2023 kedvenc könyvei 1.

Az évtizedes hagyománynak megfelelően 2023 lezárultával is végiggondoltam, melyek bizonyultak az évben kiadottak közül a kedvenc könyveimnek. Ahogyan immár tizedik éve mindig, most is 33 különböző, 2023-as kiadású kötetet írtam össze a listámra, amelyek egymás közötti sorrendjét alapvetően az határozta meg, mennyire igaz rájuk, hogy akár ebben a pillanatban újraolvasnám őket.


1. Lev Tolsztoj: Feltámadás - Gy. Horváth László új fordításában, 21. Század
Az Anna Karenyina és a Háború és béke után a harmadik újrafordított, s ilyen értelemben újjászületett Tolsztoj, díszdobozban, két kötetben, vitára és felfedezésre ingerlően - a polcomon.
2. Chrétien de Troyes: Perceval, avagy a Grál meséje - Vaskó Péter fordításában, Prae.hu
A Lancelot - A Kordé Lovagja után majdnem negyedszázaddal Chrétien másik klasszikus lovagregénye is magyarul, pontos és könnyed versben: ráadásul átkozottul jóban!
3. Petőfi Sándor: Dalaim - Versmutatvány a Költő lenni vagy nem lenni című kiállításhoz, Petőfi Irodalmi Múzeum
Az új, Petőfiről készített állandó kiállítás verses-facsimilés kísérőkönyve: önmagában is kedvencem, mert szerkesztőit legalább annyira érdekli a fiatal Petőfi, mint engem.


4. Ernest Hemingway: Vándorünnep, Hemingway-életműsorozat, 21. Század
A fiatal író párizsi életélményeiből táplálkozó, cseppet sem nosztalgikus, örök klasszikus gyűjtemény érzésekről, illúziókról és ifjúságról.
5. Agatha Christie: Éjféltájt, Agatha Christie-sorozat, Helikon
A 2023-as év Christie-kiadásának véleményem szerint legjobb darabja, egy krimi, amely klasszikusan, krimikirálynősen csavaros, mégis, mindazoknak is ajánlható, akik a cosy crime helyett inkább a pszichológiai thrillert választanák.
6. O. Henry - Sváb József: A zsaru meg a zsoltár és más történetek, Signatura
Hét remek O. Henry-elbeszélés még remekebb vizuális feldolgozása: elképesztően precíz és részletgazdag, hol groteszk, hol tragikus, hol komikus, az arcok megalkotásánál a klasszikus noirra is kitekintő, művészi adaptáció, amit egyszerűen jó lapozni.


7. Jean Menzies: Egyiptomi mítoszok - Istenek, istennők és fáraók az ókori Egyiptomban, HVG Könyvek
Szemet gyönyörködtető képeskönyv modern, de az ókori egyiptomi festészetet is megidéző, színpompás rajzokkal, okos ismereterjesztő részekkel, s érzékeny és érzékenyítő, a 21. századi gyerekeknek is lebilincselő mítoszfeldolgozásokkal.
8. Zalka Csenge Virág: Nagyvárosi népmesék, Móra
Elbűvölő, modern szemléletű, klasszikus mesekönyv városi gyerekeknek, amely minden ismerős dologra tud egy hiteles népmesét vagy legendát a gesztenyefától a szarkán át a villámhárítóig, s Trisztántól a ginkótündéren át a dzsinnig.
9. Baráth Katalin: Aki gróf úr akar lenni, Gabo
Az (alternatív) 19. század eleji Magyarországon játszódó, végtelenül szellemes, csavaros, fordulatos, romantikus, történelmi detektív- és kalandorregény álarcos hőssel, orgyilkosokkal, jobbágyból lett kémmel, koldus grófkisasszonnyal: egyszerűen remek!


10. Berg Judit: Szélvésztől kergetve, Abszolút Töri, Pagony
Okos, feszesen szerkesztett, szépszavú ifjúsági krimi és kalandregény, amelyben időutazhatunk 1844-be, 1848-ba és 1849-be, ellátogathatunk Petőfihez, Szendrey Júliához, megismerhetjük Egressyéket, Teleki grófot, Jókait - és aminek a végén mindig sírok...

11. Kovács Attila: A csontváz óra - Az ifjú Petrovics Sándor elfeledett kalandjai, Már tudok olvasni!, Móra
Az olvasni épp megtanult ifjak számára írt bájos gyerek-detektívregény, amely Petőfi sárszentlőrinci diákéve alatt játszódik, és egyszerűen - tökéletes. Remélem, sorozat lesz...
12. Költővel nem járnék, szerkesztette: Grancsa Gergely, Tilos az Á Könyvek, Pagony
A bicentenáriumi évre elkészült young adult novelláskötet, sok-sok Petőfivel ironikustól az abszurdig, többek közt Cserna-Szabó András, Nényei Pál, Baráth Katalin, Wéber Anikó és Szabó Borbála történeteivel, s Herbszt László zseniális illusztrációival (kivéve a borítót...).


13. Agatha Christie: Függöny, Agatha Christie-sorozat, Helikon
Az utolsó Poirot történet... - bár ha nem mindig ezzel foglalkozna mindenki, talán jobban látszana, mennyire eredeti és inspiráló ez a regény.
14. Maurice Leblanc: Arséne Lupin vallomásai, Lupin-sorozat, Gabo
Boldog vagyok, hogy a Gabo sorozata kitart: s sor került benne ennek az izgalmas kötetnek a modern újrafordítására is, benne több kedvenc történetemmel: nagyon-nagyon jó!
15. Josephine Tey: Az idő gyermeke, Krimikönyvtár, General Press
Egy 2023-ban 72 éves klasszikus, amely eddig elérhetetlen volt magyarul: karosszékes (azaz itt: kórházi ágyas) nyomozással, egyéni és abszolút izgalmas krimicselekménnyel.


16. Sir Arthur Conan Doyle: A félelem völgye, Krimikönyvtár, General Press
Ha a Szukits Holmes-sorozata félbe is maradt, nagyon vártam már ennek a könyvnek az önálló kiadását, azt pedig, hogy ilyen kellemes és kézbe illő lesz, nem gondoltam volna...
17. Ruff Orsolya: A londoni gyémántrablás - Orczy Mimi kalandjai, Manó Könyvek
Az ifjúsági detektívregény, amely azért van lefóliázva, hogy ki ne essenek belőle az érdekes mellékletek, és amely Orczy Emmáról is szól, meg nem is...
18. John Dickson Carr: Az Aranyboszorka, Multiverzum
Újabb körmönfont detektívtörténet a bezárt szobák rejtélyének klasszikusától, ezúttal egy "bezárt kerttel", emberautomatával és kiismerhetetlen nőkkel.


19. Fekete István: Régi karácsony, Trend
Az Új Emberbe írt, meglepően jó karácsonyi tárcák, novellák és emlékezések újabb kedves kötetbe gyűjtése.
20. Amélie Nothomb: Első vér, Európa
Ha nem mindenki a korszakos nagyregényt akarná megírni, több kortárs kedvencre találhatnék: például ilyen kicsire és erősre.
21. Anja Mugerli: A méhcsalád, Typotex
Idén ez a kortárs, szlovén novelláskötet érintett meg leginkább: olyan visszafogottan és varázslatosan tragikus.


22. Kemény Zsófi: Most vagyok soha, Jelenkor
Hogy miért nem tudom megkedvelni a prózáját, nem tudom, de költőként nagyon szeretem!
23. Így él Petőfi! - Petőfi Sándor válogatott versei Lackfi János kommentjeivel, Cerkabella
Elsősorban Szabó Imola Julianna varázslatos és sokértelmű kollázsai, másodsorban a mindig-olvasni-jó Petőfi miatt a listámon szereplő kötet: bevallom, Lackfi nélkül is ugyanígy tetszene... Bocs.
24. Petri Lukács Ádám: Petőfi Sándorka és a kutyakölyök, Open Books
További töprengést igényel, végül miért hódított meg ez a gyerekkönyv, de ezt tette. Köze lehet a tejbegrízhez!


25. Indrek Hargla: Melchior és a Gotlandi Ördög, Melchior-sorozat, Metropolis Media
A Melchior-sorozat hatodik, ezúttal még vaskosabb kötete, benne az 1433-as Talinn-nal, s egy - először múltbéli - detektívrejtéllyel.
26. Lynn Messina: Arcátlan kíváncsiság, Beatrice Hyde-Clare esetei, Pioneer Books
Nem túl jól fordított, kissé lassú menetű, de szórakoztatóan szellemes történelmi detektívregény, szemtelen herceg és okos vénlány nyomozópárosával.
27. Julia Seales: Egy kifogástalan gyilkosság, IPC Könyvek
Szörnyen fordított, korhűtlen borítót kapott, mégis ellenállhatatlan, humoros történelmi krimi és Austen-paródia.


28. Budai Lotti - Zubor Rozi: Micsoda szajhák voltak - Megrágalmazott híres nők igaz története, Álomgyár
Várva várt újabb nőkötet, amelynek már a háromnegyede igazi élvezet volt.
29. Miklya Luzsányi Mónika: Petőfi, a sztár - Rajongói kézikönyv, Móra
A Petőfi 200 egyik legkreatívabb termése: Oravecz Gergely pompás képeivel.
30. Nádasdy Ádám: Dante - Irodalmi zseblexikon, Scolar
Zsebméretben benne van minden, ami kell: Dantéról, Firenzéről, az Isteni színjátékról.


31. Lucy Worsley: Agatha Christie - Egy sejtelmes nő, Helikon
Majdnem remek új életrajz Christie-ről: én azért maradnék Laura Thompsonnál.
32. Fedinec Csilla - Rácz András - Romsics Ignác: Az orosz-ukrán konfliktus történelmi háttérrel, Kocsis
Hiánypótló, alapos és alapvető könyv, kár, hogy nem mindenki itt kezdi a tájékozódást.
33. Ungváry Krisztián: A Mindszenty-mítosz, Open Books
Okos, és csak néha elfogult írás a témáról, érdemes megismerni.

A tavalyihoz hasonlóan a listaposztot két részre szedtem. Ebben az elsőben található a tényleges lista, a könyvek, 1-33. helyezésükkel és néhány szubjektív megjegyzéssel, amely megindokolja, miért tetszettek nagyon. A másodikban következik annak a bemutatása, hogy 2023-ban mely kiadótól, szerzőtől hány könyv került be a listámra, milyen műfajok szerepeltek, hány klasszikus és kortárs művet tettem egymás mellé, hány női és férfi szerzőtől olvastam kedvencet stb.

A folytatás itt olvasható:
2023 kedvenc könyvei 2.

0 Responses