Kockázat - Kloss kapitány kalandjai - 2. rész
Aki szereti a második világháborús kalandfilmeket és az izgalmas kémtörténeteket, valószínűleg ismeri Kloss kapitány nevét. A Kockázat (eredeti címén Stawka większa niż życie, vagyis A tét nagyobb, mint az élet) című, 1968-as filmsorozat főhőse lengyel mesterkém, eredeti nevén Stanisław Kolicki, aki 1941-ben Hans Kloss néven beépül a német Abwehrbe, s a következő öt évben a J-23-as ügynökként szolgálja a lengyelek és a szövetségesek ügyét. A  Stanisław Mikulski főszerep-lésével készült sorozatról és hőséről nemrég tettem közzé az első posztot, melyet még négy követ majd. Most itt a második bejegyzés Kloss kapitány kalandjairól.

Kloss kapitány, avagy a tökéletes kém

Nemrég arról írtam, hogy Kloss kapitány említésekor mindenki előtt ugyanaz az arc jelenik meg: az őt játszó színészé, Stanisław Mikulskié (1929-2014). A figurát az ő főszereplésével készített tizennégy tévéjáték alapozta meg, s a tizennyolc részes tévéfilmsorozat mutatta be számos ország nézőgenerációinak. Mire a Kloss kalandjairól írott novellák vagy a belőlük rajzolt képregények először megjelentek nyomtatásban, színész és figura már mindörökre összeforrott mindenki emlékezetében. Ellentétben más színpadi vagy regényhősökkel, Klosst tulajdonképpen lehetetlen elképzelni másként, mint ahogyan Mikulski megelevenítette.

Ha mindössze öt szóval kellene jellemezni a filmsorozatban megjelenő Klosst, akkor az az energikus, a koncentrált, a játékos, a kedves és az intelligens lenne. Mikulski ilyennek játssza a kapitányt: bár annak a kornak a filmidolja, amikor a fiatalemberek is komolynak és férfiasnak akartak látszani, olykor megdöbbentően fiatal és könnyed tud lenni, máskor viszont olyan sötét és felelősségteljes, hogy már szinte lelép a képernyőről. Markáns jelenség, így nem csoda, hogy a nők érdeklődnek iránta: széles vállú, karcsú és magas (a színész magassága meghaladta a 180 cm-t), s izgalmas az arca a magas homlokkal, sűrű szemöldökkel, széles orral, különleges vonalú ajkakkal és az erős, gödrös állal. Külsejénél azonban sokkal fontosabb imponáló magabiztossága, nyugalma, éles esze, intelligenciája és vitathatatlan bátorsága.

Az, hogy a kitalált figurát éppen Mikulski eleveníthette meg, valószínűleg szerencsés véletlennek köszönhető. Aki csak Kloss irodalmi alakját ismeri ugyanis (vagyis a két író elképzelését hősükről), valószínűleg könnyűszerrel minősíthetné tévedésnek a színész kiválasztását a szerepre. Míg ugyanis Stirlitz A tavasz tizenhét pillanata idején negyvenöt éves (Szemjonov más regényei alapján 1900-ban született és 1921-ben került kapcsolatba először a hírszerzéssel), vagyis csodálatos módon pontosan annyi, mint a sorozat bemutatásakor az őt alakító Tyihonov, Klossnál ez nincs így! Mikulski harmincnyolc évesen játszotta el a lengyel sorozat főszerepét (illetve harmincöt évesen forgatta az első tévéjátékot), holott Kloss a film és a novellák utalásai alapján is egyértelműen ifjú, az Abwehr-iskolában frissen végzett tiszt (1919-es születésű), megszemélyesítőjéről, Stanisław Kolickiről pedig (akit a könyvekben érdekes módon következetesen Stanisław Moczulskinak hívnak) többször is elhangzik, hogy 1920-ban született, vagyis az első filmepizódokban huszonegy, az utolsóban pedig még nem egészen huszonöt éves.

Persze mindebből nem az a fontos, hány évet is számlál valójában egy színész, sokkal inkább az, hogy azt a fiatal férfit, a J-23-ast, aki a Tudom, ki vagy! című epizódban megjelenik, azért egészen biztosan senki sem nevezné már "fiú"-nak: pedig a történet novellaváltozatában ez így szerepel. Vagyis: valószínű, hogy eredetileg a két író egészen másmilyen Klosst képzelt el történetei írásakor. Erre mutat az is, mennyire más típusú színész Andrzej May (1934-93), akinek először szánták a szerepet. (Ő épp ezért látható végül a tévésorozat első epizódjában, mint Jacek: a lengyel rádiós, akinek a holttestéről az ál-Kloss elhiteti, a sajátja...) Bármilyen férfire is gondoltak azonban az írók eredetileg, aki megismeri a Kockázat epizódjait, megérti, hogy Stanisław Mikulski volt a tökéletes választás Kloss szerepére.

Először 1965-ben, a Televíziószínház (Teatr Telewizji) stúdiójában öltötte magára Kloss kapitány személyiségét, s játszotta őt három éven keresztül, tizennégy élő közvetítésű (!) televíziós játékban. Majd következett a tizennyolc tévéfilm, amelyek idejére már bátran mondható, hogy mesterszintre fejlesztette az alakítását. A Łódźban született színész 1953-ban fejezte be színi tanulmányait, de már két évvel korábban is látható volt filmen és színpadon is. Élete nagy részében varsói színházakban játszott: a Varsói Nemzeti Színház társulatából vonult nyugdíjba. Filmen és a televízióban azonban ezután is rendszeresen szerepelt: pályafutása alatt több mint harminc mozifilmben és majd' húsz televíziós sorozatban forgatott. Különös módon már pályája elején is sok filmben öltött egyenruhát (lengyelt, németet, szovjetet), amely kitűnően állt rajta: lehet, hogy ez a furcsa véletlen is hozzájárulhatott ahhoz, hogy egy 1964-es válogatás során megkapta Kloss kapitány szerepét, amely azután meghozta neki a nemzetközi elismertséget.

A nekem legkedvesebb mozifilmje, amellyel már egészen fiatalon nagyon népszerű és elismert művésszé vált, Andrzej Wajda 1957-es Csatorna (Kanal) című alkotása, amely a varsói felkelés bukása idején játszódó, erősen szimbolikus pusztulás-történet. A játékidő második részében a néző néhány felkelő előre bejelentetten sikertelen menekülését kísérheti figyelemmel a város alatti, pokolbélien reménytelen csatornalabirintusban: itt próbál meg társaival a felszínre jutni a fiatal, naiv és kötelességtudó Smukly hadnagy is (a magyar szinkronban Hosszú, őt játssza Mikulski), hogy azután majdnem a célnál, a film utolsó jelenetében bukjon el. Wajda filmjével megnyitott egy máig tartó, a varsói felkelés és a szovjetek által cserben hagyott Honi Hadsereg történetét feldolgozó diskurzust, s elindított egy különleges, neorealista hullámot a lengyel film történetében. De egyúttal számos fiatal tehetséget is felfedezett: Mikulski és a tulajdonképpeni főszerepet játszó Wienczyslaw Glinski (Zadra hadnagy) mellett fontos szerephez jutott a fiatalon elhunyt Teresa Izewska (Százszorszép), a később nyugatra távozott, Bond-filmen is feltűnő Vladek Sheybal (Michal) és a Tájkép csata utánban is jelentős szerepet játszó Tadeusz Janczar (Jacek) is. Érdekesség, hogy a film második legfontosabb karakterét a Kockázatban Brunnerként feltűnő Emil Karewicz alakította: a megalkuvó, túlélésre játszó Madry (Bölcs) hadnagy sorsa az ő játékának köszönhetően válik mélyen tragikussá.

Amiért Mikulskira ma is sokan emlékeznek, mégsem ez, vagy valamelyik másik mozifilm: hanem a Kockázat című tévésorozat. Ebben ugyanis olyan felejthetetlenül sikerült megrajzolnia Kloss kapitány alakját, hogy szinte élő, valóságos emberré tette. Ennek persze megvolt az a negatív következménye is, hogy a színész soha többé nem tudott megszabadulni a figurától: a J-23-as szinte összenőtt vele. Akárhol járt, felismerték, ugyanakkor akármilyen szerepet is szeretett volna eljátszani, a kritikusok és a színházlátogatók szemszögéből is mindig rávetült Kloss árnyéka. Ám ahogy telt az idő, Mikulski egyre inkább képessé vált csendes derűvel szemlélni a kapitány hihetetlen és maradandó népszerűségét: mindig türelemmel és lelkesedéssel fordult a rajongók felé, s büszkeséggel fogadta nosztalgiájukat és érdeklődésüket. Végül is mindez neki volt köszönhető: hiszen ő teremtette meg Klosst.

Egy lenyűgöző embert, egy kémet, aki energikus már a cselekedeteiben és a mozgásában is: az utcán például mindig feltűnően gyorsan lépdel, egy német tiszt arroganciájával, de egyúttal egy konspirátor határozottságával. Ha kíváncsi, sokszor egész testével előredől; amikor gondolkodik vagy kivárásra játszik, általában elfoglalja valamivel a kezét: cigarettára gyújt, tárgyakat rendezget. Ha azonban konkrét feladatot teljesít - átkutat vagy keres, átad vagy átvesz valamit, üzenetet közvetít, rejtőzködik -, mozdulatai céltudatosak és kifejezetten takarékosak. Ostoba és nagy hatalmú feletteseivel beszélve, a buzgó, ifjú Abwehr-tisztet alakítva katonásan csattogtatja a bokáját, lelkesen - ám sosem szolgalelkűen - hajlong és tiszteleg, autóajtókat nyitogat, dossziékkal rohangál: vagyis rengeteg hasznos tüsténkedéssel bizonyítja, hogy kiváló munkaerő és kiemelkedő eredményekre képes elhárító. (Így a filmeknek még azt is sikerül bemutatnia, amire egyébként végképpen nincs idő: hogy Klosst miért értékeli olyan nagyra a legtöbb felettese, s miért segíti egyre jobb és befolyásosabb munkákhoz, amelyek alkalmat adnak neki, hogy egyre fontosabb információkhoz férjen hozzá.) Amikor azonban J-23-ként cselekszik, nyugodt, határozott és visszafogott.

Remekül gazdálkodik az idővel, az energiáival és a szavaival. Amikor csak a vásznon van, jelen van: nem tudom (és egy film élvezetéhez nem is kell tudnom), valójában milyen kémnek lenni, de a Kockázat szerint ennek a folyamatos, koncentrált figyelem, az állandó gondolatsakk, a lehetőségek villámgyors megfontolása, a döntések kockázatvállaló és azonnali, mégis átgondolt meghozatala a legfőbb jellemzője. Mikulski nagyon sokat játszik a szemével, a tekintetével: azokban a jelenetekben is figyelemreméltóan koncentrált a játéka, amelyeken csak a háttérben áll. S ha már a tévés kémek életkoráról volt szó: ha a hírszerzésben húszévi tapasztalatra szert tett Stirlitz maga a tökéletes, néha egészen provokatív nyugalom, akkor Kloss a fürge cselekvés embere, amitől tényleg nagyon fiatallá és inspirálóvá képes válni.

Persze ez nem jelent kapkodást: de ha Kloss töpreng vagy időt húz, akkor is csinál valamit - általában teljes erőbedobással játssza az ostobát, a szerelmest vagy a lelkes bürokratát. Órákat lehetne például regélni róla, hányféleképpen tud cigarettázni: széles, finom, könnyed mozdulatokkal, az elegáns társasági embert alakítva; kivárva, nyugalmat és erőt sugárzóan felfelé fújt, bonyolult füstfelhők mögé rejtőzve; rendkívül lassú, megfontolt mozdulatokkal, saját feszültségét levezetve, ám mindebből külső szemlélőnek semmit el nem árulva; vagy éppen provokatívan és bosszantóan, látszólag teljesen elmerülve egy-egy kiváló szivar vagy cigaretta élvezetében, a gyufaláng tökéletes megóvásában, a szivarvég lehető legmegfontoltabb lemetszésében - amikor pedig épp komoly veszély, támadás fenyegeti. 

Nagy játékos, ügyes színész, ám - Mikulski alakításában - mindenfajta manír vagy ripacskodás nélkül. Izgalmát legfeljebb alig beharapott szájszéle vagy megfeszülő keze árulja el pillanatokra. Képes provokatív lenni, de a bajban általában más taktikát alkalmaz: rendkívül okosan, nagy kockázatot vállalva előremenekül, s visszatámadva vagy blöffölve igyekszik fordítani a helyzeten, többnyire sikerrel. Az elnémulás csak néhány alkalommal jellemzi, amikor lebukásra számítva elfogadja, ami következik. Ilyenkor látni a valódi személyiségét: őszinte hazafiságát, csodálatraméltó önuralmát. Ám még ilyenkor sem adja fel: amint tud, cselekszik. Ezzel a váratlan ötletességgel természetesen meg is tudja lepni a nézőt, csakúgy, mint az ellenfeleit. Ettől függetlenül azonban a filmsorozatban Mikulski játékának (és a szuggesztív zenének) köszönhetően sokszor pontosan lehet tudni, mire is gondol éppen Kloss: anélkül, hogy ezt egy narrátornak kellene elbeszélnie.

Kloss játszmaképessége azokban a jelenetekben élvezhető a leginkább, amikor legfőbb ellenségeivel kerül szembe, nagy kockázatot vállalva épp az orruknál fogva vezeti őket, vagy éppen úgy tűnhet, hogy a sors ellene fordult, s ezúttal nem keveredik ki élve, álcáját megőrizve az adott helyzetből. A tizennyolc epizód emlékezetes ellenség-figurákat teremtett Kloss köré: a J-23-ast az első részben puszta véletlennek köszönhetően leleplező, magát roppant körmönfontnak tartó Stedtke SS-Obersturmführert, az egyetlen epizód alatt veszélyes ellenséggé váló Lothar SS-Sturmbannführert, a brutális és kegyetlen Fritz Schabe SS-Sturmbannführert, az alacsony származásával hencegő, nagy fogásra váró Elert őrnagyot, a kedélyesen zsaroló Von Vormann főhadnagyot... Valamennyiüket kiváló színészek alakítják, s párbeszédes jeleneteik Kloss-szal a sorozat fénypontjait jelentik.

Egyértelmű azonban, hogy a Kockázat univerzális főgonoszaként mindenkinek Hermann Brunner maradt meg az emlékezetében, az SS Sturmbannführere (vagy esetleg Hauptsturm-führere), akinek egyáltalán nincsenek skrupulusai, s akit jól jellemez az az erősen italos állapotban tett kijelentése: "Nem bírom nézni, ha vernek egy embert, nem én. Már ha valaki más veri." Brunner - Emil Karewicz alakításában - mindössze öt tévéfilmben szerepel. Ám a zseniális színész valósággal lubickol a szerepében, könnyed, provokatív, szemérmetlenül haszonleső, abszolút gátlástalan és groteszkül ördögi, egyértelműen többdimenziós jellemmé formálja az SS-tisztet, így végül Kloss legméltóbb ellenfelévé emelkedik. Az ő összecsapásaikban figyelhető meg legjobban, milyen tökéletes játékos Kloss: hogyan képes a támadást támadással, a kellemetlen kérdéseket kellemetlen kérdésekkel viszonozni, kitérni, elterelni, tréfálni, időt húzni, hízelegni és fenyegetni, s ha szükséges, szemrebbenés nélkül arccal fordulni a veszélynek szó szerint és átvitt értelemben is.

Ami azonban a legérdekesebb Kloss játszmáiban, hogy mindeközben a kapitány rendkívül zárkózott és visszafogott. Igaz, a lehető legtökéletesebben kihasználja kellemes külsejét, amely bizalmat ébreszt a feletteseiben és segít rekordidő alatt az ujja köré csavarni azokat a nőket, akiket fel kell használnia. Társaságban pedig gálánsnak, közlékenynek, kedélyesnek mutatkozik, nevetve cseveg, s bár mindig csak mértékkel iszik, szívesen tettet bájos spiccességet vagy épp harsány részegséget. A számára valóban rokonszenves nőkhöz való viszonyáról azonban legfeljebb egy-egy tekintete, vagy a finoman a nő vállára helyezett keze árulkodik. Amikor pedig barátok között van, őszinte oldottsága legfeljebb annyiban érezhető, hogy néha bevallja, aggódik valamiért, vagy éppen érdeklődik a munkatársairól: de sosem engedi el magát igazán.

Ez érdekes: sok filmben ugyanis úgy igyekeznek követhetően megmutatni egy kém, ügynök vagy beépített ember érzelmeit, aggódását és azt, miként játszik szerepet az ellenfelei előtt, hogy amikor egyedül marad, vagy a néző, a kamera felé fordul, hirtelen látszik arcán a megkönnyebbülés, az őszinte undor, szomorúság vagy megvetés azzal a szereplővel, helyzettel kapcsolatban, amelytől épp szabadult. Ha pedig van társa, akkor neki elmondhatja, milyen nehéz, hogy másnak kell mutatnia magát, mint amilyen. Klossnak azonban a tévéfilmekben tulajdonképpen nincsenek is ilyen pillanatai. Nem ő aggódik önmagáért, a nézőnek kell izgulnia érte. Épp ezért még amikor teljesen egyedül van, sem árulja el magát. Mindig koncentrál, szinte folyamatosan álarcot visel: ha mást nem, akkor a magára kényszerített nyugalomét. Arcáról legfeljebb némi feszültséget vagy elszántságot lehet leolvasni időnként: de ekkor sem esik ki a szerepéből. Hogy valami mégis elárulja, hogy mikor érzi magát kilátástalan helyzetben: ilyenkor szinte észrevétlenül húzza előrébb az egyébként előírásosan viselt pisztolytáskáját, felkészülve bármire, ami jön.

Azonban nem véletlenül jut eszembe a Mikulski által játszott alakról a kedvesség sem. Kloss kapitány alapvetően jó és kedves mindenkivel, aki megérdemli. Annak ellenére, hogy lengyel elhárítótiszt, mentes a sovinizmustól, vagyis képes a németekkel is együtt érezni, sőt, az egyébként negatív vonásokkal bíró szereplők iránt is érez olykor szánalmat. Mivel ezek a részletek a novellákból teljességgel hiányoznak, a film felfogását látom bennük: a nyolcadik epizódban például érezhető, hogy Kloss megérti az egyébként új fegyvereket fejlesztő mérnök aggodalmát a bombázott Hamburgban élő családjáért, vagy az ötödik részben igyekszik feloldani a rút kiskacsa leány kishitű aggodalmait - holott egyébként ezek a szereplők az ellenségei, s feladatát ellátva harcol is ellenük.

Ez a magától értetődő kedvesség fogadtatja el azt is, hogy Kloss folyamatosan hazugságban él, hiszen kiváló kémként parancsra, érdekből udvarol, hideg fejjel barátkozik a terveihez szükséges személyekkel, a nagy cél érdekében pedig bármilyen emberi kapcsolatot fel kell adnia akár egyetlen pillanat alatt. A jósága azonban őszinte: például - ellentétben a novellák sugalmazásával - egy másik világban talán jól megértené magát Broch őrnaggyal, aki viszonylag tisztán látó, művelt és emberséges tiszt. Ám eljön az a pillanat, amikor ellene kell cselekednie, hiszen Broch a német hadsereg tagja, és annak ellenére, hogy nem pártolja a nácizmust, háborús tettekért felelős: épp ezért a kapitány végül kijátssza őt. Hogy mindennek ellenére Kloss sosem tűnik cinikusnak, az valószínűleg a már említett kedvességéhez kapcsolható. Ahogy a mosolya is: amely sokféle, a nagyon vonzó, őszinte nevetéstől a csak egy üresfejű tisztecskét mutató bájvigyorig.

Kloss rendkívül emberséges: paradox módon épp ezért lehet őt elfogadni akkor is, amikor likvidálni indul valakit a központ parancsára, hiszen jól látszik, hogy soha nem lélektelen bérgyilkosként cselekszik. Érdekes módon ezzel kifejezetten eltér a kortárs Bond-filmek ügynökábrázolásától: míg Sean Connery a Dr. Noban és az Oroszországból szeretettelben például tökéletes hidegvérrel és higgadt egykedvűséggel készül fel megbízásul kapott gyilkosságaira és úgy is hajtja végre őket, Kloss gyűlöli és ha teheti, el is kerüli a hasonló feladatokat. Három alkalommal pedig kifejezetten a lebukását kockáztatja, amikor megkímél valakit - de mindhárom esetben igaza van. Már csak azért is, mert a központ egy félreértés miatt az egyik epizódban rá is kimondja az árulókra kiszabandó halálos ítéletet...

Ami érdekes mindebben, hogy - míg a nyolcvanas évek második felétől ez már állandó témájuk mind a mai napig - az első Bond-filmekben még fel sem merült, hogy a háttérszervezet (azaz ott az MI6) is tévedhet, adhat a kémnek rosszul értelmezett, vagy hamis tényeken alapuló feladatot, megbízhatja őt akár egy indokolatlan gyilkosság végrehajtásával is, vagy egy elhamarkodott döntés alapján elveszítheti benne a bizalmát. Kloss két "rokona", Goldring és Stirlitz is mindenben számíthatott a saját központjára, illetve az általuk küldött kapcsolataira, a bizalmatlanság vagy a tévedés lehetősége fel sem merül a történetükben. Csak a Kockázatban dolgozták fel azt a témát, hogy egy Kloss-típusú, beépített ügynök saját elvbarátai miatt is bajba kerülhet, miközben egyébként épp az érdekükben és parancsuk szerint kockáztatja a saját életét.

Ha már annyit emlegetik Kloss párhuzamául James Bondot, azt is fontos leszögezni, hogy a J-23-as egészen másként viszonyul a nőkhöz, mint a 007-es. Igaz, a szerzetesi fegyelemben élő Strirlitzhez képest Kloss kapitány tényleg a nők kedvence: s minden Kockázat-filmepizódban szerepel egy-egy érdekes nőalak. Az első öt mozifilmben azonban a Bondot körülvevő nők szinte egyetlen kivétellel mind az ágyában végzik, s a filmek nézője előtt is világos, 007 olyan kiváló kém és ember, hogy ezt vitán felül meg is érdemli. Bond a magasabb cél érdekében gondolkodás nélkül átgázol a nőkön, ha szükséges, megüti, megrázza, kényszeríti őket, a rokonszenves női szereplőket pedig egyfajta védelmező attitűddel figyeli: veszélyes helyzetekben, meneküléskor ezek a nők mind Bond mögött egy lépéssel szaladnak, sokszor a kezébe kapaszkodva, ténylegesen és képletesen is. Bár rajongok Sean Connery Bond-figurájáért, le kell szögezni, alapvető viselkedése a nőkkel szemben, hogy kedvesen és ellenállhatatlanul, de abszolút ellentmondást nem tűrően veti alá őket a saját akaratának.

Kloss kapitány személyisége ezzel teljességgel ellentétes. S nemcsak azért, mert elképzelhetetlen, hogy fizikai erőszakkal kényszerítsen vallomásra egy nőt, vagy mert a filmsorozatból szinte teljesen hiányzik a szex. (Mindössze három helyen történik jelképes utalás arra, hogy Kloss együtt töltötte az éjszakát egy-egy női szereplővel, s mindössze egyetlen valódi csókjelenet van a tizennyolc részben: azt is egy negatív női figura provokálja ki.) Kloss alapvetően munkatársnak tekinti a nőket: a rokonszenves női szereplők teljes jogú partnerei, vagyis egyenrangúak vele a történet szempontjából és Kloss irántuk való viselkedése alapján is. (Az én kedvencem közülük Jeanne Mole). Akkor sem kezeli le őket, amikor a hálózatbeli felettesükként utasításokat ad nekik: általában kifejezetten szimmetrikus a viszonya velük, s úgy beszél meg bármelyikükkel bármit, ahogyan egy férfi ügynöktársával is tenné. Amikor pedig néhány esetben kiderül, hogy egy-egy nő többet tud egy adott helyzetről, vagy hamarabb jut eszébe, mi volna a teendő, Kloss habozás nélkül képes alávetni magát a tervüknek, vagy elfogadni az ötletük diktálta új szerepét. Érdekes módon ez a novellákban egyáltalán nem így van, mert ott a női szereplők ábrázolása sokkal kevésbé összetett, sőt, néha kifejezetten sztereotíp: csak a tévéfilmekben sikerült olyan Klosst bemutatni, aki úgy tud hiteles, erős, határozott vezető lenni, hogy közben nemcsak utasít nőket, de utasításokat is elfogad tőlük, vagy együtt tervez velük.

Egyébként legyen szó akár pozitív, akár negatív női szereplőkről, a kapitány mindig, mindegyikükkel udvarias: ideális kísérő, gáláns udvarló, rokonszenves ismerős, s kedves, bár látszólag kissé túl könnyelmű lovag. Persze az igazi Kloss magában megítéli a tiszteletére érdemtelen nőket, s nem habozik őket céltudatosan felhasználni. Akik viszont valóban csodálatra méltóak, tisztességesek és bátrak, azokért a legmesszemenőbben kiáll. Ez szintén érdekes paradoxon: Klosst éppen azért lehet szeretni, mert minden igyekezete és a konspirációs szabályok betartása ellenére komolyan beleszeret az egyik munkatársába, akit lebukása után épp ezért akár a saját élete árán is megmentene. Vagy mert nagyon kockázatos módon egy alkalommal sokkal visszafogottabb, mégis erős érzelmeket kezd el táplálni egy félrevezetett német nő iránt. Pedig egy valóságos, Kloss helyzetében lévő elhárítónak ennél sokkal számítóbbnak és érzelemtelenebbnek kellene lennie: akkor viszont nem volna ő a tökéletes kémhős.

Mindezeken túl a legfontosabb, hogy Stanisław Mikulski alakításában Kloss hihetetlenül intelligens ember: egy bátor és edzett testű-lelkű értelmiségi, akiből békeidőben okos mérnök lett volna, a háborúban azonban hazája érdekében folyamatos alakoskodásra kényszerül, s állandó veszélyben él, mégis, mindvégig igyekszik megőrizni az emberségét, a lelkét. Nagyon jól kitalált, megalkotott figura, de igazán tökéletessé a filmvásznon válik: Stanisław Mikulski nélkül az ő története sem működne, s a róla szóló elbeszélések is egyszer olvasós, kémes whodunittá válnának. Mivel azonban a színész személyiséget ad a kitalált szereplőnek, Kloss még akkor is érdekes marad, amikor már tudjuk, mi lesz egy-egy epizód vége. Az egyes filmek ettől újranézhetővé, szerethetővé, rajonghatóvá válnak, a színész és alakítása emléke pedig megőrződik, s a sorozat ismerőiben már egy-egy fénykép nyomán is feltámadhat.

Itt ért véget a Kloss kapitányról szóló második bejegyzés. Olvasd el az előzményét és a folytatásait is, amelyekben a sorozatról, készítőiről, valamint a könyvek, tévéjátékok és képregények Kloss kapitányáról lesz szó!

Linkek
Kockázat - Kloss kapitány kalandjai - 1. rész: Az alapötlet és változatai
Kockázat - Kloss kapitány kalandjai - 3. rész: A sorozat és készítői
Kockázat - Kloss kapitány kalandjai - 4. rész: A könyvek, tévéjátékok és képregények Kloss kapitánya
Kloss kapitány összes kalandja - Mutatók 
Kloss kapitány - Szubjektív listák 

Képek jegyzéke
Kloss (Stanisław Mikulski) a 9. részben Kraft ezredessel (Zdzisław Mrożewski); Kloss eredeti, színes magazinfotón, lengyel egyenruhában (a 17. és 18. részben viseli); Kloss a 16. részben; Kloss és Jacek (Andrzej May) az 1. részben; Kloss a legelső élő közvetítésű tévéjátékban 1965-ben: ahogyan a figura legelőször megelevenedett (mellette a rádiós szerepében Marian Kociniak); Mikulski a Csatornában; Kloss Georggal (Andrzej Konic) a 2. részben; Kloss a 17. részben; Kloss Von Vormann főhadnaggyal (Leszek Herdegen) a 11. részben; Kloss Hanna Bösellel (Wiesława Mazurkiewicz) a 7. részben; Kloss Martával (Barbara Sołtysik) a 8. részben; Kloss és Brunner (Emil Karevicz) a 18. részben; Kloss és Brunner a 3. részben; Kloss Christin Kielddel (Beata Tyszkiewicz) a 12. részben; Kloss a 17. részben, a szokásos kifürkészhetetlen álarccal az arcán; Kloss Benitával (Iga Cembrzyńska) az 5. részben; Kloss (Stanisław Zaczyk) Broch őrnaggyal a 14. részben; Kloss Oskarral (Jerzy Block), aki egy gyilkosságot bíz rá, a 12. részbenKloss Podlasińskival (Bolesław Płotnicki) a 10. részben, amikor arról beszélnek, a központ elveszthette a bizalmát Klossban; Kloss Márta Kováccsal (Joanna Jedlewska) a 4. részben; Kloss Jeanne-nal (Lidia Korsakówna) a 11. részben; Kloss Basiával (Wanda Koczeska) a 3. részben; Kloss gestapósok között a 2. részben; Kloss/Mikulski és Georg/Andrzej Konic, aki egyben a filmepizód rendezője is, korabeli, színes forgatási fotón, a 2. rész készítése közben.
0 Responses