesek és igazi szépirodalomnak lehet őket nevezni. A Typotex egy ezek közül, ám a(z egyik) legjobb. Két sorozatában, a Typotex Világirodalomban és a Science in Fictionben (szinte csak) kortárs szerzők legjobb művei kapnak helyet korra, nemre és nyelvre való tekintet nélkül, remek változatossággal. Olvashatunk a keretükben angol, cseh, dán, finn, katalán, lengyel, német, norvég, olasz, orosz, portugál, román, svéd, szlovén vagy akár török könyvet is, s a hírek szerint a közeljövőben észt, francia és litván szerzők munkáival is bővül a két sorozat.
Ebben a posztban a Typotex Világirodalom újabb köteteit soroltam fel: mindeddig tizenhárom látott napvilágot magyarul, itt négy szerepel az ideiek közül. (A többiről lásd a linkeket.) Mindet bátran ajánlom a jó, rendhagyó, újraolvasásra érdemes, beszerzendő könyvet kereső szépirodalom-kedvelőknek.

Erik Wahlström: Isten
Megjelenés éve: 2015
Fordító: Szöllősi Adrienne
Eredeti cím: Gud
Eredeti megjelenés éve: 2006
A szerző nemzetisége: finnországi születésű finn-svéd író
A szerző születési éve: 1945
A 2015-ös könyvhét újdonsága a Helsinkiben született svéd szerző apokrifje, a vaskos Isten pontosan olyan könyv volt, amilyet vártam és reméltem, mégis képes volt meglepni. Az ajánlószöveg szerint ez az az Ó- és Újszövetség történéseit feldolgozó regény, amelyen még Ábrahám, Izsák és Jákob istene is jól szórakozik. Remélem. Nekem ugyanis nagyon-nagyon tetszett ez a maga módján tabukat döntögető, helyenként abszurd, helyenként költői, egyszerre valláskritikus, filozofikus, példázatos és anekdotikus parafrázis, amelyből megismerhetünk egy problémás Istent. Aki úgy istenigazából nem tudja megmagyarázni, miért is törölt el minden életet a Földön Noé idején. Aki kissé hisztérikusan viszonyul a fia alkotó ötleteihez (mint például a második eljövetel). Aki szeretettel gondozza előbőr-gyűjteményét, mindig kész új tilalmakat megalkotni és sajnos nem mindenben ért egyet Lutherrel. Ám miközben a mennyeiek problémás életét szemlélve bekalandozzuk a történelmet a teremtéstől napjainkig, és elolvashatjuk, hogyan vitáztak az arkangyalok Aquinói Szent Tamással és Jeremy Benthammel, miután mindketten megérkeztek a mennybe, valami több is történik. Egy egész civilizáció elé tart görbe tükröt az író, ráadásul minden erőlködés nélkül. A kérdést, vajon mi értelme a létnek és hová is vezet az európai műveltség és tudomány útja, sokan feltették már: ám ha a teremtő Isten kérdezi, mindjárt új megközelítésbe kerül... Ha néhol felületes is a mennybéli körséta, hihetetlenül szórakoztató és elgondolkodtató. Rengeteg ötlettel lep meg, egyszerre történelmi lecke és abszurd jelenetek sora: olvasmányos és élvezetes. Egyedül csak azt sajnáltam, hogy a bibliai és történelmi nevek magyarra fordításánál nem sikerült eldönteni, katolikusok, protestánsok, zsidók, görögök vagy latinok vagyunk-e: hol így, hol úgy sikerült ugyanis (Korach, de Sém, Manasszé, de Shekem, Árius, de Athanasius, ráadásul Konstantinopolisz). Pedig kínos, ha egy állandóan a Bibliára hivatkozó könyvben Ézsauból Ézsaiás lesz.

Ioana Pârvulescu: Az élet pénteken kezdődik
Megjelenés éve: 2015
Fordító: Koszta Gabriella
Eredeti cím: Viața începe vineri
Eredeti megjelenés éve: 2009
A szerző nemzetisége: román írónő
A szerző születési éve: 1960
Ez volt a második regény, amelyet elolvastam a sorozatból: a remekbe szabott borító és az időutazást ígérő fülszöveg fogott meg benne először. Maga a regény azonban sokkal-sokkal jobb annál, mint hogy a sci-fi-krimi alapötleteivel kelljen eladni. Igen, valóban van egy különös és titokzatos szereplőnk, aki - úgy tűnik - valami csoda folytán 2007-ből hirtelen visszakerült 1897 decemberébe. De hogy pontosan mi is történt vele, talán sosem tudjuk meg. Van viszont a történetben, 1897-ben év vége (az események december 19. és 31. között, tizenhárom babonás nap alatt játszódnak le), közelgő századforduló és egy nagyon modern főváros, az igazán, legalább is milleniumi Budapest-módra európai Bukarest, amely a regény igazi főhőse. Itt él a szerelmes leányzó, akinek titkos naplószövegei is bekerülnek a könyvbe, s csélcsap és aranyifjú hódolója, aki furcsa összeesküvésbe keveredik. Itt kerül elő egy párbajban megölt, rejtélyes arisztokrata holtteste, s itt üldöz a komoly és öntörvényű rendőrnyomozó egy titokzatos kulcsot és egy titokzatos kincset. Itt téblábol egy koldusszegény, de többre hivatott kiskölyök, aki tudtán kívül az események egyik legfontosabb bonyolítója lesz. És itt járnak színházba, írnak és olvasnak újságot, isszák le magukat és járnak gyógyfürdőbe, báloznak, tolvajkodnak, szerelmeskednek, hisznek és ábrándulnak ki a könyv szereplői. Az írónő valami egészen különlegeset művelt. Írt egy viszonylag hagyományos cselekményű történetet, amelyben felvonulnak 1897 román városi kultúrájának legizgalmasabb típusai és eseményei: megismerhetjük a korabeli öltözködést, az időszámítás és a társadalom anomáliáit, a divatos társalgási stílust és a kor bulvárbotrányait. Aztán az egészet zsánerré formálta egy krimicselekmény és egy sci-fi alapötlet beépítésével. Kevert hozzá egy kis posztmodern narrációt: nézőpontokkal, naplóval, magánbeszédekkel, szövegmozaikokkal. S végül olyan könyv jött létre, ami több mindannál, ami a szövege: egy város és korszak magánmitológiája. Igazi, nagy olvasmány.

Leena Krohn: Hotel Sapiens
Megjelenés éve: 2015
Fordító: Molnár Csilla
Eredeti cím: Hotel Sapiens ja muita iirationaalisia kertomuksia
Eredeti megjelenés éve: 2013
A szerző nemzetisége: finn írónő
A szerző születési éve: 1947
A finn írónő nem ismeretlen hazánkban, regénye, gyerekkönyve is megjelent már. Ez a műve azonban különleges és egyedi. Egyrészt hosszabb hallgatás után született, friss írás. Másrészt első közelítésben novellafüzér: ugyanabban a titokzatos világban játszódó, ám változó nézőpontú és elbeszélésű huszonhét novella. A makacs mozaikussággal ismétlődő elemek, a folytonos előre- és visszautalások azonban végül regénnyé kapcsolják össze a könyv darabjait: a Hotel Sapiens és más irracionális elbeszélések gyűjteményének első irracionalitása, hogy kiderül, valójában mégiscsak regénnyel van dolgunk. A könyv világa csak lassanként bontakozik ki: valóban a jövőben vagyunk, amelyben minden megsemmisült és összeomlott, s ahol a Hotel Sapiensnek nevezett, zárt világ őrzi a látszólag ötletszerűen összegyűjtött, különös túlélőket, akiknek robotapácák vigyáznak a jólétére és életére. Ám igazából az sem biztos, hogy az apokalipszis valóban megtörtént: hisz a Hotel tényleg zárt. A szereplőkben egyre-másra merül fel, vajon valóban igaz-e, hogy ők túlélők? Vajon minek a túlélői? A gazdasági és a társadalmi katasztrófának? Vagy egy utolsó háborúnak? Tényleg semmi más nyoma nem maradt a civilizációnak az ő közösségükön kívül? S vajon mi célból kerültek itt egy helyre? Mi a feladatuk? Mi a létezésük értelme? Kik a titokzatos Őrzők, akik vigyáznak rájuk? A kibernetikus apácák működtetői? Maguk is gépek? Istenek? Másrészt a szereplők önmagukban is különös alakok. Ott van az ember, aki helyet cserélt a saját árnyékával, a cigány jósnő, aki furamód mindenkinek ugyanazt jósolja, a pszichiáter, aki megőrült a saját kezelésétől, a Hétköznapi Ember, aki nem férfi, hanem nő, a tudós, akit a tudomány tett félhalottá, a kisfiú, aki megtervezte a Föld zászlaját, a virágárus,  aki szerint a növények talán élnek és mozognak, a vak, aki a legjobban látja a dolgokat... Vajon mitől ember az ember? Milyen vonásoktól, tulajdonságoktól, gondolatoktól válik emberré, vagy marad meg embernek? A filozofikus, példázatos, abszurd történetfüzér válaszokat ad és kérdez. Ebben a sorrendben.

Emil Hakl: Szülőkről és gyermekekről
Megjelenés éve: 2015
Fordító: Csoma Borbála
Eredeti cím: O rodičích a dětech
Eredeti megjelenés éve: 2002
A szerző nemzetisége: cseh író
A szerző születési éve: 1958
Még nem köteleződtem el teljesen a sorozat mellett, amikor a kezembe került a prágai író kötete: a fülszöveg szerint sörrel, kocsmákkal és két férfi, apa és fia nemzedéki ellentéteivel és vonzódásaival telve. Mivel nő vagyok, a sörnek a szagát is utálom, s a regény párhuzamaiként emlegetett Hrabal és Hašek regényvilága is meglehetősen idegen tőlem, sokáig nem tudtam eldönteni, kell-e nekem ez a regény. Azután azonban elkezdtem olvasni, és azonnal tudtam, hogy nem egyszer, de sokszor ki fogom még nyitni újra. Már a felütés is tetszett, ahogy a hetvenkét éves apa és a negyvenkét éves fiú végre találkoznak (hogy ez rendszeres-e, vagy különleges, ritka alkalom, csak később derül majd ki), ráadásul az állatkertben, a pingvinek mellett, mert itt dolgozik nyugdíjasként az öreg. "Na, mi újság?" - kérdi a fiú. "Már legalább kétmilliárd éve semmi, variációk egy témára." - feleli az apa. Végigsétálnak két hídon, az egyiken a fiú, a másikon az apja köp bele a Moldvába... És megkezdődik a vándorlás, amely olvasható egyetlen éjszaka végtelenített történetének, de akár azt is képzelhetjük, hogy minden fejezet egy kicsit máskor van: mert az apa és fiú maradnak ugyanolyanok - mégis, minden részben egy kicsit másnak mutatkoznak. Lépegetnek. Beszélgetnek. Be-betérnek egy-egy újabb helyre. És jön az Ördög a Stromovkán, a Tengeralattjáró, a Flamingó és a Vörös kalapács (az itallapot lásd a kötet végén). Meg szóba kerül Tito, egy ljubljanai nő, a csúnya repülőgépek, az értágulat, az etológia, a kálmosgyökér, az usztasák, az ámbráscetek, a kínaiak, a Kozel sör, a tyubetyejka (ami egy sapka) és a Bubo bubo (ami a nagy fülesbagoly). Hallhatunk SMS-szerelemről és kommunizmusról, hisztis nőkről és német megszállásról. S a pergő beszélgetésekből (meg a fiúból kikívánkozó, de végül kimondatlanul maradt kommentárokból) két nagyon hasonló ember két teljesen különböző életútja bontakozik ki. Meg a cseh történelem 1940-től. A rövid, szórakoztató, számomra letehetetlen regény igazi, nagy számvetés, életről, halálról, generációkról, mégis könnyű és finom olvasmány. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Link
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 2.
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 3.
A Typotex Világirodalom sorozat kötetei
Ekultura.hu - Helene Tursten: Torzó
A március skandináv krimik és bűnügyi regények terén valóságos dőzsölést hozott számomra. Többek közt ekkor jelent meg a Kossuth Kiadónál az Irene Huss felügyelő esetei sorozat harmadik darabja, a Torzó. Egy olyan svéd bűnügyi regény, amely azonnal bevonult a kedvenceim közé.

A fogorvosból lett írónő, Helene Tursten tízkötetes regénysorozata, amellyel a Kossuth Kiadó is csatlakozott a skandinávkrimi-lázhoz, szerintem igen jó választás volt: klasszikus és mégis modern, érdekes, de nem különc széria. Hazájában 1998-ban indult meg a nálunk másodikként kiadott, vaskos Zuhanás című regénnyel, majd egy rendhagyó kórházas rejtéllyel, az Éjszakai ügyelettel folytatódott. A Torzó 1999-ben jelent meg, utolsóként az ezredforduló előtt.

A regény hátborzongatóan kezdődik: tetovált férfitorzót találnak a tengerparton, s hamarosan világossá válik, hogy Svédországban és Dániában egy sorozatgyilkos garázdálkodik. Irene Husst és kollégáját Helsingörbe, majd a fővárosba küldik, hogy utánajárjanak a dániai esetnek. Irene azonban hamarosan rájön, olyan, mintha az események követnék őt: a gyilkos ugyanis ismét lecsap, s ezúttal kifejezetten a nyomozónőnek üzen… Irene senkiben sem bízhat, így különös segítőtársat keres magának. Vajon mit tud a varázslatosan kövér szumóbajnok, akinek szexboltja és nagy szíve van? Hová tűnt Irene régi barátnőjének kamaszlánya? Ki van a különös fotókon és mit tud a fényképész? Lehet-e valaki egyszerre rendőr és orvos? Miközben a felügyelő megpróbál választ találni a kérdésekre, még dzsúdzsucu-tudásának is hasznát kell vennie.

Azt hiszem, én ebben a könyvben szerettem meg igazán Irene Husst. Ami meglehetősen fura, hiszen egy darabolós sorozatgyilkos felettébb gusztustalan ügye játszódik ebben a cselekményéhez mérten felettébb bájos borítót kapott krimiben. És mégis: e harmadik regényben vált jó ismerősömmé a felügyelőnő. S bár a sorozatnak az első kötettől olvasója vagyok, most éreztem először úgy, hogy nem csak egy nagyon jó krimit kaptam a könyvben, hanem egy igazán jó regényt is. Hogy miért van ez így? Talán, mert a Zuhanás nagyon hosszú volt, még ha roppantul tetszett is. Az Éjszakai ügyelet pedig kissé a levegőben lógott – ma sem értem, miért kellett a kiadónak a sorozatot az első (Zuhanás) helyett a második kötettel (Éjszakai ügyelet) kezdeni, melyben emlegették a Zuhanás egyes eseményeit, én meg egyszerűen nem értettem, miről van szó... A Torzó azonban mindenhonnan nézve a széria harmadik darabja (bár visszautalás alig van benne, szépen megáll magában is), pont megfelelő hosszúságú (vaskosnak néz ki, de sokkal nagyobb betűkkel szedett, vagyis rövidebb, mint pl. a Zuhanás), s telis tele van izgalmas, váratlan fordulattal és jellegzetes szereplővel. Szól a homoszexualitás iránti toleranciáról is, ám sokkal kevésbé didaktikus az állásfoglalásaiban, mint a két korábbi regény. Huss felügyelő családi háttere is még eltaláltabb, mint a két előző regényben.

Így azután nem is tudok mást írni a Torzóról, mint hogy szinte letehetetlen, izgalmas skandináv krimi. Senkit ne tartson vissza tőle, hogy sötét, esetleg perverz dolgokról szól(hat): Tursten kiváló arányban keveri a rémísztőt és a kedélyest ahhoz, hogy ne horrorkönyvet, hanem izgalmas detektívregényt vehessünk a kezünkbe. És ha kész: jöhet a következő!

A cikk az Ekultura.hu-n: Helene Tursten: Torzó
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én  

Link:
Helene Tursten Irene Huss-krimijei 
Ekultura.hu - Helene Tursten: Zuhanás
Anna Katherine Green magyarul megjelent könyvei
Anna Katherine Green (1846-1935) az irodalomtörténet egyik legelső krimiszerzőnője, költő, regényíró. Egész életét Amerikában élte le: Brooklynban született, Buffalóban halt meg. Kezdetben romantikus verseivel tűnt fel, ám az igazi sikert 1878-ban megjelentetett első detektívregénye, a The Leavenworth Case hozta meg neki (magyarul a könyv Tetemre-hívás címen olvasható): ezután több mint húsz detektívregényt írt. Közülük háromban Miss Amelia Butterworth nyomoz, a talpraesett, középkorú vénkisasszony, aki minden társadalmi előítéletét leküzdve kezd el nyomozni azokban az ismerőseit érintő bűnügyekben, amelyekben a rendőrség részéről igazságtalanságot tapasztalt. (Ezek közül az első a That Affair Next Door 1897-ből, amely magyarul Titokzatos halál címen olvasható.) Sokak szerint a kisasszony alakja szolgálhatott az egyik mintául Agatha Christie számára, amikor megalkotta híres hősnőjét, Miss Marple-t. Akármi legyen is azonban az igazság, az írónő remekül olvasható, csavaros klasszikus krimiket hagyott az utókorra, melyek ma is élvezhetők - amennyiben a száz-százhúsz éves fordítások engedik...
Az alábbi lista a magyar könyvmegjelenéseket sorolja fel, remélem, mindet.
  • The Leavenworth Case, 1878 - Tetemre-hívás, I-II., Athenaeum, A magyar és világirodalom kincsestára, 1899, Légrády, Legjobb könyvek 121-122., 1905 (regény)
  • The Strange Disappearance, 1880 - Egy éjszaka tragédiája, Tolnai, Tolnai Regénytára, 1929
  • 7 to 12: A Detective Story, 1887; X Y Z: A Detective Story, 1883 - Kitűnő terv, Tolnai, Tolnai Regénytára, 1927 (a kis könyv két külön, hosszabb elbeszélést tartalmaz, a jelölt sorrendben összefűzve, emiatt enyhén átdolgozva)
  • Hand and Ring, 1883 - Kéz és gyűrű, Pallas Nyomda, 1896, Érdekes Újság, Legjobb könyvek 122., 1925 (regény)
  • Behind Close Doors, 1888 - Zárt ajtók mögött, Tolnai, Tolnai Regénytára, 1923 (regény)
  • Forsaken Inn, 1890 - Az elhagyott fogadó, Glória Kiadótársaság, 1917 (regény)
  • That Affair Next Door, 1897 - Titokzatos halál, I-II., Tolnai, Világkönyvtár, 1926 (regény)
  • One of My Sons, 1901 -  Melyik a három közül?, I-II., Légrády, Legjobb könyvek 153., 1910, 1918
  • The Amethyst Box, 1905 - A Borgiák ékszere, Légrády, Legjobb könyvek 133., 1926, Tolnai, Tolnai Regénytára, 1930 (kisregény, amely angolul az 1905-ös Room Number 3 and Other Detective Stories kötetben jelent meg először)
  • A Blake-ház titka, Érdekes Újság, Legjobb könyvek 115., 1924 (lehet, hogy azonos a The Strange Disappearance-szel?)
  • Egy álarcosbál rejtelmei, Brassói Lapok, Detektív Sorozat: Detektív és kalandor történetek, 1924 (novella)
Megjegyzés: a lista jelenleg két részből áll, elöl, az eredeti művek megírásának sorrendjében az általam beazonosított írások találhatók, majd az a kettő, amelynek egyelőre még nem ismerem az eredetijét.
Könyvek és vélemények 14. - Első számú legvegyesebb brigád
Ha az ember kitalált magának egy szabályt, be kell tartania... Márpedig ebben az évben a blogon az az újdonság, hogy az általam frissen elolvasott könyvekről írottakat tematikus posztokba rendezem, mindig ötöt, s mindig Könyvek és vélemények címen. Ennek azonban az a hátulütője, hogy - tekintve, hogy válogatás nélkül elolvasok mindent, ami érdekel és megtetszik - mindig marad ki olyan kötet, amelyet sehova sem tudtam beilleszteni a témája alapján. Meséskönyv, életrajz, album, verseskötet, nem is beszélve arról a tudományos könyvről, amelyre az után tettem szert, hogy öt testvéréről már posztoltam egyet... Így született meg a könyvek és vélemények Első Számú Legvegyesebb Brigádja (Rejtő Jenő Vanek úr Párizsban című regénye után szabadon), hogy törlesszem minden régi adósságomat.

Kemény Zsófi: Nyílt láng használata
Libri, 2015
A versolvasás nálam mindig korszakokat jelent. Néha képtelen vagyok versre figyelni, vagy kortárs, nem klasszikus és jól ismert műveket olvasni. Néha pedig rám jön a felfedezőkedv, s vágyom valami újra, megszerethetőre. Őrzök néhány ilyen emléket: Szakács Eszter Másik hely, másik idő, Karafiáth Orsolya Lotte Lenya titkos éneke, Mesterházi Mónika Hol nem volt vagy épp Rakovszky Zsuzsa Egyirányú utca című kötete úgy került a kezembe, hogy első találkozásom volt az írónőkkel, így azóta sem egy a köteteik közül számomra, hanem az első, amellyel kapcsolatban külön emlékeket őrzök. Volt aztán, akinek társául szegődtem a verselésben: amint könyve jelent meg, máris lecsaptam rá. S volt, akinek kaleidoszkópszerűen változó versvilága aztán már nem kísért, s az egy kötet megmaradt egyetlennek. Hogy Kemény Zsófival hogy leszek majd, még nem tudom: tekintve, hogy a Nyílt láng használata az első verseskönyve. A könyvesboltban azonban rögtön megtalált: ott nyílt ki, hogy "Fel akartam kelni tíz évvel korábban, / csak hogy csináljak magamnak lelket." (Magyarázat) Egyvégtében olvastam ki előszörre, kedvem szerint lapozgatva másodszorra, s azóta is nehezen szabadulok egyes soraitól. "Ha trágyaszag van, mindegy, hogy egyébként levendulaföldön fekszem." (Mindegy)  "Nem tudok az idővel mit kezdeni, / kiszedem az órából, és csak nézem..." (Szív és érv) "Egy szép őszi délutánon / neked tavasz délelőtt volt." (Ősz, tavasz) "Itt maradtam utánad a saját fejemben." (Fejben) "Bármit megtennék érted, de ezt ne hidd el." (Egy alternatív vég) Nagyon különös könyv: néha olyan fiatal, hogy még én is öregnek érzem magam mellette, néha viszont olyan bölcs, mintha egy vénséges vén öregapó szólna belőle. Ha a ciklusait nézegetem: van is lírai története, meg nincs is. De talán, bármennyire is divatos ez, nem is kell efféle láncra felfűzni a verseket. Megalkotják ők a maguk rendjét erőltetés nélkül is. Hatnak: nagyon erősek. Én pedig boldog vagyok, hogy amikor elolvastam őket, még nem tudtam, hogy Kemény Zsófi ismert slammer, Kemény István lánya és Kemény Lili húga. Most meg el akarom felejteni. Elég annyi, hogy Kemény Zsófi költő. És én szeretem a verseit.

Margaret McAllister: Mesék a Biblia világából
Holnap, 2013
Ebben a káprázatos, okos, gyönyörű, szórakoztató mesekönyvben minden tetszik, csak a címe nem. Az ugyanis olyan egyszerű és magától értetődő volt az angolban: Women of the Bible. Vajon miért döntött úgy a Holnap Kiadó, hogy a kötetnek a Biblia nőalakjainál jobb címe lesz az általános és megtévesztő Mesék a Biblia világából? Hova lettek a nők? Egy olyan kötet címéből, amelyet hölgy írt, hölgy rajzolt, magyar részről pedig egy fordítónő, egy irodalmi szerkesztőnő, egy felelős szerkesztőnő, egy művészeti vezetőnő és egy kiadó-vezetőnő munkájának köszönhetően jelent meg - hogy maradhatott ki az, hogy ezúttal nem a Biblia megszokott, közismert (férfi)alakjainak a történeteit olvashatjuk majd el, hanem a kevéssé ismert, a másik nézőpontot képviselő nőkét? Mindenesetre az angol írónő, Margaret McAllister csodálatos munkát végzett. Könyve nem gyermekbiblia lett, hanem valódi, saját jogán is létező irodalmi mű. Tíz elbeszélést, tíz mesét, tíz monológot találhatunk benne, amelyek a Biblia egy-egy híres nőszereplőjével ismertetnek meg. Az Ószövetségből Noé anyó, Ráhel, Mirjam és Ruth, az Újszövetségből pedig Szűz Mária, Mária és Márta, a testvérek, a kánaáni asszony, Pilátus felesége, Mária Magdolna és Lídia lépnek elénk, hogy elmondják a történetüket. Már az első, a vízözönről szóló mese is mutatja, milyen személyes és egyedi nézőpontból láthatjuk a - feltételezhetően a hatévesek által már ismert - bibliai történeteket: ott fogott meg a könyv, amikor Noé anyó a partraszállás után "belenyúlt a zsebébe, és így szólt: - Itt az ideje, hogy bevessem a kertemet." Nagyon szépek, izgalmasak és sokértelműek a történetek, teljességgel ökumenikusak, már a hatévesek számára is emészthetőek és alkalmasak, s rejtetten olyan problémák merülnek fel bennük, mint az anyai és a testvéri szeretet, a féltékenység, a mindennapi gondok elviselése, vagy a nők önállósága. Ám a szöveg csak az egyik ok, amiért ajánlom a könyvet. Alida Massari rajzai ugyanis olyan finomak, bájosak, ötletesek és szeretni valóak, hogy büszke leszek tőlük arra, hogy nő vagyok: ezeket is látni kell. Pompás kötet: érdemes felfedezni.

Várkonyi Vilmos: Jávor Pál és a magyar film aranykora
Lupuj-Book, 2013
Vonatra várakozva vettem kézbe a kis könyvet, jobb híján, aztán viszont nagy élvezettel olvastam végig. A szerző eme életrajza persze sok szempontból ollózás és szerkesztés, hiszen Jávor Pálról Bános Tibor két vaskos életrajzában már megírta, amit csak meg lehetett. Ez a könyvecske azonban olvasmányos, változatos és érdekes minibiográfia, amely ráadásul nem titkolja a szerző személyes és szimpatikus véleményét sem. Annyira élveztem, hogy keresni kezdtem, írt-e más színészekről is Várkonyi Vilmos. (Sajnos nem.) Jávor Pál az én nagy kedvencem, s örök szomorúságom, hogy épp a két Bános-életrajz az, amelyik a kritikák tükrében sokkal rosszabb színésznek láttatja, mint amilyen volt. Tapasztalatom, hogy a valamirevaló kritikusok a két háború között színházról csak rosszat írtak, a filmet meg semmibe vették, vagy pusztán rendezői alkotásként néztek rá. Ezért aztán ha valaki szigorúan csak a korabeli szerzők értékeléseit végigfutva próbálná megfejteni, mitől válhatott Jávor Pál nemcsak mozisztárrá, de elismert színházi művésszé is, egyszerűen nem találna megoldást. A kritikusok szerint Jávor színészként legfeljebb "valamivel már jobb volt, mint korábban", "nem tudta megismételni a szerepformálásban korábbi sikerét" (amelyről persze annak idején még egyáltalán nem sikerként írtak), "filmes eszköztárára támaszkodott a színpadon" (vagy épp "színpadias eszközökkel élt a filmen"), esetleg "nem volt más, csak önmaga" (mintha minden színésznek az Actors Studió teljes átlényegülést hozó metódusával kellene játszania)... Ez a kis könyv azonban a kritikusokat kihagyja a játékból: csak az élet tényei és Jávor színészi munkájának részletei érdeklik: így egy viszonylag optimista, a csillogó felszín mögött az embert is megrajzoló, ám a sztárságot is bemutató elemzést olvashatunk a két világháború közötti időszak (talán) legnagyobb magyar filmszínészéről. Aki látta Jávort komédiázni A szerelem nem szégyenben, tragédiába futni a Halálos tavaszban, önpusztítani a Dankó Pistában, énekelni az Egy csók és más semmiben, karaktert formálni az Ida regényében, vagy épp drámát játszani az Ópiumkeringőben (hogy csak a kedvenceimet soroljam fel), biztosan sokoldalú művésznek tartja őt. És szívesen olvassa el róla ezt a jó kis könyvet.

Tobias Hohman: Bud Spencer & Terence Hill krónikák
Vintage Media, 2014
A kalandos sorsú könyvre már igen régóta vadásztam. Még 2013-ban hallottam róla, hogy lesz egy rendezvény filmvetítéssel, színész-közönségtalálkozókkkal, ahol bemutatják a könyvet és kedvezményesen megvásárolható - de persze nem tudtam elmenni. Maradt tehát a vágyakozás: a könyv ugyanis sehol sem volt elérhető a neten, sőt, könyvesboltban sem sikerült összefutnom vele egészen tavaly év végéig. Mivel az én kötetemben 2014-es a megjelenési évszám, egy második kiadással van dolgom (az első: Wiamfilm, 2013). Mindenesetre ebből már - úgy láttam - jutott a piacra: legtöbb kedvenc netes helyem mellett a boltokban is elérhetővé vált minden Bud Spencer és Terence Hill-rajongó álma, ez az eredetileg német enciklopédia. Igaz, az ára borsos, de a 280 nagyon színes oldal, melyeken a mesterek filmjeinek különféle országokból származó plakátjai, reklámjai és lobby cardjai pompáznak, már puszta posztergyűtjeményként is megéri az ár egy részét. S akkor még nem volt szó a szövegről. A könyvben minden Spencer és Hill által játszott szerepról és valamennyi filmjükről részletes ismertetőket olvashatunk, az 1967-es áttöréstől, az Isten megbocsát, én nem! elkészültétől fogva már külön fejezetekben, filmenként két-öt oldalon keresztül. A forgatási anekdoták, filmes részletek, cselekmény-összefoglalók és minielemzések segítenek eligazodni a sok-sok remek mozi között. Külön öröm, hogy ellentétben Ulf Lüdeke nemrég magyarul is megjelent Terence Hill-életrajzával, a krónikák szerzője legalább annyira rajong az amerikai nagyvárosi filmekért (a Bűnvadászoktól a Nincs kettő négy nélkülig), mint én. Mivel az én kedvencem (a bab, valamint) a következő hat Bud Spencer - Terence Hill-film, Nyomás utána, Bűnvadászok, Nincs kettő négy nélkül, És megint dühbe jövünk, Fordítsd oda a másik orcádat, Kincs, ami nincs; igencsak érzékenyen érintett az a fura fanyalgás, amellyel Lüdeke leértékelte ezeket, szemben a korai westernekkel vagy épp a környezetvédő Én a vízilovakkal vagyok...-kal. Ebben az enciklopédiában azonban minden film méltó helyet és elemzést kapott. Néhány kisebb szépséghibát leszámítva (itt-ott elírt nevek, filmcímek, néhány melléütés, ígért dőlt betűk hiánya a szinkrontáblázatban) pazar és alapos könyvet vehetünk a kezünkbe, amelynek ráadásul rajongók figyelő szeme előtt készült a fordítása és a kiadása, így minden magyar címváltozatot, a magyar szinkronok részleteit, a Spencer Hill Magic Band és a magyar rajongói klub történetét, valamint számos magyar vonatkozású apróságot is megtalálunk az albumban. Csak az a baj, hogy az ilyesmi telhetetlenné tesz: én szívesen olvasnék még efféle szakszerű és érdekes anyagokat a két mesterről...

John Gribbin: Számolás kvantummacskákkal
Akkord, 2015
Hű: nem hittem volna, hogy ezt a könyvet ennyire élvezni fogom! Persze, nagyon szeretem a Talentum Tudományos Könyvtár köteteit, John Gribbinnel pedig rendkívül elfogult vagyok, hiszen az első megismert TTK-kötetem az ő (a feleségével írt) A természettudományokról mindenkinek című könyve volt, amely nemcsak nagyon tetszett, de meghatározta a későbbi éveim érdeklődését is. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy ez az új kötet a népszerűségi listámon mindjárt elfoglalja a harmadik helyet! A kedvenc könyvem ugyanis a Sussexi Egyetemen dolgozó szerzőtől A multiverzum nyomában, a második helyen pedig osztozik a két "kvantumkönyv": a Schrödinger macskája (ami egy picit száraz, és inkább csak a történet fele) és a Schrödinger kiscicái (ami felteszi az i-re a pontot). És persze nagy élmény volt az Egyedül vagyunk!, a Kozmikus körforgás és Az idő születése, a gyönyörű és okos Világűr című albumenciklopédia, vagy a felnőttnek-gyereknek egyaránt szóló, remekül illusztrált Nagy számok című kiskönyv is, utóbbit szívesen cipelem magammal újra és újra úti olvasmányul. Nos, a Számolás kvantummacskákkal egy egészen különleges Gribbin lett, ugyanis miközben azt vártam, hogy főleg egyfajta harmadik kötet lesz a két korábbi, cicáshoz, amely összefoglalja, mivel foglalkoztak 1996 és 2013 között a kvantumfizika tájain, valójában egy, a mindenféle számítógépek történetét is bemutató könyvet kaptam, vagyis olyasmit, ami immár két szempontból is érdekelhet. Mert bár nagyon izgalmas a kvantumszámítógép, vagyis a jövő, mostanában kifejezetten izgat a számítógépek "régi" története is, itt pedig az egész első egyharmada a szövegnek erről szól: Turingról, Neumann Jánosról, a Bombáról, a Colossusról, az EDVAC-ról és az ENIAC-ról, az IBM-ről, no meg Bletchley Parkról, a Tunny-gépekről, az atombomba fejlesztéséről... Természetesen a további kétharmad is szuper érdekes volt, de azt hiszem, ennek az első résznek talán még jobban is örültem. (Kivéve, hogy Neumann János képe kimaradt a könyvből, helyette Turingról volt benne kettő...)

Link
Könyvek és vélemények 1. - Sziporkázó tudomány
Könyvek és vélemények 2. - Szép irodalom
Könyvek és vélemények 3. - Kiváló életrajzok
Könyvek és vélemények 4. - Krónika és lovagregény
Könyvek és vélemények 5. - Aprócskák
Könyvek és vélemények 6. - Nagybetűs izgalom
Könyvek és vélemények 7. - Tíz jó könyvről tíz mondatban
Könyvek és vélemények 8. - Fájdalmas szépirodalom
Könyvek és vélemények 9. - Scolar-könyvek Salinger köpenyegéből
Könyvek és vélemények 10. - Régi és új krimik
Könyvek és vélemények 11. - Különc krimikönyvek
Könyvek és vélemények 12. - Friss történelem
Könyvek és vélemények 13. - Magvas könyvek