A mai nap igazi ünnep. Ma, július 30-án jelent meg ugyanis az Ekultúrán a 100. ajánlóm.

2012. november 15. és 2013. július 30. között, vagyis kicsit több, mint nyolc hónap alatt lehetőségem volt száz ismertetőt írni a könyvajánló oldalra - mégpedig java részüket a kedvenc könyveimről és íróimról.

Az általam ajánlott könyvek listája megtalálható Az Ekultúra és én című oldalon itt, a blogon is.

Az első ötven cikk nyilvánossá válását április 4-én ünnepelhettem. (Ünneplés) Ott leírtam, melyek voltak a kedvenceim közülük. A második ötven ajánlóból talán ez az öt a legkedvesebb nekem:
Ross Macdonald: Mindenki ellenség 
Ignacy Karpowicz: Égiek és földiek 
Mons Kallentoft: Véres tél
Vu Cseng-en: A majomkirály története (Átdolgozta: Tokaji Zsolt)
Janusz L. Wiśniewski: Intim relativitáselmélet 

Ráadásul az eltelt időben egy interjút is készíthettem, s két körkérdésre is válaszoltam az Ekultúrán.
Interjú Ignacy Karpowiczcsal, az Égiek és földiek szerzőjével
2012 legmaradandóbb könyvélményei
Mit várunk legjobban a Könyvhéten? - 2013

Az idő nem áll meg: remélem, nemsokára a százötvenedik írást ünnepelhetem majd ugyanitt.

Ismét történelmi regény, magyar szerzőtől, a magyar históriáról. De nem úgy, ahogy megszokhattuk. Rozsnyai János A táltos keresztje című kötete a Könyvhétre jelent meg, s miközben egy legenda nyomába ered (a Maros folyó közelében álló híres Kunkereszt legendáját írja meg), arra keresi a választ, miképpen állt szemben vagy éppen simult egymásba a 13. századi Magyarországon pogányság és kereszténység, ősvallás és katolicizmus.

A regény főhőse, Ketel egy változó világban próbál ugyanaz maradni: magyar, vitéz, bűntelen. Vezeklésképpen jut el majdnem a Szentföldig, először II. András keresztes hadjáratával tartva, majd saját útját járva, messzi, idegen földekre kalandozva, s számos másféle kultúrát, vallást megismerve. Nem tudós filozófus, hanem egy romantikus, kalandos regény hőse, mégis mindent saját – és ősei – hitéhez viszonyít: így lesz egyszerre modern, vívódó, a mai emberhez közel álló, másrészről viszont hiteles, Árpád-kori hős.

Az író átélhetően és élvezetesen ábrázolja a 13. századi magyar és világtörténelem helyszíneit, szereplőit, a mindennapi élet apró részleteit, a harcokat és a szerelmeket. Érdekesek a történet mellékszereplői is: Bölény és Vadász, a két harcos, vagy épp Makó úr, aki szólásainkban is messze került Jeruzsálemtől. Ami talán kissé nehézkes, a nyelv: különösen a párbeszédek igyekeznek archaikusan zengeni, ehelyett inkább nehézkesek, s szakszóhasználatuk is kissé vitatható. Igaz, a szöveghez mellékelt szójegyzék is jelzi, hogy „nem teljesen bizonyított” az, ami benne szerepel. Ez azonban véleményem szerint nem túl jó megoldás, mivel a listára felvétettek olyan egyszerű szómagyarázatok (kerál – király, surbankó – fiatal legény), amelyek semmilyen bizonyítást nem igényelnek, úgy bizonyítottak, ahogy vannak, viszont olyan megoldások is (hogy a pogány ősvallás istene az Ősten névre hallgatna, vagy hogy az őrdög jó vagy rossz őrszellem lenne), amelyek nem többek a nyelvtörténeti érveket semmibe vevő népetimológiánál.

Mindezt csak azért érdemes szóvá tenni, mert a kötet az előszó szerint „egyre kevésbé olvasó ifjúságunk”-nak szól, akiket a színes, szép történet joggal fog elszórakoztatni. Mégis, jó lenne, ha egy egyszerű utószó jelezné, mi volt a valóság, amelyet a régészet, nyelvészet már igazolt, s mi a feltételezés, a fikció, a játék a történelemmel. Már csak azért is, mert a kor megválasztása, melyben a regény játszódik, kissé problematikus: Könyves Kálmán törvényei alapján úgy tűnik, a 12. század elején Magyarországon jószerével megszűnt („kihalt”) a ténylegesen gyakorolt egykori pogány ősvallás, lett légyen az bármilyen. A nagy király törvényei részletesen foglalkoznak az izmaeliták (vagyis magyarországi mohamedánok) és a zsidóság beilleszkedési problémáival, négy cikkelyt szentelnek a részegeskedésnek, eközben azonban a pogányságról mindössze egy cikkely szól, s abban is azt olvashatjuk, hogy a pogánykodás bűnét, amit Szent István még a bíróságnak való átadással, vagyis akár halállal, míg Szent László egy ökör árának megfizetésével büntetett, Kálmán legszigorúbb büntetésként is már csak verésekkel sújtja. Így feltételezni, hogy e törvények születése után több mint száz évvel is még mindig élők voltak pogány hagyományok (olyasmire gondolok, hogy azért hajtanak végre valakin istenítéletet, mert a Gönüz, a rossz isten megszállta) merész írói fogás. Bár igen izgalmas, és következetesen végigvitt. A regény önmagában, tanító célzat nélkül, mint érdekes történet, megfog, lebilincsel és igényesen szórakoztat.

S hogy ehhez mi köze a magyarcsanádi Kunkeresztnek (melyet a régészek inkább a 16. századra, a néphit pedig Kun László király korára keltez)? Kiderül a kötetből.

A cikk az Ekultúrán: Rozsnyai János: A táltos keresztje
Más Ekultúrás ajánlóim: Az Ekultúra és én
A könyvet az Atlantic Press adta ki. A harmadik, gyönyörű kép innen való.

A Valamit... egy új sorozat a blogon. Olyan témákat igyekszem érinteni benne, amiknek - rá kellett jönnöm - egyszerűen kevés vagyok az átfogó megírására. Újra és újra előjönnek, mindig újra kedvem támad írni róluk, de a teljes kép legfeljebb mozaikdarabkákból áll össze. Ezért a bejegyzések linkgyűjteménnyel kezdődnek, ahol igyekszem feltüntetni, mit írtam már korábban a témáról a blogon. Ezután következik valami - abból a végtelenből, amiről írni lehetne.

Bevezető linkgyűjtemény

A japán irodalomról eddig még nemigen esett szó a blogon. A Szoga fivérek krónikájáról készítettem már egy véleményt és A Fapadoskönyv Kelet Klasszikusai című sorozatáról írtam már, amelynek többek között a 47 rónin is a tagja.

Japán irodalom

Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III.
Elképesztő, hatalmas és izgalmas nagyregény. Minden szempontból meglepett. Elsőre ellenszenves, nőket hajszoló hőse lassan elfogadhatóvá, megérthetővé vált számomra, a regény pedig, amelyben szinte mindvégig rá koncentráltunk, lebilincselő volt. A kifinomult, szinte (poszt)modernnek tűnő módon idézetekkel át- meg átszőtt csevegések, verses udvarlások a legkevésbé sem voltak üresjáratok, egy-egy könyvből kilépve szinte az volt fura, hogy körülöttem nem így éljük az életet. Bár kissé különös, amint a hősök társadalmi szabályok (nőt nem láthatnak meg állva…), előkelően szabott, szimbolikus ruhaujjak és jelképes ajándékok sokaságában tobzódnak, mégis egy idő után minden és mindenki megérthetővé válik modern és magyar szemmel is. Leginkább a Harmadik Hercegnő mellékszála tetszett: élő és idegesítően egyéni figura volt. A fordítás izgalmas és szép, a lábjegyzetekből épp a kellő mennyiség létezik. Szemben a kínai regényekkel e kötetben nincsen túlcsorduló, mégis illogikus erotikus szál, mint a kínai Szépasszonyokban, végtelenül és követhetetlenül sok szereplő, mint a Vízparti történetben, de kisívű cselekmény sem jellemzi, mint a Virágos gyertyákat. Egyszerűen nem is értem, hogyan tudott a kulturális hatásoktól elzárt 11. századi Japánban valaki ilyen élvezetes és különleges történetet írni. Ráadásul egy nő… Óriási élvezet volt, mindenkinek ajánlom Muraszaki Gendzsijét.

Macuo Basó: Százhetven haiku
Fodor Ákos neve egyet jelent a magyar (nyelvű) haikuval. Macuó Basó pedig a japán haikuírás világklasszis klasszikusa. A kis füzet remek (és olcsó!) ajándék lehet a korszak iránt érdeklődőknek, versszeretőknek, sőt bárkinek, aki szeretne tájakon, képeken, hangulatokon elmélázni.
A kedvencem:
Végtelen zápor:
fű tövét veri s az föl-
felé menekül…

Terebess Gábor (szerk.): Egy csésze tea Isszával
Erről a könyvről nehéz elfogulatlanul írni. Imádom! Mindenféle haikuk a szépségestől a mulatságoson keresztül az ironikusig az egyéni hangú, 19. századi japán költőtől, Kobajasi Isszától. (A kötet címe Issza szerzetesnevére utal, a Haikai-dzsi Issza-bó nevet Terebess Gábor a Haiku Templom Teaissza Boncának (papjának) fordítja, ugyanakkor a név vége szó szerint egy (csésze) teát is jelent…)
A kötet verseinek hangvétele ettől:
"Újévi eső –
zsúptetőm is először
ázik be idén."
eddig:
"Fürdődézsától
dézsáig vándoroltam…
Merő locsogás."
terjed.
A kedvencem:
"Függőhídon át
apró léptekkel gyalogol
egy pillangó."

Ryōkan: 44 haiku
Ez a pici füzetke képes igazi, távol-keleti hangulatba ringatni. Terebess Gábor kiváló fordításai mellett az érdeklődők eredeti nyelven is megtalálhatják a haikukat.

Hiroaki Sato: Szamurájlegendák
Nagyívű, érdekes, rengeteg jegyzettel, ellátott szöveggyűjtemény, válogatás a 12-20. századi, a szamurájokkal kapcsolatos japán irodalomból, sok kommentárral, magyarázattal: benne pl. a 47 rónin történetével.

Szanjútei Encsó: Kísértetlámpás
Viharos szerelmi történet, amiben kísértetek tanyáznak köztünk, van, aki bosszút áll és van, aki gyilkol, családtagok találnak egymásra és gonoszok szőnek cselt. A főszereplő pedig egy szolgálatkész és becsületes fiatalember, aki szerencsétlenségére épp annál a szamurájnál kezd szolgálni, aki megölte az apját. 19. századi regény, amely eredetileg népszerű színdarab volt: pergő, érdekes izgalmas.




Egy ind és egy vietnami

Dzsajadéva: Gíta Govinda
Egyszerűen gyönyörű. A szöveg, a történet, a szerelem indiai tánca, a megcsalás, elhagyás, megtalálás és megbocsátás dalfüzére. A fordítás, a Weöres Sándor-féle szekfüvirágleheletzuhatagos-örömillatu zsenialitás. A könyv, a szép fotókkal, melyek sajátos hangulattal varázsolnak el.
Nem szex, nem mámoros kelet, nem erotika – helyette szerelem, szépség, érzelem, de főleg játék: a másikkal, a szavakkal, a költészettel.

Tien Huu: A rizsföldek szerelme
Különös könyv: szakácskönyv, így vannak benne megfőzhető vietnami receptek a levesektől a desszertekig és italokig, de szerelmi tankönyv is szeretne lenni, afrodiziákumok középkori receptjeivel, szerelmi tankönyvek részleteivel, végül Vietnamot is bemutatná, például riportokkal a vietnami kultúráról, hozzá az illusztrációi ízlésesek és gyönyörűek… De ez a kép nagyon vegyes. Talán a legfontosabb számomra a kötetben, hogy számos jól fordított, finoman erotikus 18. századi szerelmes vers olvasható benne a nálunk alig ismert vietnami költőnőtől (!), Ho Szuan Huongtól.