Igaz, mindössze 30 bejegyzés született ebben az évben, jóval kevesebb annál is, mint a 2010-es induláskor.
De még így is akadtak kedvenceim.
Abszolút kedvenc... |
Az Eljöttek Bagdadba második ajánlója: itt az új kiadás tiszteletére új témát kerestem. Így, míg az előző méltatásban a könyv eredeti, Christie-tervezte borítójának volt fontos helye, ezúttal egy régi történetnek a szép szaracénlányról. A kötet utalásainak egy rejtélyes-rejtvényes posztot is szenteltem, amely 2023-ban válik majd teljessé és érthetővé...
És természetesen nagyon büszke vagyok rá, hogy elkészült a Tizenkét éves a blog - Újabb öt férfiról és öt nőről, a végre valahára teljessé vált klasszikus színészgalériám harmadik, befejező része.
Nem győzök csodálkozni egyébként, hogy a több hónapnyi hallgatás ellenére milyen szép megnézési számot értek el a posztjaim. A legtöbben az ideiek közül a januári, 2021 kedvenc könyvei című posztot olvasták el a blogon.
A jövő évre nem ígérek semmit magamnak, csak hogy lesz jövő év: és írom tovább a blogom.
Ahogyan az már kilencedik éve hagyomány, idén is összeírtam 33 idei kiadású,
2022-es könyvet, amelyek az év kedvencei lettek. Itt láthatóak még egyszer.
Ebben az évben a listaposztot két részre bontottam. Az elsőben olvasható maga a lista, néhány szubjektív megjegyzéssel együtt. Itt pedig a szokásos áttekintés
következik szerzőkről és kiadókról.
Hemingway |
2022-ben 27 szépirodalmi mű került a kedvencek közé és 6 non fiction. Utóbbiak ebben az évben kivétel nélkül történelemmel kapcsolatos kötetek voltak, mivel idén sem tudományos, sem irodalommal foglalkozó könyv nem volt igazán meghatározó számomra.
Updike |
Abgarjan |
A fikciós művek közül 18 regény, 6 novella- és mesegyűjtemény, 1 dráma, 2 pedig klasszikus ókori gyűjtemény. A regények között van monumentális, mint Tolsztoj az első helyezést megszerző Háború és békéje (három kötetben), vagy Updike magyarul eddig ki nem adott remek könyve, az Emlékek Gerald Ford elnökségéről, és rövid, szinte kisregény-számba vehető, mint Böszörményi Gyula A hullaházi skandalum című kötete. Utóbbi a legfrissebb regény is a listán, míg a legújabban írt gyűjtemény Zalka Csenge Virág mesekönyve: mindkettő magyar szerzőtől. A külföldi regények közül a legújabb a 2021-es Inkább a halál és a szintén 2021-es Enola Holmes - A fekete batár esete, a novelláskötetek között pedig a 12 új Miss Marple-sztori vezet, amely angolul is idén jelent meg először.
Majling |
Az összesen 44 (37+7) szerző közül 36 külföldi - amerikai, angol, észt, francia, izlandi, szlovák, óegyiptomi, olasz, orosz, örmény és svéd -, 8 pedig magyar. Megjegyzendő azonban, hogy a 37 szépirodalmi szerző között csak 3 magyar található: Böszörményi Gyula, Vörösmarty Mihály és Zalka Csenge Virág. Elég fura olvasó vagyok: valahogy magyar kortárs szerző (és nem költő) ritkán kerül be ezekre a listákra... Ahogy idén német nyelvterületről való könyv sem lett igazi kedvencem. A nyolc magyar szerző közül hárman nők. A 36 külföldi közül tizennégyen.
Dickens |
Idén is nagyon fontos néhány könyv esetében a fordítója, gondozója. Vörösmarty drámája például azért kedvenc, mert Nádasdy Ádám készítette a kiadását és magyarázó szövegváltozatait. Pék Zoltán két remek kötetet, Updike-ét és Dickét is jegyzi ezen a listán. A legfontosabb azonban talán az, hogy a Háború és béke különlegességét Gy. Horváth László új fordítása adja: az Anna Karenyina (2021), az Apák és fiúk (2019) és a Senilia (2018) után egy újabb (orosz) klasszikus újjászületésének lehetünk tanúi.
Tolsztoj |
Linkek
2021 - 2021 kedvenc könyvei
2020 - 2020 kedvenc könyvei
2019 - 2019 kedvenc könyvei
2018 - 2018 kedvenc könyvei
2017 - 2017 kedvenc könyvei
2016 - 2016 kedvenc könyvei
2015 - 2015 legjobb könyvei
2014 - A legjobb könyvek 2014-ben
2013 - A legjobb olvasmányok 2013-ban
2012 - Az év szeretni való megjelenései
2011 - 2011 legjobb 13+1 könyve
Nemsokára itt az év vége. Megérett az idő egy kedvenc könyveimből álló lista összeállítására. Ahogyan az már kilencedik éve hagyomány, idén is 33 idei kiadású, 2022-es kötetet írtam össze, amelyek egymás közötti sorrendjét leginkább az határozta meg, mennyire igaz rájuk, hogy akár ebben a pillanatban újraolvasnám őket.
Ebben az évben a listaposztot két részre szedem. Ebben az elsőben található a meglepetés... - vagyis a könyvek, 1-33. helyezésükkel és néhány szubjektív megjegyzéssel, amely megindokolja, miért tetszettek nagyon. A másodikban következik majd annak a már szokásos elemezgetése, ebben az évben mely kiadótól, szerzőtől hány könyv került be a listámra, milyen műfajok szerepeltek, hány klasszikus és kortárs művet tettem egymás mellé stb.
1. Lev Tolsztoj: Háború és béke - Gy. Horváth László új fordításában, 21. Század
A megtörtént lehetetlen: a nagy mű, minden akadály ellenére újjászületve, teljesen új, csodálatos fordításban, díszdobozban, három kötetben - és a polcomon!
2. Narine Abgarjan: Élni tovább, Typotex Világirodalom, Typotex
Tavasszal legjobban ezek a novellák fogalmazták meg az érzéseimet: pedig örményekről szólnak.
3. Ernest Hemingway: Férfiak nők nélkül - Novellák, Életműsorozat, 21. Század
A második szerzői elbeszélésgyűjtemény magyarul, benne a Ma péntek van és - a Kihallgatás...
4. John Updike: Emlékek Gerald Ford elnökségéről, Életműsorozat, 21. Század
Soha még le nem fordított Updike az életműsorozatban, Pék Zoltánnak és a kiadónak köszönhetően.
5. Daniel Majling: Oroz klazzika, Typotex Világirodalom, Typotex
Polgárpukkasztó és klasszikus, profán és gyönyörű, kedvenc és kortárs novellák (ha azok).
6. Charles Dickens: Szép remények, Életműsorozat, Európa
Egy szép regény: vajon eddig miért nem kerülhetett be az Európa kínálatába?
7. Ernest Hemingway: A folyón át a fák közé, Életműsorozat, 21. Század
Szerelmi regény Hemingway-módra: alig tudtam kivárni, hogy megjelenjen új kiadásban.
8. Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde - Nádasdy Ádám magyarázó jegyzeteivel, Színház az egész, Magvető
Bár kisebb munka, mint a Bánk bán gondozása, nagy tansegítség és még nagyobb olvasmányélmény.
9. Az egyiptomi Halottak könyve - Ani papírusza, Szenzár, Helikon
Nem hittem, hogy a korábbi, misztikus szósszal öntözött helyett egyszer egy ilyen szép kiadást is kézbe vehetek.
10. Agatha Christie: Gyöngyöző cián, Életműsorozat, Helikon
Mindig is a kedvencem volt, és most végre a sorozat része lett - ó, Anthony...
11. Agatha Christie: Mert többen nincsenek, Helikon Zsebkönyvek, Helikon
A klasszikus új kiadása ötletes borítóval és külsővel: mindenkinek ezt venném ajándékba.
12. 12 új Miss Marple-sztori, Helikon
Mesterkortársak novellái Miss Marple-ről, dans le style d'Agatha Christie.
13. Indrek Hargla: Melchior és a tallinni krónika, Metropolis Media
Ugyanolyan jó, mint az elődei, vagy még jobb, igazi klasszikus: nem szabad a borítóról megítélni...
14. Nancy Springer: Enola Holmes – A fekete batár esete, Carta TEEN
Az utolsó utáni kötet, amelyben Enola és Sherlock békében együtt nyomoz.
15. Edgar Allan Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság, Krimikönyvtár, General Press
Az összes (mindhárom) Dupin-novella, se több, se kevesebb: azt hiszem, először így kiadva, végre.
16. Matteo Strukul: Egy dinasztia hanyatlása - Medici Mária, Mediciek IV., Gabo
A négykötetes sorozatot jelképezi itt, mivel csak idén figyeltem fel rá: talán az I. a legjobb...
17. Rafael Sabatini: A tenger korbácsa, Digi-Book
Végre itt: az igazi The Sea Hawk egy évszázaddal megkésve, magyarul.
18. Kathleen A. Flynn: A Jane Austen-küldetés, Athenaeum
Intelligens, eredeti, kalandos, mégis romantikus irodalmi science fiction: nemcsak még egy bőr...
19. Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa, Életműsorozat, Agave
Abszolút eredeti, korai Dick-darab, ismét Pék Zoltán fordításában.
20. Maurice Leblanc: Arséne Lupin - A 813-as szám rejtélye, Gabo
Köszönet a sorozatért: ebben az évben szerintem ez volt a legjobb darabja.
21. Böszörményi Gyula: A hullaházi skandalum, Ambrózy báró esetei VII., Könyvmolyképző
Az utolsó Ambrózy (---!): ezúttal igen csavarosan és kordában tartott terjedelemmel.
22. Lee Child - Andrew Child: Inkább a halál, Jack Reacher-sorozat, General Press
A szerzőváltás ellenére változatlanul lebilincselő és irodalmi kalandozás Reacher világában.
23. Georges Simenon: Maigret és az éjjeli utas, Agave
Az utolsó, kötetben még nálunk soha meg nem jelent Maigret-regény magyarul.
24. Arnaldur Indriðason: A mélység titka, Skandináv krimik, Animus
Erlendur el, Konrad be: indul a szerző újabb, épp olyan olvasmányosnak ígérkező sorozata.
25. Zalka Csenge Virág: A százegy ajtajú palota - Újraálmodott népmesék, Móra
Újabb, ezúttal teljesen saját mesekötet: ki nem hagytam volna.
26. Lü Pu Vej: Lü uraság tavasz-ősz kalendáriuma, Európa
Ritka, különleges és érdekes: vajon miként került a kiadó rövidre szabott programjába?
27. Luo Guanzhong: Három királyság III., Caeta
A három kötetes sorozatot jelképezi itt: az utolsó rész idén augusztusban jelent meg végre.
28. Ungváry Krisztián: Kiugrás a történelemből - Horthy Miklós a világpolitika színpadán, Befejezetlen múlt, Open Books
Kőkemény tények és mi lett volna, ha... egyszerre: elolvasása után már nehéz hazudni magunknak.
29. Turbucz Dávid: Horthy Miklós, a haditengerésztiszt, Modern magyar történelem, Jaffa
Egy méretében és hatásában is nagy monográfia első szelete: ki hitte, hogy ilyen jó lesz?
30. Ablonczy Balázs: Száz év múlva lejár? - Újabb Trianon-legendák, Modern magyar történelem, Jaffa
Bár elődénél talán kevésbé frappáns, végtelenül okos és olvasmányos Trianon-könyv.
31. Leonie Frieda: Medici Katalin, a reneszánsz királynő, Alexandra
Sokkal jobb és alaposabb életrajz, mint amit a kiadóból vagy a külsőből gondoltam volna.
32. Elisabeth Badinter: Egy anya konfliktusai - Mária Terézia, az uralkodó és gyermekei, Európa
Mária Teréziáról francia szemmel, bőséges forráskutatással: eddig ilyet csak németet olvastam.
33. Budai Lotti - Zubor Rozi: Micsoda anyák voltak - Híres nők a gyerekszobában, Álomgyár
Várva várt nőkötet, amelynek azután az ötven százaléka igazi élvezet is volt.
Link
2022 kedvenc könyvei 2.