Folytatom a posztsorozatot, amelyben megpróbálom felidézni, melyek voltak a legkorábbi találkozásaim Gábor Miklóssal, a színésszel, az íróval, a zseniális művésszel. Persze ezek nem személyes találkozások! De nagyon is szubjektív emlékeim filmekről, lemezekről és könyvekről.

2. A helység kalapácsa, a Mágnás Miska és a Valahol Európában

Ha először Gábor Miklós hangjával ismerkedtem is meg, nem sokkal később már filmekben is láttam őt: ahogyan mozog, beszél, énekel, táncol - játszik. Tény, hogy amit igazán fiatalon megszeretünk, sokkal inkább megmarad nekünk, mint bármi későbbi élmény: ha azokat a filmeket nézem újra, amelyekkel még kisiskolás koromban találkoztam először, minden rezdülés, hangsúly, játék azonnal újra eszembe ötlik, még mielőtt a képernyőn megtörténne. Így van ez Zsurzs Éva fekete-fehér tévéfilmjével, A helység kalapácsával is, amelyet először 1965. március 13-án sugárzott a Magyar Televízió. (1) Ez az adaptáció - véleményem szerint - igazán zseniális, s kora (és fekete-fehérsége) ellenére mára is bárki számára élvezetes és érthető maradt. Bár én mintegy negyed évszázaddal az elkészítése után láttam először, azonnal megkedveltem, s lelkesen kezdtem tanulgatni a nagy neveket, amelyek benne szerepelnek: a sok-sok hősszerep után a komikus eposz még komikusabb hősét, Fejenagyot játszó Bessenyei Ferencét, a nagyon is csinos, a kántorral viszont igazán gonosz Erzsókot alakító Mészáros Ágiét, a macskabajuszt és emeletes süveget viselő Major Tamásét, meg Garas Dezsőét, Gobbi Hildáét, Agárdi Gáborét... És Zsurzs Éváét, akinek másodikként jegyeztem meg a nevét a filmrendezők közül Várkonyi Zoltáné után. (2)

Gábor Miklós iránti rajongásom azonban ennél is nagyobb volt: kicsit bele kellett szeretnem, amikor megjelent a filmen. Hiszen világéletemben éppen ilyennek képzeltem el Petőfi Sándort, akinek a verseit (többek közt a Füstbement tervet, az Arany Lacinakot, A tintásüveget és A négyökrös szekért) folyton olvastuk az Anyám tyúkja című, számomra meghatározó verseskönyvből. (3) A filmkészítéskor merész ötlet lehetett, hogy a kihagyhatatlan, de kiíráshoz, háttérfelolvasáshoz végtelenül hosszú narrátorszöveget szereplővé változtatták: de ma is tökéletesen működik. Az, ahogyan a vándor énekmondóval állíttatják vásári színpadra az egész játékot, s ez a Lantos - az eredeti elbeszélő hanghoz hasonlóan - minden történésbe beleszól, belekotyog, beleavatkozik vagy belerendez, egyszerre játszva Petőfit és Petőfi komikus paródiáját - különleges lehetőséget biztosít a filmben Gábor Miklósnak. Az egyetlen olyan főszerepet, amely egyszerre két (fiktív) világban létezik, így ellentétben a többiekkel, olykor önmagára is reflektálhat. Nagyon is rafinált, duplafedeles szerepformálást igényel tehát, továbbá komédiás kedvet és jellegzetes, pompás szövegmondást - vagyis mindazt, amiben Gábor Miklós, úgy gondolom, zseniális volt.

Ami pedig csak még különlegesebbé tette számomra A helység kalapácsát, hogy nem sokkal később megismertem a Mágnás Miskát, az 1949-es mozifilmet, amelyben Gábor Miklós és az ezúttal nemcsak csinos, de egyenesen gyönyörű Mészáros Ági komédiáznak együtt, mint Miska és Marcsa, avagy gróf Eleméry Tasziló kegyelmes úr és a sértődős Anasztázia grófnő. A pompás mozit (amely minden idők legnézettebb magyar filmje) bizonyára mindenki ismeri: igazi legenda (nemsokára én is írok majd róla). Így persze egyszer s mindenkorra megjegyeztette velem, ki az a Gábor Miklós, aki elképesztő energiával és tökéletesen precíz időzítéssel játszik benne - látszólag teljes féktelenséggel.

Érdekes, hogy a Mágnás Miska kifejezetten Gábor Miklós-film, annak ellenére, hogy az eredeti darabnak nem (feltétlenül) Miska a főhőse. Bár az egész szereplőgárda pompás, élen a két Latabárral, akik valósággal sziporkáznak, s a mellékszerepeket is olyan csodálatos színészek játsszák, mint Sulyok Mária, Gobbi Hilda vagy Pécsi Sándor, szembetűnő, hogy ennek a Mágnás Miskának máshová kerültek a hangsúlyai: így a mű történetében talán először címszereplője az egyetlen valódi főszereplő is egyben. (4) Ebben a történetben Miskát legfeljebb mások tartják "kicsit ütődött"-nek, de a legkevésbé sem az, Marcsával való enyelgéseinek népszínműves-kínos részletei többségében kimaradnak, eredetileg alaptalan és mulatságos féltékenykedése pedig valóságos harccá válik, amelyet a Marcsát csábítgató két gróf ellen vív. Így lesz a tőle telhetően szerepet játszó, bumfordi, de furfangos lovászfiúból a Gábor Miklós-változatban mesterien szálakat bonyolító, a falunak jót hozó, a grófokat kifigurázó és egymással büntető, sőt, még a bátortalan szerelmeseket is összekommendáló, mindenki sorsát eligazító hős, aki ráadásul önfeláldozó: a pompás tréfa végeredményeként ugyanis a film végén egyedül neki kell elhagynia a a falut, igaz, a hozzá most már tényleg hű Marcsával az oldalán, s afféle garabonciásként, aki elmegy más faluba, "hátha ott is akad valami elintéznivaló".

Egyébként úgy gondolom, szerencsés vagyok, hogy - későn születettként - találomra találkoztam Gábor Miklós filmjeivel. Épp ezért életemben először nem fáradt vagy agilis, jobbító szándékú vagy elveit feladó értelmiségiként ismerhettem meg (pedig filmjei legtöbbjében ilyesféle szerepeket játszott): hanem egyszerűen végtelenül sokoldalú színészként. Romantikusan vonzó, ámde kissé hencegő, mesebeli Petőfiként, s csárdásozó, éneklő, táncoló, gavallérkodó és gúnyolódó Miskaként. Pedig ha valaki megnézi a filmográfiáját, a fenti két alkalmat leszámítva filmen tulajdonképpen soha nem játszott semmi hasonlót: még a besorolásuk szerint vígjátéknak minősített alkotásokban is inkább komoly, töprengő, felelős karakterek jutottak neki. (5)

Hasonló módon, bár a legkevésbé sem vidám szerep, de egész pályáján egyedülálló volt a Valahol Európában Hosszúja is: nekem pedig ez volt a harmadik film, amelyben láttam őt játszani. Hosszú nagyon furcsa alak: egy fiú, aki más fiúk vezetőjévé válik, senki, akiből végül hős lesz, vagy legalábbis felelős felnőtt, s olyasvalaki, akit nagyon nehéz megismerni, mivel alig beszél, semmit sem árul el magáról, a múltja is teljesen ismeretlen, így szinte csak a tetteiből lehet rájönni, milyen ember. Elképesztően nehéz szerep, több okból is. Egyrészt a két fiatal főszereplő, Gábor Miklós és Bánki Zsuzsa, csupa amatőr, részben önmagát adó gyerekszereplő között játszik, alakításuknak mégis összhangban kell lennie az övékkel. (6) Másrészt Hosszú legfeljebb húszéves, hiszen a javítóintézetből szökött meg, míg az őt játszó Gábor Miklós huszonnyolc, s külsejét tekintve sem a fiús színésztípusba tartozik: másképp kell tehát hiteles, bizalmatlan, félelemmel, agresszióval és reménnyel teli kamasszá válnia. Harmadrészt míg a film három főalakja közül Somlay Artúr szerepe tökéletesen zárt, logikus és minden ízében kidolgozott, hiszen az ő eszmeisége azonos a film eszmeiségével, s Éva karaktere is minden részletében érthetővé válik, amikor megismerjük a múltját, Hosszút, akinek pedig a legtovább kell eljutnia a történet során a jellemfejlődésben, a film megfejtendő enigmaként állítja a néző elé, közvetlenül alig közölve róla valamit. Különleges szerep: itt lehet csak igazán játszani... Radványi Géza nemcsak az egész filmmel, de önmagában ezzel a filmalakkal is valami olyasmit teremtett, ami a maga nemében tökéletes.

Már csak azért is, mert én ezt a filmet tényleg gyerekként láttam legelőször: Kuksi és a többi gyerek (beleértve ebbe az akkor általam nagyobb fiúnak tekintett Hosszút és Ficsúrt is, 7) képzeletemben a kortársam volt. Épp ezért is gondolom, hogy a filmet nem lehet túlértékelni: hiszen számomra kezdettől fogva működött, s nem volt benne hamis, vagy, ahogy néhanapján írták, szentimentális hang. Gyerekként pontosan megéreztem volna, ha valamelyik gyerekekről szóló részlet hiteltelen. Természetesen elszomorított, hogy ilyen volt a háború és ilyen szörnyűségre kényszerítette a gyerekeket és a felnőtteket is, és igen, sírtam a tragédián: de megértettem a film reménykedését és bizakodását is. Egyszer erről a filmről is írok a blogon részletesen: a bizakodásról most csak annyit, hogy nekem is volt szalmakalapom, ahogyan Hosszúnak a film utolsó jelenetében (ő nyilván Simon Pétertől kapta, s mindez egyúttal azt is mutatta, hogy most már otthon lehet valahol): nos, számtalan alkalommal játszottam el, ahogyan integetek a kalapommal, és közben nagyon, nagyon reménykedő vagyok... (8) Így vált az életem részévé ez a filmes Gábor Miklós alakítás is: immár a harmadik.

3. Az Egy csinos zseni és a Sánta szabadság

Nagyszüleim sok színész iránt érdeklődtek, lelkesen nézték a színházi közvetítéseket a televízióban, s különösen nagymamám rajongott a színészéletrajzokért. Így azután könyvtárukban szép számmal akadtak ilyenek. Mindig is szívesen olvastam őket, ám idővel rá kellett jönnöm, bármennyire is érdekelnek a színházi történetek és anekdoták, mindig egy kicsit mást és többet keresek a könyvben, ha annak a szerzője maga a színész. Így lett kedvencem Gobbi Hilda Közben című kötete, amelyet ma is nagyra becsülök, s figyelemreméltó műnek tartok.

Gábor Miklóssal, az íróval azonban érdekes módon nem ekkor találkoztam, pedig nagyapám megvette a Tollalt, sőt, megszokott módján ceruzás olvasói széljegyzetekkel is ellátta. (Ami talán - mivel saját bevallása szerint ő is így olvasott - a szerzőnek is tetszett volna.) Amikor azonban meglátta nálam a könyvet (nagyapám, nem a szerző), kedvesen figyelmeztetett, hogy ehhez még kicsi vagyok. Mivel ekkor még csak a Jago című fejezet első néhány oldalán voltam túl, s rögtön engedelmesen letettem a kötetet (nagyapám okos ember volt és általában érdemes volt rá hallgatni), végül nemcsak ez az olvasói találkozás maradt el. Sajnos már azt sem fogom megtudni, miért gondolta nagyapám, hogy kicsi vagyok Gábor Miklós szövegeihez (9). És elmulasztottam azt is, hogy rájöjjek, neki mi tetszett a kötetben: mire ugyanis felnőttem, ez a példány furcsa módon eltűnt a könyvtárból - talán nagymamám ajándékozta oda valakinek. Így már sosem fogom elolvasni a benne szereplő olvasói széljegyzeteket.

Gábor Miklósra pedig még várnom kellett négy évet: ekkor bukkantam nagybátyám könyvei között az Egy csinos zsenire, azzal az elképesztően csábító és mégis ellentmondásos, vaníliasárga borítóval. Mivel vendégségben voltunk, nyár volt, meleg, mindenki ki-be járkált a szobák és a terasz között, nyilvánvalóan a legnagyobb tapintatlanság és ostobaság volt azonnal lekuporodni a polc előtt a földre, elfeledkezni mindenről és mindenkiről, és belemerülni a könyvbe. Mégis megtörtént, s körülbelül egy óra múltáig, amikor elkezdtek keresni, egyszerűen képtelen voltam elszakadni Jagótól, 1954-től, attól a hangulattól, amiben egy ország és egy főhős épp számot vet a múlttal és a bűneivel. Akartam ezt a szöveget, olvasni és újraolvasni,  megérteni, élvezni: pedig már közelgett a távozás ideje. (10) Nagybátyám talált rám, s miután csodálkozva konstatálta, mire bukkantam, nagyvonalúan felajánlotta, hogy vigyem haza magammal a könyvet. "De mikor fogom tudni visszaadni?" - kérdeztem. "Nem fontos, nem tetszett annyira, mint akartam, úgyhogy tartsd meg nyugodtan, ha kell" - mondta ő. És némi töprengés után a kezemben tartott sárga kötetre rátette a kéket is, amit addig észre sem vettem: egyúttal nekem ajándékozta a frissen megjelent Sánta szabadságot is.

Azt sem fogom már megtudni, ő mit várt az Egy csinos zsenitől és miért érezte azt, hogy kevesebbet kapott. Arról sem kérdezhetem meg, mit jelentett az a pillanatnyi töprengés a Sánta szabadság felett: talán az jobban tetszett neki, s épp a nagylelkűsége küzdött az érdeklődésével? Tény viszont, hogy nagyvonalúsága miatt mindörökre birtokolja a címet: Aki Megismertetett Engem Az Író Gábor Miklóssal. A két kötet azonnal kedvenc könyvemmé vált, a lehető legjobbkor talált meg, s azóta is minden újraolvasáskor lelek bennük valami addig még felfedezetlent. És persze minden alkalommal, amikor kézbe veszem őket, a nagybátyám is eszembe jut.

Linkek
Találkozásaim Gábor Miklóssal 1.
Találkozásaim Gábor Miklóssal 3.

(1) Két nappal március 15-e előtt, amelyet azonban a ma megszokott módon akkor éppen nem ünnepeltek...
(2) Tízévesen mindenkinek azt mondtam, ők az én két kedvenc rendezőm. Hiszen Várkonyitól imádtam A kőszívű ember fiait, az Egy magyar nábobot és a Kárpáthy Zoltánt, Zsurzs Évától pedig A koppányi aga testamentumát, A helység kalapácsát és az Abigélt.
(3) Biztosan más is emlékszik rá: 1982-ben jelent meg Kass János rajzaival, címlapján egy narancsszín tollazatú, kerekded tyúkkal, többé-kevésbé négyzetes alakú volt, hatvan oldal, s minden oldalán színes foltok-képek-alakok.
(4) Az eredeti színdarab főszereplője némiképp rejtetten, némiképp nyilvánvalóan Marcsa volt, aki ugyan fellép egy ponton, mint álruhás arisztokrata, de a magát a frakkjában felejtő Miskával ellentétben egy percre sem feledkezik el arról, ki ő, honnan jött, s kit szeret igazán. Ezt a szerepet Fedák Sárinak írták a szerzők (lásd: Hoppsza, Sári...), mellette Rátkai Márton alakította Miskát, komikus partnerként, de nem főhősként. A később készülő némafilmben is - amely sajnos nem maradt fenn - Marcsa alakja volt a leghangsúlyosabb, akit a némafilmsztár Berky Lili játszott. A szubrett-bonviván (Rolla-Baracs) párosa mindig háttérbe szorult. Az 1942-es Pista tekintetes úr felismerhetetlenségig átírt forgatókönyvében viszont épp ők léptek elő főszereplőnek (a romantikus és a komikus jelenetek főszerepét is maguk eljátszva): Tolnay Klári és Jávor Pál alakításában, akik mellett Turay Ida Marcsája bájos színfolt maradt, Miska pedig puszta mellékszereplőként, a sztori ürügyeként ténfergett (és Halmay Tibor karakterszínész formálta meg). Ezzel szemben az 1949-es változat grófkisasszony-mérnök szerelmespárja, Németh Marika és Sárdy János csak az éneklés terén tekinthetők főszereplőknek, egyébként másodhegedűsök Mészáros Ági és Gábor Miklós mellett: de Marcsa is háttérbe szorul Miska mögött.
(5) Például: mit csinál Ruttkai Éva az 1970-es Csak egy telefonban? Énekel, táncol, nevet, hazudik, majdnem elájul, padlót súrol, busz után szaladgál, egyszóval: lenyűgözően komédiázik. És mit csinál Gábor Miklós? Autót vezet és aggódik Ruttkai Éváért... Még a fergeteges humorú, épp ezért sematizmusa ellenére mindenki által ma is szeretett Állami áruházban is ő az egyetlen főszereplő, akinek nincs egy árva poénja sem...
(6) Hasonló a helyzet a Ficsúrt játszó Rónai Andrással is, aki ugyan mindössze tizenöt éves volt a forgatás idején, de tízéves kora óta hivatásos színésze Lakner Artúr gyermekszínházának. Az ő neve nem szerepel a film lakonikus-szimbolikus stáblistáján, besorolódik a négy főszereplő mellett megemlített "25 gyerek" közé, mégsem tekinthető amatőr gyerekszínésznek: s méltó, kiváló társa Gábor Miklósnak számos jelenetben.
(7) Be kell valljam, amikor először megnéztem a filmet, úgy gondoltam, hogy Hosszú tizenhét éves: mivel ez volt a legmagasabb fiúéletkor, amit akkor el tudtam képzelni...
(8) Pontosan ezért gondolom, hogy ez a mozi nem propagandisztikus film, mint ahogyan még ma is írják néhol. És nemcsak azért, mert a bemutatásakor éppen azt kritizálták, hogy nem esett szó benne szovjetekről, kommunizmusról és a jövő eszmeiségéről. A filmből magából sem derül ki, kik az új emberek, akik a városban új törvényt írnak: még ha a valós történelemhez ragaszkodunk is, akkor sem lehetünk biztosak abban, hogy azok ott éppen a kommunisták - de a film annyira jelképes, hogy eleve kissé időn és téren kívül is játszódik. Ugyanígy: az, hogy az emlegetett kalapos jelenetben egy pillanatra felrebben egy később közismertté vált dallam (a Drága föld), amely átvált a Marseillaise-be, átmegy a Rákóczi-indulóba, s végül visszaolvad a főtémába: az valószínűleg beszél mindarról a várakozásról, sokféleségről és reményről, ami 1947-ben, a film forgatása idején jellemezte Magyarországot, de hogy nem dicsőíti a kommunista pártot (amely egyébként csak gyártatni kezdte a filmet, de végül teljesen át kellett engedje azt Radványi Gézának, a rendezőnek) - az is biztos.
(9) Túl Gobbi Hilda önéletrajzán vajon mitől féltett: a gondolatok súlyától? vagy az unalomtól?
(10) Persze hogy miért nem jutott eszembe, hogy akár meg is vehetném a könyvet: ezt megint csak a korom és a még jószerével az internet előtti világ magyarázhatja, amelyben ha lemaradtál vagy nem tudtál egy könyvről, akkor - lemaradtál és nem tudtál.