Zórád Ernő képregényei
Zórád Ernő (1911-2004) festőművész, grafikus, könyvillusztrátor és képregényrajzoló az egyik abból a nagy alkotói hármasból, akik nélkül el sem lehet képzelni a magyar képregény történetét. Korcsmáros Pál és Sebők Imre mellett neki volt köszönhető a (sajátosan) magyar (adaptációs) képregény megszületése és virágzása az 1950-es évektől az 1980-as évekig. Emellett egész életében festő maradt: akvarelljei, gouache-jai, a Tabánról megszületett gyönyörű képei egy öntörvényű, sajátos művészpálya dokumentumai.
Ez a lista a Zórád Ernő képregény-életműsorozat köteteit mutatja be. Ezek 2013 óta jelennek meg Bayer Antal szerkesztésében: mindegyik nagyalakú, fekete-fehér, szövegében újraszedett képregény, amelynek a címlapját Zórád rajzainak felhasználásával Haránt Artúr színezte. Szinte valamennyit izgalmas szerkesztői utószó is kíséri.
A köteteket a Nero Blanco Comix, illetve 2019-től a Windom gondozza. Én a Képregénymarketből szoktam beszerezni őket.

1. Aranyásók Alaszkában (szöveg: Jack London nyomán Zórád Ernő, eredeti megjelenés: 1977), 2013
2. Harc a szalamandrákkal (szöveg: Karel Čapek nyomán Zórád Ernő, eredeti megjelenés: 1978), 2014
3. A Néma Revolverek Városa (szöveg: Rejtő Jenő nyomán Cs. Horváth Tibor, eredeti megjelenés: 1971), 2014
4. Twist Oliver (szöveg: Charles Dickens nyomán Cs. Horváth Tibor, eredeti megjelenés: 1983), 2014
5. Salamon király kincse (szöveg: H. Rider Haggard nyomán Cs. Horváth Tibor, eredeti megjelenés: 1975-76), 2015
6. Forró mezők (szöveg: Móricz Zsigmond nyomán Cs. Horváth Tibor, eredeti megjelenés: 1966-67), 2015
7. Ivanhoe (szöveg: Walter Scott nyomán Cs. Horváth Tibor, eredeti megjelenés: 1967), 2016
8. Tigrisvér (szöveg: Rejtő Jenő nyomán Cs. Horváth Tibor, eredeti megjelenés: 1969), 2016
9. Sztrogof Mihály (szöveg: Jules Verne nyomán Zórád Ernő, eredeti megjelenés: 1975), 2017
10. Fekete gyémántok (szöveg: Jókai Mór nyomán Cs. Horváth Tibor, eredeti megjelenés: 1964), 2017
11. Bradley Tamás visszaüt (szöveg: Rejtő Jenő nyomán Cs. Horváth Tibor, eredeti megjelenés: 1982), 2018
12. Winnetou (szöveg: Karl May nyomán Cs. Horváth Tibor, eredeti megjelenés: 1975 és 1957)
0 Responses