Egy rajongás forrása - Horn király gesztája
Ahogyan arról nemrég beszámoltam a blogban is, új keletű rajongás kezdett kapcsolni a középkor irodalmához. (Lovag, hölgy és szerelemkert - Középkori Eötvös Klasszikusok). Ennek pedig egyetlen mű jelentette a kiindulópontját: a Horn király gesztája.

Az 1225-1275 között keletkezett verses középangol lovagregény magyar fordításának megjelenését csak véletlenül fedeztem fel. Miután azonban végre elolvashattam az Attraktor kiadásában 2016-ban megjelent könyvecskét, azonnal keresni és olvasni kezdtem a hasonló műveket, újabbakat és újabbakat.

Ez a poszt magáról a műről szól, egy következő pedig bemutatja majd azokat a más lovagregényeket, középkori versekkel teli köteteket és epikus alkotásokat, amelyek nagy részét annak hála fedezhettem fel magamnak, hogy Horn király gesztája felkeltette az érdeklődésemet.

Ha valakinek feltűnik valahol a művet tartalmazó picike kötet, nem biztos, hogy kézbe is veszi: kis mérete, szürke és zöld színekkel sávozott egyszerű puha kötése, s főképpen talányos címe nem feltétlenül arra predesztinálja, hogy sikerkönyv legyen. Nálam azonban mindennek ellenére óriási sikert aratott: a Horn király gesztája bevonult a nagy kedvenceim közé.

Ez a kicsiny könyv ugyanis egy hamisítatlan középkori angol lovagregényt tartalmaz, mégpedig egy olyat, amelynek kivételes és szerencsés módon semmi köze sincsen a filmen és könyvben már oly nagy karriert befutott Artúr király történetekhez, vagy Trisztán és Izolda szerelmének szomorú históriájához. Viszont legalább olyan érdekes.

Főhőse a nevét a kürtszóról elnyerő Horn király, illetve kezdetben Horn herceg, akinél még nem született a világon szebb gyermek.
Esőcsepp még nem hullott,
de napsugár sem ragyogott
őnála szebb kisfiúra:
fénye üvegként csillogna,
bőre fehér liliom virága,
arca piros rózsa szála.
- zengi róla a geszta elején az ismeretlen szerző. Nem csoda hát, hogy amikor a királyt, Horn apját és kíséretét titokban partra szálló, pogány szaracénok támadják meg a kikötő közelében, s egész népével együtt lemészárolják, a fiatal Hornnal nem végeznek, hanem magukkal hurcolják.

A kis herceg – természetesen Krisztustól nyert – megnyerő szépsége még a barbár hajóskapitányt is lenyűgözi: ő sem öli meg Hornt, hanem egy rozzant bárkára téteti, bízva abban, hogy majd egy vihar végez vele. Horn azonban - akit pogány ellensége is így dicsért:
Horn, te bátor fiú vagy,
szépséged is ragyogó nagy,
jóképű és erős karú,
magas, egyenes alkatú.
- egy leendő lovaghoz méltóan viseli a megpróbáltatásokat, s amikor a hajó, csodák csodája fövenyre ér egy ismeretlen tájon, tizenkét fiatal társával bátran nekivág, hogy megtalálja az utat, amelyen lovaggá lehet, megbosszulhatja apja halálát, s egykor majd visszafoglalhatja országát is. A tizenhármak egyfajta Kerek Asztal-szerű szövetségben felkeresik az itteni királyt, hogy udvarának bajnokai legyenek, s már meg is kezdődik a kalandok sorozata, amelyben éppúgy szerepel gonosz cselvetés, álruhás kémkedés, hősi vándorút és lovagi párbaj, mint nemes bosszú és szerelmi boldogság.

Artúr, az Excaliburt a kőből kihúzó csodagyermek-király, Lancelot, a Guinever királyné iránt olthatatlan szerelmet tápláló kordés lovag, Gawain, a zöld lovagot kihívó, állhatatos hős, Perceval, a Szent Grált megszerző bajnok, vagy épp Trisztán, a szerelmi bájitallal örökre Izoldához kötött árva ifjú mellé tehát egy újabb nagyszerű hős csatlakozik Horn történetében: egy olyan nemes, vakmerő és tökéletes gavallér, akinek különleges fegyverül szolgál szemkápráztató, ám férfias szépsége.

Nem csoda, hogy a daloló nevű Rymenild, új urának, a királynak gyönyörű leánya is első látásra beleszeret. Ám mielőtt még összeházasodhatnának, Hornnak be kell töltenie bosszúját, s meg kell menteni hazáját. Így ő és Rymenild elválnak, a király pedig sajnos hamar megfeledkezik a házassági ígéretéről: egy áruló lovagnak köszönhetően azzal vádolja ugyanis Hornt, hogy titokban együtt hált Rymenilddel. A lányt legszívesebben egy másik királyhoz adná hozzá, a becsületes Hornról hallani sem akar többé.

Jövök én egy furcsa nászról – újságolják Hornnak –
esküvő, de gonosz fajta:
Rymenild az ara rajta.
Már kiszárad szegény szeme,
patakzik folyvást a könnye. (..)
A csarnokban voltam én,
a kastélynak belsején;
de elszöktem inkább onnan –
kínját látni nem állhattam!
Mily keserves bánat volt ott!
A menyasszony csak zokogott!


A hőstettei nyomán immár királlyá lett Horn így hat év után elindul utolsó küzdelmére: Rymenildért le kell győznie leendő apósa ellenkezését, s meg kell találnia vádlóját, a hazug lovagot, aki utolsó kétségbeesésében még attól sem retten meg, hogy elrabolja Rymenildet. Hornt azonban semmi sem állíthatja meg: gestája, vagyis regényes története tökéletes győzelemmel ér véget.

Aki pedig elolvassa, sok gyönyörű, ám tökéletes könnyedséggel olvasható rímes sorral lesz gazdagabb, amelyekből kiderül, miként nézett ki egy középangol kori hadihajó, hogyan ünnepelte egy lovagkirály a karácsonyt, vagy épp hogy győzte le párviadalban Horn a szaracén lovagot. A Horn király rövid, viszonylag kevés szereplőt felvonultató, kerek és nagyon költői lovagregény: az is kedvét lelheti benne, aki még nem jegyezte el magát örökre a középkor lovagi irodalmával. Hangulata ugyanis autentikus és hamisítatlanul középkori, cselekménye pedig igazán izgalmas.

A hangulatban nagy része volt a mű avatott tollú fordítójának, Kiss Sándornak. Ő már korábban is olyan ritka és különleges fordításköteteket jelentetett meg, mint az összes középkori, angol Robin Hood-történet, vers és színdarab gyűjteménye, vagy épp Artúr király históriájának legkorábbi prózai összefoglalása Geoffrey of Monmouthtól. Sőt, maga is írt alapvető könyveket: az Elfeledett évszázadok gyakorlatilag az első modern, magyar nyelvű összefoglalás az angolszász Anglia történetéről, Az Artur király mondakör címe pedig magáért beszél, benne ugyanis a szerző összefoglalja a legendás uralkodóhoz kapcsolódó összes francia, német és angol irodalmi mű cselekményét…

Ilyen háttérrel nem csoda, hogy Kiss Sándor jelen fordítása, a Horn király gesztája is ilyen élvezetesre sikerült. A pompásan magyarrá változtatott, okosan megjegyzetelt, s ráadásként még tíz középkori képecskével is díszített könyv az Attraktor Kiadónál jelent meg: s számomra a 2016-os év végének nagy meglepetése volt. Lelkesen ajánlom mindenkinek.

Képek: a 14. századi Codex Manasséból, innen, innen, innen és innen.
Ekultura.hu - Benkő László: Viharlovasok - A másik ösvény
Benkő László szép mondattal dedikálta számomra A másik ösvény egy példányát: megköszönte olvasói bizalmamat. Számomra ez több volt egyszerű udvariasságnál, írói kedvességnél: rávilágított arra, hogy maga Benkő László is bízik az olvasóiban. Nagyon tetszik nekem több interjúban is kifejtett hitvallása, hogy nincsen „rossz” olvasó: mindegyikünk megérdemli az író figyelmét és tiszteletét. Azt hiszem, emiatt képes az író olyan monumentális, mégis könnyedén olvasható, gyorsan megszerethető könyvsorozatokat létrehozni: sokkötetes, nagy terjedelmű, számos szereplőt mozgató, történelmi tablókkal telt, évszázadot átfogó regényeket. Bízik ugyanis abban, hogy lehet, kell és érdemes efféléket írni: mert mindegyik megtalálja az olvasóját.

Minderre fényes bizonyíték lehet, hogy Benkő László nevével fémjelezve 2013 óta tizenhét vaskos történelmi regény jelent meg, körülbelül hatszáz évről mesélve, összesen öt históriai könyvsorozatban, mintegy hétezer-hétszáz oldalon! Mi pedig, olvasók, boldogan vásároltuk, ajándékoztuk, kölcsönöztük és olvastuk ezeket a regényeket. (És azt a további hármat, amelyet még ez idő alatt megjelentetett, de már a huszadik században játszódtak.) Arra lehetne gondolni, hogy manapság, amikor a könyvek is drágák és a Gutenberg-galaxis is haldoklik (állítólag), ennyi könyvet, témát és oldalt még a lelkes olvasóközönség sem bír el. Benkő László könyvei azonban véleményem szerint épp az ellenkezőjére szolgálnak bizonyítékul: társaságban általában mindig találok legalább még egy embert, aki ismer Benkő-regény(eke)t (igaz, néha persze régi rajongó, s még valamely korábbi kiadásában talált rá a Tatárjárás vagy a Honfoglalás-trilógia), s mindenki azt állapítja meg, hogy ezek pompás könyvek: jó őket olvasni, érdekesek, hitelesek, izgalmasak, s éppen addig tartanak, ameddig kell.

Az író vállalkozásai közül mindeddig a leghosszabb terjedelmű, a Viharlovasok-pentalógia volt, amely tavaly, 2016-ban fejeződött be. Az ötkötetes regénysorozat (A táltos fia, A vér törvénye, Aranyasszony, Porladó szövetség, A másik ösvény) a hagyományokhoz hűen a tizenkilencedik századi (s épp ezért abszolút pontatlan) szóval kalandozásoknak nevezett időszakot elevenítette fel, vagyis a magyarság tizedik századi történetét ábrázolta: hely- és útkeresését kelet és nyugat között, a Kárpát-medencében.

A sorozat utolsó regényében, A másik ösvényben már Taksony fejedelem uralkodik (Géza fejedelem atyja, István királyunk nagyatyja). Ám hatalma esendő: csak a nyugati országrész az övé, s a magyarok egy része nem tőle várja a jövő sikereit, hanem Bulcsú horkától, a kiváló, de elbizakodott vezértől. Vajon meddig tarthatja meg a magyarság kalandozó, zsákmányszerző, portyázó hadi életmódját? A regény, amely a magyarok 953 és 959 közötti történelmét dolgozza fel, sejteti, csakis a másik út lehet helyes, az, amelyik a 955-ös Lech-mezei csatavesztés után egyre inkább követendővé válik. Lelle, a bölcs Aranyasszony, az augsburgi csatavesztés szemtanúja igyekszik felnyitni a férfiak szemét: király kellene az országnak, nem fejedelem, s nyugati keresztény hit, nem más… Taksony azonban már nem elég erős ahhoz, hogy igazi változást hozzon…

Az erős és szuggesztív hangulatú, költői részletekben gazdag, igen ötletesen szerkesztett kötet nemcsak az elkerülhetetlen pusztulást, a kalandozások kudarcát mutatja be, de arról is képet fest, hogyan, miképpen és miért fogalmazódhatott meg őseinkben a gondolat, hogy másik ösvényre térve megmaradhatnak Európában. Persze erről valószínűleg majd egy következő regényben (vagy sorozatban) olvashatunk többet, amely egy bizonyos Gyécse úrfival foglalkozik… Én már alig várom.

A cikk az Ekultura.hu-n: Benkő László: Viharlovasok - A másik ösvény
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
A képeken: az augsburgi csata ábrázolásai.
További linkek:
Benkő László: A spanyol grófnő
Benkő László: Honfoglalás 1. Táltosidők
Benkő László: Honfoglalás 2. Idegen tüzek
Benkő László: Honfoglalás 3. A megszerzett föld 

Benkő László: Szent László 1. - A lázadás parazsán
Benkő László: Tatárjárás (Dzsingisz szürke szolgálója, Két lélek egy testben, A végső tenger)  
Benkő László: Viharlovasok - Aranyasszony
Benkő László: Viharlovasok - Porladó szövetség   
Ekultura.hu - Falk Miksa: Erzsébet királynéról. Visszaemlékezések
Ha megpróbáljuk kideríteni, ki a magyarok kedvenc történelmi alakja, általában Mátyás királyt nevezik meg a legtöbben. Vagy Szent Istvánt, államalapító uralkodónkat. Ha azonban hölgyet is lehet választani, érdekes módon mindig ugyanaz a befutó: Erzsébet magyar királyné és osztrák császárné, vagyis – Sisi. Mi magyarok megkedveltük már akkor, amikor még csak Ferenc József császár ifjú felesége volt: s legendája ma, halála után majd’ százhúsz évvel is ugyanúgy elvarázsol bennünket.

Az ő alakját idézi meg a Szépmíves Könyvek egyik új kötete is, Falk Miksa Erzsébet királynéról szóló visszaemlékezéseinek gyűjteménye.

Erzsébet neve ma már brand és kódszó. Miközben az a kettős monarchia, amelynek több mint negyven éven át császárnéja és több mint harminc évig koronás királynéja volt, elsüllyedt a messzi múltban, Erzsébet mindenkit érdekel és mindenki számára érdekes. Fel tudjuk idézni alakját pompás paripán, amint akadályt ugrat. Elegáns vadászruhában, arisztokrata úriemberek és vadászebek között, amint kilovagolni készül: s a háttérben feldereng Gödöllő, a királyné kastélya. Látjuk csodálatos, ékkövekkel díszített báli ruhában, kezében összecsukott legyezővel, arcán bájos, szorosan összezárt szájú mosollyal.

Ma is elmehetünk a múzeumokba és megcsodálhatjuk káprázatos toalettjeit, főleg ruhái hihetetlenül vékony derekát. Leutánozhatjuk különleges frizuráját, amihez a vastag fonatokat mintegy koronaként vagy diadémként kell feltűzni a fejtetőre, a meglepően modern, rövid frufru fölé. Ehetünk az emlékére a kedvencéből, az ibolyafagylaltból. Megsüthetjük a kedvenc pezsgős aprósüteményét, végigcsinálhatjuk önsanyargató edzésprogramjait. S találkozhatunk vele vagy legalább a nevével könyvekben, filmekben, a televízióban, csokoládé-, cukorka- és likőrcsomagolásokon, szépségszalonok, hotelek és vendéglők cégtábláján, sőt, divatmárkaként is.

Ez a név azonban legtöbbször a média által is kisajátított becenév, a Sisi. Nekünk, magyaroknak azonban van egy külön legendánk a királynéról, hangsúlyozottan nem a bolondos, vadóc Sisiről, hanem az érett és gyönyörű asszonyról, a művelt értelmiségi Erzsébetről: ez pedig annak a története, mennyire kedvelte a királyné a magyarokat, a magyar nyelvet és irodalmat, s mindazt, amit hazánk és történelmünk jelentett ennek a királyian különc felségnek.

Ezt pedig mi sem mutathatja be jobban és alaposabban, mint Falk Miksának a visszaemlékezés-kötete. Falk ugyanis nemcsak kortársa és tisztelője volt Erzsébetnek, de jó ismerője is. 1866 őszétől majdnem egy évig, Erzsébet királynévá koronázásáig ő volt a magyar felolvasója, társalkodója és nyelvmestere, így számos délutánját együtt tölthette Európa egyik leghíresebb koronás főjével, s olyan szemszögből ismerhette meg Erzsébetet, amilyenből senki más.

Elmond például egy apró kis történetet: hogyan fogadta a királyné az egyik első alkalommal egy olyan teremben, amelyet az egészséges életmód jegyében télen is sarkig tárt ablakokkal jéghideggé hűtöttek. Majd – észlelve, mennyire kellemetlenül érintette Falkot a jeges audiencia – hogyan mondott le a továbbiakban szellőztetési szenvedélyéről. Akiknek elegük van a Sisi-legendából, bátran emelhetik ki a sztoriból a kellemetlen különcséget, a túlzásba vitt egészségmániát. Aki azonban előítélet nélkül olvassa Falk elbeszélését, bizonyosan a királyné tapintatát veszi majd észre, aki akkor, rögtön nem cselekedett, nem akarván megszégyeníteni illetlenül didergő vendégét. Később azonban mindig meleg szobában fogadta, s magyar társalkodónője, Ferenczy Ida segítségével közvetve még bocsánatot is kért önzéséért: egy „senkitől”, egy közrendű személytől, akit azonban műveltségéért és tudásáért rendkívül tisztelt.

Falk nem bulváréletrajzot írt: emlékezéseinek kötete, amely először 1898-ban, Erzsébet meggyilkolásának évében jelent meg könyvformában, a hódolat és a csodálat szavaival szól Erzsébetről. De nem azért, mert hőse királyné volt, hanem mert Falk valóban lenyűgöző egyéniségnek találta őt. Így egy élvezetes és finom nyelvű, változatos emlékszövedéket hagyott az utókorra, amelyben egy szabad szellemű, magyarul író, olvasó, fordító, kreatív Erzsébettel találkozhatunk, akinek nem kell az udvari pompa mögé rejteni az intelligenciáját. És aki őszintén érdeklődik a magyar kultúra és a magyarok iránt: így méltó arra a tiszteletre, amellyel ma is körülvesszük.

E tisztelet jele a kis könyv is, amely egyformán tetszhet azoknak, akik szeretik a szép köteteket vagy Erzsébetet: a rövid írásokat ugyanis a királynéról készült majd’ 50 gyönyörű fényképfelvétel és festmény reprodukciója egészíti ki. Épp ezért a pompás könyv ajándéknak is kiváló: örömet szerezhet az Erzsébet-kedvelőknek és a szép könyvek rajongóinak egyaránt.


Megjegyzés: Az Erzsébetről szóló könyvnek már tavaly akadt két gyönyörű társa a Sorsok és életek sorozatban. Blaha Lujza Életem naplója című műve először 1920-ban jelent meg, 272 oldal és 32 kép díszíti "a nemzet csalogánya" életéből. Láthatjuk az utolsó fényképet, amely róla készült, megjelenik nyaralójában, férjével, a zongoránál,  nádszálderekú fiatal lányként, kalapban, talpig csipkében, matyóként, népszínműben, porolós cselédként, fátyol mögé rejtett arccal és nadrágszerepben. Jászai Mari Emlékirat és napló című munkája eredetileg 1927-es kiadású, 340 oldal, s ebben is 32 kép található. Az egyik legnagyobb magyar színésznőt láthatjuk Klütaimnésztraként, Mária Teréziaként, Nápolyi Johannaként, Schiller Erzsébet királynőjeként, Shakespeare több hősnőjeként, színésztársaival, Évaként, Magdolnaként, Médeaként, Gertrudisként, Elektraként és civilben, s érdekesség, hogy nemcsak beállított portrékon, hanem jelenetfotókon is elénk lép. Míg az Erzsébet-kötet rózsaszín (kár, hogy nem ibolyakék), a Blaha Lujza-könyv bordó, a Jászai Mari-kötet pedig kék kötésben vehető kézbe. A sorozat 2017-ben tovább folytatódik női emlékiratokkal, Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona, M. Hrabovszky Júlia, Feszty Árpádné Jókai Róza, Ady Lajosné Kaizler Anna, végül pedig Boncza Berta könyveivel, naplóival.