Tízéves a blog 4. - Utazás egy könyv körül három óra alatt
Ez a bejegyzés arra emlékeztet, hogyan költöttem el egy vacsorát januárban a KönyvBárban, pompás társaságban, Jules Verne Nyolcvan nap alatt a Föld körül című regénye jegyében.


Ahogyan bizonyára sokan tudják, a KönyvBár egy különleges, apró étterem a Dob utca 45. alatt, amelynek tökéletesen egyedi mottója: "Minden héten megfőzünk egy könyvet." Bár a hagyományos rendelésre vágyók kedvéért van néhány különleges "szóló" ételkülönlegesség is az étlapon (pl. Grillezett kecskesajt-burger sült édesburgonyával, fokhagymás aiolival, az Eragonnak és a Trónok harcának szentelve, amely akár házhoz is szállíttatható), a KönyvBár lényege, hogy egy-egy terminusban elérhető egy-egy ötfogásos menü, amelyet egy-egy könyv ihletett. Megfőzték már többek közt a Kisasszonyokat, a Micimackót, A szolgálólány meséjét és a Gyilkosság az Orient Expresszent, nem is beszélve a Ready Player One-ról, a Romeo és Júliáról és több Harry Potterről. Számomra azonban az volt a legcsodálatosabb, amikor Verne Nyolcvan nap alatt a Föld körüljéhez, gyerekkorom kedvenc regényéhez nyúltak, ráadásul a menüt kifejezetten a világ körüli utazásnak szentelték.


A csodálatos lehetőséget ajándékba kaptam valakitől, s hónapokig vártuk együtt, hogy olyan könyv kerüljön terítékre, amely igazán fontos számomra. Bár a könyvmenü egyes fogásai külön is be vannak árazva, s lehetséges csak néhányat rendelni közülük, abban kezdettől fogva biztos voltam, hogy mindenképpen az ötfogásos kóstoló menüt fogom választani, mert így abban a mennyiségben és sorrendben élvezhetem a különleges fogásokat, ahogyan azt a gasztronómiai utazás alkotói megálmodták.


A kóstolás azután fantasztikusan sikerült. Nemcsak a figyelmes, udvarias és gördülékeny (sőt, időzített) kiszolgálás, vagy éppen a káprázatos és különleges ízek, a kiváló alapanyagok miatt. Nemcsak a végtelenül ötletes tálalásnak köszönhetően, ahol többek közt egy térképen lakomáztunk, s még a számla is egy Verne-kötetbe hajtva érkezett. Hanem már csak azért is, mert a nekünk felszolgáló pincér még "össze is mesélte" az egyes fogásokat: nemcsak az derült ki, mit eszünk, de aki elfelejtette volna, azt is megtudhatta, mi történt az egyes kontinenseken Mr. Fogg-gal és útitársaival a regényben... Az öt fogásról pedig kiderült, hogy hat, mivel a két főétel között egy hatodik meglepetés-étek következett, hogy pihentesse és újra kiélesítse az ízérzékelésünket: és ami szinte hihetetlen, tényleg ezt is tette.

Az alábbi felsorolás félkövér sorai azt mutatják, mi szerepelt az étlapon, alatta pedig a kommentárjaim következnek. A fotók saját képek. Ez a menü már nem elérhető, bár az ötödik fogás adta az ötletet az étlap egyik új, most is rendelhető finomságához.

Anglia, indulás
Első fogás
borjú, mustár, saláta

* az angol vidéki konyha ihlette fogás
* borjú aszpikban leheletfinom szeletekben
* egészséges és mulatságos mustármagocskák
* forró, barna mártás és hideg, savanykás salátalevelek összhangja
* három szelet csipkefinom, roppanós pirítós
* külön tálkán pirított kenyér
Egyiptom
Második fogás
vöröslencse, hagyma, római kömény

* egyszerre tápláló és könnyű, egzotikus és otthonos ízű leves
* salottahagyma-hajócskák ehető virággal
* vörös és zöld lencse
* lágy állagú, tükörsima krémleves finom, köményes ízzel
* tökéletes tálalás: friss, forró, mégis azonnal ehető

Indiai kalandok
Főétel
tigrisrák, curry, rizs, mangó

* fűszeres, egzotikus, édes, kesernyés, csípős főfogás
* roppanós-puha, forró rizspogácsa pergő szemű basmati rizsből
* mérsékelten-finoman csípős curry házi recept alapján
* két darab mangó ehető virággal
* tigrisrák elefántormány-formában

Japán pihenő
Meglepetés fogás
mangó, yuzu

* frissítő, könnyű gyümölcsszörbet
* mangóból és yuzuból (japáncitrom)
* apró szemű morzsán
* újra képessé tesz az ízek élvezetére a két főétel között

Új kontinensen: Amerika
Főétel
füstös marhaszegy, káposzta, burgonya

* friss, forró füstös marhaszegy
* ráterítve vörösbab-ragu
* kistálkában házi barbacue-szósz
* kis halom coleslaw (amerikai majonézes káposztasaláta) répával és mazsolával
* vékony, forró, krémes burgonyaszeletek cheddarsajt-szeletekkel váltakozva, kockaformába rétegezve, sütve



Újra otthon
Desszert
kenyérpuding, barack, mandula

* ötféle finomság szétszórtan elrendezve, baracklekvárcseppek között, ehető virággal
* markáns ízű mandularopogós
* hideg barackszörbet apró morzsán
* habkönnyű vaníliafagylalt apró morzsán
* sós mandulapraliné
* két darabka megnyugtatóan házias ízű, levegősen krémes, édes kenyérpuding

A menü elfogyasztása hatalmas gasztronómiai és irodalmi élményem mind a mai napig. Bár a KönyvBárban lakomázni nem olcsó mulatság, könyvszeretőknek, különleges alkalommal páratlan élmény lehet. Alig várom, hogy egyszer ismét kóstolhassak ott egy könyvet!


Korábbi ünnepi posztok:
70 költő 70 verse


0 Responses