2019-ben kedvenc non-fiction könyvem lett Budai Lotti Rizsporos hétköznapok - Női divat- és hálószobatitkok a 18-19. századból című albuma. Olyan volt, mint az ideális nő: okos, szép, szellemes, különleges és egyedi. Nem csoda, hogy a különféle eladási listákon is az élre tört (nem az ideális nő, hanem a kötet), s teljesen indokoltan lett az év egyik legsikeresebb magyar kiadványa.

Nemsokára kiderült azonban, hogy ez még csak a kezdet volt: a főképpen öltözködéssel, sminkkel, kulturális szokásokkal foglalkozó könyv csak a felszínét mutatta be mindannak, ami érdekes lehet a régi idők női hétköznapjaiból, s ami Budai Lottit, immár nyugodtan mondható, kultúrtörténészként és nőtörténészként foglalkoztatja. Szinte azonnal bejelentett ugyanis egy második kötetet, s 2021-ben várható egy harmadik is Rizsporos hétköznapok - Intimitás és tabutémák a nőtörténelemben címmel. Így azután bárki elégedetten dőlhetett hátra, aki az első albumból esetleg hiányolta volna a teljes társadalomképet vagy az egyes korok női életmódja árnyoldalainak ábrázolását: hisz már az ottani utószó is beszélt róla, minderről később többet is olvashatunk.

Minden képet érdemes megnézni: a pudingsapka Rubensnél

Az eredmény pedig a Rizsporos hétköznapok - Női életutak és mindennapok a nőtörténelemben című kötet, amely nem véletlenül lett a legtöbb olvasó által előjegyzett könyvek egyike tavaly, s került fel a 2020-as kedvenc könyveim listájára. Ebben ugyanis álomszép képek és ritka, máshol meg nem található forrásidézetek közepette olvashttunk az ókori, középkori és újkori lányok és asszonyok életéről, megismerve például a korabeli háztartásvezetés titkait, a leánygyermekek neveltetésének olykor megdöbbentő prioritásait, a férjfogás trükkjeit, vagy azt, hogy miként gondolkoztak a házasságról és az ideális feleség tulajdonságairól korról korra. A megszokott szórakoztató, csevegő stílusban, ám szakirodalomra és nagy tudásra építve szól a könyv a nőoktatás (nem) fejlődéséről, a cselédek és munkásnők sötét és szomorú világáról, arról, mitől is volt viktoriánus egy 19. századi nő, vagy épp arról, miként változott az anyaszerep évszázadról évszázadra. Mítoszokat is oszlat a kötet: megtudhatjuk például, valóban általános volt-e a régi időkben a gyermekmenyasszonyság, hogy valóban a házasság-e a nő rendeltetése, vagy hogy mióta szokás általános igazságként tekinteni arra, hogy az egyedülálló nők nevetséges, felesleges életű vénkisasszonyok... (Gyors válaszok: nem, nem, csak kb. háromszáz éve...)

A 2021-re ígért és a 2019-es kötet

Közben mókás részleteket tudhatunk meg a gyereknevelésről (például egy ókori római Barbie-babáról), a női illemről (például a napernyőnyelvről), a női olvasmányokról (például arról, miért jelentős ma is a szentimentális irodalom, amely először ábrázolt erőszakot, elhagyatást, egyáltalán, női lelket), a terhességi vizsgálatokról (például a nyúlpróbáról) és a női munkákról (amelyhez a nyársforgató kutya vagy az első gépesített sulykok, így a Mosó Dolly is kapcsolódnak). Van azonban, amikor az olvasónak sírni támadna kedve: amikor a gyermekmunkáról, a nők elleni erőszakról, a nők egyenlőtlen bérezésének gyökereiről, mai társadalmi előítéleteink nem is oly régi kialakulásáról, vagy épp arról van szó, milyen orvosinak nevezett ostobaságok miatt tekintették a nőket másodrendű, gyengébb, alárendelt embernek, akiknek a testen belül súlyos gyengeséget és hisztériát okozva vándorol a méhe (amelynek neme is van, férfi (!) és megtermékenyítésre várakozik), menstruációjuk káros miazmái hervadásra ítélik a növényeket a környezetükben, alsóbbrendűségük pedig abból is kiderül, hogy puszta televényei a csodálatos spermának, amely mintegy tojásként (!) egymaga (!) képes életet adni...

A tiszta és okos éleslátással, szemléletformálóan megírt kötet mindenkit képes meglepni és lebilincselni. Alig várom a folytatást!