"Gondolkodjatok egy olyan ötleten, amely megváltoztathatja a világot, és
valósítsátok meg.” – írja fel a táblára szorgalmi házi feladatként Trevor
új tanára. A gyerekek egy része – ahogy az már szokás – eleve tudja, hogy nem
fogja elkészíteni a szorgalmit. Mások, mint az éltanuló, népszerű pomponlány,
Mary Anne Telmin trendi dolgokba vágnak bele, amilyen az újrahasznosítás.
Trevornak azonban valami egészen sajátos jut az eszébe. Elkezdi megcsinálni a
szorgalmiját, s ezzel tényleg megváltoztatja a világot. Mire elkészül, már
semmi sem ugyanolyan többé: sőt, talán még a saját anyja életét is
megváltoztatja…
A jövő kezdete Catherine Ryan Hyde harmadik könyve volt, amely épp
az új évezred küszöbén, 1999-ben jelent meg. Íróját azonnal híressé tette, s
2000-ben kiváló film is készült belőle Helen Hunt, Kevin Spacey és a remek
gyerekszínész Haley Joel Osment főszereplésével. A könyvben azonban minden egy
kicsit másképpen van: a sok nézőpont, a narráció váltakozásai, a váratlan
fordulatok azok számára is érdekessé tehetik a regényt, akik már ismerik a
filmet.
Trevor ötlete, az Add tovább-játék kissé olyasmi, mint például a keresztény vallás egyik alapkövetelménye, a felebaráti szeretet. Nagyon könnyű beszélni róla, de csak nagyon nehezen lehet valóban végrehajtani. Továbbadni a jót, a jó cselekedetet, a segítséget teljesen általános érvényű feladat, nem függ az érdeklődéstől, neveléstől, társadalmi hovatartozástól, nemtől, életkortól. Amikor Trevor elkezdi a láncolatot, jót tesz egy ismeretlennel, egy senkivel, sőt a felnőtt világ megítélése szerint egy veszélyes emberrel, elindít egy folyamatot, amely arról szól, hogy fogadjuk el bátran a segítséget bárkitől, ám azután adjuk tovább valaki másnak, rászorulónak, ugyanolyan önzetlenül, ahogyan mi kaptuk. Ettől lesz jobb a világ. A regényben az otthonülő, magányos háziasszonytól a hadoválni kész, piti bűnözőn át a személyiségzavaros és kallódó fiatal fiúig terjed azoknak a sora, akiknek – Trevornak hála – megváltozik az élete. A segítség után – még ha ők maguk nem is tudnak egy csapásra más emberré válni – másmilyenné, talán jobbá lesz az életük.
A regény különlegesen ábrázolja, hogy mindaz, ami Trevor nézőpontjából helyénvaló, logikus és működőképes, mennyi gondot, töprengést és aggódást okoz a körülötte nyüzsgő felnőtteknek. Ám azután a kép kitisztul, s rá kell jönnünk a felnőtt szereplőkkel együtt, hogy Trevornak igaza volt, s ők aggódtak feleslegesen: a világ valóban lehet egyszerű, egyértelmű és önzetlen. Azonban amikor már minden rózsaszínű ködben úszna, egyszercsak eljuthatunk a regény kettős befejezéséhez, amely azért elültet egy kis kételyt: készen állunk-e már arra, hogy elkezdődjön a jövő? Elég jó-e a világ ahhoz, hogy megteljen jósággal? Megérdemeljük-e Trevort?
A szereplők – a mindent dokumentáló újságíró, az egyedülálló, szókimondó anya, a Trevorékat elhagyó, bizonytalan és követelőző apa – is remekbe szabott figurák, ám Trevor ellenpontja, a legérdekesebb szereplő Reuben, a tanár. A fekete bőrű vietnámi veterán szörnyű sebhelyeket visel az arcán és a lelkében. Képes lesz-e Trevor mentoraként ő is új életet kezdeni?
A regény különleges szerkesztésmódjával még azt is el tudja fogadtatni az olvasójával, hogy a lefilozofikusabb részek Trevor feljegyzései. Ideje tehát kinyitni a könyvet, s elindulni egy csodálatos utazásra, beavatásra, amely – talán – visszaadhatja minden olvasó hitét a jóságban. Hiszen az állítólag hegyeket tud megmozgatni.
A cikk az Ekultúrán:
Catherine Ryan Hyde: A jövő kezdete
Más Ekultúrás ajánlóim:
Az Ekultúra és én
A könyvet a Lazi kiadó adta ki, Béresi Csilla fordításában.
