Ahogyan a korábbi években, úgy most is keresem a módot arra, hogy egyszerre több kedvelt olvasmányomról is elmondhassam a véleményemet anélkül, hogy mindnek külön posztot szentelnék. Korábban ilyen sorozat volt a Most olvastam, a Könyvek és vélemények és az Olvasmányposzt, tavaly pedig a Könyvpárok, amelyben - mivel rájöttem, hogy magamnak és az olvasóknak is jobban tetszik a kiszámítható szabályosság - mindig két könyvről írtam egyszerre. Ezt az ötletet folytatva idén minden ilyen olvasmányposzt három olyan kötetet állít majd egymás mellé, amely valamiért számomra összekapcsolható.
A karácsony és a január igazán remek krimikkel hozott össze. Ez a mai bejegyzés ezek közül mutat be hármat, egyik kedvenc műfajommal, a detektívregénnyel megnyitva a Hármaskönyv sorozatot. Szerepel egy velencei krimi, amely mégsem olasz, egy angol detektívrejtély, kissé a királyi udvarból, végül egy sokak által alulértékelt, fantasztikus krimi, amely a Marsra repít el.

Donna Leon: Örök ártatlanság
Geopen, 2017
Az amerikai írónőnek, aki Velencében lakik, tanít és ír, az ezredforduló óta jelennek meg detektívregényei Magyarországon. 2007 óta kiadója a Geopen, ami nagy szerencse, hiszen tőlük mindig gondosan fordított, szép külsővel megjelentetett, igényes könyveket kap a magyar olvasó. Én 2012-ben fedeztem fel az írónő világát és ismerkedtem meg hősével, az okos, óvatos, sármos és kiváló családapa Brunetti felügyelővel A névtelen velencei című regényben, majd lelkesen és sorjában végigolvastam az összes hozzáférhető Leon-regényt. Ezek elrepítettek Velencébe, egy cseppet sem idealizált, sőt, kiábrándító, ám mégis inspiráló és különleges helyszínre, s fanyar iróniájukkal, érzelemmentes, mégis megkapó realizmusukkal gyorsan a kedvenceimmé váltak. Olvasgatásuk pedig pompásan kitöltötte azt a három évet, amíg épp ugyanekkor állt az írónő műveinek magyar kiadása. Azután 2016-ban két újabb kötettel ismét beindult a sorozat, 2017-ben pedig immár a 12. könyv vált elérhetővé nálunk is.
Ez, az Örök ártatlanság az eredeti széria jubileumi, 25. kötete, amely angolul is friss, hisz 2016-ban jelent meg. Nagyon tetszik a magyar kiadás és a magyar cím, ám az angol eredeti talán még szívbemarkolóbb: The Waters of Eternal Youth - Az örök ifjúság vize. A cselekmény ugyanis különösen indul (szinte mint Agatha Christie Az elefántok mindenre emlékeznek című regénye): Brunettit egy ismerőse (idős grófnő) kéri meg arra, hogy nem hivatalosan nyomozzon egy régi tragédia után. A grófnő unokáját, az akkor alig tizenhat éves Manuelát ugyanis valaki beledobta a csatorna vizébe, s mire kimentették, agya olyan károsodást szenvedett, ami visszarepítette egy hétéves gyermek szintjére. Azóta tizenöt év telt el, de a grófnő még mindig hiszi, hogy meg lehetne találni a tettest - ha egyáltalán keresnék, mivel a rendőrség annak idején megelégedett annyival, hogy baleset címkével látta el az esetet. Bár Brunetti nem érti, mit segíthetne az immár harmincéves és örökké gyermeknek megmaradó Manuelán, ha kiderülne, ki volt az, aki belevetette "az örök ifjúság vizébe", nyomozni kezd: s nemsokára titkokkal, hazugságokkal és egy újabb gyilkossággal kell szembesülnie.
Költői és izgalmas a regény, amely szokás szerint egyszerre keseríti el, szórakoztatja és gondolkoztatja el olvasóját. Csak ajánlani lehet.

Rhys Bowen: Holttest a fürdőkádban
Lettero, 2017
Ez a bájos és intelligens történet úgy hirdeti magát, mint olyan könyv, amelyet együtt írhatott volna Agatha Christie és P. G. Wodehouse. Mivel előbbi műveiért rajongok, utóbbit viszont ki nem állhatom, nem mondhatnám, hogy örülök az efféle kategorizálásoknak. Ezért én maradnék annyinál, hogy ez a regény egy igen fordulatos és szellemes, ám igencsak könnyed történelmi krimi, amelynek a detektívrejtélye kimerül annyiban, amennyit a cím is sugall. Az életvidám főszereplőnő, a vagyontalan arisztokrata Georgie ugyanis bezárt városi palotájuk fürdőkádjában akad rá egy férfi hullájára, s ha nem akarja, hogy bátyját, Glen Garry és Rannoch kétballábas hercegét tartóztassák le mint gyilkost, magának kell kinyomoznia, hogyan került a kádba családjuk megzsarolója élettelen állapotban.
Mindez azonban csak a 170. oldalon veszi kezdetét, így a könyv olvasóinak arra kell felkészülniük, hogy ez a vidám történet sokkal inkább szól egy önironikus, ám időnként arisztokratikusan nehézkes fiatal leányzó csetlés-botlásáról a nagyvilágban (1932-ben, hangulatilag a bolondos húszas évek és a gazdasági válság megnyomorította harmincas évek választóvonalán), mint valamiféle korrekt és logikájával kimerítő nyomozásról. Közben betekintést nyerünk a korszak kőgazdag, illetve titokban elszegényedett, de a mundér becsületét és a látszatot ügyesen fenntartó elitjének mindennapi teázásaiba, bálozásaiba és utazgatásaiba, megtanulhatjuk, miként kell begyújtani a kandallóba, s miként tukmáljuk rá vagyonos barátnőinkre az általunk tervezett, elszabott haute couture-ruhákat. A kellemesen fordított könyv még az uralkodócsalád mindennapjaiba is bepillantást enged, hiszen Lady Victoria Georgiana stb. az angol uralkodó, V. György rokona: bár ez nemigen derül ki, mivel a fordítónak nem sikerült megkülönböztetnie a királynő és királyné szavakat, így Mária királynéból sikeresen királynőt kreált.
Ettől függetlenül bízom benne, nem ez volt az utolsó találkozásom Georgie-val: megalkotója, Janet Quin-Harkin, az 1941-ben született, örökifjú írónő ugyanis már 13 könyvet szentelt hősnőjének az elmúlt években. Talán mi, magyar olvasók is kapunk még Georgie-krimiket a jövőben.

Robert J. Sawyer: Halál a vörös bolygón
Metropolis Media, 2015
A Marson játszódó noir-regény az egyik legmegosztóbb könyv, amiről csak véleményeket olvastam mostanában. És nem - vállalhatatlan - magyar borítója, s nem is sablonos - magyar - címe miatt (az eredeti a sokatmondó Red Planet Blues lenne). Van, aki szerint ez csak egy ponyvaregény, van, aki a társadalomábrázolásának mélységeit kicsinyelli, van, aki szerint remek ötletekre épül, de rosszul van megírva - és van, aki szerint zseniális könyv! Nos, mondanom sem kell, hogy én az utóbbi tábort erősítem.
Robert J. Sawyertől 2014-ben olvastam az első regényt, a szerintem abszolút asimovi vagy netán clarke-i színvonalon megírt, mégis teljesen egyéni kérdésfeltevésű Kifürkészhetetlent. Év végén 2014 negyedik legjobb könyveként listáztam, s ezután beszereztem minden hozzáférhetőt az írótól: kezdve a Metropolis Media által szinte már idegesítően sokszor az olvasók figyelmébe ajánlott Flashforward - A jövő emlékein (amely nyomán ugyan valóban tévésorozat készült, de semmi mást nem vett át belőle, csak az alapötletet), folytatva a szintén szörnyű borító mögé rejtett, de igen intelligens Lélekhullámmal (s ez a két kötet igazán tetszett is, bár nem érte el a Kifürkészhetetlen szintjét), hogy azután a kissé YA-stílusúra sikerült (vagy annak írt) WWW-trilógia (Világtalan, Vigyázók, Végzet) egy időre elvegye a kedvem a szerző regényeitől. Valószínűleg ezért tartott két évig, mire felfigyeltem rá, hogy még egy kötete megjelent magyarul (talán nem titkoltan A marsi 2014-es sikerét is meglovagolva).

Na, ezt hívják borítónak

Sokat vesztettem a figyelmetlenséggel: most ugyanis hajlamos vagyok azt mondani, hogy a Halál a vörös bolygón jobban tetszik még a Kifürkészhetetlennél is. Talán nem tűnik olyan jelentősnek, mint az, de magyarul, amely nyelven a klasszikus sci-fi-kriminek alig jelentek meg reprezentánsai (leginkább csak a Harcjáték című novellaantológiát lehetne ellenpéldaként megemlíteni), egyszerűen üdítő olyan science fiction történetet olvasni, ami 1. a műfaj minden szabályát tökéletesen betartó klasszikus noir is egyben (de nem thriller és nem is akció-kalandregény, ami manapság inkább elterjedt). 2. regényvilága nem szeretne totális világmagyarázatot nyújtani, s a jövőbeli egészségügytől és politikától a szórakoztatóiparon és a közlekedésen át a mezőgazdaságig mindent megmutatni, miközben elfelejt történetet mesélni (be kell valljam, hogy számomra Clarke jó néhány regénye is ezért nem tetszik). 3. szellemes, stílusos, s egyszerre idézi meg az ember kedvenc noir filmjeit és regényeit, s ad ötletes és öntörvényű saját rejtélyt, saját, karakteres szereplőkkel.
A történetben Alex Lomaxot, New Klondike-nak, a kissé félresikerült marsi betelepítés egyetlen, ám annál mocskosabb városának magánnyomozóját követhetjük nyomon, akinek az irodájába egy szép napon gyönyörű nő sétál be azzal, hogy segítsen megtalálni a férjét, aki eltűnt. Így csöppenünk egy rejtélysorozatba, amelyben szerepet játszik egy kedélyes marsi paleontológus, néhány ideáltestbe lelkét áthelyeztető gyanúsított, egy elveszett, ám annál értékesebb fosszíliamező, egy régi, kudarcba fulladt marsi expedíció, néhány egyforma testbe ültetett gengszter és egy figyelemreméltó saját testtel rendelkező írónő. A szórakoztató, izgalmas és hangulatos kötet egyszerre kacsint össze a noir rajongóival és szerez örömet annak, aki egy jó sci-fire vágyik. Úgyhogy nekem kétszeresen is tetszett. Ajánlom másoknak is.

A fantasztikus irodalom klasszikusai sorozat 2017-ben született meg az Attraktor Kiadónál. Legnagyobb örömömre. A kedvcsináló borítók becses beltartalmat rejtenek: a sorozat célja megismertetni a magyar olvasókkal a Weird Tales magazinban és kortársaiban publikáló, neves fantasyszerzők magyarul még teljességgel ismeretlen műveit. Ezekre a történetekre szinte kivétel nélkül igaz, hogy eredetileg kifejezetten ponyvának, szórakoztató magazinokba íródtak, így ma is pompásan el lehet velük tölteni az időt. Ugyanakkor visszatekintve jól látszik, hogy valami miatt kiemelkedtek az átlagból, tudtak valami pluszt: akár a stílus, akár a szerkesztés, akár a tematika terén kimagaslót adtak. Sőt, nem egy közülük szépirodalom, amelyet a kényes ízlésűek is nyugodtan és élvezettel elolvashatnak.

A sorozat első kötete Robert E. Howard elbeszéléseit és verseit tartalmazza. Borítóján jól kivehetők azok a Weird Tales-borítók, amelyekben Howard írásához készült a címlapkép: ez mindjárt különleges hangulatot csinál az olvasáshoz. (1)

A magazin, amelyben A keselyű árnyéka megjelent

Hogy ki volt Robert E. Howard (1906-1936), nyilván nem érdemes hosszasan ecsetelni. A heroikus fantasy megteremtője, a történelmi fikció mestere elképesztően sokoldalú író volt, hiszen a lovecraftiánus horrorsztorikon, a krimiken, a vadnyugati és a szinte realista nyugati történeteken át a krimiig minden műfajjal sikeresen és inspirálóan próbálkozott rövidre mért alkotóidejében. Életében megjelent műveinek többsége a legendás Weird Tales magazinhoz kötötte, ahol az olvasók többször is az ő elbeszéléseit szavazták meg a legjobbnak. Furcsa módon azonban az én kedvenceim között nagy számban akadnak posztumusz, életében mindvégig kiadatlan művek is, mint A bárd jogán vagy A skorpió oltára. Úgy gondolom, abszolút jogosan kezdődött az ő kötetével A fantasztikus irodalom klasszikusait felsorakoztató kötetszéria: számomra ugyanis mindenképpen ő az első számú klasszikus.

A Vörös Szonja és a keselyű árnyéka című kötet hét izgalmas és kalandos elbeszélést tartalmaz. Nem, tudom, hogy van-e köztük Howard legjobbjai közül: ezt nem az én tisztem megítélni. Az viszont bizonyos, hogy mindegyik teljesen új, magyarul szinte ismeretlen oldaláról mutatja az írót. Inspiráló volt számomra, mennyi friss, különleges témával gazdagodhattam, elolvasva a könyv történeteit: akadt történelmi kalandozás, Poe és Bierce útján haladó rémtörténet, hamisítatlan őshorror és szinte franciásan misztikus novella is.

Szonjából posztumusz hybóriai harcos lett

A keselyű árnyéka a címadó elbeszélés, 1934-ből, amely tulajdonképpen inkább kisregény, hiszen mintegy hatvan oldalt tesz ki. A 16. század közepén játszódik, Nagy Szulejmán szultán korában, nem sokkal a mohácsi csata után, s örvendetesen nagy számban találhatóak benne a magyaroknak ismerős vagy éppen magyar vonatkozások. Főhőse Rohatini Szonja, az okos és bátor orosz harcosnő, aki férfiakat megszégyenítő bátorsággal vívja harcát az igazságtalanság és barbárság megtestesítői, a törökök ellen. A lány nem más, mint Szulejmán kedvenc feleségének a lánytestvére: Roxolána, ahogyan nyugaton emlegették, mindenkinek ismerős lehet a Szulejmán-sorozat nagy hatalmú Hürrem szultánájaként. A Howard által megalkotott testvére nem kevésbé erős egyéniség: "Ha a tatárok azon az éjjelen Roxolána helyett Szonját ragadják el, bizony, Szent Péterre mondom, Szulejmán már megkapta volna a magáét!" - mondják róla az elbeszélésben. (2) A fordulatos és kalandos cselekményben Isztambultól Bécsig kalandozhatunk meglepően hiteles történelmi díszletek között: megdöbbentett, Howard mennyit olvashatott ehhez a történetéhez, hiszen kifejezetten autentikus és meggyőző képet rajzolt fel a 16. századi Európáról. (3) Szintén lenyűgözött a másik főhős, Gottfried von Kalmbach lovag, aki Mohácsnál majdnem megölte a szultánt (4), s aki épp csak egy kissé túlságosan szereti a bort, a nőket, és a hetvenkedést ahhoz, hogy romantikus hőssé váljon: mégis nagyon meg lehet kedvelni. Szócsatái pedig Szonjával utánozhatatlanok. Miközben hőseink egy árulót üldöznek, a szultán bérgyilkosai pedig Gottfried lovagot, a hűségen és áruláson fordulhat meg Bécs és egész Európa sorsa. Ez egy pompás elbeszélés: boldog vagyok, hogy olvashattam.

A Farkasfej - szörnyű - címlapképen

A kötetben ezután két klasszikus, helyenként kissé gótikus horrorelemekkel gazdagított novella olvasható, amelyből az első, A villefére-i erdőben (1925) önmagában is megáll, de akkor nem különösebben izgalmas, a másodikkal, vagyis a Farkasfejjel (1926) együtt azonban a legpompásabb, hangulatában kissé a Solomon Kane-történetek elátkozottságára emlékeztető történet kerekedik belőle. Mindkét írás a Weird Talesből való, s mind szereplőivel, mind helyszínével, a sötét Afrikával felidézte bennem a Vörös árnyak vagy a Koponyák holdja legjobb fordulatait. A befejezésük pedig kifejezetten ötletes és meglepő volt.

A következő novella A tengeri átok, amely 1928-ban jelent meg, szintén a Weird Talesben. Nem akarok állandóan hasonlítgatni, de volt ebben valami, ami Clark Ashton Smith nemrég olvasott Sarki regéire emlékeztetett: átokverte kilátástalanság, egy sötét, a megváltásra már hiába váró világ, s némi meglepő költőiség. Hasonlóképpen a könyv utolsó története, az 1930-as A Halál borzalmas érintése meg Bierce-t idézte az emlékezetembe: ám az ő szikár és ironikus történeteinél jobban félelemre és azonosulásra késztetett ez a furcsa kísértetsztori.

Az álomszép kép mögött A gyűrű kísértete

Nagyon különleges volt a Rémület a halomból: ugyanis azt hittem, tudom, miről fog szólni, mielőtt még hozzákezdtem volna. Mint lelkes rajongó, úgy véltem, ha ismerem A kőhalom a hegyfokont, ezt is ismerem. Csak annyi lesz a különbség, hogy ez hangsúlyozottan texasi, szóval kissé vadnyugati történet. Nos, nem így lett: pompásat borzongtam, sok félrevezetéssel, s összerakni a történet hátteréül szolgáló szörnyű múltat legalább annyi örömet okozott, mint mondjuk A kicsi nép esetében.

Végül a legkülönlegesebb novella egyértelműen A gyűrű kísértete volt, amelyben John Kirowan, egy a misztikumok és átkok terén Sherlock Holmes bűnüldöző tudásához hasonló képességekkel rendelkező alak (5) ősi ellensége nyomába eredt. A cselekmény érintette a reinkarnáció, a házastársi féltékenység, a hipnózis és Faust alkujának témáját, míg végül egyértelműen meglepő és lebilincselő véget ért.

Valamennyi elbeszélést Kiss Sándor fordította, igen jól. Engem nemcsak munkabírása és a tehetsége késztet ámulatra, de érdeklődésének a hatósugara is. Az utóbbi időben ugyanis módom volt olvasni a fordításában kora középkori ír eposzt és késő középkori lovagregényt, 17. századi ős-sci-fit és 19. századi elbeszélést: s valamennyi szöveg jól sikerült munka volt, maguk a művek pedig teljesen friss felfedezések a magyar irodalom számára. Így azután bízom benne, hogy ez az izgalmas sor folytatódik. (6)

Szám vámpírokkal, benne: Rémület a halomból

Összefoglalva: egy valóban izgalmas, unikális és szép kötettel sikerült elindítani A fantasztikus irodalom klasszikusait. Ez a kötet valóban ponyva a javából, sőt, egy kicsit több is annál. Mindenkinek bizalommal ajánlom.

(1) Érdekességképpen: ezekben A fekete kör népe, a Vörös szögek, A Fekete Ember és az Asshurbanipal Tüze jelent meg.
(2) Rohatini Vörös Szonját angolul Red Sonya of Rogatinonak hívják, és csak ebben az egy elbeszélésben szerepel. A hősnőből 1973-ban (kicsit megváltoztatott helyesírással) új képregény- és történetalakot kreáltak Red Sonja néven, aki többé-kevésbé olyan, amilyennek Brigitte Nielsen játszotta 1985-ben a Vörös Szonja című filmben. A Rogatino magyar fordítása egyértelmű, hiszen Hürrem tényleg a ma Ukrajnában található Rohatinban született. A keresztnevet lehetne Szonyának fordítani (hiszen a lány orosz, pontosabban ukrán), de nem sok értelme lenne: egyrészt, mert a Vörös Szonja névalak már közismert, s többen egészen biztosan nem értenék a néveltérést. Másrészt, mert így a történet olvasása közben végiggondolhatjuk, mennyit ismerünk a valódi Howardból, ha Szonja (nemcsak filmen, de az irodalomban is) így át tudott változni. Harmadrészt pedig azért, mert a Szonja (így anyakönyvezve) közben nagyon elterjedt magyar női névalakká vált, 2016-ban a 47. leggyakrabban adott lánynév volt. Így én igazán megfelelőnek találom a Rohatini Vörös Szonja névfordítást.
(3) Ilyenkor mindig rácsodálkozom, mennyire tehetséges volt. Hiszen amerikaiaknak írt, magazinokba, így kb. bármit írhatott volna: ahogyan pl. Bram Stoker Drakulájában is román székelyek, bukovinai csehek és osztrák műparasztok váltják egymást - ez mégsem aggaszt senkit. Howardot azonban, nyilván, zavarta volna, ha pontatlanul fogalmaz.

Nemsokára erről is írok

(4) Paff: a magyar szakirodalomban csak a nyolcvanas évek óta szokás forrásokra hivatkozva emlegetni, hogy Szulejmán valóban majdnem meghalt a mohácsi csatában. A magyar nehézlovasság egy része kis híján átvágta magát a szultán személyes testőrségén, s néhány percig Szulejmán élete is veszélyben forgott. Annyira kíváncsi lennék, hogy Howard honnan vette az ötletet - 1934-ben. (Na jó, nála egy német lovag a hős.)
(5) Igazán érdekelne, hogy azonos lehet-e Az éjszaka gyermekeiben szereplő Kirowan professzorral - bár szerintem nem. 
(6) Kiss Sándor fordításában olvastam még a következő műveket: Sir Arthur Conan Doyle: A rémálom szobája és más rejtelmes történetek, Sir Arthur Conan Doyle: Kisvárosi lidércnyomás és egyéb rejtelmes történetek, Nictzin Dyalhis: A zafír szirén és a boszorkányok történetei, Francis Godwin: Ember a Holdon, Geoffrey of Monmouth: Arthur király históriája, Horn király gesztája, Robyn Hode kis gesztája, Robin Hood krónikák: A korai balladák és színművek, Táin Bó Cúailnge - Ír eposz a kora középkorból. Továbbá ajánlottam már itt a következő általa írt műveket: Az Arthur-király mondakör, Elfeledett évszázadok - Az angolszász Anglia története, A viharisten és a sárkány.