Volt egyszer egy sorozat, amit izgalmas volt felfedezni, s elszomorított, hogy véget ért. A Napkút Kiadó, amely függetlenítve magát a divatoktól és az elvárásoktól, szinte minden kiadott kötetével valamilyen különleges, új irodalmi ízt varázsol a különleges könyvek kedvelőinek asztalára, 2008-ban indította el Világszirmok névre keresztelt sorozatát, amelyben mesék jelentek meg. Ám már a kötetek megformálásán is látszott, hogy ez a széria nem valamiféle újabb, az ifjúságnak szerkesztett Népek meséi lesz.
A megjelent négy kötet címeit végigfutva látszik, hogy merész és mély merítéssel van dolga annak, aki kézbe veszi őket: sem a Németalföld, sem a lappok (számik), sem az izlandiak mesekincse nem olyasmi, amit jól ismernénk itt, Közép-Európában, nem is beszélve a titokzatos, a rabszolgaság és a babonák emlékét őrző Martinique szigetéről, ahonnan ráadásul az 1953-as születésű író, Patrick Chamoiseau átdolgozásában kerülhettek a magyar olvasó elé mesetörténetek (az írónak a Csodálatos Solibo című regénye már 1996-ban megjelent az Európa Kiadónál).
Mind a négy kötet felnőtteknek szól, s egyfajta kulturális felfedezőútra visz, amely ismeretlen, de különösen érdekes világba vezet el. A leghagyományosabb, elvétve magyar mesékben is feltűnő vándormotívumokat is felhasználó univerzum talán a németalföldi meséké, a lappföldi történetek közül néhány már ismerős lehet a szorgos meseolvasóknak, a legkegyetlenebbek és legnehezebben befogadhatók pedig számomra egyértelműen a martinique-i mesék voltak.
Kedvencemmé ellenben az izlandi kötet vált, még különös rajzai ellenére is remek válogatásnak és sok felfedezéssel jutalmazó olvasmánynak bizonyult.
Bár a sorozat - úgy tűnik - már nem folytatódik, a megjelent négy könyvet bizalommal ajánlom mindenkinek, aki szereti a meséket vagy érdeklődik a ritkábban fordított irodalmak iránt.

Szőrös pisztráng - Izlandi regék és mondák
2008, fordította Szabó Pál Barna

Öregasszony a Holdon - Lappföldi mesék
2010, fordította Tillinger Gábor

A hálás halott - Észak- és dél-németalföldi népmesék (Holland, flamand és fríz népmesék)
2012, fordította Csokonai Attila

Patrick Chamoiseau: Valamikor hajdanában - Mesék Martinique szigetéről
2012, fordították az ELTE BTK francia szakos hallgatói

A cikk az Ekultura.hu-n: Benkő László: Vér és kereszt - Ország születik
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Linkek
Benkő László: A spanyol grófnő
Benkő László: Honfoglalás 1. Táltosidők
Benkő László: Honfoglalás 2. Idegen tüzek
Benkő László: Honfoglalás 3. A megszerzett föld 
Benkő László: Szent László 1. - A lázadás parazsán
Benkő László: Szent László 2. - A korona ára
Benkő László: Szent László 3. - Kard és glória
Benkő László: Tatárjárás (Dzsingisz szürke szolgálója, Két lélek egy testben, A végső tenger)
Benkő László: Vér és kereszt - Sosemvolt pogányok
Benkő László: Viharlovasok - A másik ösvény
Benkő László: Viharlovasok - Aranyasszony
Benkő László: Viharlovasok - Porladó szövetség 

A sors úgy hozta, hogy 2017-ben három Sherlock Holmes-folytatásregény is napvilágot látott: mindegyik egy-egy már létező sorozat és brand tagja volt, s ráadásul mindegyik tetszett nekem valamiért. Ezért ebben a posztban ezt a könyvhármast szeretném ajánlani.

Andrew Lane: Tűzvihar - Ifjú Sherlock Holmes 4.
Főnix, 2017
Megérkezett végre: az angol regény-, novella-, újság- és forgatókönyvíró Ifjú Sherlock Holmes-szériájának negyedik kötete is elérhető már magyarul. Angolul 2010 és 2015 között látott napvilágot a sorozat összesen nyolc darabja: így magyar rajongóként bizakodom, hogy egyszer a mi nyelvünkön is olvashatóvá válik majd ez az izgalmas, szellemes, korhű, s szerencsés módon immár lezárt széria. Az első két kötetet, amelyben 1868-ban megismerkedhettünk az akkor még csak tizennégy éves, különc iskolásfiú Holmesszal, még a Lybrum Kiadó adta ki kemény kötésben és érthetetlen, valamiféle animét idéző rajzos borítóval. A Halálfelhő 2010-ben, a Vörös pióca 2011-ben, vagyis az eredeti megjelenésekkel egy évben jutott el hozzánk, egészen jó fordításban. Ezután azonban hosszú, reménytelen csend következett, amelyet csak 2015-ben tört meg a Főnix Könyvműhely által végre kiadott harmadik rész, a Fekete jég. Ez ugyan puha kötésben készült el, de az eredeti kiadásból átvett, szuggesztív borítójával, kellemes fordításával és persze igencsak izgalmas történetével azt hiszem, képes volt új rajongókat szerezni a projektnek. (Itt írtam róla.) Engem is elbűvölt: ma is emlékszem, amikor egy pompás nyaralásról hazaútra térve elkezdtem olvasni a soproni vasútállomáson.
A negyedik kötet azonban ismét két évet váratott magára, ráadásul nem mondhatnám, hogy nagy reklámkampánnyal jelent meg: még én is alig vettem észre, hogy létezik. Pedig talán még a Fekete jégnél is izgalmasabb cselekmény jellemzi, terjedelemre pedig több mint száz oldallal hosszabb amannál (aminek nem a terjengősség, hanem a sok sztoricsavar az oka). A Tűzviharban Holmes és hűséges cigány barátja, Matty a regény elején családi titkok nyomába erednek: végre megfejtik a rejtélyt, miért viselkedik Holmes nagybátyjával olyan kihívóan és tiszteletlenül az egyre kibírhatatlanabb Mrs. Eglantine, a házvezetőnő. Majd a két barát (a hegedűművész házitanító Rufus Stone-nal kiegészülve) Holmes barátjának és mentorának, Mr. Crowe-nak a nyomába ered, aki lányával váratlanul és érthetetlenül menekült el a városból a távoli Skóciába. Holmes, aki egyre magabiztosabban használja különleges képességét az elemzésre, titkosírásfejtésre, az emberi természet kiismerésére és a rejtjelek követésére, újsághirdetéseket, fejetlen nyulakat, titkos alaprajzokat és mormon prédikációkat tanulmányoz, megismerkedik a bőrcserzés, a medvehecc, a gyűszűvirág és az ökölvívás fortélyaival, menekül vonaton és sziklás fennsíkon, míg végül megfejti a járkáló halottak és a tetovált ember rejtélyét. Közben pedig leleplez egy gyilkost és egy kicsit a szerelemmel is foglalkozik...
Az inspiráló magabiztossággal vezetett cselekmény lépten-nyomon tele van utalásokkal a klasszikus Holmes-történetekre (nem véletlen, hogy a Doyle irodalmi örökségét kezelő társaság az ifjúsági regényszerzők közül egyedül Lane-nek adott felhatalmazást, hogy regényeket találjon ki az ifjú Holmesról), de önmagában, sőt, azt hiszem, még a sorozat előző három darabja nélkül is megállja a helyét. (Legfeljebb Rufus Stone kiléte "lóg egy kicsit a levegőben", ha korábban még nem olvastunk semmit a sorozatból, de annyi azért érthető, hogy Holmes barátja.) Talán a legjobb ifjú Holmes-regény lenne ez - ha nem lenne a fránya magyar fordítás. A kiadó - helyesen - 11+ korhatár-besorolással árulja a könyvet, én azonban valójában nem örülnék igazán, ha a 11 éves fiam egy nyelvi hibákkal ilyen önzetlenül teleszórt magyar szöveget olvasna napokon vagy akár heteken át. Ettől függetlenül máris rajongok a könyvért és mindenkinek ajánlom (na, jó, még a 11 éveseknek is, ha szeretnek olvasni). Mégis, jó lenne a következő kötet lefordítása előtt elgondolkodni egy nyelvi lektor felvételén. Méltatlan ugyanis ezt a remek sorozatot ilyen dagályos és ugyanakkor hibás nyelvezettel adni a magyar olvasók kezébe.

Irene Adler (Alessandro Gatti - Pierdomenico Baccalario): A bűn fejedelme - Sherlock, Lupin és én 10.
Manó Könyvek, 2017
Hű, de élveztem! Idén immár hatodik évébe lépett a Sherlock, Lupin és én sorozat iránti rajongásom, s az új évet egy 2017-es kiadású kötettel ünnepeltem, A bűn fejedelmével. Nos, ennek alapján hármat lehet találgatni, ki is lépett benne igazán színre.... És már az első válasz is találni fog!
Az Irene Adler ifjúkori emlékezéseit megörökítő ifjúsági detektívregény-sorozat eredetileg olasz, a köteteket a sikeres gyerekkönyv-szerző, Alessandro Gatti jegyzi (a 9.-től kezdve Pierdomenico Baccalarioval együtt). De ez talán nem is fontos, hiszen szoktam hallani, amikor a könyvesboltban valaki Irene Adler legújabb regényét keresi. (Hogy az olaszoknak miért muszáj ezt csinálniuk a szerzőnevekkel, egyébként nem értem: furának találom, amikor egy szívesen olvasó magyar tízéves azt hiszi, a kedvenc írója Geronimo Stilton, vagyis egy (mese)egér.) Akárhogy is nevezzük azonban a szerzőt: bár erre az ifjúsági sorozatra Doyle örökösei nem adták áldásukat, méltó folytatás és szép tisztelgés az angol író életműve előtt. Az egyes regények ugyanis nemcsak jó krimik, de igazán minőségi gyerekkönyvek is. Olaszul eredetileg 13 kötetesre tervezték a sorozatot (ekkor készült is egy szép lezárás), de azután a nagy sikerre való tekintettel folytatták, most tart a 17. résznél. Az, hogy nálunk már tíz kötet (A fekete dáma, Utolsó felvonás az Operában, A skarlátvörös rózsa rejtélye, A katedrális árnyéka, A fehér kastély, A Szajna árnyéka, A Kobra bosszúja, Szfinx a Hyde Parkban, Rókavadászat gyilkossággal) megjelent, egyszerűen hihetetlen: ilyen hosszú, összefüggő, ugyanakkor minőségi, másik gyereksorozatot nehéz találni.
Ebben az új könyvben tehát színre lép egy szereplő, aki már nagyon hiányzott a Holmes-történetekből (bár egy korábbi történeten már átvillant az alakja): körmönfont ellenség, aki szereti a rejtvényeket, s egyszerre haszonleső és kisstílű alak és magabiztos szuperbűnöző. Bár egyelőre még csak fiú - ahogyan Holmes és Arséne Lupin is, akik nyomoznak utána. Miközben Irene döntést hoz a múltjával és a jövőjével kapcsolatban is, barátaival egy angol gyerekvers és egy titokzatos ábra nyomába veti magát, hogy egy suszterműhely, egy előkelő szálloda, sőt, a Kristálypalota meglátogatása után végül egy bálon fussanak össze az események szálai. - Őszintén: alig várom a következő részt!

George Mann: Lélekdoboz - Viktoriánus - steampunk Sherlock Holmes 3.
Szukits, 2017.
A vállalkozás 2011-ben indult és máig tart: a zsánerirodalom legjobb, legsikeresebb szerzői keltik életre Sherlock Holmest és Dr. Watsont egy-egy eredeti, steampunk kalandra. Bár a letagadhatatlan inspirációt Guy Ritchie Holmes-filmjei nyújtották, az eredetileg angol széria mára rég túlnőtt az Árnyjáték árnyékán. Az elmúlt években egy tucat kötet jelent meg olyan szerzők tollából, mint Mark A. Latham, Cavan Scott, James Lovegrove és Guy Adams, s 2018-ra is két újabb regény megjelenését ígéri a Titan Books. Magyarul a Szukits fogott bele a széria kiadásába 2015-ben egy viszonylag friss regénnyel, James Lovegrove Lidércnyomásával, majd a sort Guy Adams Isten lehelete című könyve folytatta. 2017 végére pedig megérkezett a harmadik magyar regény: George Mann-nak, a Mechanikus London megalkotójának tollából. Mivel ő amúgy is kifejezetten járatos a steampunkban, talán a három közül eddig a legélvezetesebb és legkövetkezetesebb folytatást szerkesztette meg, amely az első világháború idején játszódik.
Holmes már réges-rég visszavonult méheket tenyészteni, Watson doktor pedig tisztesen őszbe csavarodott.  Mycroft Holmes és barátai azonban visszahívják őket Londonba egy utolsó, nagy nyomozásra, amely rejtélyes és megoldatlan halálesetekkel kapcsolatos. A változatlanul ruganyos léptű, rugalmas észjárású és rossz modorú Holmes azonnal a Temzébe fulladt parlamenti képviselő nyomába veti magát, a detektíveskedést azonban hátráltatja a háború. London ellenséges bombáktól retteg, amelyeket német zeppelinek szórnak szét éjszakáról éjszakára. Watson, akinek szembe kell néznie szeretett sofőrje halálával, rájön, ilyen nyomozásban még sosem volt része. A rejtély pedig, amely a titokzatos lélekdoboz nyomába küldi a híres párost, talán még sosem volt ennyire körmönfont.
Ahogy az eddigi két kötetben, úgy itt is az adott szerző gondoskodott róla, hogy a hősök összefussanak az olvasó által jól ismert más irodalmi figurákkal is - Mann természetesen  Sir Maurice Newburyvel hozza össze Sherlock Holmest, ám arról is gondoskodik, hogy hommáge-nak funkciója is legyen a cselekményben. Az olvasmányos, rövid fejezetekből álló regény nagyon kellemes olvasmány - bár jelentősége és minősége azért nem éri el teljesen Mann eredeti, saját sorozatáét. A magam részéről nagyon várom a negyedik kötetet is, amely címe alapján (Dr. Moreau serege) jóleső Wells-parafrázist rejthet magában.

Link
Hármaskönyv 1. - Krimi háromszor
Hármaskönyv 2. - Luther Márton háromszor

Ahogyan azt karácsony előtt írtam, Luther Márton elég váratlanul tört be (újra) az (olvasói) életembe a reformáció 500. évfordulójával párhuzamosan. Ez a bejegyzés három hozzá kapcsolódó kötetet gyűjt össze.

Martin Luther: Asztali beszélgetések
Helikon Zsebkönyvek 60.
Helikon, 2017
A Helikon egy régi-új könyvvel ünnepelte a reformáció 500. évfordulóját. Az Asztali beszélgetések című kötet, egy szellemesen szerkesztett, hiteles válogatás azokból a lejegyzett mondásokból és történetekből, amelyeket Luther asztaltársai örökítettek meg, először 1983-ban jelent meg a rendszerváltás előtti Helikon Kiadó különlegességeket tartalmazó sorozatában. Ezzel ünnepelték, hogy akkor 500 éve született meg Luther Márton Eislebenben. A könyvecskét az egyetemi hallgató Márton László fordította, aki azóta az egyik legismertebb (és legolvasottabb) kortárs íróvá és drámaszerzővé vált, s ha fordít, manapság olyan csekélységekkel birkózik meg, mint Goethe Faustjának mindkét része, vagy épp Walter von der Vogelweide Összes versei (s magának Luther Mártonnak egyes teológiai írásai, de immár nagy merítéssel, a válogatott életműsorozatba). Épp ezért öröm, hogy hajlandó volt visszatérni az időben, s a reformáció ötszázas évére újraélesztette és felfrissítette a régi fordítását, s egyben válogatását. Így egy olvasmányos, könnyed, sokoldalú és abszolút hiteles kötet született (újjá), amely megismertet Luther legföldhözragadtabb és legszebb gondolataival, legnagyobb tévedéseivel és legmegdöbbentőbb jóslataival: néha metszően éles, máskor jóízűen pletykálkodó, megint máskor jóindulatúan kedélyes, néha pedig meghatóan személyes megjegyzéseivel az életről, hitről, világról, emberekről. A kötet alapján nemcsak meg lehet tanulni becsülni Martin Luthert, de talán még megszeretni is sikerülhet.

Martin Luther: A 147. zsoltár magyarázata - Lauda Jerusalem
Prudex - Harmat, 2017
A két kiadó, a debreceni Prudex és a budapesti Harmat összefogása fényes eredményt hozott. Egy kifejezetten gyönyörű könyvecske született belőle: méltó ünneplője a reformáció jubileumának, féltett kincse a szép könyvek gyűjtőinek, s igényes tartalmú, ritka kötete a vallásos irodalom kedvelőinek. A kisméretű, finom kemény kötéses, illatos zöldbe kötött, képekkel díszített könyv Luther egy zsoltármagyarázatát tartalmazza: a 147. zsoltárét, amely a kedvence volt. Bizonyos, hogy elemzését és kommentárját sem muszájból vagy pusztán szent, didaktikus célból írta meg: az egész szövegen érződik, hogy a nagy reformátor kifejezetten élvezi, amint sorról sorra kifejti, mit is sugallhat a hívők számára a kedvenc bibliai verse. A szövegben a legnagyobb örömmel keresi meg a legtalálóbb kifejezéseket az örömre, békére, nyugalomra, amely szerinte a zsoltárból árad. A bibliai képes kifejezéseket saját hasonlatokkal és metaforákkal toldja meg, s a lehető legszínesebben magyarázza. Ahogyan például a lelki télről ír, az olyan szuggesztív, hogy óhatatlanul elkezdünk fázni, miközben elolvassuk a lélek elmagányosodásának költői képsorozatát. Ugyanakkor kristálytiszta logikájú, s rendkívül pozitív üzenetű magyarázatot is fűz a zsoltár minden sorához: így egyszerre szemlélteti, milyen pompás tanító mű a Biblia, ám azt is, mennyire nemes irodalmi alkotás egyben. Épp ezért a kötetet elolvasva nemcsak hitben nemesedhet az ember, nemcsak egy rangos, ám magyarul mindeddig kiadatlan reformációs forrást fedezhet fel: de talán Luther Márton észjárásába is beavatódik kissé. A könyvben egy eredeti, merész és szinte zseniális szellem zsonglőrködik a szavakkal és a fogalmakkal: érdemes vele megismerkedni.

Ursula Koch: Rózsák a hóban
Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1999
Amikor megterveztem ezt a bejegyzést, harmadikként, a végén Cs. Szabó Sándor friss, inspiráló és letehetetlen Luther-regényének első kötete, a 2017 karácsonyára kézbe vett Az út (Harmat, 2017) szerepelt. Közben azonban lehetőséget kaptam rá, hogy hosszabban is írjak róla, így azután egy olyan regényt szeretnék helyette-mellette ajánlani, amelyre csak most figyeltem fel, de már tizennyolc éve megjelent magyarul: a német írónő, Ursula Koch Rózsák a hóban című történelmi regényét, amely Katharina von Borának, Luther feleségének az életét mutatja be érdekfeszítően és irodalmian. Katharina tizenöt évvel volt fiatalabb a férjénél, s élete hattól huszonhárom esztendős koráig egy ciszterci apácakolostorban telt. Innen menekült azután Wittenbergbe, ahol először a híres festő, Lucas Cranach háztartásában szolgált, majd Luther, aki sokáig igyekezett neki vőlegényt találni, hirtelen döntéssel feleségül vette. A házasság minden előzetes várakozás ellenére remekül sikerült, s hat gyermek származott belőle, akik közül négyen túlélték a szüleiket. Katharinából nemcsak kiváló gazdasszony, anya, sörműves és diákszálló-igazgató vált, de depressziótól gyötört, s testi-lelki nyavalyáival a mai értelmiségiekre emlékeztető férjének, Doktor Luthernek csípős nyelvű és méltó intelligenciájú szellemi társa is. Az 1944-ben született Ursula Koch egész írói pályája során nagy figyelemmel fordult az egyháztörténelem híres nőalakjai felé: született könyve Hildegard von Bingenről, Edith Steinről és Árpád-házi Szent Erzsébetről is. A Katharina von Bora-regény magával ragadó, történelmileg pontos, irodalomként élvezetes, ráadásul a Luther-család leveleiből is közöl néhány részletet. A könyv nem ér Cs. Szabó Sándor regényének a nyomába, de mivel az 1517-tel véget ért, a második kötetre pedig valószínűleg a nyárig várni kell, jól esően töltötte ki a várakozás űrét, s biztosan később is szívesen kézbe veszem majd.

A friss házasok Cranach képein: Katharina fiatalon csinosabb volt, mint a fenti, puritán könyvborítóra választott képen

Link
Hármaskönyv 1. - Krimi háromszor

Ha valaki gyakran olvasgatja ezt a blogot, valószínűleg már rájött, hogy nagyon erősen foglalkoztat a magyar műfordítások témája. Sokat jelent számomra egy-egy magyar szöveg, alapvetően idegenkedem műszövegek mindenféle átdolgozásától, rövidítésétől és pedagógiai célú cenzúrázgatásától, sokszor szinte megbocsáthatatlannak tartom, ha egy gyenge fordítás tesz tönkre egy értékes művet. Sok esetben lelkesen állok ki régebbi fordítások igazáért, amikor úgy érzem, az újabb magyar változat nem sikerült ugyanolyan jól, vagy kereskedelmi, kényelmi okból született, nem pedig azért, mert valóban egyfajta szellemi szükség lenne rá. Ugyanakkor nagy örömömet lelem jó és felfedeztető értékű fordítások születésében, amelyek új életre támasztják vagy új olvasóközönséggel ajándékozzák meg az adott művet.

Szintén említettem már többször, hogy nagyon szeretem a Helikon Zsebkönyveket, ezt az igazán eredeti és rendkívül színvonalas sorozatot, amelynek tényleg ott a helye részletekben vagy egészben a könyvszeretők házi könyvespolcán. Arról azonban még nem írtam, hogy mennyire meg tudtam örülni annak, amikor a sorozatban egy-egy - látszólag unásig ismert - klasszikus mű új fordításban, friss szöveggel jelent meg. Most ezek közül szeretnék megemlíteni ötöt, kettőt hosszabban, hármat rövidebben. (1)

1. E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép
40. kötet, 2016
A Helikon Zsebkönyvek változatát fordította: 
Horváth Géza
Általában az ő fordításában ismerik a művet:
Horváth Zoltán
A leg-leg-legnagyobb meglepetés volt ez a kisregény új fordításban. A középiskolás diákok rémálma, a kötelező vagy legalábbis ajánlott olvasmány, amely abban a korban, amikor tananyag, általában épp túl mesésnek, túl érdektelennek vagy túl költőinek tűnik, és amelyet (nyomdai okokból avagy további elrettentésül) a diákkönyvtárak ráadásul mindig más Hoffmann művekkel egybekötve jelentetnek meg. Leggyakrabban használt magyar változata 1959-ben készült, Horváth Zoltán munkája, s mivel ez került fel a MEK-re is, gyakorlatilag egyeduralkodó a mai, internetes világban.
Épp ezért nehezen tudom megfogalmazni, mennyivel könnyedebben csúszott és jobban esett az újabb (egyébként 2011-ben készült), Horváth Géza-féle változat. S nem olyasmire gondolok, hogy Paulmann segédtanítóból végre aligazgató lett, a gyógybagóból kapadohány, Egy boldogtalan szalamandra sorsából Egy szerencsétlen szalamander sorscsapásai, a kajánmadárból gúnyolódó, a keselyűből meg kánya (és akkor még csak a tartalomjegyzéket pörgettem át). Sokkal inkább arra, hogy Hoffmann meséje valahogyan mesésebb, mégis valóságosabb lett, megelevenedett és olvasmányossá változott az új szöveggel. Az előző fordítás is pontos és szép volt, és mégis, ennek az újabb változatnak, azt hiszem, minden sorát külön-külön képes lettem élvezni. Nem hangsúlyozottan volt költői és csodálatra méltóan volt szép, hanem sokkal inkább roppant játékosan, finoman és könnyedén. Elrántott és vitt magával, akármilyen kalandba, álomba, példázatba, játékba. Felfedeztette velem, milyen jó író Hoffmann, és milyen pompás történet Az arany virágcserép.
Épp ezért bárkinek bizalommal ajánlanám, ha pedig iskolai olvasmányként adják fel, akkor csak ebben a változatban venném a kezembe, hogy élvezhessem is.
Mutatvány:
Új: "Ide siklunk - oda siklunk - ágak között, szirmok között surranjunk és suhanjunk, sebes szélként száguldjunk - mi, nővérecskék, csacska népség - nővérecském, csillanó csillámmal csusszanj már fel sebtibe' - esti nap süt sugarakat - esti szellő sziszereg - harmat zizereg - virág zöngicsél - nyelvecskénkkel sziszeregjünk, virágokkal, ággal-boggal zöngicséljünk - csakhogy csillag csillog már - nővérecskék, csacska népség - ide siklunk - oda siklunk - csusszanjunk le - surranjunk és suhanjunk, sebes szélként száguldjunk." (10-11. o.)
Régi: "Közbe-közbe... közepébe... ágak közt, dús virágok közt lendülünk, tekeredünk, hajladozunk... testvérkém... testvérkém, lendülj fel a csillogásban... gyorsan, gyorsan ide fel... ide le... alkonyi nap lövelli sugarait, alkonyi szél susog... zizeg a harmat... dalolnak a virágok... mozgassuk a nyelvecskét, énekeljünk a virágokkal és az ágakkal... csakhamar ragyognak a csillagok... ereszkedjünk le... közbe-közbe, közepébe, lendülünk, tekeredünk, hajladozunk, testvérkém..." (MEK)

2. Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde
57. kötet, 2017
A Helikon Zsebkönyvek változatát fordította: 
Illés Róbert
Általában az ő fordításában ismerik a művet:
Benedek Marcell
Másik nagy-nagy felfedezésem A kincses sziget szerzőjének klasszikusa volt új fordításban. Annak ellenére, hogy több magyar változata is van, a kétarcú doktor esetét mindenki Benedek Marcell mára több mint százéves fordításában szokta ismerni. Benedek Elek fia fantasztikus tollú műfordító volt, s továbbra is nagyon szeretem a munkáit a Tamás bátya kunyhója gyönyörűen átdolgozott változatától a ma is klasszikus, mégis friss, P. L. Travers írta A csudálatos Maryn át kiskorom meghatározó olvasmányáig, Kipling Riki-tiki-tévijéig. Remekül sikerült az általa készített Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete is.
De - úgy éreztem - nagyon jót tett a regénynek, hogy a kezembe került Illés Róbert új fordításában. Igazi, hűvösen elegáns, mértéktartóan klasszikus lett a friss szöveg, nem került bele semmiféle anakronizmus vagy modernkedés - és mégis, valahogy jobban elképzelhetővé, követhetővé vált a történet, s szinte hallva a szavaikat, erősebben tudtam azonosulni a hősökkel, akik - tudvalevő - emlékeiket, naplóikat, beszámolóikat nyújtják szóban és írásban, vagyis a rövid regény szövege igen sokszólamú és sokféle. Most, amikor - hacsak el nem napolják ismét - a Universal vadonatfriss, a klasszikus történeteket újraformáló horror-kalandfilmeket ígér, s A múmiában már találkozhattunk is Russel Crowe - Jekyll doktorral, nagyon is időszerű megismerni a történet valódi alapjait. Illés Róbert a mához szóló (és persze a szokásos, az üzletben is feltűnő, Helikon Zsebkönyv-külsejű) regényfordítása talán megszólíthat olyanokat is, akik Mr. Hyde-dal eddig csak a Van Helsing CGI-rémeként vagy Tom Cruise ellenlábasaként találkoztak.
Remekül olvasható, mégis klasszikus élvezetet nyújtó az új szövegváltozat: ezt is szívesen rábeszélném mindenkire, akivel csak találkozom. (Ellentétben a mű egy másik új fordításával, amely ezzel a mondattal kezdődik: "Mr. Utterson kemény vonású ügyvéd...." Ilyenkor becsülöm csak igazán az Illés-változatot.)
Mutatvány:
Új: "Utána a forgatható állótükröt vették szemügyre, önkéntelen borzadállyal nézve bele. De az olyan szögben állt, hogy semmit nem láttak benne, csak a mennyezeten táncoló rózsaszín fényt, a vitrinek üveglapjain megszázszorozódott lángokat és a saját sápadt, riadt ábrázatukat, amint előrehajolva próbálnak belekukucskálni." (67. o.)
Régi: "A szobában tartott szemléjük folyamán a kutatók most az állótükörhöz értek, amelybe mind a ketten önkéntelen borzadással belepillantottak. De úgy volt fordítva, hogy nem mutatott egyebet, csak a mennyezeten játszadozó rózsaszín fényt, a szekrények üveghomlokzatán százszorosan visszaverődő tüzet és tulajdon sápadt, ijedt arcukat, amint előrehajoltak, hogy belenézzenek." (A titokzatos idegen, Európa, 1978, 190. o.)

3. Charles Dickens: Karácsonyi ének
25. kötet, 2015
A Helikon Zsebkönyvek változatát fordította:
Illés Róbert
Általában az ő fordításában ismerik a művet:
H. László Éva
Dickens karácsonyi klasszikusát sokan lefordították már magyarra, így például Benedek Marcell is: az ő klasszikus fordítása azonban 2008 óta nem kapható, mivel körülbelül ekkor készült el az Európa Barkóczi András-féle változata, s ők azóta (így utoljára 2017 karácsonyán is) ezt adják ki (sőt, Bodrogi Gyula előadásában ebből lett hangoskönyv is). H. László Éva változata eredetileg 1943-ban készült, s 2011-ig - azt hiszem - senki sem foglalkozott vele. Ezután azonban egyrészt e-book lett belőle, másrészt felkerült a MEK-re, 2017-ben pedig Kern András is hangoskönyvre olvasta - így azután az utóbbi öt évben ismertségben az élre tört. (Egyébként talán egy kicsit szomorú, hogy a Karácsonyi ének e-könyvben az övén kívül Mikes Lajos 1908-as és Salgó Ernő 1919-es fordításában érhető el: mintha az e-book készítés lényege nem a könnyű elérhetőség, hanem az ingyen kiadhatóság volna...) Épp ezért boldoggá tesz, hogy a Helikonnál egy ilyen pompás minőségű, szép szavú modern fordítás kapható, mint Illés Róberté. Kívánom, hogy vegyék és olvassák minél többen: bár a Karácsonyi ének még 110 éves fordításban is remek könyv, kár lenne kihagyni ezt a remek, új szövegváltozatát.
Mutatvány:
Új: "Marley meghalt, ezt rögtön az elején le kell szögeznünk. Szemernyi kétség sem férhetett hozzá. A temetési jegyzőkönyvet aláírta a pap, a hivatalnok, a temetkezési vállalkozó és a főgyászoló. Scrooge is aláírta, és Scrooge neve elegendő garanciát jelentett, szignóját mindenhol elfogadták. A jó öreg Marley bizony beadta a kulcsot. Nem mintha tudnám, hogy valójában miért halott az, aki beadja a kulcsot. A magam részéről arra hajlanék, hogy ez nem jelent feltétlen elhalálozást, hacsak nem a kriptakulcsról van szó, ami közismerten a leggyászosabb vasdarab a kulcsok között. De őseink bölcsessége így diktálja, és ki vagyok én, hogy felülbírálja ezt. Így csak az marad nekem, hogy megismételjem: Marley beadta a kulcsot." (7. o.)
Régi: "Hogy az elején kezdjem, Marley halott volt. Ehhez nem fér semmi kétség. Halotti bizonyítványát szabályszerűen aláírta a pap, az anyakönyvvezető és a halottkém, sőt, mint gyászoló, maga Scrooge is. Amit pedig Scrooge jónak lát aláírni, az úgy is van - ezt mindenki tudja róla az üzleti életben. Az öreg Marley tehát halott volt, mint a kapufélfa. Megjegyzendő, semmi személyes tapasztalatom nincs arra nézve, hogy a kapufélfa mennyivel holtabb más egyéb fadaraboknál. Sőt, bevallom, magam a koporsódeszkát inkább említettem volna, ha már mindenképp ilyen fásult hasonlattal kell élnem. De egyesek szerint van ebben a hasonlatban valami tősgyökeres, és Isten őrizz, hogy avatatlan kézzel ilyen szent dologhoz nyúljak. Ebből még országos veszedelem támadhatna. Nem tehetek tehát mást, mint újból csak azt mondom, hogy az öreg Marley halott volt, mint a kapufélfa." (MEK)

4. Konfuciusz: Beszélgetések és mondások
52. kötet, 2017
A Helikon Zsebkönyvek változatát fordította:
Tokaji Zsolt
Általában az ő fordításában ismerik a művet:
Tőkei Ferenc
Erről a pompás új magyar fordításról már alkalmam volt írni. Így most csak annyit jegyeznék le: bármennyire is tetszett Konfuciusz műve Tőkei Ferenc aggályosan precíz, kommentált, közbevetésekkel is egyértelműsített fordításában, amelyet a legtöbben ismerni szoktak, no meg persze Őri Sándor verses, az eredeti, zárt és sokértelmű írásjel-képeket egy-egy rövid, néhány soros, rímes költői formában összefoglaló magyar változatában, természetesen a legnagyobb örömmel vettem még egy ihletett és olvasmányos magyar fordítást. Tőkei Ferenc változata igen nagyvonalú gesztussal mindenki számára elérhető a Terebess Ázsia E-Tárban, amely minden a Kelet iránt érdeklődő olvasó valóságos ingyen Paradicsoma. Őri Sándor verses fordítását talán kevesebben vették már kézbe, bár ezen az oldalon sok érdekesség megtalálható róla, és részletei is olvashatók. Tokaji Zsolt változata ugyanúgy próza formájú, mint Tőkei Ferencé, ám célja a precizitás mellett a gördülékenység és közérthetőség - függetlenül attól, hogy egyúttal szakszerű is marad. Örülök, hogy elkészült: mindenkinek ajánlható.
Mutatvány:
Új: "I. 1. A mester mondotta: "Aki tanul és a tanultakat állandóan gyakorolja is, vajh nem lehet-e megelégedett? Akinek távoli vidékről érkezik barátja, vajh nem örülhet-e? Aki nem dohog azért, mert az emberek nem ismerik, vajh nem nemes ember-e?"" (5. o.)
Régi: "I. 1. A mester mondotta: "aki tanul és a tanultakat állandóan gyakorolja is, vajon nem lehet-e megelégedett? Akinek messzi földről jött barátja akad, vajon nem örülhet-e? Akiben nem él harag amiatt, hogy az emberek nem ismerik, vajon nem nemes ember-e (kün-ce)?"" (Terebess)

5. Lewis Carroll: Alice Csodaországban
12. kötet, 2015
A Helikon Zsebkönyvek változatát fordította:
Kosztolányi Dezső
Általában az ő fordításában ismerik a művet:
Kosztolányi Dezső
Hopp - hiszen a két név azonos. Akkor vajon miért is szerepel itt a könyv? Nos, a Helikonnak sikerült az, ami több kiadónak nem: azonos évben, azonos formátumban, azonos áron és azonos kiadásban megjelentetni Lewis Carroll (vagyis a matematikus Charles Lutwidge Dodgson) mindkét Alice-történetét: az Alice Csodaországbant és az Alice Tükörországbant. Az első fordítója Kosztolányi Dezső, a másodiké Révbíró Tamás (a versbetétek pedig Tótfalusi István munkái). A két kis kötetet Sir John Tenniel páratlanul eredeti illusztrációi ékesítik: ő volt az első rajzoló, aki képeket készített a regényekhez 1865-ben és 1871-ben, amelyek nemcsak álomszerűen finomak, meglepően groteszkek és mégis gyönyörűek lettek, de mindmáig meghatározzák, miként is képzeljük el Carroll hőseit. Épp ezért Tenniel tulajdonképpen egyfajta társszerzője az Alice-könyveknek. Ennek ellenére, úgy tudom, most először látott napvilágot ilyen magyar kiadás.
A képeken azonban jól látszik, hogy Kosztolányi Struccmadara Dodó, a vigyorgó Fakutya pedig Macska. A magam részéről nagyon örültem, hogy a Helikon szerkesztője óvatosan belenyúlt a Kosztolányi-szövegbe, s e két szereplőnek bátran új nevet adott (illetve visszaadta a valódi nevét). Egyrészt, mert különben a képek és a tükörországi folytatás is ellentétben álltak volna a csodaországi regény szövegével. Másrészt, mert Kosztolányi fordítása ennél már egy sokkal nagyobb átdolgozást is átélt, hiszen amikor megszületett, 1936-ban még az Évike Tündérországban névre hallgatott! Csak 1958-ban, amikor Szobotka Tibor (akit talán szintén fordítóként kellene emiatt számon tartani) gyökeresen átdolgozta Kosztolányi munkáját, és a szabadon magyarrá álmodott Évike visszaváltozott Alice Csodaországbanná, alakult ki az a "Kosztolányi"-szöveg, amelybe most még néhány apró változtatás került. Csak üdvözölni lehet: akit pedig a teljességgel eredeti Kosztolányi-változat érdekel, a Napkút újra kiadásában elolvashatja.
Ami mármost a Helikon két Alice-kötetét illeti: nemcsak újra felfedeztette, de végre, a világtörténelemben először, meg is kedveltette velem a két regényt. Épp ezért fanyalgóknak is bátran ajánlom a két kis könyvecskét: csakis Tenniel rajzaival! Minden benne van, amit a Kosztolányi-fordításban szeretünk, mégis: azt hiszem most lett tökéletes.

(1) Tudok ellenpéldát is, persze. Nem a rossz fordításra, inkább arra, amikor nem igazán értem, miért is kellett új fordítás. Például:
1. Képtelen voltam megbarátkozni Antoine De Saint-Exupéry A kis hercegével Takács M. József fordításában. És nem azért, mert ne lett volna igen jó: de nem éreztem, hogy - azonkívül, hogy Rónay György lassan a negyvenedik kiadást elérő magyar szövege a Móra tulajdonában van - különleges, művészi értelme lett volna egy újabb magyar változat elkészítésének. Persze A kis herceg szabad fordíthatósága kitermelt további új fordításokat is, mint Ádám Péteré és Pálfi Ritáé, s ezekkel összehasonlítva a Helikon-féle változat nagyon jól sikerült. No meg Takács M. József nélkül az egész Helikon Zsebkönyvek sorozat sem igazán létezhetne: úgyhogy végül is inkább örülök ennek a fordításnak.
2. Lelkesedtem Sir Arthur Conan Doyle Tanulmány vérvörösben című regényének Helikon-féle fordítás-átigazításáért. De ez csak addig tartott, amíg kezembe nem vehettem a Szukits valóban új magyar változatát, amely nem egy százéves szöveg ügyes átdolgozása volt, hanem egy igen jól elvégzett, jelen idejű fordítói munka. A Helikon csak annyiban segített ennek a modern változatnak a megszületésében, hogy megvívta helyette a címadás csatáját: így lehetett a teljesen rossz A bíborvörös dolgozószoba helyett annak új címe Tanulmány vörösben.
3. Máig nem értem, hogy Jane Austennek miért éppen az ifjúkorában írt műveivel kellett szerepelnie a sorozatban. Azt sem értem, hogy ha összes ifjúkori művét kiadták, akkor miért bontották őket két kötetre. De amit leginkább nem értek, hogy ha épp úgy két kötetre bontották az új fordításukat, mint korábban a Lazi Kiadó, s éppúgy az egyik kötet címe Szerelem és barátság, a másiké Catharine lett - akkor mi a csudáért osztották el viszont a két köteten belül teljesen másképp az írásokat, hogy legyen magyarul kétszer két különböző fordítású Austen-novelláskötet, amelyekben az azonos cím ellenére mégis teljesen más írások szerepelnek, de páronként mindkettőben benne van az összes szöveg...???
Mindezek azonban kisebbségben vannak a nagy örömökkel szemben. A Helikon Zsebkönyvek igen-igen jó sorozat, pusztán a befogadott fordításokat tekintve is. Bízom benne, hogy még sok évet megér.