Nehéz elhinni, hogy hat éve volt, amikor a magyar detektívregény-kedvelők új hőst ismerhettek meg a Napkút Kiadó és Szalai Lajos fordító jóvoltából: Alfred Komarek hősét, az osztrák Simon Polt csendőrfelügyelőt, ezt a hangsúlyozottan mindennapi, kicsit bátortalan agglegényt, aki mindenkivel barátságos, nyugodtan és csendben végzi a munkáját, ám végül mindig eljut az igazsághoz…

A 2012-ben megjelent Polt felügyelő sírdogállal hétkötetes krimisorozat vette kezdetét, amely a mai, vidéki Ausztriába vezette el az olvasókat. Azóta immár öt kötete jelent meg: az első könyvet követte a Polt felügyelő virágot kap, a Polt felügyelő és a nadragulya, a Polt felügyelő és a jeges szüret, s végül idén, 2018-ban megjelent a kissé furcsa magyar címet kapott Polt felügyelő nyugdíjban is. Azokat azonban, akik e felsorolás hallatán már le is mondanának a jó felügyelő kalandjairól, mondván, hogy egy sorozat ötödik része már bizonyára érthetetlen a korábbi regények ismerete nélkül, megnyugtatom. Polt ebből az eredetileg 2009-ben írt regényből épp olyan jól megismerhető, mint bármelyik korábbiból. S Komarek tiszta, költői, kissé szomorkás stílusa, mély emberismeretről tanúskodó cselekményszövése is ugyanolyan eredeti és élvezetes ebben a regényben, mint bármelyik korábbi kötetben.

Az író 1945-ben született Ausztriában. Ismert alakja az osztrák irodalomnak, elbeszélések, hangjátékok, karcolatok szerzője, aki sokat dolgozott a televíziónak is. Polt felügyelőről szóló detektívregény-sorozatát 1998-ban indította meg, s nemcsak sikert ért el vele, de egyes történeteiből hat tévéfilm is készült az ORF gondozásában: a legfrissebb épp az idén.

A magyarul Bűntények a pincesoron-nak keresztelt sorozat minden darabja ugyanazzal kezdődik: bűntény történik a csendes, brunndorfi pincesoron, ahol a fölázott földnek esőszaga van, a pincék földmélyi fala hűvöset lehel, és minden tele van emlékekkel. Az egykori pincékben idős, magányos emberek nosztalgiáznak szerény saját termésük mellett, új betelepülők próbálnak trendi nyaralókat kialakítani, csavargók rejtőzködnek, titkos találkozók zajlanak.

Azonban minden könyv más és más: a Polt felügyelő nyugdíjban kezdetén egy idegen, „gyüttment” férfi holttestét találják meg a rokonszenves rendőr, Norbert Sailer kertjében. Senki sem tudja, ki lehet, honnan jöhetett, s miért volt a papírjai között egy különös bejegyzés, amely mégis Brunndorfhoz kapcsolja. Polt, aki az előző regény végén már annyira megutálta a rendőrség hierarchiáját, bürokráciáját és ostobaságát, hogy kilépett, s azóta amatőr kocsmárosként és a pletykás boltosasszony, a tűzrőlpattant Habesamné kisegítőjeként éldegél, leginkább barátságból siet Sailer segítségére. Nagyon szereti a fiatalembert, csakúgy, mint nehéz körülmények közül érkezett feleségét, Birgitet, s felháborítónak tartja, hogy a pedáns és fontoskodó járási felügyelő, Priml, gyanakvóan vizsgálja ideális és boldog házasságukat, csak azért, mert az ismeretlen hulla épp az ő hátsó kertjükben bukkant fel.

Persze Polt sem bolond: tudja, hogy holttestek maguktól nem teremnek sehol, de – ellentétben a paragrafusokba veszett Primllel – emberismerete segítségével legalább három nyomot talál, amin elindulhat: ezúttal mint amatőr magánnyomozó. Beszélget az emberekkel, pletykákat hallgat, ellátogat a pincékbe és az üzletekbe: eltöpreng. S nemsokára kezdi sejteni, miért is halhatott meg az idegen a falucskában, amelyet jelenleg normális körülmények közt semmi más nem érdekelne, mint a pincesorról forgatandó, nevezetes úti film, amelyben mindenki, boldog és boldogtalan szerepelni akar…

Engem három dolog ragad meg a Polt-regényekben: a történetek hangulata, a bennük szuggesztíven és aprólékosan ábrázolt, könyvekben ritkán megjelenő, mai, vidéki osztrák világ, s mindenekelőtt Polt felügyelő személye. Az ő legfontosabb tulajdonsága a megértés: figyeli, tanulmányozza az embereket, de még akkor sem veszíti el a hitét bennük, amikor talán el kellene… Szívósan, rendületlenül, de mindig kissé bizonytalanul téblábolva nyomoz: ezúttal pedig két dolog is akadályozza. Tisztázatlan státusza, hiszen hivatalosan már nem felügyelő, hanem „nyugdíjas”, és kérdéses jövője, hiszen úgy tűnik, váratlanul apa lesz…

Az egyéni hangú, kifejezetten kellemes szórakozást nyújtó, de annál kicsit többet adó krimit bizalommal ajánlom mindenkinek: ideális őszi olvasmányul.

A cikk az Ekultura.hu-n: Alfred Komarek: Polt felügyelő nyugdíjban
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Link: Alfred Komarek Polt felügyelő-regényei