Karády Katalin - ha ezt a nevet halljuk, leginkább egy mélyen, erotikusan búgó hang merül fel a múltból. Azután esetleg kibontakozik előttünk egy jajvörösre festett, szépen formált ajak is (fekete-fehérben), amint egy dal szavait súgja. S végül kirajzolódik a széles arc, az ívelt, határozott szemöldökkel, a nagy, bánatos pillantású szemekkel, az erős állal: s felette a felfésült hajkorona. Így örökítette meg sok-sok fotós, köztük a híres Inkey Tibor a negyvenes évek magyar filmgyártásának legkülönlegesebb díváját. Lehunyt szemmel várja az extázist, kivillantott, feltűnően szabályos fehér fogakkal mosolyog, titokzatos kalapok árnyalják az arcát, szépen manikűrözött körmű, hosszú ujjú kezében hamvadó cigarettavég.

Számomra azonban Karády nemcsak egy hang vagy egy kép. Nagyon szeretem a filmjeit, s meggyőződésem - amit sajnos viszonylag kevesen osztanak -, hogy nemcsak kitűnő énekesnő, de tehetséges filmszínésznő is volt ez az oly rövid pályafutást magáénak mondó sztár. A fiatal színésznő (eredeti nevén Kanczler Katalin) nagyon gyorsan és váratlanul vált népszerűvé első filmjével, az 1939-es Halálos tavasszal, s mindössze harmincnégy éves volt, amikor bemutatták utolsó "igazi" Karády-filmjét (a Szováthy Évát) 1944-ben. Húsz játékfilm és négy rövidfilm maradt utána, amikor - filmjei betiltása után s tulajdonképpen már a színpadról is letiltva - 1951-ben átlépte a magyar határt. Sosem tért haza: 1968-tól New Yorkban élt, s itt is hunyt el 1990-ben. Az 1980-as évektől azonban mítosza és népszerűsége ismét feltámadt: a Filmmúzeum sorra vetítette régi filmjeit, a késő Kádár-kor lemezkiadásába is be kellett szorítani hihetetlen példányszámban elkelt négy hanglemezét.

Az én nemzedékem már nem mozik retró-vetítésein ismerkedhetett meg Karádyval, sokkal inkább a televízió, a videó, majd a DVD segítségével. A házi filmezés - számos hátránya mellett - közelebb hozza a megnézett alkotást, a szeretett, minden rezdülésében követett sztárt, akinek visszapörgethető, ismételhető, jól megfigyelhető alakítása mintha a szemünk előtt játszódna le. Talán ezért lehetséges, hogy számomra Karády inkább színész, inkább személy, mint hang vagy egy fotó modellje.

Úgy vélem, nincs igaza azoknak, akik elítélik Karádyt, filmjeit és dalait giccseknek, színjátszását mesterkélt amatörizmusnak tartják, de azok is tévednek, akik szerint Karády rossz színésznő volt, viszont világszínvonalú énekes. Szerintem az igazság középen van. Karády zseniális énekesnő volt, ugyanakkor egyike a legjobb magyar filmszínésznőknek is. Perczel Zitánál például biztosan tehetségesebb filmszínésznek tartom, de ha a vitathatatlanul fantasztikus Tolnay Klárit kellene hozzá hasonlítani, még akkor is elmondható lenne, hogy háború előtti filmjeiben Karády sokoldalúbb, izgalmasabban megoldott szerepeket játszott el, mint a később igazi színészkirálynővé érő, de filmen fiatalon főleg egyforma naivákat alakító Tolnay ugyanakkor. Más kérdés, hogy nálunk - ellentétben Hollywooddal vagy a korabeli német filmvilággal - a filmszínésznek mindig színpadi színésznek is kellett (volna) lenni, s Karády valószínűleg a színpadot nem tudta ugyanúgy meghódítani. De ez filmszínésznői kiválóságán semmit sem változtat: Greta Garbo sem játszott Shakespeare-t, s hiába dolgozott Reinhardttal, Marlene Dietrichnek sem a színpadi szerepeit szokás számlálgatni, hanem a néma- és hangosfilmjeit.

Karádyról viszonylag kevés megbízható könyv hozzáférhető. Még akkor sem jutott eszébe senkinek képes albumokkal, könyvekkel megemlékezni róla, amikor 2010-ben 100. évfordulója volt a születésének. (Az egyetlen kivételt lásd alább.) A 2011-ben nyílt Karády Múzeum Kávéház is bezárt 2015 végén. Ráadásul a Bacsó Péter által forgatott 2001-es Hamvadó cigarettavég... című Karády-film - amely kulcsműként viselkedik, de a végletekig fikciós, sőt, több esetben tudatosan téves információkat közöl a kulcstörténetben reménykedő mozinézővel - sem szolgálta igazán a színésznő újra felfedezését, ehelyett csak új fikciókat illesztett a vele kapcsolatos, zavaros félinformációk közé.

Ezért örömmel sorolom fel azt az öt (plusz kettő) könyvet, amelyet szívesen olvasok Karádyról - és amit - talán - érdemes is róla elolvasni.

Kelecsényi László: Karády - 100
Noran Libro, 2010
Kelecsényi László: Karády Katalin
Filmbarátok Kiskönyvtára, Múzsák Közművelődési Kiadó - Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, 1986
Kelecsényi László: Karády Katalin
Filmbarátok Kiskönyvtára, Múzsák Közművelődési Kiadó - Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, 1983
Ez a három könyv valójában egy: ám kiadásról kiadásra bővült és változott. 1983 és 2010 között feje tetejére állt a világ, s egyúttal sokszori átgondoláson, átformáláson és átalakuláson ment át Kelecsényi László szakértői és személyes véleménye is Karádyról. Ami lenyűgöző,  hogy az 1947-es születésű filmtörténész egyszer sem "váltott lovat", még 2010-ben sem feledkezett meg egykori aggályairól, mindvégig vállalta, hogy Karády foglalkoztatja, s hogy egykor nem egészen úgy írt róla, ahogyan most tenné. Első könyve megjelenésekor valószínűleg maga sem tudta, hogy ekkor, 1983-ban örökre eljegyezte magát a Karády-jelenséggel. Amikor vállalkozott rá, hogy a Kortársaink a filmművészetben sorozat keretében foglalkozik a színésznővel, egyúttal szakértőjévé is vált a vele kapcsolatos teljes problémakörnek. Első könyvecskéje még csak öt levelet tartalmazott, amelyek megszólították a kételkedőket, a rajongókat, az utálókat és a közömbösöket, sőt, magát Karádyt is - igen kioktatóan. A második kiadás már egy átértékelő levéllel bővült, melyet magának írt a szerző. A 100. évfordulós kiadás pedig (sok-sok apró kiegészítés mellett) gazdagabb lett egy hetedik levéllel is annak "az okoskodónak, aki egykoron voltam" címezve... Kelecsényi meggyőződése, hogy Karády csodálatos énekesnő, aki dalaival maradandót alkotott, ám gyenge színésznő. Könyve azonban kiváló összefoglalása azoknak a vitáknak is, amelyeket a Karády-jelenség kiváltott. Bár ma már nemigen időszerű népnevelő célzattal olyasféle kérdéseket feltenni, "kell-e nekünk Karády", hisz jól látszik, ilyesmiben csak az idő és a tehetség dönthet, ez a kis könyv nemcsak Karády életrajza, de egyúttal az általa kavart viták recepciótörténete is.

Pusztaszeri László: Karády és Ujszászy - Párhuzamos életrajz történelmi háttérrel
Kairosz, 2008
Nem túlságosan régen került be a köztudatba, hogy Karády Katalin, a színésznő és Ujszászy István vezérőrnagy, a II. világháború idején Horthy kémfőnöke, az Államvédelmi Központ vezetője szerelmes volt egymásba. Pusztaszeri ennek a kapcsolatnak a nyomába eredt, hogy bemutassa, mennyiben volt több puszta viszonynál, s mit jelentett a két főszereplő számára. Könyve egyszerre párhuzamos életrajza Karádynak és Ujszászynak, valamint korrajza az általuk végigélt évtizedeknek. Ez a kettősség a könyv erénye és hibája: míg a korrajz sokszor kissé felületes, telve sommás, ám elsietett ítéletekkel, a két főszereplő életéről olyan adatokat sikerült fellelni és összegyűjteni, amelyek korábban részben vagy teljesen ismeretlenek voltak. Sajnos a könyvnek nagyon hiányzik egy jó lektor: sok az elírás, melléütés, néha mondatok is megismétlődnek. A szerző figyelme is átsiklik néha tények felett (például egy egész, jól használható visszaemlékezést dátumoz át helytelenül a Rákosi-korszakba, mert nincs tisztában azzal, hogy már a Horthy-korszakban is létezett B-lista). Ettől függetlenül vitathatatlanul nagy kincs a könyv, s ha kissé nehezen olvasható is, érdemes alaposan belemélyedni.

Király Jenő: Karády mítosza és mágiája
Háttér, 1989
Ez a gazdagon illusztrált képes album a legnagyobb gyönyörűségére szolgálhat bárkinek, akit Karády arca, személyisége vagy bármelyik filmje érdekel. Portrék, képes levelezőlapok, filmplakátok, standfotók és magánfelvételek sorakoznak a képmellékletben több mint kilencven oldalon át. Előtte pedig kapunk egy majd' negyvenoldalas tanulmányt Karády sztárimázsának összetevőiről és jellegzetességeiről. Már egészen kicsiként is nagyon szerettem lapozgatni az albumot, azután pedig minél több filmet ismertem meg, annál több meglepetés ért, amikor a szerző által gondosan elemzett képek között ismerősre találtam. A szöveg film(jelenet)-elemzéseket is tartalmaz, s az egyes Karády-imágókat szimbolikus jelentéseik alapján helyezi egymás mellé. A megdöbbentően alapos összefoglalás talán csak azért különös egy kissé, mert Karádyt minden filmjében Karádynak tekinti: vagyis a sztárság létrejöttével kapcsolatban kizárólag a külsőségekből indul ki (hogyan jön létre a Karády-smink, -öltözék, -frizura, -hanghordozás, -pillantás, -csók stb.), ezekkel kapcsolatban mindig a környezet hatását tételezi (a rendezőtől a forgatókönyvírón és a sminkesen át a kalaposig). Így Karády mítoszáról és mágiájáról teljes képet rajzol ugyan, ám Karádynak, a filmszínésznőnek a munkája kimarad a könyvből. Az egyébként rajongással teli kötet alapján olyan érzésünk támadhat, hogy ilyen hanggal, szempillákkal, rúzzsal, erotikus pillantással megáldva stb. bárkiből Karády lehetett volna hasonló helyzetben. Nem csoda, hogy mostanában megint inkább csak a képekért szoktam fellapozni a könyvet.

Karády Katalin: Hogyan lettem színésznő?
Kentaur Könyvek, Szépirodalmi, 1989
Karády 1941-ben megjelentetett egy önéletrajzot Hogy lettem színésznő címmel. Fogalmam sincsen róla, kinek a nyelvváltozatában tűnt a fenti, teljességgel jól formált cím helytelennek. Mindenesetre amikor a rendszerváltás Karády-láza idején újra kiadták az emlékezés szövegét, a cím kérdőszavát sikerült hogyanra változtatni, a címet pedig kérdőjellel ellátni... A beltartalom viszont ugyanolyan jó maradt: a színésznő első összegzése az életéről. Benne kisebb csúsztatások, fikciós mesék és a valóság fonódik egybe, de minden rendes "hollywoodi" életrajzban ez szokott történni. Sőt, az álomgyár mítoszgyártásához mérten ez az írás meglepően őszinte, szinte lecsupaszító helyenként. Senki se lepődjön azonban meg rajta, hogy mindössze negyven oldalt tesz ki: eredetiben is füzet volt ez, nem könyv. Épp ezért a reprint kiadás kiegészül Karády pályája egyik legfurább alkotásának, a szintén 1941-es A szűz és a gödölye című filmnek a forgatókönyvével, amelyet Zilahy Lajos írt. Ebben a különös filmben szerepelt együtt Karády, a mozi sztárja és Bajor Gizi, a színpadé, mégpedig érdekes eredménnyel: a legtöbb elemző szerint Bajor Gizi szinte nézhetetlen szerepformálása mellett Karády professzionális, kiváló alakítást nyújtott. (Tipikus, hogy ettől még senki sem tartja Bajort rossz színésznőnek - én is csodálom őt -, ezzel szemben amikor Karády színpadon nem aratott igazi sikert, ez okot szolgáltatott arra is, hogy rossz filmszínésznőnek mondják...) A könyvet két klasszikussá vált interjú egészíti még ki, amelyeket Mezei András és Gách Marianne készített 1980-ban: mindkettő fontos kiegészítésekkel szolgál az életrajzhoz. A patchwork-könyv (amely számos fotót is tartalmaz) kritikával olvasandó, mégis, belépő Karády világába.

Kristóf Károly: A Halálos tavasztól a Gestapo fogságáig
Krónika Kiadó - Magyar Újságírók Országos Szövetsége, 1987
Ez volt emigrációja után a legkorábbi könyv (vagy inkább regényfüzet) formájában megjelent híradás Karádyról. Tartalma egy 1947-48-as folytatásos riport és emlékezés, amely könyvformában ekkor, negyven év múltán került először kiadásra. Eredetileg a Világ című lap közölte: akkor, amikor Karádyt még nem tüntették el teljesen a film és a színház történetéből. Bár némi bulvárérdeklődéssel íródott, rendkívül érdekes, változatos és olvasmányos, mégis, egy határig teljességgel megbízható kötet született, amelyet Karádyval készült beszélgetések alapján, az ő tudtával tett közzé egy országos lap. Mesélt benne (1941 után másodszor) a múltjáról is, sokkal érdekesebb azonban, hogy csak ebben a kötetben szerepelnek a letartóztatásáról, fogságáról, szenvedéseiről szóló adatok, s itt esik szó (szerényen és alig) embermentő tevékenységéről - amelyért azóta, 2004-ben posztumusz megkapta a Világ Igaza kitüntetést. Ha épp árulja valamelyik antikvárium a füzetet, általában rendkívül kedvező áron teszi: ilyenkor kevéssé ízléses külseje ellenére is érdemes szert tenni egy példányára, hiszen rajongónak és érdeklődőnek is egyaránt érdekes olvasmánya lehet a képekkel kísért kis írás.

Remélem, mi magyarok nem felejtjük el Karádyt, s nemsokára újabb, róla írt könyvről számolhatok majd be. Addig is maradnak a fenti kötetek, a dalok - és persze a filmek: az Erzsébet királyné, a Szíriusz, a Szováthy Éva, a Halálos csók, a Külvárosi őrszoba, a Hazajáró lélek, a Halálos tavasz, a Machita vagy épp nagy kedvencem, az Ópiumkeringő...

Zárásként következzen még öt kép Karádyról.