Olvasok, csak olvasok
Hosszú ideig nem volt időm írni a blogomat: egy dologgal azonban nem hagytam fel. Az olvasással. Valójában talán ezért is nem posztoltam sokáig: hiszen ha kevés az időm, és választani kell, olvasom-e a könyveket, vagy írok róluk, természetesen mindig az elsőt választom. Kétlem, hogy sokan másképp tennének. Most azonban kivételesen írni van kedvem, mégpedig arról, mit, mikor, miért, mióta és hogyan olvasok.

A könyvek az életem nagyon fontos részét adják. Nagy szeretettel és állandóan bővítem a könyvtáram, s azt hiszem, ez az idők kezdete óta mindig is így volt.

Az első olvasmányok

Már pici koromtól voltak saját könyveim, vagyis a lapozgatós, hajtogatós, nézegetős könyveket külön polcon tarthattam, és tisztában voltam azzal, hogy az enyémek. Épp ezért vigyáztam is rájuk, s ma is megvannak. Emlékezetem szerint sosem piszkoltam össze, téptem szét, netán ettem meg könyvet. Igaz, van egy időszak, amikor a kisgyerek mindent a szájába szeretne tömni, hogy megtapasztalja, de nem hiszem, hogy ezt a késztetést még meg is kell erősíteni rágható műanyag könyvek vásárlásával, ahogy néhány családban láttam. A gyerekek okosak, ami rágható, meg is rágják. Ezzel szemben bármilyen pici és ügyetlen az ujjuk, nagy odafigyeléssel tanulják a gondos lapozást: emlékszem, én nagyon büszke voltam, amikor sikerült elérni, hogy önállóan fordítsam az oldalakat.

Két kedvenc gyerekkönyvem Bálint Ágnes Bari-bari báránya (aki alig áll a lábán) és ennek testvérkönyve, a Hol a cica?, amelyik egy kedves, türelmes kutyáról szól. Utóbbi érdekessége, hogy pont úgy néz ki, mint egy "igazi" könyv, ugyanis nem fekvő, leporello, hanem álló formátumú. Igaz, bármennyire is állatos-fényképes képeskönyvekkel indult az olvasókarrierem, sajnos nem lettem nagy állatbarát.

Ezzel szemben vers- és mesekedvelő igen: imádtam hallgatni az A part alatt kezdetű verset, Weöres Sándor Vásárát, Bóbitáját és a Ha a világ rigó volna verseit. Két kedvenc mesekönyvem pedig a Rónay György átdolgozta Grimm legszebb meséi és a családi örökség Benedek Elek-féle Világszép Nádszál kisasszony voltak. Mindig is szerettem és gyűjtöttem a mesekönyveket (pontosabban gyűjtötték nekem): vannak magyar (pl. az Illyés Gyula gyűjtötte Hetvenhét magyar népmese), francia, német, cseh, szlovák és a szovjet népek meséit tartalmazó válogatásaim is. Még ma is nosztalgiázom néha kedvenc meséimmel: ezekben mindenképpen vonzó királyfinak, kalandos történetnek kell szerepelnie. Sosem rajongtam a tanító állatmesékért, a csalimeséket pedig kifejezetten utáltam. (Ha kedvencet kell megnevezni, akkor a Rigócsőr királyfi, a Világszép Nádszál kisasszony, a Tündérszép Ilona és Árgyélus és Az aranyláncon függő kastély azok.)

A mesékhez és gyerekkönyvekhez pedig hozzátartoztak a rajzok is: Reich Károly, Róna Emmy és Füzesi Zsuzsa nevét egészen korán megtanultam, s egy rövid ideig meg voltam győződve róla, hogy minden olyan könyv, amit ők illusztrálnak, nekem való. Füzesi Zsuzsától a képeslapokat is gyűjtöttem, és meséket találtam ki a rajta lévő szereplőkkel. Róna Emmytől a kedvencem egyértelműen az Öreg néne őzikéje volt, Reich Károlyt pedig örömmel fedeztem fel újra a gyerekkönyvek és a tankönyvek illusztrátoraként is.

Olvasni kezdek

Már az óvodában megtanultam olvasni. Családom állítja, hogy valamiféle betűkártya spontán pakolgatása hozta ezt az eredményt ötéves koromban (senki sem akart megtanítani, csak így sikerült). Én mindössze arra emlékszem, hogy rájöttem, tudok olvasni. Természetesen hangosan, aminek nagyszüleim látták kárát: első olvasmányélményeimet legalább négy-ötször végighallgathatták, amikor náluk voltam, mivel már akkor is nagy újraolvasónak számítottam. Ekkor (öt-hétévesen) fedeztem fel a Delfin-sorozatot (a Kinizsi Pállal és A két kicsi hóddal), a Pöttyös könyveket (Szalay Lenke Mogyoró-történeteivel, a Kincskereső Pipitérrel és Dániel Anna Erzsébet királynéjával), majd a Csíkos könyveket (George Sand A kis Fadette-jével), valamint Vernét (a Grant kapitány gyermekeivel kezdve).

Mire meghaladtam a száz oldalakat és a hatodik évemet, szerencsére sikerült áttérnem a néma olvasásra és kifejleszteni egy mániát, ami - azt hiszem - ma is hatással van a sebességemre. Mivel "fogdosom" a könyveket lenn, a gerincüknél, nemcsak tartom őket, többeknél gyorsabban olvasok. Bár nem ugrom át sorokat, nem "gyorsolvasok" és semmit sem hagyok ki, egyszerűen hamarabb végzek, mégis teljes élménnyel: ennek óriási hasznát vettem az egyetemi kötelező olvasmányok abszolválásakor, s az is nagy nyereség, hogy így ugyanannyi idő alatt több könyvélményben lehet részem. A sebesség hátránya, hogy ha hosszabb időre elutazom, cipelhetem magammal az esti olvasnivalókat, s nekem nem elég egy újság a hosszú vonatútra, ha nincs társaságom.

Attól kezdve, hogy megtanultam olvasni, magam választottam ki az olvasmányaimat. Ez a rokoni körben sok problémát okozott: többen meg voltak győződve róla, rosszat tesz, ha "nem nekem való" dolgokat olvasok. Valószínűleg én voltam naiv, a házi könyvtárunk csodálatos vagy épp az ízlésem kiváló:): egyetlen egyszer sem futottam bele olyan könyvbe, amely lelki törést okozott volna bennem. (Nem sok ilyet tudok egyébként elképzelni: ha például hétévesen kemény pornóba vagy horrorkönyvbe ütközöm, bizonyára megvisel, de mivel családunkban ma sincs ilyesmi, semmi veszély nem fenyegetett.) A szabad válogatás viszont óriási öröm volt: két családi könyvtár, és a világon "minden" könyv csak rám várt.

Sokat segített, hogy figyeltem a szerzők, kiadók, sorozatok nevét. Ha tetszett egy Usborne gyerekenciklopédia, egy Jókai-kisregény (A nagyenyedi két fűzfával kezdtem), vagy Bálint Ágnes egy könyve (örök kedvenc a Tündér a vonaton, s kisebb koromból a Mazsola), megnéztem a boltban, van-e még ilyen. Amikor olvasni kezdtem, csodák csodája számos helyen nyílt antikvárium a közelünkben, ahol állandó vásárlója lettem a Csíkos, Pöttyös, Delfin- és más kalandos sorozatoknak. Ez nem változott: ma is a beszerzéseim legalább hetven százaléka antikvár, olcsóbb, használt könyv: ha tudom, mit szeretnék, hajlandó vagyok várni rá, amíg kedvezőbb áron kapom meg. (Ennek az oka, sajnos, nem a zsugoriság...)

Kamaszkori olvasmányok

A könyvek pedig csak jöttek és jöttek. Még szívesen olvastam meséket, amikor az első történelmi kalandregényeket (amilyen a Rákóczi hadnagya, a Hajdúkaland vagy a Divényi történet) és indiánregényeket (Karl May, Thomas Mayne Reid, Cooper) megszerettem. Már túl voltam sok ifjúsági kalandregényen, de még csak kilencéves voltam, amikor először olvastam Walter Scottot (az Ivanhoe-t). Még örömmel gyűjtöttem a gyerekkrimiket (amilyen mondjuk a Vakáció a halott utcában), amikor elolvastam az első Agatha Christie-t (a Tíz kicsi négert).

A kötelezőkkel nem voltak gondjaim: az Egri csillagokat például elsősként olvastam először, a pad alatt (bár nem tudom, hogy gondoltam, hogy a nagyalakú kódexet nem veszi észre a tanítónéni), rám is szóltak, mert a szótagolásos olvasmányt persze nem tudtam folytatni, amikor felszólítottak (fogalmam sem volt róla, mit olvasunk épp az órán...). A Tüskevár már gyakorlott Fekete István-olvasóként ért utol, bár mindig is jobban kedveltem a Lutrát - mert azt én választottam olvasni.... Legutáltabb kötelező könyvem A Legyek Ura volt Goldingtól, akkor sem szerettem, most sem kedvelem, ráadásul össze kellett hasonlítani egyik kedvencemmel, Verne Kétévi vakácjával.

Kilencévesen olvastam az első Brontëket, de Jane Austennek várnia kellett még három évet - mivel ajánlották nekem, direkt nem olvastam el addig az Értelem és érzelemet. Tizenkét éves voltam, amikor (hosszú, izgalmas időszak alatt) először végigolvastam a Bibliát. Még általános iskolába jártam, amikor rátaláltam a kedvenc regényemre: Victor Hugo A nyomorultakjára, amit azóta is rendszeresen újraolvasok. Gimnazista koromban aztán érdeklődésből rengeteg olyan könyvet is elolvastam, amihez ma már semmi pénzért nem fognék hozzá (regényes festőéletrajzokat, Reymont Parasztokját, a Híd a Drinánt vagy épp Nyírő József számos művét). Bár ma már más az ízlésem, nagy szerencse, hogy ismerem ezeket a műveket anélkül, hogy most, már jóval kisebb kedvvel kellene őket megemésztenem. Tizenévesként viszont még óriási lelkesedéssel faltam fel őket. Ugyanakkor ebben az időben rengeteg szakkönyvet is elolvastam, puszta érdeklődésből, aminek később nagy hasznát láttam. Ekkortól eredeztethető a művészetek és főleg a festészet iránti amatőr érdeklődésem is: album nem maradt kinyitatlanul a környékemen.

Visszatekintve nagyon fontosnak tartom a tökéletes szabadságot, amivel egész gyerek- és kamaszkoromban az olvasás felé fordulhattam. Senki sem akart megtanítani olvasni, senki sem "villogott" velem, amikor véletlenül, és elég korán mégis olvasni kezdtem, senki nem szólt bele abba, mit olvasok, senki nem dugdosott előlem könyveket: ezzel szemben felolvastak nekem, majd rendszeresen könyvekkel ajándékoztak meg, és állandó mintát adtak, hiszen a családunkban mindenki olvasott és olvas ma is.

A könyvtár

Furcsamód egy dolog nem sikerült: megkedvelnem a könyvtárba járást. Mivel nagy becsben és rendben tartom a könyveimet, utálom a piszkos, mocsoktól ragadó, összefirkált, netán szakadt példányokat. Amikor kicsi voltam, még sokkal inkább ilyenek voltak a könyvtári példányok (ma már városunk könyvtára rengeteget javult e tekintetben). Sosem tudtam őket olvasás közben a magaménak érezni, s teljesen beléjük feledkezni.

Felnőtt ésszel már értem azt is, miért kellett az általános iskolával havonta könyvtárba mennünk és három könyvet kivenni egy hónapra ("olvasásra nevelés"), gyerekként azonban komoly beleavatkozásnak éreztem a saját életembe. Egyrészt már "felnőtt" könyveket (is) olvastam, mi viszont (logikus módon) a gyerekkönyvtárba jártunk az osztállyal, így nehéz volt olvasmányt találni. Másrészt egy hét alatt elolvastam a három könyvet, s mire egy hónap múlva eljött az óra, amikor be kellett számolnunk az élményeinkről, én már sokkal szívesebben beszéltem volna arról, amit épp akkor olvastam. Harmadrészt épp az olvasás korlátlan szabadsága szűnt meg, amit annyira szerettem.

Nem vagyok biztos benne, hogy a fenti módszer jó volt. Talán inkább érdekfeszítő könyvek listáját kellett volna ajánlani, s egyenként beszélgetni a gyerekekkel az arról elolvasott egy-két könyvről, hogy ne házi feladat és beszámoló jellege legyen a dolognak: ami kötelező, azt nem szeretjük. Ha pedig nem szeretjük, hogyan leszünk olvasók?

Sajnos a könyvtár ma is inkább csak a munka, a kutatás helye számomra: olvasni otthon szeretek, a saját könyvemből. (Kevés az olyan könyvtár, talán néha a Szabó Ervin, ahol lehet találni békés, háborítatlan magánzugot az olvasáshoz...) A könyvtári műveket csak kipróbálásra viszem haza, amelyik nagyon tetszik, igyekszem inkább megvenni magamnak. Egyik idei újévi fogadalmam volt, hogy megpróbálok kevesebb könyvet venni, és többet járni könyvtárba, de már látom, míg az elejét sikerült véghez vinnem, a második felének a betartása reménytelen. Nem szeretem a könyvtárakat igazán.

A könyveim

Annál inkább imádom a saját könyvtáram. Végre olyan szép és tágas polcokon várnak a könyvek, amilyeneket egész eddigi életemben szerettem volna. Igaz, minden szinten két sorban sorakoznak egymás mögött, de látva a fényképeket a Molyon és máshol, megnyugodtam: más könyvkedvelő sem fér el a polcain.:) Ha visszagondolok, mi változott gyerekkorom és a későbbi idők bútorarzenáljában, a legszembetűnőbb a rácsos ágy eltűnése óta, hogy egyre több lett a könyvespolcom...

Nem szeretem agyonrendszerezni a könyveket, inkább csak témák szerint csoportosítom őket: külön polcra a történelemmel, tudománnyal, Egyiptommal vagy éppen a filmművészettel, festészettel foglalkozókat. Ahol a könyvek egy sorozatba tartoznak (s én sok sorozatot gyűjtök, pl. művészetieket vagy krimiket), kedvező a tárolás szempontjából, hogy a könyvek körülbelül azonos méretűek. Időnként viszont mérettől függetlenül kerülnek egymás mellé az egy szerző által írt (mint a Jane Austen-), vagy az egy témáról szóló (mint a Robin Hood-) regények. Szeretem egy helyre tenni a verses könyveket, egy-egy nép novellaválogatásait (pl. az angol elbeszélésköteteket, amiket nagyon szeretek), vagy az utazásaimról hazahozott, múzeumokról, látnivalókról, kiállításokról szóló kiskönyveket.

Ha már szóba kerültek a sorozatok: szeretem őket gyűjteni, de sosem szolgaian. Azt a könyvet, amit nem akarok megvenni, biztosan nem beszélik rám egy sorozatborítóval. A műfajgyűjtésben (a blogból például már biztosan kiderült, hogy klasszikus-krimigyűjtő vagyok) azonban sokat segít, hogy a netes antikváriumok és az OSZK katalógusának segítségével a sorozatcímek alapján könnyebb volt olvasmány- és kívánságlistákat összeállítanom, szerzőket megismernem, mintha csak elindulok a vakvilágnak a könyvtárban vagy egy boltban. Az új megjelenések egy részét is könnyebb így megtalálni. Ha végiggondolom, jelenleg négy-hét sorozatot figyelek rendszeresen, de csak egyet gyűjtök: a kemény fedeles Agatha Christie-könyveket.

Ha azonban valaki belép a könyvespolcos szobámba, szerintem nem a sorozatok, hanem sok-sok könyv fog a szemébe tűnni. És kényelmes fotel, ahol olvasni lehet. Kicsi koromban nem tudom, miért, nagyon szerettem a bilin trónolva olvasni: szerencsére ma már kényelmesebb pozíciót választok egy fotelben vagy kanapén. De igazából bárhol tudok és szeretek olvasni: buszon állva, vonaton gyűrődve, ablakba könyökölve és ágyban ülve. A lényeg a jó könyv. Szerencsére elég jó a memóriám, így sok könyvemnek emlékszem konkrét történetére: melyiket kaptam a nagyapámtól, melyiket olvastam a latinvizsgám előtt, melyik milyen ünnep ajándéka és kitől, mennyit küzdöttem az egyikért egy licitálós oldalon, hogy kupásztam ki egy láda legaljáról a másikat az antikváriusnál, hogyan cipeltem haza emezt a Bookline-boltból, hogy vártam, hogy megérkezzen amaz az Antikvárium.hu-tól. Minden, régi és új könyvnek saját története van, mindegyik nagyon fontos nekem. Örülök, hogy vannak.

Könyves blog

Az viszont már új dolog nekem, hogy írjak is róluk. Természetesen mindig is volt véleményem, amit szerettem megbeszélni a környezetem tagjaival, netán beleírni a naplómba. De sose voltam túl kitartó az utóbbiban. Nem is értem, a biedermeier hölgyek hogy tudtak mindennap naplót vezetni: mire én, mint grafomán egyed mindent nekem tetsző formába öntenék az adott napról, rám reggeledne a következő. Formális naplót meg (ld. időjárás vagy mi volt ma a főétkezések menüje), azt hiszem, nem érdemes írni.

Egy ideig szívesen olvasgattam mások blogját, s meg is elégedtem ennyivel. Tetszettek a könyvelemzések, ajánlók. Igaz, mindig kicsit csalódtam: kedvenc bloggereim ugyanis általában - szerintem - túl röviden írtak erről-arról. Még szívesen olvastam volna tőlük, sokat-sokat. (Sokszor még ma is így érzek például Pável blogjánál, habár amilyen frappánsan ír, nem is kell oda több szó. Kezdetben egyébként Mademoiselle és amilgade blogján olvastam csak, ezeket ma is nagyon szeretem, meg még egyen, ami azóta sajnos megszűnt.) Más posztolók pedig csalódást okoztak. Nem ismertem még sok jó oldalt, ehelyett olyan helyekre tévedtem, amelyek inkább bevásárlólistákhoz hasonlítottak, mint elemzésgyűjteményekre. Ma sem kedvelem azokat a blogokat, amelyek semmi mást nem adnak egy-egy műnél, csak egy képet, egy fülszöveget és két-három semmitmondó állítást. ("Nagyon jó könyv, bár kicsit többet vártam. Szerintem érdemes elolvasni. Izgalmas volt.") Főleg ki nem állhatom amikor valaki csillagozik, bírál stb., de képtelen helyesen írni (persze nem vesszőhibára, elütésre gondolok). Ilyenkor valahogy úgy érzem, nyilván az illetőnek is jogában áll véleményt alkotni, de nincs joga ezt az interneten az orrom alá nyomni, mert a témában nem hiteles - persze ez nem igaz, de akkor is így érzem.

Aztán rábeszéltek, hogy blogoljak. Tíz perc alatt kellett döntenem, és persze igent döntöttem. Készen kaptam egy karosszéket, mégpedig szépet: csak bele kellett ülnöm. Aznap már meg is írtam az első bejegyzést, két nap múlva a másodikat. Hamar rájöttem azonban, hogy képtelen vagyok az egy könyv - egy olvasás - egy poszt rendszert követni. Egyrészt ahhoz túl gyorsan, túl sok könyvet olvasok, hogy tönkretegyem az élményt azzal, hogy kötelező olvasónaplóvá teszem a blogom. Másrészt nagyon sok könyvön voltam túl: nagyon esetlegesnek éreztem, hogy hosszan írjak egy-két esetleges friss olvasmányról, amikor társaik hosszú sorokban kígyóztak mögöttük. Harmadrészt világéletemben összefoglaló bejegyzéseket vágytam olvasni: rájöttem, ez az óhaj több engem érdeklő téma esetében csak akkor fog teljesülni, ha én írom meg őket.:) Nekem is nagyon jó ez: mindig korszakaim voltak az olvasásban (most szerelmes könyvek, most művészeti albumok, most hadtörténet, most meg krimi, most a Harmonia caelestis, most viszont a Színes fátyol); amikor pedig "megtelek" egy témával, és benyomásaival, alig várom, hogy leírjam.

Épp ezért kevéssé vagyok befolyásolható. Bár szorgosan olvasom kedvenc blogjaimat (mind be vannak linkelve jobbra azok, amiket rendszeresen látogatok, de a kedvencek közül is a legkedvencebbek: Pável, entropic, Heloise, stippistop, Mademoiselle és Inpu), nem igazán ezek alapján döntök a következő olvasmányaimról. Ha egyszer visz a lelkesedés egy témában, akkor muszáj arról olvasnom. Persze a csábítónak tűnő könyveket azért mindig feljegyzem magamnak. Nem is listagyarapításra, inkább élvezetes olvasásra használom mások blogjait. Imádok elmerülni bennük.

Zárásként

A Moly tavaly augusztus óta szintén a szenvedélyemmé vált: imádok feljárkálni az oldalra, és csillagokkal értékelni a könyveket. Bár ilyen szempontból szubjektív vagyok, mivel objektíven szemlélve, mondjuk a tízszer fél, vagyis öt csillag a Biblia kellene, hogy legyen (szerintem). De vajon akkor hány csillagot kaphatna a kedvenc krimim, amit imádok? Hármat? És mondjuk a kedvenc képregényem? Mínusz ötöt? Így én mindig az adott műfajhoz viszonyítva értékelek, ezért is van sok kedvenc könyvem a Molyon (a kedvenc költő, a kedvenc magyar írónő, a kedvenc Jane Austen), így telik majd meg lassanként a Kedvenc könyvek listám.

Az oldalon ritkán szólok hozzá, az eseményeket is csak mostanában kezdtem el követni (mivel nekem a legtöbb jóleső újraolvasás, eleinte úgy éreztem, csalás lenne jelentkeznem, de szerencsére mindenki szeretettel fogadott), ennek ellenére fontosnak tartom ezt a közösséget. S azt is, hogy annyi könyves blogger van a neten.

Véleményem szerint nem teljesen igaz, hogy az emberek / gyerekek / magyarok ma kevesebbet olvasnak, mint régen. Máshol, másképp, mást - ez igaz, és erről sokat lehetne még írni. Többen küszködnek olvasási nehézségekkel (igaz, régen viszont többen voltak analfabéták); azonkívül sokaknak nincs pénzük könyveket vásárolni (de ez a két téma is nagyon messzire vezetne). Mindennek ellenére azonban úgy érzem, éppen most hihetetlenül nagy korszaka van az olvasásnak, a könyvforgatásnak. Lehet, hogy ez egy utolsó csúcspont, mielőtt az információs társadalom ki- és átalakulása után minden megváltozik?

De kit érdekel? Én nagyon élvezem.

Csak olvasok és olvasok.

Ui: Ez a bejegyzés Andiamo Az olvasás 7 hete kezdeményezése ihletésére született. Mivel azonban nem szeretnék könyvet nyerni, és késlekedésemmel és grafomániámmal a játékba sem szeretnék "belezavarni", így csak ilyen módon veszek részt, lelkesen olvasva a többiek szabályszerű, remek posztjait.
Történetek Robin Hoodról
Hosszú hónapok után újra itt vagyok - és velem a blog is! Rögtön egy monumentális bejegyzéshez támadt kedvem, mégpedig a Robin Hood-legendákról.

Gyerekkorom óta az egyik kedvenc történetem Robin Hoodé, a legendás, zöld csuklyás igazságosztóé. Szeretek róla olvasni, szeretek a legendáján alapuló filmeket nézni, sőt még annak is örültem, amikor a Lego - immáron két ízben is - kiadott egy-egy Robin Hood-figurát nálunk. (1) A következő bejegyzésekben Robin Hoodról szeretnék írni, elsőként a Robin Hood-legenda alakulásáról magyar nyelven.

Az igazi Robin Hood

Robin Hood nevét és történetét elvileg mindenki ismeri. Mégis: senki sem tudja, létezett-e valaha a hős. Se szeri, se száma a történelmi azonosításoknak, a neveknek és az alakoknak: legalább tíz személyről feltételezik, hogy talán ő, éppen ő volt a híres bandita, minden íjász mintaképe, a jókedvű férfiú (merry man), aki kaján mosollyal és félelmetes ügyességgel fosztotta ki a gazdagokat, hogy kincseiket a nélkülöző és szenvedő szegényeknek adja.

Talán Robert Hood volt, egy apát szolgája Cirencesterből, Földnélküli János idején, a 13. század legelején? Netán egy magát "a szökevény Robert Hood"-nak nevező yorkshire-i, akit 1225-ben említenek? A II. Edward idején (még száz évvel később) élt Robyn Hode, akiről később regényes történetet, gestet költöttek (címlapját lásd balra)? Paraszt volt? Kisnemes? Vadorzó? Elűzött kisbirtokos? Vagy éppen nemes, lovag, báró, aki a szegények mellé állt? A nemesi származású Robin of Loxley (Locksley) ahogyan azt a tizenhatodik századtól bizonyosként tudni vélték? Vagy épp Earl of Huntingdon (Huntington), skót nemesi vér, aki részt vett abban a főúri belháborúban, melyet II. Henrik király ellen folytatott két fia, Henrik és a fiatal Richárd? (Utóbbi lett később, királyként az Oroszlánszívű, s mindez ismét a 12. században történt volna.) Esetleg Robert Fitzooth vagy Fitz Odo volt az igazi Robin Hood, a warwickshire-i Loxleyból húsz évvel későbbről, végre tényleg Richárd király rövid, tízéves uralkodása idejéről (1189-99)? Yorkshire, Warwickshire, Derbyshire és Essex, Huntingdon és Chester, Nottingham és Sherwood, Barnsdale és Locksley, York és London: feltűnő és eltűnő nevek, helyek, amelyek mind azt bizonyítják, hogy nincs igazi megoldás. (2)

Már akkor is nehéz egy hősről írni, ha nem tudni, melyik társadalmi rétegbe tartozott. Ám ha valakinek a létezése annyira bizonytalan az időben, mint Robin Hoodé, akit a különböző azonosítások a 245 évig uralkodó Plantagenet-dinasztia nyolc és fél királya közül héthez is hozzáköthetnek, tulajdonképpen nincs kiről írni. Nincs ember, csak a legenda, az pedig alakulhat úgy, ahogyan a szerző és a hagyomány szeretné. Hiába olvas az ember ősi Robin Hood-népballadákat (3), ez a "tiszta forrás" is zavaros. Marianna, Robin szerelme például a legrégebbi fennmaradt, 1450 körüli szövegekben még fel sem tűnik, pedig mit ér egy mai Robin Hood-sztori nélküle! Ezzel szemben az, hogy az egyik vaskos humorú régi balladában Robin megleckézteti a halászokat, a tengertől viszont rosszul lesz, tudtommal egyetlen regényben, vagy filmben sem jelenik meg. Nem is csoda, hiszen nem illik a mára kialakult összképbe.

Pedig ezt az összképet mindenki ismeri. A lovagias, nemes, okos, bátor és jóképű Robin Hood a szegények pártját fogja (fellázadó kisnemesként, igazságosztó nemesként vagy hazatérő keresztes lovagként), mire a sherwoodi erdőbe kell menekülnie. Itt él jó barátaival, a nagy erejű, kedélyes Little Johnnal, Skarlát Will-lel (aki vagy piperkőc vagy Robin leghűségesebb barátja, netán egyenesen a rokona), a borkedvelő, harcias Tuck baráttal, Muchcsal (aki néha a molnár fia) és a többi, a fák között zöld csuklyát viselő bujdosóval. Együtt pusztítják a király szarvasait, s harcolnak az elnyomó, fosztogató, gonosz élősdi nemesek, Sir Guy of Gisbourne, a nottinghami sheriff, s legfőképpen a trónt gazul bitorló János herceg ellen. A történet - látszólag kihagyhatatlan - darabjai: Robin álruhás győzelme a gonoszok rendezte nottinghami íjászversenyen, Robin "megismerkedő" párbajai Little Johnnal és Tuck baráttal, erdei rajtaütés, fogolyszabadítás, esetleg Robin szökése börtönéből, pénzgyűjtés a német börtönben fogva tartott Richárd király váltságdíjára, végül Lady Marian és Robin szerelmének kibontakozása, esetleg Marian fiúruhás párbajával bonyolítva. A képet színezheti, ha Robin szász származású, míg Marian és/vagy a gonoszok normannok. A történet végén haza kell érkeznie a keresztes hadjáratból Richárd királynak, az Oroszlánszívűnek, vagy azért, mert épp Robin jóvoltából szabadult ki, vagy csak azért, hogy pontot tegyen a történet végére, és igazságot szolgáltasson hős íjászának.

Mindegy, mi ebből a történelmi igazság, mi az ősi legenda, és mi az, amit a 19. századi romantika költött hozzá a cselekményhez: ma a filmek és könyve egyvelegéből körülbelül így ismerni Robin Hoodot. (4)

A regényes Robin Hood

Miután a balladák, a népkönyvek és a verses regények kimentek az irodalmi divatból, megérkezett a regény. A 19. század közepétől tehát Robin Hood is regényhőssé vált.

Sir Walter Scott 1819-es Ivanhoe-jában még csak fontos mellékszereplő a címszereplő lovag mellett. Scott regénye volt azonban az első, amely határozottan a harmadik keresztes hadjáratot vívó I. Richárd korába, keresztes lovagok világába helyezte a hőst, teljes nevén Robin of Locksleynak nevezte el, s hangsúlyozta a normann-szász (saxon) nemzeti ellentéteket a korabeli Angliában. A ballada- és énekgyűjtő, történelem- és régiségbúvár Walter Scott a romantika szellemében varázslatos, képzelt középkori regényvilágot teremtett. Amire azonban biztosan nem gondolt, hogy bár Ivanhoe-ról és koráról írt, valójában neki lett köszönhető az a Robin Hood-történetváltozat, amelyre a tizenkilencedik század archaizáló és a huszadik század akciódúsan kalandos regényei, a filmek és tévésorozatok forgatókönyvei, sőt még a Robin Hood-színdarabok és -musicalek is építettek: Walter Scott rajzolta meg a nyers vázlatát mindannak, amit mai összképnek neveztem. (5)

A Marianna-szál kidolgozása is megszületett Shelley barátjának, Thomas L. Peacocknak a jóvoltából, aki 1822-ben megírta a Maid Marian című történetet. Ettől kezdve minden évtizedre jutott egy-egy angol Robin Hood-regény vagy -regényrészlet. A legjelentősebbeket, ma is ismerteket Howard Pyle (The Merry Adventures of Robin Hood, 1883) és J. Walker McSpadden (Robin Hood and His Merry Outlaws, 1891) írták. Közben a kontinensen a nagy francia romantikus, az idősebb Alexandre Dumas is írt egy kétkötetes Robin Hood-könyvet (Le Prince de Voleurs, Robin Hood, le Proscrit, 1872-73), amely sajnos csak posztumusz jelent meg, talán ezért ismerik kevesebben. (6) Lassanként megteremtődött a hagyomány, ismerőssé, kötelezővé váltak nevek, helyek, szereplők, kalandok. Robin Hood megjelent a színházban (a nézők főleg a Marian-történeteket kedvelték), a legelső gyerekeknek szánt Robin Hood-képeskönyv pedig már 1840-ben elkészült (Pierce Egan főleg Robin Hood és Little John barátságára helyezte benne a hangsúlyt, borítóját lásd balra fenn).





















Képkitérő 1.: Íme néhány illusztráció régi és új Robin Hood-regényekből. Robin és Marian H. E. Marshall könyvéből és egy amerikai mesekönyvből (fenn), Walter Crane festményén és N. C Wyeth világhírű illusztrációján (lenn).





















A 19. század második felétől máig angol nyelvterületen több, mint hatvan regény jelent meg Robin Hoodról. (A számuk akkor is jóval ötven felett van, ha a történelmi romantikus könyveket és a ponyvákat - Skarlát Will szeretője voltam-típus - nem számolom). Furcsamód Robin Hood folyamatosan népszerű maradt: minden Robin Hood-filmnek megírták a könyvváltozatát, mert érdemes volt (Douglas Fairbanks némafilmjétől Ridley Scott friss mozijáig), készült történelmi krimi-Robin Hood (nyolcvanas évek), fantasy-Robin Hood (kilencvenes évek), vámpír-Robin Hood (ezredforduló), de még ezek a regények is azokat a paneleket használták, amiket Walter Scott és fiatalabb kortársai kitaláltak. S időről időre született egy-egy újabb klasszikus regényváltozat is a jó szándékú banditáról, a tolvajok fejedelméről. A huszadik századi külföldi klasszikusok javát (átdolgozva) nálunk is kiadták (lásd lejjebb).











Képkitérő 2.: Néhány angol címlap. Louis Rhead klasszikus könyve 1912-ből, amelyet saját rajzai és iniciáléi kísértek (lásd Robint és Mariant fentebb). Mellette a történész és krimiszerző Antonia Fraser modern (1955-ös), de klasszikus stílusú regényének új kiadása (jó volna olvasni). A harmadik egy tipikus történelmi romantika Diane Careytől a kilencvenes évekből.

Az íjászhősről mintegy tíz mű jelent meg Magyarországon, legendája talán az idők (vagy a gyerekirodalom) kezdete óta utat talált a magyarokhoz, de igazából az 1930-as évek végétől kezdve volt jelen a magyar kultúrában. (7) Készült több képregény (a legszebb Cs. Horváth Tibor szövegével és Sebők Imre legendás rajzaival 1964-ben, az első még Zórád Ernő rajzaival 1957-ben, lásd balra és jobbra lenn), meséskönyv (még egy háromdimenziós csehszlovákot is adtak ki nálunk), foglalkoztató könyv, diafilm (Benkő Sándor szépséges festményeivel), társasjáték (nem is beszélve a színdarabokról és a most is játszott musicalről). Azonban minden Petőfivel kezdődött....

A következőkben a nálunk kiadott Robin Hood-történeteket szeretném felidézni. Vannak köztük nagy kedvenceim, ám olyanok is, amelyeket ugyan tisztességgel végigolvastam, de csalódást okoztak. Mivel a különböző képeskönyveket (élükön a kifogyhatatlanul áradó Walt Disney-mesekönyvekkel) órákon át lehetne sorolni, itt fájó szívvel csak az "igazi" könyvekkel, a regényekkel foglalkoztam. Az átdolgozott, rövidített gyerekregényekről itt olvashatsz. A két magyarul is megjelent filmregény pedig itt kerül szóba. Remélem, a lejjebb felsoroltak között megtalálod majd a Te kedvenced is!

Robin Hood magyarul

James György: Robin Hood
Fordította: Petőfi Sándor, Kisfalud
y Társaság, Külföldi regénytár 22., 1844., Ráth Mór, Pest, 1873, 1891

Robin Hood. Angol regény. Írta James György. Fordította Petőfi. Pesten. Harleben Konrád Adolf sajátja. 1844. - Ez áll az első magyar Robin Hood-könyv címlapján. Talán stílszerű is, hogy ha Angliában a Robin Hood-regényirodalom Walter Scott-tal kezdődik, nálunk valójában Petőfivel...

A költő 1843-ban, tanácstalanul és munka nélkül várta, hogy elhelyezkedhessen Pesten a Nemzeti Színháznál. Közben Bajza József és más barátai segítették megbízásokhoz. Az angol regényt Gödöllőn fordította le, németből. Egy levelében így írt erről: "kaptam Nagy Ignácztól levelet, melyben (...) nény hónapra fordítani valót is ad a Külföldi Regénytár számára. (...) Három hete, hogy itt vagyok, s már egy regényt (...) le is fordítottam, melyért száz váltó forintot kapok. Tennap kezdtem a másikba: "Robin Hood" Jamestől. Ez németben 900 lap; s jó darabig fog elfoglalni." A levélben írtakhoz képest Petőfi gyorsan dolgozott, a következő évben már meg is jelent a mű két kötetben. Petőfi már majd negyedszázada halott volt, amikor Ráth Mór megjelentette a második kiadást (1873), sőt, 1891-ben még egy harmadik változat is napvilágot látott kiadójánál. Bár a mű többet nem jelent meg, elméletileg ebből a regényből készült az a zenés Robin Hood színdarab, amelyet Lovászy Márton és Róna Tibor írt, s 1958-ban mutatott be a Magyar Néphadsereg Színháza. (8)

A könyv szerzője, James György valójában George Payne Rainsford James (1799-1860), Walter Scott ismert kor- és pályatársa. A kiadó így ajánlotta őt és művét a Petőfi-kori olvasók figyelmébe: "látván, hogy politikai pályán nem boldogulhat, Richelieu című történeti regényét írá, (...) Scott Walterhez küldé, erősen elhatározván, hogy lemond a regényírásról, ha roszaló választ nyerend; mindazonáltal néhány hónap mulva (...) buzdító feleletet kapott (...). Scott Walter óta nem volt Angliának regényirója, ki a lovagias középkort olly ragyogó és életszínekkel tudná fösteni, mint James". A Robin Hood három hatalmas kötetben Forest Days: a Romance of Old Times címen jelent meg eredetileg, Robinját az Elybe való Robert of Leesnek hívják. Mivel a művet 1843-ban adták ki Angliában, el lehet elmélkedni azon a korabeli könyvkiadáson, amely a megírás évében már német, a következő évben pedig magyar fordítást eredményezett egy ilyen monumentális regényből... Ma eredeti kiadáshoz jutni nemcsak pénz, de szerencse kérdése is, a kritikai kiadás hatodik kötete azonban tartalmazza ezt a korai művet. (9)

Petőfit a költészetben a mai magyar nyelv, köznyelv kitalálójaként szokás tisztelni. Bár prózafordítása nehézkesebbnek tűnhet, mint pl. a János vitéz nyelve, egy bizonyos: kortársaihoz mérten a Robin Hood fordításakor is újítónak bizonyult. (10)

Robin Hood, a bujdosó
A magyar ifjúság
számára átdolgozta: Menyhárd Sebestyén, Hungária, Bp., 1940 (még Robin Hood címen), 1942
Robin Hood, a bujdosók vezére
A magyar ifjúság számára átdolgozta:
Menyhárd Sebestyén, Hungária, Bp., 1940, 1944
Robin Hood
(a két regény egy kiadásban) A magyar ifjúság számára átdolgozta: Menyhárd Sebestyén, Hungária, Bp., 1942, 1944

Menyhárd Sebestyén igazán avatott tollal, szépséges magyar nyelven, de modern szellemben dolgozta át a híres angol klasszikusokat. Az először 1940-ben megjelent két regény, melyet később egy kötetben is kiadtak, alapvetően Louis Rhead híres amerikai rajzoló Robin Hood-könyvét, az először 1912-ben kiadott Bold Robin Hood And His Outlaw Bandet követi. (11) Az átdolgozó azonban ismerhette Paul Creswick 1903-as Robin Hood And His Adventures című regényét is (az első borítóját lásd a Képkitérő 2.-ben, a másodikét fenn balra). E két angol nyelvű könyv azért meghatározó a sok-sok Robin Hood-történet sorában, mert ezekhez készültek azok az illusztrációk, amelyek a legtöbb korai filmet ihlették: Louis Rhead gyönyörű romantikus képekkel és a középkort megidéző iniciálékkal kísérte saját regényét, Creswick művét pedig a méltán híres Newell Convers Wyeth csodálatos, élénk színekben pompázó, mégis finom és lírai festményei díszítették. (Nem egy szerepelt már a bejegyzésben, és még fog is szerepelni.)

A magyar kiadás szintén meghatározó. Először is - bár különös belegondolni - úgy tűnik, nálunk mintegy száz évig (1844-1940) nem volt igény arra, hogy az "ifjúságnak szóló" (és esetleg a felnőttek számára is érdekes), tehát nem képeskönyv Robin Hood megjelenjen. Bár a Petőfi-féle fordítás három kiadást is megért, kétlem, hogy ez a nagyszabású, terjengős romantikus mű, a lassan száz éves nyelvállapotával utat talált volna a milléneum (kamasz) olvasóközönségéhez, vagy a húszas évek regényolvasóihoz. (12) Amikor tehát ez az ifjúsági átdolgozás végre megjelent, akkor született meg az igazi magyar Robin Hood, amely ma (Mándy Iván történetváltozatának köszönhetően is, lásd alább) meghatározza az összképet.

Másodszor a magyar kiadás rajzai is legendásak, akár angolszász elődeik. Bár a könyv az angol nyelvű kiadásokhoz képest bizonyára kevesekhez jutott el, köszönhetően a világháborúnak, a kiadók átszervezésének, megszüntetésének, Sebők Imre rajzai (egyet itt, jobbra lenn láthatsz) olyan kiválóak voltak, hogy fennmaradtak: húsz évvel később ő illusztrálta a Cs. Horváth Tibor szövegével készült képregényt, ami legalább két újabb generáció Robin Hood-képét határozta meg. A sötét körvonalakkal, éles vonalakkal, nagy felületekkel teli, mesterien megkomponált, látványos illusztrációk és a képregény elegánsan megtöltött képkockái férfias, kemény, de mégis könnyed és lovagias világot mutattak be realitással, pátosszal, szépséggel és humorral telve.

Menyhárd Sebestyén átdolgozásában Robin Hood árva ifjú, akinek egyetlen életcélja, hogy belépjen a király vadászai közé. Miután azonban tapasztalja a városbíró embereinek brutális kétszínűségét, kötelességévé az válik, hogy harcoljon ellenük, segítve minden szegényt és elnyomottat. Beáll a sherwoodi erdő bujdosói közé, később pedig hősiességével vezérükké válik. Folyamatosan próbál tárgyalni a városbíróval, célja nem az örökös harc, hanem az igazságtalanságok megtorlása és megszüntetése. Parádés íjász, kiváló kardvívó, remek vezér és büszke, bátor, erős férfi. Mélyen hívő - a regényben szerepel az a nálunk egyébként ritkán feldolgozott, még a balladákból származó epizód, amikor Robint azért fogják el Nottinghamben, mert elmegy imádkozni a Szűz Mária-templomba. Ezen kívül minden igazi Robin Hood-kaland megtalálható a könyvben: az íjászverseny, a husángpárbaj a keskeny pallón Little Johnnal, a kardpárbaj a folyóban Tuck baráttal, Robin álruhás kirándulásai Nottinghambe és máshová (öreg hárfásként, mészárosként), párbaja a hitszegő Guy of Gisbourne lovaggal, az agg Greene anyó három fiának kiszabadítása, a fekete barátok kirablása és Little John és a városbíró külön története.

Megjelennek a jó barátok: Little John és Tuck barát mellett a Robint a könyv elején kiszabadító szegény favágó, Will, az erdei bujdosókat vezető Much és Wat, és Robin unokaöccse, a földjeiről elűzött Will Gamewell, akit piros ruhájáról Skarlát Willynek neveznek játsszák a főszerepet a történésekben. Talán csak a Robint Sherwoodban felkereső, s Willyvel fiúruhában megvívó Marian története lóg a levegőben - a történet utolsó harmadában, a tizenhetedik fejezetben lép színre, s se előtte, se utána szinte nincs is szó róla: így Robin szerelmének előkészítése mintha elmaradt volna.

Az átdolgozás érdekessége, hogy bár mindkét mintaként használt angol könyv - a 19. század végének hagyománya szerint - II. Henrik uralkodása idejére tette a történetet, Menyhárd Sebestyén a királyt fiára, Oroszlánszívű Richárdra cserélte. Igaz, a keresztes hadjárat történetszála kimaradt, így Robin nem is gyűjt pénzt a királynak (csak az eladósodott Sir Richard of Leen sikerül segítenie a kincseivel). Amikor Robin börtönbe kerül, Little John jár érte közben furfangos módon Richárdnál, a regény végén pedig a kíváncsi király álruhában látogat el Robinékhoz, ahol párviadalokban és tornajátékokban győzi le őket, majd Robint - méltó befejezésként - testőrévé teszi és megjutalmazza.

Nálunk ez a könyv családi emlék, de itt-ott, fórumokon olvasgatva azt láttam, nem vagyok ezzel egyedül. Mivel a sokak által méltán szeretett, még ma is forgalmazott, Benkő Sándor által rajzolt kétrészes diafilm (címlapját lásd fenn jobbra) is valójában ezen a könyvön alapul (13), elmondható, hogy olyan átdolgozás készült, amely bizonyára indulhat a klasszikus magyar Robin Hood-regény címért, vagy legalább is a második helyért.

Robin Hood, a sherwoodi erdő lovagja
Mándy Iván átírása, Révai, Bp., 1945.
Mándy Iván: Robin Hood
Móra, Bp., Delfin
Könyvek, 1965, 1970, 1975, 1980, 1982, 1985, Móra, Bp., Históriás Könyvek, 1993, Falukönyv-Ciceró, Bp., 1997, Új Palatinus, Bp., 2003, Fapadoskönyv Kiadó, Bp., 2011

Különös erről a regényről írni közvetlenül a Menyhárd Sebestyén-féle könyv után. Az a helyzet ugyanis, hogy a ma már mindenki által a híres író, Mándy Iván (1918-1995) írta, klasszikus Robin Hood-történetként számon tartott gyerekkönyv eredetileg valójában ugyanúgy átdolgozás, mint az előző. Méghozzá ugyanannak a könyvnek (Louis Rheadének) az átírása. Ráadásul öt évvel Menyhárd Sebestyén könyve után jelent meg először, vagyis Mándy pontosan ismerhette az előző kiadást, sőt, egy-két helyen át is vett a megoldásaiból a szövegbe... Mielőtt azonban még valaki úgy érezné, hogy bántom gyerekkorának meghatározó könyvét, netán plágiummal vádolom a Csutak-regények és A pálya szélén Kossuth-díjas szerzőjét, máris leszögezem: nekem ez a kedvenc klasszikus Robin Hoodom.

Mándy ugyanis önmagát, saját íróegyéniségét tette hozzá az angol mintából összekombinált eredeti kalandokhoz. Megvan itt is minden epizód, amit az előző könyvnél felsoroltam (csak Robin templomjárása marad ki). Nem mindegy azonban, hogy valamit patetikusan vagy ironikusan, valósághűen vagy groteszken mesélünk el. Mándy Iván az utóbbit választotta, így lett nála a gonosz, kegyetlen és gyáva városbíró nevetséges, kisszerű, hiú és népszerűséghajhász vezető ("- A tartásomról? Igazán? Hát Londonban is beszélnek a tartásomról? - A városbíró még jobban kihúzta magát."), aki még a fogadalmat is úgy teszi le Robin Hood előtt, hogy figyelmeztetni kell, a kezét ne a hasára, hanem a szívére tegye az eskühöz... Így lesz fontos szerepe Little John husángjának, amely a James úr névre hallgat, és állandó alkalmat nyújt gazdájának, hogy beszéljen róla és vele. ("Egy kicsit elkéstem. James úr és a városbíró nagyon megbarátkoztak. Alig akartak elválni"). Így lesz tele a szöveg humoros ötletekkel ("Hogy hívnak lovag? - Richard Douglas Harold Ronald of Conor - mondta (az álruhás) Much -, de ez még nem a teljes nevem. Annyi nemes ősöm volt, hogy a teljes nevemet még nem is tudtam egészen összeállítani. Éppen most bíztam meg ezzel valakit."), mulatságos részletekkel (az íjászversenyen Robin sánta suhancnak öltözik, aki megjátssza a kedves félkegyelműt: "örül majd az anyuskám", mondogatja), és egészen mándys groteszk jelenetekkel ("- Most fejlődtök csatarendbe? - kiabált a városbíró. - Hol vannak már a sherwoodiak! A foglyokat kiszabadították, engem pedig... - a derekához kapott - jól helybenhagytak. - A poroszlók kapitánya végigsimított a bajuszán. - Ebből is látszik, hogy milyen csürhe! Még azt se várja meg, hogy csatarendbe álljunk. Nahát, ilyen ellenséggel nem is harcolunk. Azt már nem. De tessék megnézni, városbíró uram, hogy milyen nagyszerűen fölállítottam az embereimet. Elöl a dárdások..."). (14)

Ennyi humor és irónia, ennyi anekdotikus részlet és modern kikacsintás mellett aztán bőven elférnek a régimódi, archaizáló, patetikus, romantikus, érzelmes jelenetek is a haza és a király iránti hűségről, elnyomásról, szerelemről, tragédiákról (a csatákban a jó Much elesik, a történet mégis szép, vidám véget tud érni)... Kiváló Robin Hood jellemfejlődése: naiv fiatalemberként kezdi, aki azonnal hagyja, hogy becsapják, mert túl becsületes ahhoz, hogy másokról rosszat tételezzen fel. Nem sokkal később azonban már életét kockáztatja barátaiért, cselt tervel ki, árulót leplez le, s remek vezérré válik. A szerelemben, önmagában bizonytalan, a harcban és a felelősségvállalásban azonban mindig az első. Igazi, hihető figura, ideális példakép fiúnak, lánynak, minden didaktikusság nélkül. Remekül van előkészítve Marian feltűnése is: Robin már korábban hall róla unokaöccsétől, a vörös ruhás ifjútól, akit itt Robert Gomewellnek hívnak, majd gyakran gondol a szépséges nemeslányra, akitől a bujdosás örökre elválasztotta, míg végre megjelenik a fiúruhás Marian, aki szerelme mellett Robinról szóló balladákat, s a nép Robin iránti szeretetének hírét is elhozza a hősnek.

Mándy sajátja a befejezés is: a János herceget támogatók és a távollévő Richárd párthívei óriási ütközetben csapnak össze Nottingham birtoklásáért, s Robin ekkor mutathatja meg igazán, hogy bár egész életében a kis igazságtalanságok, a nottinghami városbíró ellen harcolt, a nagy célért még ellenségeivel is össze tud fogni, s életét kockáztatva győzelemre tudja vinni Richárd király ügyét. Nem csoda, hogy a könyv végén a hazatért király meglátogatja és barátjának nevezi Robint: nincs nála tisztább szívű, romantikus hős az irodalomban.

Így hát elmondható, hogy méltán tartják ezt a könyvet Mándy Iván saját művének. Ahogy Pyle, Creswick, McSpadden és Rhead az eredeti Robin-legendák és egymás művei alapján írták át meg át és szőtték tovább a bujdosó íjász történetét, úgy járt el Mándy is: megteremtve ezzel a klasszikus magyar Robin Hoodot. Sikerét bizonyítja, hogy könyve máig tizenegy nagy példányszámú kiadást ért meg (ezek közül hat Csehszlovákiában is megjelent), s számos egymást követő generáció nőtt fel az ő regényén. (15)

E. Charles Vivian: Robin Hood
Fordította és átdolgozta: Bartos Tibor, Móra, Bp., 1959, Szlovák Szépirodalmi Könyvkiadó, Bratislava, 1959, Fórum, Novi Sad, 1962, Mágus, Bp., 1996, Inter M. D. Bp., 1997, Aquila, Debrecen, 1999, , Ciceró, Bp., 2007

Ez a könyv hét megjelenésével pályázhat a második legtöbbet kiadott magyar Robin Hood-könyv címre. Bár úgy érzem, ezt inkább a véletlen intézte így, mint az általános közkedveltség.

A történet Charles Henry Cannell angol újságíróval, szórakoztató-regényíróval kezdődik, aki számos írói álneve közül épp az E. Charles Viviant választotta ki, amikor 1927-ben újramesélte Robin Hood történetét Robin Hood And His Merry Men címen (később The Adventures of Robin Hood cím alatt is megjelent). Igen sokat merített Pyle-tól, Creswicktől, de legfőképpen az alább bemutatandó Henry Gilberttől. Úgy tűnik, ugyan külföldön a könyv nem vonult be a nagy klasszikus angol Robin Hoodok közé, de még ma is kapható friss kiadása. Nálunk 1959-ben jelent meg Bartos Tibor átdolgozásában, párhuzamosan egy szlovák kiadással, majd három év múlva Újvidéken is. Ezután azonban harminc év szünet következett: nem csoda, hiszen bármilyen szépek voltak Würtz Ádám stílusos illusztrációi, a Mándy-féle regényhez képest ez a könyv csak halvány utánzata volt a Robin-legendáknak.

A rendszerváltás után azonban a magyar gyerekkönyvkiadás némiképpen elszabadult. Könyvek és könyvjogok kezdtek vándorolni feltűnő és megszűnő, vagy épp a semmiből jövő, de végül talpon maradó kiadók között. Vivian könyve is nekikezdett a vándorlásnak, sorra kikötve 1991-ben a Multimixnél (egy jelöletlen átdolgozásban, lásd lejjebb), aztán a Mágusnál, az Inter M. D.-nél, az Aquilánál, hogy aztán legújabb szép kiadása, amely a Ciceró Könyvstúdió munkája, végre nyugvópontra juttassa. Minden korábbi változatot szemkápráztatóan feltűnő, néha ízléstelen borítók és a belvilágot illető teljes nemtörődömség jellemezték: az Aquilás változat szedéséből például véletlenül kimaradt másfél oldal (bizonyára kettőt lapozott a gépelő), de a címlapon Errol Flynn díszelgett...

Aki ebből ismerte meg Robin Hood történetét, annak bizonyára ez a könyv a klasszikus. Mégis: meglehetősen furcsa ez a Robin Hood, köszönhetően a szédítően szabad átdolgozásnak. Bartos Tiborról, s arról, milyen hihetetlen merészséggel kezelte a fordítónak "alárendelt" eredeti műveket, már írtam Bram Stoker Drakulája kapcsán. Ott egyértelműen dühítőnek éreztem önkényes beleavatkozásait a szövegbe. Bár e Robin Hood szövege szép és irodalmi, most is határozottan úgy érzem, elveszett valami. Az eredeti mű hangulatában, kalandjaiban nem különbözött annyira az előzőektől, mint amilyen ez a hol túl kegyetlen, hol túl kedélyes magyar változat lett.

Annak sem sok értelmét látom, hogy átírásában "minden másképpen van". Little Johnt Csipet Jánosnak hívják, Tuckból Zeke barát, Allan-A-Dale-ből Aranytorkú Dalfaragó Dávid lett, Sebaldból Sebő, Dickonból Tádé, Sir Guy of Gisbourne-ból Vad Vid, Isambart de Belame normann lovagból pedig Ivor úr. Nem is az átkereszteléssel van a gond, inkább egyrészt azzal, hogy nem stimmel a nevek hangulata (Vad Vid és Ivor egyáltalán nem angolszász és normann hangulatot árasztó lovagok lettek, Allan-A-Dale története pedig tragédiával végződik, így aztán az Aranytorkú Dalfaragó név inkább a Pom-Pom meséibe illő szellemessége zavaró olcsósággá változik, elüt a történettől), másrészt, hogy megtörik velük a hagyomány. Bartos Tibor ötletei nem légüres térbe érkeztek: kissé késői volt megalkotni a Robin Hood-legenda szereplőneveinek magyar változatát. Ráadásul - s ezért érdekes a sok új kiadás - minél távolabb kerülünk 1959-től, annál több könyv, film és rajzfilm használja a szokásos történetszálakat, a szokásos neveket: az átdolgozás egyre avul, vagy lehetne úgy mondani, egyre inkább direkt másról szól. Hogy az a gyerek, aki szereti Csipkerózsika történetét újra meg újra meghallgatni, csak azért is az Alvó Szépségről olvashasson...

Talán le lehetne fordítani újra a könyvet. Ekkor kiderülhetne, hogy a fejezetek sorrendje teljesen más (eleve huszonegy fejezet van és nem tizenhat), hogy milyen fontos szerepet foglal el benne a barátság (a magyar változatban sem a Robin Hoodék által megmentett, s aztán őket megmenekítő Sir Richard of Lea lovag, sem Skarlát Will elfogatása és Robinék szabadító akciója nem szerepel - sőt, Skarlát Will egyszerűen meghal az egyik csatában...), hogy milyen elvetemült ellensége, s így méltó ellenfele Sir Guy of Gisbourne Robinnak (ezzel szemben a magyar változatban Vad Vid jelentéktelen, kegyetlen csatlós, s Ivor úr tűnik a főgonosznak, aki az eredeti regény közepén meghalt...). S ha mindez nem elég, egy másik fordításban, átdolgozásban talán jobban csilloghatna a Robin Hoodot az eredetiben körülvevő könnyed, humoros, középkori tündérvilág, kevésbé lenne minden nyomorúságos és mégis kegyetlen (ami így alig illik egy gyerekkönyvbe), s maga Robin Hood is inkább tűnne nemesnek, lovagnak, hisz az eredetiben nem 150 holdja van, hanem majdnem 400, s bár az apátság földjeinek bérlője, ősi nemessége folytán (Robin of Locksley ő, s nem Robin, Locksleyból, mint a magyar változatban! 16) félelmetes, egyenrangú ellenfele lehetne a gonosz apátúrnak és normann lovagjainak.

Persze feltehető a kérdés, ha Mándy Iván és Menyhárd Sebestyén átdolgozásait kedvelem, miért nem fogadom el, hogy Bartos Tibornak is joga volt kedvére összekombinálni és átírni a történetdarabkákat. Ez igaz is, csakhogy akkor a könyvön nem kellene szerepeltetni Vivian nevét, hiszen ez valójában nem is az ő Robin Hood-regénye... Maradna egyedül az átdolgozó: így viszont már látszana, hogy ez az áltörténelmi, komolykodó könyv kevésbé sikerült legendaváltozat, mint az előbbi kettő. Így hát én maradnék is amazoknál.
Link
Murányi-Kovács Endre: Robin Hood apródja
Kispajtások mesekönyve, Móra, Bp., 1960, Esti kis mesék, Libra, Bp., 1991.

Röviden érdemes írni erről a kis füzetről, amely eddig kétszer jelent meg, először a Vivian-könyv után, de még a Mándy-regény új kiadása előtt, 1960-ban, majd a rendszerváltás után még egyszer. Murányi-Kovács Endre (1908-1968) újságíró, novellaszerző igen sokat írt az ifjúságnak, ez a mese egyik késői munkája volt. Elsőre könnyű volna jelentéktelennek nevezni, de a Robin Hoodot és barátait beszélő madarai segítségével megmentő árva kisfiú, Bill Blab legendája kiválóan illeszkedik a Robin Hood történetek sorába, s egyúttal mutatja, hogy mennyire jelen volt az ifjúsági irodalomban a legendakör. (17) Mivel nálunk szinte nincs is önálló Robin Hood-meseötlet (miközben a külföldi könyvek szerzői - igaz, a balladákra, korai regényekre támaszkodva - már rég "önállósították magukat", s újabb és újabb Robin Hood-kalandokat találnak ki), igazán becsülendő ez a kis mese, melyet kifejezetten a még lassan olvasó elsősöknek szánt szerzője.

Henry Gilbert: Robin Hood története
Fordította: Vigh Károly, Bukarest, Ifjúsági, 1967, Dacia, Kolozsvár, 1979 (2. kiadás, Robin Hood címen).

Gilbert könyvét kevesen szokták ismerni magyarul. A fordítás több változáson átment, ám aztán elfelejtődött. Azt lehet mondani, hogy ez a történet - a romániai magyar Robin Hood. Bár Csehszlovákiában Mándy Iván és Bartos Tibor művei is megjelentek (az előbbi számos kiadásban), s a Vivian-regény Újvidéken is elérhető volt, Erdélyben, Romániában nem adtak ki olyan magyar nyelvű Robin Hood-regényt, aminek lett volna anyaországbeli megjelenése. Jogos igényt elégített tehát ki Henry Gilbert 1912-ben megjelent művének, a Robin Hood and The Men of the Greenwoodnak a lefordítása 1967-ben. A fordító, Vigh Károly nehéz feladattal szembesült, a vaskos regény ugyanis igazi klasszikus: archaizáló angol nyelven íródott, s egy Walter Scott-féle romantikus angol világot kívánt megfesteni a romantika utózengései idején.

A főszereplő Robert de Locksley, Outwoods ura, akinek a történetéből számos részletet ismer az, aki olvasta a Bartos Tibor átdolgozta Vivian-könyvet: az angol szerző ugyanis sokat merített Gilberttől. A legfőbb különbség, hogy Gilbertnél megjelenik valamiféle (ír?) mágia is: Robin két segítője, Dombi Hob és Ket ugyanis két furcsa kis manó, akik szinte együtt élnek a természettel, az erdővel, s némi varázslásra is képesek, ha baj van. Fontos szerepe van még a babonának, némely újkőkori halomsíroknak, és a csodatévő Szűznek is. A másik eltérés, hogy Robin a nemes társaság tagja is, meg nem is: már vérdíj van a fején, amikor még békésen vadászgat egy bizonyos Sir Richard és Lady Alice társaságában, ám még a király megbocsátása után is az erdőben él.

A Nottinghamben, Sherwoodban és Barnisdale-ben zajló események jó része azonban megegyezik: Robin megvédi Skarlátot, a vadorzót (a másik történetben ő volt Sebald/Sebő jobbágy), ezért menekülnie kell Sir Guy of Gisbourne és Hugo apát emberei elől, így beveszi magát az erdőbe. Találkozunk Pirinyó Johnnal, erdőpásztorokkal, Tuck atyával, íjász Will-lel, Völgyi Allannel, Skarlát Will-lel, Lady Mariannal. Robin gyűjt a király váltságdíjára, s csatázik a seriffel (meg is öli a végső harcban), a rablólovag Isenbart de Belame-mal, Evil Hold urával (ebből lett a Vivian-regény magyarításában Vércsekő, de az angolban egyezik a két név) és a gonosz kémmel, Richard Malbéte-tel is (aki szinte az Ivanhoe-ból érkezett e történetbe). A regény végén feltűnik a kiszabadult Richárd álruhában, az utolsó fejezet pedig Robin halálát meséli el.

Furcsamód a fordítást kissé átdolgozták az új címen megjelenő második kiadáshoz: sok archaizálás és furcsaság eltűnt (18), ám az összkép maradt, ami: egy kissé logikátlan, túlbonyolított, felnőttkönyvnek unalmas, gyerekkönyvnek túlsúlyos mű. Nem csoda, hogy nem lett több kiadása. Mégis érdekes elolvasni, mivel felvillantja, hogyan alakult a századfordulón az angol Robin Hood-legenda, hol ez, hol az kapva hangsúlyt a nagy egyvelegből.

Robin Hood
Az ifjúság részére feldolgozta: Dési Percel, Multimix, Bp., 1991.

Amikor korábban E. Charles Vivian könyvénél javasoltam, hogy jó lenne újra lefordítani, nem erre a megoldásra gondoltam. Ez az állítólagos átdolgozás ugyanis nem más, mint a Bartos Tibor-féle - már átdolgozott! - könyv átírása, ami a legtöbb helyen kimerül abban, hogy a tájleírások lerövidültek vagy kimerítő időjárás-jelentéssé változtak, még néhány kaland kimaradt, s a szöveg megtelt kínos helyesírási és szedési hibákkal. (19)

A Dési Percelnek nevezett szerző semmit nem használt, csak Bartos - ekkor már harminc éve ki nem adott - könyvét. Sem Vivian eredetijét nem ismerte, sem mást: csak ott javított a mesén minden értelem nélkül, ahol neki nem tetszett. Így Csipet Jánosból Kurta János lett, Robin álruhás öregemberét az íjászversenyen nem Güzü Gáspárnak, hanem Balga Botondnak illetve Balga Barátnak hívják (hol így szerepel, hol úgy...), a varkocsos, fiúruhás Mariannából vakarcsos lett, az ijedt fazekasból pedig színehagyott... Az új kiegészítések nyelvileg mindig elütnek, hiszen miközben Bartos Tibor magabiztosan használta az icce, portéka, kalmár szavakat, s az ő mondatai megmaradtak eredeti formájukban, ugyanebben a (váratlan módon tényleg átdolgozott) vásári jelenetben a tűzokádó produkciója, a tolvajokat sújtó intézkedések, és egy baktató szekér is szerepel... Ugyanebből a vásári életképből érdemes tanulni is: megtudjuk, hogy a szűcsök cserzett állatbőröket árusítanak, az álruhás Robin egy hivatásos szappanárus mellett pakolja ki fazekasholmiját, a pajkos gyerekek pedig burgonyával dobálják egymást 1193-ban, Angliában...

Ettől függetlenül nekem nagy emlék ez a könyv: amikor valakitől megkaptuk, érdekes volt rájönni, mi is ez a szöveg valójában.

Képkitérő 3.: Klasszikus rajzok és festmények Robin Hood és Little John párbajáról. Fenn balra Wyeth, jobbra Rhead, lenn balra Howard Pyle, jobbra Rhead.








































Roger Lancelyn G
reen: Robin Hood kalandjai
Kétnyelvű kiadás, válogatta és fordította: Borbás Mária, Corvina, Bp., 2001.

Ha a filmkönyveket leszámítjuk, ez a legfrissebb, újonnan fordított Robin Hood a magyar könyvkiadásban. A fordítás kiváló is: annak ellenére, hogy a könyv a nyelvtanulóknak készülő kétnyelvű olvasmány, vagyis mindig a lehető leginkább szó szerinti magyar változatot kell adnia, az annyi angol regény klasszikus fordítását (Fielding: Amelia, Brontë: Üvöltő szelek, Austen: Értelem és érzelem, Travers: A csudálatos Mary visszatér) elkészítő Borbás Mária ismét kiváló munkát végzett. Igazi nagyívű, legendás történetet olvashatunk, szép magyar nyelven.

Az eredeti mű, Roger Lancelyn Green The Adventures of Robin Hoodja 1956-ban jelent meg, s ma is a gyerekirodalom klasszikusa külföldön. Bár megőrizte a Pyle, Creswick, Gilbert, Vivian stb. által összerakott hagyományt, sokkal könnyebben, kényelmesebben olvasható, nem archaizál, könnyed és kalandos. Nem csoda, hogy a nyelvtanulók sorozatában rá esett a választás.

Csakhogy sajnos a terjedelem nagy úr: az eredetileg huszonhat fejezetből álló, Robint a bölcsőtől a sírig kísérő történet kétharmada áldozatul esett a válogatásnak: mindössze kilenc fejezet került be a magyar változatba. (20) Meg kell mondjam, hogy ha a könyv nyelvtanulóként kerül a kezembe, csak csalódást okozott volna sikerélmény helyett. Az első fejezetben (amit muszáj volt meghagyni, hogy kiderüljön, ki is Robin Hood) elindult egy politikai mellékszál János király kémjével, így aztán a válogatásban ezt kellett követni. Így azonban felborultak a vidám és a komoly részek arányai: Robin a kilenc fejezetből egyben még nem bujdosó, kettőben pedig már öreg, sőt, haldoklik... Ha most fedezném fel az angol nyelvet, nekem hiányozna Tuck barát bujdosóvá válásának, Skarlát Will megmentésének, Sir Richard of Legh (most nem Lee) nagylelkűségének, Allin-a-Dale (őt meg így hívják) esküvőjének, az ezüst nyílvesszőnek vagy épp Richárd király hazatérésének története, vagyis a klasszikus, magyarul már ismerhető sztorik, amit kedvet adnak az angolul olvasáshoz.

Mégis érdekes ez a regény még így, megcsonkítva is: Oroszlánszívű Richárd uralkodása idején járunk. Robin a könyv elején egyelőre csak titokban szervezi csapatát és jótékonykodik eladott földjeinek árából, nyíltan azonban még a nagyurak társaságához tartozik, hiszen nemes lovag, Sir Robert Fitzooth, Huntingdon grófja Locksley Hallból, aki épp készül feleségül venni az előkelő Lady Marian Fitzwaltert. Amikor azonban János herceg leleplezi titkát, menekülnie kell, s így kezdődik bujdosóélete. Még a rövidített könyv is sok hangulatos verset, dalt és balladarészletet tartalmaz, s önálló az az ötlet is, hogy Robin társai, Little John, az ifjú Will Scarlett és a többiek eredetileg is szolgák, közrendűek, míg a gazdag Robin maga választja ezt az életet, mert hű marad királyához. Green is használja a Gilbertnél megismert történetszálakat (amelyek közül egynémely a Vivian-féle regényben is megmaradt az átdolgozás ellenére is): Richárd király például mint titokzatos Fekete Lovag tér haza, s a mű Robin utolsó nyilának kilövésével, s Robin halálával végződik. A magyar kiadásban talán a legjobb részek, melyekben Lady Marian is szerepel: okos, önálló, önfejű, hűséges és kitartó hölgy, aki méltó társa lesz Robinnak.

Ám akárhogy is, ez a regény magyarul csak csonk: érdekes, de ha olvasod, mindig hiányérzeted támad.

Összefoglalva

A mai napig nyolc (de a Dési Percel-féle "átdolgozás" mibenléte miatt valójában csak hét) eredeti Robin Hood-regény látott napvilágot magyarul, valamint két filmkönyv (ezekről egy másik bejegyzésben). A hét könyv közül egy csonka (Roger Lancelyn Green), egy muzeális (James György), egy kevéssé érdekes (Henry Gilbert), egy pedig csak történetrészlet (Murányi-Kovács Endre). A legjobb regény véleményem szerint Mándy Iváné, ennek ma is kapható két (olykor három) kiadása. A második legjobb Menyhárd Sebestyén átdolgozása, amely sajnos 1944 óta nem jelent meg. Nagyon boldog lennék, ha szép papíron, csinos új kiadásban olvashatnám... Jelenleg is kapható viszont egy kiadásban az elméletileg E. Charles Vivian, valójában inkább Bartos Tibor írta harmadik Robin Hood, amelyről személyes véleményem, hogy hagyni kellene, hogy a Gilbert-könyvhöz hasonlóan elérje a feledés...

Persze az, hogy ki melyik könyvet szereti, melyikre emlékezik szívesen, teljességgel magánügy. Bizonyos azonban, hogy mi, magyarok jól el vagyunk látva a nemes hősről szóló legendákkal. Olyan író írta meg a kalandjait, mint Mándy Iván, s bizonyos, hogy - hacsak le nem szokunk az olvasásról - még jó ideig nem lesz olyan nemzedék, amelyik ne ismerhetné meg magyarul is Robin Hood történetét.

(1) Az elsőnek még mosolygós "legoemberke" arca volt, kalapja és ruházata pedig zöld, a második viszont bajuszos volt, és erősen hasonlított Errol Flynn-re az 1938-as legendás amerikai Robin Hood-filmből.
(2) Akit tényleg érdekel, ki lehetett a történelmi Robin Hood, kezdheti a két kedvenc oldalamon a böngészést: a Robin Hood The Facts and the Fiction és a Robin Hood Bold Outlaw of Barnsdale and Sherwood ideálisak kiindulásnak.
(3) Magyarul kilencet lehet elolvasni. Legújabb kiadásuk A vízbefúlt szeretők című versválogatásban található, és Gombos Imre fordította őket (Lazi, Szeged, 2001, lásd jobbra).
(4) Nyolcévesen nagy lelki válságot okozott nekem, amikor rájöttem, hogy normann-szász ellentét ide, saxon szabadság oda, a normannok Richárd király idején már mintegy száz éve ott éltek Angliában. Vagy másként közelítve, hogy ha János herceg gonosz normann, gaz francia
volt, akkor édesbátyja, Richárd (a Coeur de Lion) is az. Nem is beszélve arról, hogy mivel Richárd tíz éves uralkodása alatt kevesebb, mint hat hónapot töltött Angliában, aligha testesíthette meg a legendás jó királyt... A történelemnek azonban nem kell alátámasztania a legendákat, azok nélküle is szépségesek szerencsére!
(5) Az
Ivanhoe először 1829-ben jelent meg magyarul Thaisz András fordításában. Ma leginkább Bart István és Szinnai Tivadar fordításait szokás olvasni (utóbbi sajnos rövidített átdolgozás).
(6) Magyarul, de Romániában kétszer is megjelent egy tizenhat oldalas Robin Hood-mesekönyv, amely elvileg szándékosan nem az angolszász, hanem a Dumas-féle történetet követte, Dancsó Jenő átdolgozásában. Hogy miért épp azt?
(7) Sajnos arról nem tudok, hogy bemutatták-e nálunk Douglas Fairbanks 1922-es néma, vagy Errol Flynn 1938-as színes
Robin Hoodját. Az eddigiek alapján úgy tűnik, nem. Azért lenne érdekes, mert pl. Fairbanks A fekete kalózát nemcsak a mozik játszották nálunk, de a film alapján írt amerikai regényt 1928-ban folytatásokban közölte A Hét. Ilyen Robin Hoodot azonban nem találtam.
(8) Hogy lehessen álmodozni a szereplőkről: Robin Hoodot az ifjú Bitskey Tibor (lásd balra), Lilian Ashbyt, a főrangú hölgyet Tábori Nóra, a gonosz Richárd Ashby lovagot Szakáts Miklós, Little Johnt Győrffy György, Tuck barátot Farkas Antal, a közrendű szerelmespárt pedig Újvári Viktória és Pándy Lajos játszotta. Az előadást Szendrő József rendezte.
(9) Petőfi Sándor
Összes Művei, VI., Akadémiai, Bp., 1956. A Robin Hood ebben mindössze 320 oldal - jegyzetek nélkül...
(10) Talán érdekes lehet, hogy épp többek közt a Robin Hood fordításának tüzetes használatával sikerült bebizonyítania a 19. század közepén előkerült Rokkadal című versről Szilágyi Márton irodalomtörténésznek, hogy legalább vitatottként be lehet illeszteni a Petőfi-életműbe: korábban ugyanis azért tartották hamisítványnak, mert "túl modern szavak szerepeltek benne", ezeket azonban a regényfordítás is tartalmazta, vagyis Petőfi valójában használta őket.
(11) Először az angol nyelvű gyerekkönyvek közül ebben szerepelt az a jelenet, amikor a naiv, ifjú Robin Hoodot tőrbe csalása és orvvadászként való letartóztatása után a királyi vadászok belevarrják a szarvas lenyúzott bőrébe.

(12) Az természetesen sok mindent megváltoztatna, ha létezett volna közben kiadott Robin Hood-regény, de én hiába kerestem. Ha tudsz ilyenről, írd meg nekem!
(13) Bár a diafilmen csak annyi szerepel: "Angol népmonda alapján rajzolta: Benkő Sándor", meglehetősen árulkodó már a két rész címe is, amely pontosan megegyezik a Menyhárd Sebestyén-féle két könyvével... (Jobbra egy kocka a Robin Hood, a bujdosóból.)
(14) A könyv hangvétele egyébként hasonlít Dylan Thomas
Rebeka leányai című kisregényéhez: a walesi író ebben a bájos, filmre termett - de csak rettenetesen megfilmesített - könyvecskéjében talált rá erre az egyszerre groteszk, ironikus, és hősiesen romantikus hangra, ám ő csak 1965-ben...
(15) A Mándy-bibliográfiák érthetetlen okból az 1945-ös első kiadást nem veszik fel Mándy művei közé, a címet mindig 1965-nél, az első háború utáni kiadásnál tüntetik fel (talán mert itt Mándy már szerzőként és nem "átírta" megnevezéssel szerepel - de a szöveg ugyanaz!). Ha a bibliográfiák nem csalnának, jól látszana, hogy ez volt a huszonhét éves író harmadik kiadott könyve. Gondolom, mindenki szeretne ilyen fiatalon ilyen klasszikus művet írni. A mű legújabb kiadása a Fapadoskönyv Kiadó jóvoltából elérhető: kissé furcsa azonban, hogy képesek fülszövegében azt állítani, "
A kötet mintegy húsz év óta hiányzik a magyar könyvpiacról." Úgy tűnik, az a három kiadás, amelyek közül kettő jelenleg is kapható, nem nagyon zavarta őket...
(16) Igazán különös - korjelző? -, hogy míg Vivian könyve egy viszonylag hagyományos Robin Hood-képet rajzolt meg (nemes is, meg nem is, mert szász), a magyar átdolgozás hangsúlyozottan szegény, a népből jött emberré formálta Robin Hoodot. Több jó nemes szereplő kimaradt, több jó közrendű szereplő megjelent az átdolgozásban. Mintha az egész regénybeli társadalom átalakult volna. A városbíró és Sir Guy (Vad Vid) jelentéktelenné vált: az igazán fő gonosz Hugo apát (az egyház képviselője) és Ivor (a szadista zsoldoslovag) lettek. Nem érzem, hogy az átdolgozás célt ért volna: Menyhárd Sebestyén és Mándy Iván árva Robin Hoodja sokkal inkább a semmiből jött, sorsa sokkal általánosabb érvényű, története viszont legendásabb, s kevésbé áltörténelmi...
(17) És Bartos Tibor átdolgozása ide vagy oda, Murányi-Kovács Endre is természetesen a megszokott nevekre és kalandokra utalgat, egy évvel a Vivian-átdolgozás megjelenése után. Ez egy újabb érv amellett, miért nem volt jó ötlet az az átformálás.

(18) Az erdőpásztorokból például vadőrök lettek, de hogy Pirinyó Johnból miért lett épp Csöpp John, ki tudja?
(19) Rögtön az első oldalon hét helyesírási hiba található. Annak idején a a Verseghy Ferencről elnevezett, méltán híres, országos általános iskolai nyelvművelő verseny szervezői át is javíttatták jelentkezőikkel a könyvet. Boldog idők voltak a kilencvenes évek ele
jén, amikor a nyelvművelők egyetlen könyv kijavításáért harcba indultak, miközben manapság a fordítási, szedési és helyesírási hibák láttán az ember sokszor még híres kiadó könyve esetén is csak legyint egyet!
(20) Elmaradt az előszó és az utóhang, s csak az 1, 2, 3, 5, 7, 19, 20, 22 és a 24. fejezetek szerepelnek.

Kapcsolódó linkek:
Újabb történetek Robin Hoodról
Könyv a filmből, film a könyvből