Link az Egyiptomi gyűjtemény főoldalára.

Az alábbi listán a magyarul megjelent mesekönyveket és ifjúsági regényeket találod, amelyek az ókori Egyiptomban játszódnak.

Bácsi Gy. Antal: Mondák az egyiptomi mitológiából, Bp., Anno, 2003

Nagyalakú meséskönyv, amely harminchat oldalon a legismertebb egyiptomi mondákat ismerteti színes képekkel kísérve. Egy magyar sorozat tagjaként jelent meg, amely először a magyar történelemhez kapcsolódott (Attila, Honfoglalás, Mátyás, Rákóczi stb.), azután bővült ki a görög, római, egyiptomi és Jézus Krisztusról szóló történetek gyűjteményeivel. Talán ebből ered különös összeállítása is. Először: a könyvben szereplő tíz történet nem monda, hanem mítosz. Valamennyi az egyiptomi istenvilághoz kapcsolódik, így mondaszerű szöveg (mondjuk a kádesi csata vagy Szinuhe története) még csak nem is szerepel benne. Másodszor: a fejezetek meg sem kísérelnek teljes mitológiai képet nyújtani. Az első, az Istenek születése mindössze nyolc mondat, amely nem mutatja be sem az ismert történetet a nap-ég-föld-levegő születéséről, sem a világ keletkezéséről, sem az égi tehénről, csak azt meséli el, hogyan nyerte el kockán az epagomena napokat Nut Thot istentől. Az utolsó mese, A fáraók születése az uralkodó misztikus fogantatását és világrajövetelét mondja el. A köztes nyolc történet azonban valójában egyetlenegy: Ozirisz, Ízisz, Széth és Hórusz a végletekig megrövidített, mégis elhúzott mítosza. Ez a három sztori lenne az egyiptomi mitológia? Végül ami még kevéssé eltalált, az a képek témája. A tizenhat színes oldalpár és a kezdőoldal képei kedvesen bumfordi, többnyire állatfejű szereplőket ábrázolnak, számítógéppel szépítettek, ám olyanok, mintha előbb megszülettek volna, s aztán tervezték volna meg a könyvet. Maradva az Ozirisz történetnél, ennek képein egy teljes oldalpár jutott a kissé félreírt Pamülesznek, aki hallja Ozirisz születését, a hatalmas és kedvesen mosolygó (!) halnak, amelyik elnyelte (hm) a tizennegyedik testrészét, Rének és az égi tehénnek (akikről szó sem esik), a koporsót benövő fának, a fából lett oszlopnak (amely furcsamód nem egy bübloszi, hanem a knósszoszi palotát díszíti), a disznónak, aki megtalálja Ozirisz holttestét, és Thotnak is (aki pedig már szerepelt ebben a rövidke könyvben egyszer). Ehhez képest Oziriszről egyetlen kép sincs, Íziszről is csak egy, amin épp terhes... Az is elgondolkodtató, hogy miért a gonosz Széth a kötet sztárja: kétszer annyit van jelen, mint a jó Hórusz. Attól még, hogy egy ismert klisét könnyebb újrarajzolni, sokkal jobban át kellett volna gondolni, mi is lesz ez a kötet. Amelyről azért írtam ilyen sokat, mert a neten máris vagy öt helyre láttam lelkes gyerekek által feltöltve szó szerint a szövegét egyiptomi mitológia címmel (nem csoda, rövidebb szöveg, mint bármely megbízható forrás...), benne azzal, hogy Nut "a plusznapokon" hozta világra gyermekeit; hogy "Ré átka (vagyis hogy Nutnak ne szülessen gyermeke) nem fogant meg", ami teljesen értelmetlen mondat egy olyan sztoriban, amely a felnövekvő Oziriszről szól, aki már rég világra jött; hogy Széth ládáját az kapja meg, aki "teljesen kitölti azt" (vagyis téglatest-ember?), és ahol a kígyóistennőt Uvadzsetnek hívják. Nem lenne szabad visszaélni gyerekek és ajándékozó szülők érdeklődésével! Ez a könyv egyáltalán nem jó.

Thomas Brezina: A fáraó medálja (Kolumbusz és te), Bp., Egmont-Hungary, 2007

Thomas Brezina osztrák író, számos gyerekirodalmi díj kitüntetettje, UNICEF-nagykövet és tévés személyiség. Számos gyerekkönyvét és sorozatát kiadták már magyarul. A fáraó és medálja ugyan szintén lehetne egy széria része, de amennyire utána tudtam nézni, nincsen több kötete. A gyerekregény a jól bevált receptet használja, amivel ifjúsági történet helyszínévé lehet tenni az ókori Egyiptomot: az időutazást. A testvérek, Tibi-T-Rex és Niki, különc nagynénjük, Uli néni és a mókás, csillogó szemű patkány, Ciki a láthatatlanná tévő kaméleonfóliával ellátott, időutazó hároméltű, Kolumbusz segítségével röppennek vissza az ókori Egyiptomba, hogy bizonyíthassák, a barátjuk, Szarkofág professzor által a helyi múzeumban azonosított egyiptomi tárgyak valóban eredetiek, az Ókor professzor által emlegetett babonák a múmiák átkáról viszont hamisak. Egyúttal okoznak némi kavarodást a másik időben, a Nílus mentén is, ahol a csodálatos medált birtokló Uli nénit királynőnek nézik, s a pap és a miniszter mindjárt összeesküvést szőnek ellene. Akciódús, gyors menetű, pergő szöveget olvashatunk, amelynek a fele, hat fejezet a jelenben játszódik, a többi öt pedig Óegyiptomban. Nem tudom, milyen lehet Brezina szövege eredetiben, de magyarul elég szlenges. A két jellegzetes, de személyiség nélküli gyerek (Tibi-T-Rex nevét nem sikerült értelmeznem, Niki pedig a rajzokon ócska kapitányi szerkót visel) nagyon laza, nagyon alternatív (ennek kibontásáról szól az egész első fejezet) - úgy tűnik, Egyiptom iránt a különcök szoktak érdeklődni... Uli néni is kicsit őrült, de nagyon határozott. Az egyiptomi család, amellyel megismerkedünk, igazán aranyos, bár fogalmam sincs róla, miért Krokodilnak és Cicának kellett elnevezni az ottani gyerekeket. Összefoglalva, színes, izgalmas, gyors menetű könyv A fáraó medálja, ami azonban valahogy gyorsan keresztülfut az emberen, s végül elfelejtődik. Hogy tovább tartson az élmény, játékokat is betervezett a szerző: a "szuper könyv"-höz "zseni tatyó" is tartozik, amelyben nagyítót, titkosírás-kiolvasó fóliát, múmiababát, papírpiramist és hieroglifás papiruszt találhatunk. A rajzok sokfélék a számítógépes festménytől a látszólag csak egyszínű karikatúrákig. A szöveget ötletek, tájékoztató szövegek, feladatok szakítják meg: kivágással készíthetünk papírmúmiát, szárítással halmúmiát, szerepel az egyiptomi ruha, a textilkorona, a papír-fáraószakáll, a műanyag vízóra, a saját hallócső készítésének módszere, süthetünk egyiptomi kenyeret, sminkelhetünk egyiptomi módra, s természetesen nem maradhat ki az egyiptomi istenek névsora, a piramisépítés, a mumifikálás és a papiruszkészítés menete sem. Az információk a Királyok Völgyéről, a Nílusról és az egyiptomi állattiszteletről szóló panelekkel egészülnek ki. Ezek a témák igazán érdekesek, de a regényhez valójában nincs közük. A cselekmény titokfóliával megfejthető rejtélyei pedig egyfelől lehetővé teszik, hogy mi magunk is részesei legyünk a regénynek, másfelől azonban sajnos egyszer használatos foglalkoztató könyvvé fokozzák le a kötetet. Ez a könyv nem rossz, de nem is jó.

Sabina Colloredo: Kleopátra, a sivatag királynője, Bp., Móra, 2017

E könyv megjelenésének őszintén örültem: a 2000-es évek nagy fellángolása után ugyanis, amikor szinte pazarló bőségben áradt be a magyar könyvpiacra minden, ami az ókori Egyiptommal foglalkozik, a 2010-es évekre a nagy kiadási hullám alábbhagyott. Gyerekkönyv meg évek óta nemigen jelent meg. Épp ezért örültem, hogy a Móra olaszból fordított Nagymenők sorozatát, amely a történelem híres embereit mutatja be illusztrált regényekben, egy Kleopátra-kötettel kezdte meg. (Jött még egy Leonardo és egy Kolumbusz: nem tudom, 2018-ban az ő kalandjaikat követik-e majd újabbak.) Egyiptomos listáimra csak olyan Kleopátra-regényeket veszek fel, amelyek egyiptomi szemszögből ábrázolják az utolsó fáraó életét. Ez erre a kilenc rövid fejezetre osztott, alig hetvenoldalas kisregényre abszolút mértékben igaz: Kleopátra mind a történetben, mind a bájos, Barbara Bongini rajzolta képeken hangsúlyozottan egyiptomi hercegnőként, uralkodóként jelenik meg, amit az is kiemel, hogy fiatalon egy görög kisfiú, később pedig a történelemből is ismert római államférfiak jelentik számára a társaságot - akiktől mindenben különbözik. A Todero Anna fordította, élvezetes történetben ugyan nincsenek nagy, meglepő fordulatok, de a kedves párbeszédek jó olvasmánnyá teszik a hiteles adatokon alapuló, érdekes elbeszélést. A függelékben pedig a történelmi tényekről és Kleopátra emlékezetéről is olvashatunk egy kicsit. Soha rosszabb olvasmányt.

Fabian Lenk: A fáraó halálának titka (Idődetektívek, 11.), Bp., Scolar, 2012, 2018, 2020
Fabian Lenk: Kleopátra és a kobra (Idődetektívek, 7.), Bp., Scolar, 2011, 2015, 2017, 2019
Fabian Lenk: Összeesküvés a Holtak Városában (Idődetektívek, 1.), Bp., Scolar, 2009, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019
Fabian Lenk: Ramszesz és a merénylet a Níluson (Idődetektívek, 26.), Bp., Scolar, 2019

Fabian Lenk német ifjúsági író, újságíró, aki leginkább a krimi és az ifjúsági krimi műfajában vált elismertté. Bár életrajza kevesebb nemzetközi gyerekirodalmi díjat rejt, mint a közismert és népszerű Thomas Brezináé, én nagyon boldog vagyok, hogy a Scolar kiadó vállalkozott az Idődetektívek (eredetiben Die Zeitdetektive) sorozatának kiadására, mivel úgy gondolom, hogy - legalább is Egyiptomról írva - az ő időutazós gyerekregényei sokkal jobban sikerültek. Azt ugyan nem tudom, hogy a magyarul is gondosan számozott kötetek miért nem az eredeti sorrendben jelennek meg (az eddig 27 könyvet számláló sorozat a németben a 42. kötetnél jár, a Kleopátra ott a 15. számot viseli, a magyarul nyolcadik Oroszlánszívű Richárd pedig a 13.-at stb.), a lényeg, hogy igényes fordításban hozzájuthatunk magyarul is ehhez a remek könyvszériához.
Egyiptomi tárgyú eddig négy jelent meg magyarul, az első (egyben a sorozat kezdőkötete) Hatsepszut királynő, a második Kleopátra, a harmadik pedig Tutanhamon idején játszódik, míg a negyedik végül kidolgozta a már mások által is többször gyerekkrimibe öntött témát, a merényletet Ramszesz ellen. Ám Egyiptom-kedvelőknek jó hír lehet, hogy Lenk már írt egy Das Auge der Nofretete (Nefertiti szeme) című regényt is... Minden könyv főszereplője az okos Leon, a bátor Julian és barátnőjük, a kedves Kim. A kalandok közé elkíséri őket az első könyvben magukkal hozott, 3500 éves macska, Hatsepszut egykori kedvence, az öntörvényű Kija is, aki nem egyszer menti meg a gyerekek életét. A titok, amelynek segítségével utazhatnak az időben, Leon öröksége. Nagyapja, a Szent Bertalan bencés kolostor könyvtárának őre ráhagyta unokájára a kulcsot és a titkot a Tempuszhoz, az idő-tér teremhez, amelynek minden korba nyílik egy ajtaja, csak kívánni kell, s már oda is repít a múltba. Az időutazás a jelenben csak egy pillanat, a múltban viszont a gyerekek minden alkalommal egy-egy pompás rejtélyt nyomozhatnak ki.
Az Összeesküvés a Holtak Városában című kötet bemutatja Hatsepszutot trónra lépésének pillanatában, amikor valaki meg akarja gyilkolni. A Kleopátra és a kobra váratlan helyzetbe repít vissza: Marcus Antonius halott, ám Kleopátra, csodák csodája él, s éppen Octavianus tiszteletére rendez lakomát. Amikor nem sokkal később mégis megmérgezve találják hálószobájában, a három gyermek természetesen biztos benne, hogy nem öngyilkos lett. De vajon ki lehet a tettes? A fáraó halálának titka mesteri választ ad arra a kérdésre, ami felől senki sem tud bizonyosat: hogyan halt meg Tutanhamon fáraó? A Ramszesz és a merénylet a Níluson a fáraó oroszlánjának meggyilkolásával kezdődik, s elmondható róla, hogy bátran megállja az összehasonlítást például Renée Holler hasonló tárgyú könyvével. Megjegyzendő, hogy Fabian Lenknek van egy másik, afféle Kaland-Játék-Kockázat-típusú, lapozgatós sorozata is a Scolar kiadásában, az 1000 veszély, amelyet ugyan regénynek nem neveznék, de az egyik első kötete volt magyarul az 1000 veszély a piramisnál. Vagyis a szerző folyamatosan foglalkozik az ókori Egyiptom történetével.
A könyvek hihetetlenül olvasmányosak, számomra is izgalmasak és fordulatosak, szép nyelven, gördülékenyen megírtak, a cselekmény pergő, a részletek pedig igazán korhűek. Az egyiptomi szereplőknek egyiptomi nevük van. A szokások, étkek, építmények leírása teljesen megfelel annak, amit a tudományos ismeretterjesztő kötetek be szoktak mutatni. A Kleopátrában például láthatjuk az alexandriai világítótornyot, a Museiont és egy igazi hellenisztikus-egyiptomi lakomát. A Hatsepszut-történet bevezet egy titokzatos és szépséges Amon-templomba, egy sírboltba és a Holtak Városába. A Tutanhamon-sztori megismertet az udvari élettel és végig valós eseményeket felhasználva vezeti a cselekményt. Minden pontos, részletes, élményszerű és a cselekményhez szorosan kötődve jelenhet meg a szemünk előtt. A köteteket egy-egy történelmi tanulmány és nagyon megbízható szószedet zárja (az első könyvben még volt két félrefordítás, de ezek azóta eltűntek). Tipikusan olyan ez a könyv(sorozat), amiből rengeteget lehet tanulni, de erre nem figyelmeztet folyton sem a történet, sem a szerző. Ha elolvasod az egyiket vagy másikat, élvezed és megmarad benned, játszva juthatsz új ismeretekhez: de szívesen kézbe veszed újra, mert a történet izgalmas, a szereplők szerethetők és egyszerűen jó olvasni. Igazán remek könyv.

Renée Holler: Mentsük meg a fáraót! (Történelmi tetthelyek 1.), Bp., Naphegy, 2014
Renée Holler: Nyomozás a Nílus partján (Történelmi tetthelyek 3.), Bp., Naphegy, 2015

Nemrég indult meg egy az idődetektívekhez hasonló sorozat a Naphegy Kiadó voltából, a Történelmi tetthelyek, de sajnos gyorsan félbe is maradt. Első kötete mindjárt az ókori Egyiptomba, II. Ramszesz korába vezetett el. A szép, levegős szedésű, gyönyörű rajzokkal kísért, mintegy száz oldalas ifjúsági krimi valóban izgalmas olvasmány, valóban gyerekek kezébe adható, betölt némi történelmi ismeretterjesztő funkciót is, de alapvetően azoknak való, akik egy könyvet szeretni akarnak – és újra meg újra elolvasni. Főszereplője, Thuja, az egyiptomi kislány azért kezd el nyomozni a Thébában történtő titokzatos sírrablások ügyében, mert valakik a bűntettek elkövetésével az ő édesapját és testvérét vádolják meg. Ha meg akarja menteni az életüket, rá kell jönnie, kik is a valódi bűnösök. A kislányt egy rejtélyes íbiszfigura elvezeti a nagyvezír házába, onnan pedig egy titokzatos és gyanúsan viselkedő, levágott orrú férfi nyomába ered – hogy azután barátjával, a szemfüles és óvatlan Hapuval együtt megfejtsék az i. e. 13. század legnagyobb szabású sírrablásának titkát. Hasonlóan izgalmas a másik, Nyomozás a Nílus partján című könyv is, amely a csodálatos arany sírmellékletekkel eltemetett gyermekfáraó, Tutanhamon uralkodását választja az újabb nyomozás hátteréül. A detektívek ezúttal is gyerekek. A főszereplő a fáraó főhivatalnokának okos és bátor lánya, Szitamun, akit két fiútestvére segít: Szobek és Hesziré. Együtt indulnak el a sorozatos bűntények nyomában. Vajon ki mérgezte meg Szitamun kiscicáját? Miért ad titkos megbízatásokat a testvérek mostohaanyja, Neferhotep? Mit árul el a fél pár fülbevaló, a titkosírás és a rejtélyes térkép? Miközben a három nyomozó e kérdésekre keresi a választ, rá kell jönniük, hogy a kismacska halála messze vezet, egészen a fáraó udvaráig… A két, egymástól független, érdekes gyerekkrimi jó kis egyiptomi utazás és érdekes regény.
Szerzőjük, az 1956-os születésű német írónő, Renée Holler, aki mintegy harminc kötet szerzője, 2001 óta ír gyerekkrimiket. Legterjedelmesebb sorozata, a Történelmi tetthelyek (Tatort Geschichte) mostanáig tizenhét egymástól független könyvből áll, melyek nyomozó főszereplői különböző korok gyerekei az ókori Rómától a középkori Németországon keresztül a Napkirály francia udvaráig. Célja a szórakoztatás és az ismeretterjesztés, ezért minden regényének alapja valamilyen valóban megtörtént esemény, s az izgalmas detektívtörténeteket szójegyzék és kísérő tanulmány is kiegészíti, hogy az olvasók megtudhassák, a cselekmény mely elemei kitaláltak, s melyek alapulnak történelmi forrásokon és tényeken. A magyarul megjelent két könyvből is sok érdekeset megtudhatunk az ókori Egyiptom hitvilágáról, szokásairól, törvénykezéséről és oktatásáról. Ennél azonban sokkal érdekesebbek és alaposabbak a játékok, amelyek az egyes fejezeteket zárják. Ha az olvasónak nincs kedve megfejteni, mire is jön rá a két gyerek az egyes részek végén, továbblapozhat, s a szövegből úgyis megtudja – vagyis az olvasás élménye akkor sem sérül, ha nem akarunk játszani. Ha viszont van kedvünk némi térképnézéshez, képösszerakáshoz és számolgatáshoz, magunk is nyomozóvá válhatunk a gyerekek segítségével. Ezzel kapcsolatban egyetlen roppant problémával kellett szembekerülnöm: hogy rögtön az első könyv első, az egyiptomi írásjeleket titkosírásnak használó feladatot lehetetlen megoldani – véleményem szerint azért, mert mind a megoldótáblázat, mind a felirat „németül” maradt, vagyis a felsorolt jelek nem a magyar hangokat, az üzenet pedig nem a megoldásban közölt magyar szöveget jelöli. Nagy kár, mert pont ezzel kezdődik a könyv, s ha valaki itt elveszti a bizalmát a rejtvényekben, talán később se lesz hozzájuk kedve: pedig a többi alapos, mókás és megfejthető. Mindezt azonban mentik a két kötet nagyon-nagyon szép, sok apró részlettel teli képei, Michalea Sangl és Daniel Sohr bájos munkái, amelyeket önmagukban is jó nézegetni.

Mary Pope Osborne: Múmiák nyomában (Csodakunyhó, 3.), Bp., Animus, 2010

A Csodakunyhó (eredetiben Magic Tree House) egy angol nyelven ma már 48 kötetet számláló ifjúsági sorozat az igen sikeres amerikai írónőtől, Mary Pope Osborne-tól. A szerző kamaszregényekkel kezdte pályáját, de igazán sikeressé a Csodakunyhó tette, amelyet bibliai mesék, Odüsszeusz kalandjainak zsebkönyv-átdolgozása, amerikai tárgyú ifjúsági történelmi regények, érdekes életrajzok és vidám képeskönyvek követtek. A szériához kiegészítő játékoskönyvek és mini-enciklopédiák íródtak az írónő férje és testvére segítségével, s mára megszületett az első Csodakunyhó-musical is. Ám bármilyen populárisnak tűnhet is ez a marketing, maga a könyvsorozat véleményem szerint nagyon jó. Nálunk eddig az első tizenkét könyv jelent meg, s bár csak a történelmiekkel sikerült megismerkednem, nekem valamennyi tetszett. A fikció szerint az okos Jack és kishúga, a gyakorlatias Annie egy különleges fakunyhóra lesznek figyelmesek egy hatalmas tölgyfán. Azt, hogy hogyan került oda, s ki az a titokzatos M, aki könyvek sokaságát hagyta benne, nem tudni, bár ezzel kapcsolatban regényről regényre több derül ki. Viszont minden kunyhóbeli kötettel el lehet utazni valahova az időben: csak a képre kell gondolni, amit a gyerekek éppen néznek. Így jutnak el az első könyvben a dinoszauruszok, a másodikban a lovagok, vagy például a negyvennyolcadikban Abraham Lincoln Amerikájának világába. A Múmiák nyomában egy nagyon szórakoztató, nyomozós, kissé érzelmes kísértettörténet. Jack és Annie egy piramisban találják magukat, ahol egy különleges macskára lesznek figyelmesek, majd találkoznak egy szépséges kísértetfáraónővel. A hölgy azonban nem rémmúmia: kedves, és csak arra szeretné megkérni a gyerekeket, olvassák el neki az apró hieroglifákat, amelyeket rossz szemével nem lát, pedig elmondják, sokezer éve hová tette testvére a neki szánt Halottak Könyvét a sírban. Miután a gyerekek meglelik és a múmia mellé teszik a papiruszcsomagot, látják, amint egy halotti kísértetbárka elhagyja a piramist: a fáraónő végre megnyugvást találhat, s elindulhat a sásmezők felé. Be kell valljam, én meghatódtam annál a jelenetnél, ahol a gyerekek megtalálják a múmiát, látják, milyen rút, öreg, tönkrement, de tudják, hogy valaha a szép hölgy volt, akit láttak. A zárás is tetszett, mint ahogy az is, hogy a fáraónő - rövidlátó. A nyomozáshoz használt hieroglifák is valódiak, igaz, rejtjelként használják őket és nem összeolvassák, de ez végül is egy mesekönyv. A szép képek igazi egyiptomi tárgyakat ábrázolnak és nagyon bájosak. A nagybetűs, de remekül megírt, kiválóan fordított, lektorált, hibátlan, érdekes szöveg bármely épp olvasni megtanult gyereket elszórakoztathat. Nagyon jó meseregény, remek könyv.

Alain Quesnel: Egyiptom (Mítoszok és legendák), Bp., Gulliver-Liliput, 1991, 1994, 1996, 1999

A Mítoszok és legendák sorozat, amelybe a magyar kiadó a rendszerváltás után belevágott, eredetileg a párizsi Hachette friss és nagyszabású vállalkozása volt. Emlékszem, annak idején tökéletes ritkaságnak számított egy ilyen kivitelű gyerekkönyv Magyarországon: fényes papíron, minden oldalon óriási, szuggesztív erejű, különlegesen szép festményekkel. A sorozat érdekessége, hogy egyszerre ismeretterjesztő és szépirodalmi könyv: a mesegyűjtemény mellett rengeteg magyarázó írást, keretes kiegészítőanyagot tartalmaznak az egyes kötetek. Az Egyiptommal foglalkozó könyv a legjelentősebb mítoszokat tartalmazza: szerepel benne A világ születése, az, ahogyan a Napisten legyőzi a gonoszt, a történet, amelyben Ízisz megismeri Ré nevét, az Ozirisz-mondakör (Ízisz és Ozirisz története, Széth árulása, Ozirisz keresése, Hórusz bosszúja), Szinuhe története, Kheopsz és a varázsló, a Szfinx építése végül Egy lélek útja és a szív megmérettetése. Furcsa módon azonban ebben a könyvben a sorozat többi kötetétől eltérően mintha nem lett volna elég irodalmi anyag, számos nagy szöveg, amely épp úgy néz ki, mintha mítosz lenne, valójában már népszerűsítő ismeretterjesztés: ilyen az, amelynek a témája Thot és a hieroglif írás, vagy Az egyiptomi panteon, Edfu temploma, Az egyiptomi vallás, A szent állatok, A fáraó és A múmia titkai. Azért furcsa ez a döntés, mert bőven lettek volna még mítoszok és történetek az egyiptomi mitológiából és irodalomból, amiket el lehetett volna mondani a kádesi csatától az ékesszóló földműves történetén át Sznofru udvarhölgyeiig és varázslójáig. A könyv szövege egyébként érdekes, izgalmas, költői, bár a fent leírtak miatt kissé zavaró, hogy az ember belekezd egy látszólag történetet elmesélő szövegbe ("Kő csapódik az idegen homlokához.") Aztán kiderül, az irodalmias in medias res kezdés csak kedvcsináló volt egy szakszerű narrátorszöveghez ("A régi Egyiptomban a házimacskát...") Mindennek ellenére a kötet, amelyet gyönyörű rajzok, magyarázó ábrák, időszalag, szószedet, térkép, helynévjegyzék és irodalomjegyzék egészít ki, jó ismerkedés az egyiptomi mitológiával. Jó könyv.

Yacoub Sharouni: A fáraó menyasszonya, Pomáz, Kráter, 2007

Elképesztően egyedi és gyönyörű kötetet vehet kézbe az, aki beszerzi A fáraó menyasszonyát. Tudtommal a kiadó Seherezádé meséi című könyvsorozatának ez az első és egyetlen tagja, de akárhány könyv tartozna is bele, biztosan ez lenne köztük a legszebb. Yacoub Sharouni arab nyelven írt meséjét Hani El-Masri csodálatos, papiruszfestést idéző, mégis modern és lenyűgözően eredeti festményei és rajzai illusztrálják. A történet pedig több, mint különleges, egy igazi óegyiptomi mese, amely mégis teljesen modern. A főhősnő, az egyiptomi apától, de görög anyától született Radobisz rabszolgasorsra jut. Gazdája jó ember, egyiptomi görög, ám rabszolga- és szolgatársai nagy része lenézi őt, mert idegen, görög vonású, okos (valaha Aiszóposztól tanult) és szép. Amikor gazdája, Kiriákosz egy szépséges sarut ajándékoz neki, a féltékenység tetőfokára hág. Eközben Amazisz fáraó feleséget keres a birodalom hölgyei közt. Hórusz titokzatos sólyma pedig elrabolja Radobisz papucsát, s meg sem áll vele a fáraó palotájáig... Miközben a Hamupipőke-történet természetesen jó véget ér, elképesztő látni, milyen ötletesen használta fel a források valóságos és kitalált tényeit az író. Rhodopisz rabszolganő már Hérodotosznál szerepel: "Hérodotosz leírja a thrák eredetű szamoszi rabszolgalány, Rhodopisz karrierjét, aki egy darabig a meseíró Aiszóposz rabszolgatársa volt, majd Egyiptomba került, ahol a költőnő Szapphó bátyja, Kharaxosz, a tehetős kereskedő váltotta ki és ajándékozta meg a szabadsággal. Hetairaként rövidesen olyan nagy gazdagságra tett szert, hogy vagyonának egytizedét Delphoi papságának ajánlotta." - foglalja össze az ókortörténész Németh György. Ehhez már csak azt kell hozzátenni, hogy II. Jahmesznek valóban volt görög felesége is - az irodalom máris játék is a történelemmel. Nem csoda, hogy a kötet 2006-ban Ibby-díjat kapott. Szerintem ezt a remek mesét vétek kihagyni: remek könyv.

Zárásképpen: az egyiptomi bibliográfiámban végül meghagytam Ulysses Moore Az elfeledett térképek boltja: Az ókori Egyiptom földjén (Pécs, Alexandra, 2007) című kötetét. Itt azonban nem írtam róla. Nem akarom megbántani a sorozat lelkes olvasóit, de számomra nem világos, mi szükség van a szériában különböző történelmi helyszínekre (így a másodikban Egyiptomra), ha a szereplők egész idő alatt egy labirintusban futkosnak körbe-körbe és kizárólag önmagukról és a jövőről beszélgetnek. Ezért ezt az ifjúsági regényt végül nem tudtam méltán besorolni a ténylegesen óegyiptomi gyerekkönyvek közé.

Link az Egyiptomi gyűjtemény főoldalára.