Posztjaim visszhangjáról szóló bejegyzés-sorozatom utolsó része következik.
Abban, hogy az elmúlt évben nem adtam fel teljesen a blogírást, nagy szerepe volt annak, hogy büszkévé és hálássá tett az, hogy még mindig van, aki nagyobb kihagyásokkal is olvas nálam.
S megerősítettek a megjegyzések, csillagozások, kérdések, s azok a hivatkozások is, amelyeket néha egészen meglepő helyeken leltem fel. S amelyek nagyon-nagyon megtisztelőek.

Ilyen visszhangokat gyűjtöttem össze itt, illetve a korábbi és az előző posztomban. A teljesség igénye nélkül, de a legnagyobb örömmel.

Számomra igen fontos, ráadásul szerzője alapossága miatt variáltan ismétlődő, majd új idézésekhez vezető visszhang volt, hogy a blog egy korai posztja forrásává lehetett egy tudományos kutatásnak, amelyet Kálai Sándor, a Debreceni Egyetem docense folytatott 2015-ben a Louis Lucien Rogger külföldi álnevet használó magyar szerző kilétével és munkásságával kapcsolatban.

A Louis Lucien Rogger - Egy eltűnt író nyomában című, 2012-es bejegyzésemben leírtak saját olvasmányaimon és internetes kutakodásaimon alapultak. Kálai viszont a krimivel kapcsolatos és francia nyelvű addigi kutatásai felől közelített, majd továbbhaladva teljesen új információkhoz jutott. A szakma és a magán-könyvrajongás 2015-ben a jóvoltából egy pillanatra összeért. Számomra pedig azóta is példaértékű, hogy a közös témát látva, egyetemi oktatói pozíciója ellenére azonnal megkeresett mint blogszerzőt, az adataim felhasználására engedélyt kért, s minden egyes későbbi publikációjában (sőt, már 2015-ös, a témáról szóló első előadásában is) alaposan hivatkozott rám és a blogomra.
Másfelől ebben a megtisztelő szituációban végtelenül ostobán viselkedtem: végül inkább elhallgattam, s a közöttünk folyó szakmai tárgyú levelezés is megszakadt. Ennek számos oka volt, például akkori viszonyom mindenféle intézményes irodalomtörténeti, -elméleti kutatáshoz, vagy éppen a megmagyarázhatatlan rémület, hogy esetleg ki kell lépnem Katherine Grey-inkognitómból. Egy évtized távlatából mindez igen nevetséges számomra, őszintén sajnálom (és elnézést kérek érte).

Ennél fontosabb azonban, hogy  - nemcsak az engem érintő hivatkozás miatt - ajánljam a Roggerrel kapcsolatos Kálai-publikációkat itt is.
Az egyik a Közös írás, amely a Társszerzők, négykezesek címet kapott Korunk-számban jelent meg 2016-ban, így az Arcanum Újságok adatbázisban is fellelhető, de a szövege itt ingyenesen is elolvasható.
KÁLAI Sándor: Közös írás, Korunk, III. évf., 27. (2016/3.), 18-24.
A másik pedig egy rendkívül igényes tanulmánykötet tanulmánya, az Egy elfelejtett krimiszerző(páros?): Louis Lucien Rogger, amely - mint minden Reciti-kiadvány - jogtisztán és akár nyomdakészen fent van a neten.
KÁLAI Sándor: Egy elfelejtett krimiszerző(páros?): Louis Lucien Rogger, in Biró Annamária - Boka László (szerk.): Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írói csoportosulások 2., Nagyvárad – Budapest, Partium Kiadó - Reciti, 273-282.
De talán az a legszebb, hogy ezeket a kutatási eredményeket egy francia nyelvű tanulmány is megismertette a világ krimi- és magyar irodalom iránt érdeklődő olvasóival, amelynek a bennfoglaló különszám-kötete itt megtalálható. Ez:
Sándor KÁLAI: Louis Lucien Rogger - Qui se cache(nt) derrière ce pseudonyme?, Revue d’Études Françaises, No hors série, 2019, 131-138.

A Közös írásban így említette meg a szerző a blogomat:
Az Egy elfelejtett krimiszerző(páros?)-ban ez szerepelt:
Ez volt a lábjegyzet:
Ez pedig a téma folytatása, amely népszerűen össze is foglalja Kálai Sándor kutatásainak lényegét.
Ez a részlet egy online magazincikkből való, amely a Kortárs Online-on jelent meg, ezért külön kiemelendő, hogy a rólam és a blogról írtak még ide is befértek!
KÁLAI Sándor: Top 5 magyar krimi: Kálai Sándor szubjektív krimiajánlója, Kortárs Online, 2019. április 29. https://kortarsonline.hu/aktual/top-5-magyar-krimi.html

Nagyon különösen éreztem magamat mindezek után. Úgy döntöttem, hogy nem nyúlok hozzá a 2012-es posztomhoz, csak egy megjegyzéssel egészítem ki Kálai kutatásairól.

Történt azonban még más is. Blogomon szívesen írtam más elfelejtett, magyar krimiszerzőkről is, így került szóba a szocialista krimi (amin nem a kém- és kalandregényeket, hanem a valódi detektívtörténeteket értettem). S írtam egy bejegyzést Kristóf Attiláról is, akinek Dér Ádám-krimijei sokban adhatnak mintát napjaink a Kádár-korszakban játszódó történelmi krimijeihez is.
Kálai Sándor pedig továbbhaladva a (magyar) krimitörténetet is feltáró és új eredményekkel gazdagító kutatásaiban, írt egy tanulmányt Kristóf Attiláról és a magyar szocialista krimiről is, amely - tudomásom szerint - végül nem került publikálásra ebben a formában, de kéziratként megtalálható a REAL - az MTA Repozitóriuma gyűjtőhelyen A "szocialista" krimi lehetőségei (Kristóf Attila bűnügyi regényei) címen (eredményei pedig beépültek a szerző más publikációiba: érdemes utánuk nézni!). Ebben szerepel ez a szövegrészlet, a lenti lábjegyzettel kísérve:
Az itt körvonalazott izgalmas problémakör, vagyis az, miként érintkeznek az amatőr, laikus olvasók értelmezési és kanonizációs törekvései és "nyomhagyásai" és a szakmai recepció hivatalos fórumokat használó megnyilvánulásai, engem is nagyon érdekel. Azokkal a különleges "átjárásaival" együtt is, amilyen a fentebb idézet Top 5-ös cikk, vagyis a fent leírt mechanizmus fordítottja: a szakmai elefántcsonttornyából előbújó, s nem egyszerűen tudományos ismeretterjesztést végző, de a tudomány legújabb szakeredményeit, netán saját kutatásait egy az egyben, mégis érdekesen, "eladhatóan", magazinosan újrafogalmazó professzionális irodalomértővel. (Amelyre egészen friss példa lehet akár Gyimesi Emese Szendrey Júlia-kutatása is.)

Én pedig ezzel a harmadik poszttal zárom a visszhangjaim felidézését. Előtte azonban még egyszer, utoljára szeretném megköszönni az idézett és nem idézett rám hivatkozók és egyáltalán, a blogomat olvasó minden kedves érdeklődő figyelmét!

Linkek
Visszhangok 1.
Visszhangok 2.