Amanda Quick regényei

Amanda Quick különleges író. Olyan történelmi romantikus regények szerzője, amelyek gyakorlatilag kivétel nélkül egyben történelmi detektívregények is, szabályos esetekkel, nyomozással, ám sok érzelmes és fordulatos kalanddal is a cselekményükben.

Amanda Quick azonban csak az egyik arca Jayne Ann Krentz Castle-nek, az 1948-as születésű amerikai írónőnek, akinek magyarul Amanda Quick, Jayne Ann Krentz és Jayne Castle írói nevek alatt jelentek meg regényei, Stephanie James álnéven pedig szerelmes regényfüzetei. Mint Krentz és James, modern témájú szerelmes regényeket ír. Castle-ként a jövőben játszódó, science-fictionbe oltott fantasyket.

Az én kedvencem azonban valamennyi írói alteregója közül Amanda Quick, amely név alatt 40 kötetet adott ki mindmáig, azaz 19 önálló regényt, egy tetralógiát, egy trilógiát, egy duológiát, illetve egy hétkötetes és egy ötkötetes sorozatot jegyez. (1)

Az írónő műveit egészen a közelmúltig a Maecenas Kiadó adta ki, rendkívül precízen szerkesztve, szinte kivétel nélkül pompás fordításokban, kedvelhető borítókkal. Sajnos azonban a koronavírus-járvány éve, 2020 óta nem jelent meg újabb Quick-kötet. Így a hét darabból álló Burning Cove-sorozatból sajnos csak az első három kötet olvasható magyarul, amelyek mindegyike olyan, mint egy-egy izgalmas, utólag kiszínezett, harmincas évekbeli hollywoodi mozidarab. Ettől eltekintve a teljes Amanda Quick-életmű elérhető magyar nyelven.

A legszeretettebb könyveim Amanda Quick tollából a következők:
1. Mire éjfélt üt az óra
2. Menyasszonyt bérelnék
3. A bajkeverő, A folyó titka, Becsület, Legenda, Míg a halál el nem választ

Nehéz megfogalmazni, mi az, ami annyira lebilincsel a Quick-könyvekben. Talán kellemes stílusuk és szerethető nyelvezetük (főleg a magyar piacon ritka korhű, stílusos és gördülékeny fordításokban), a cselekményszövésük okos gubancai, a férfi főhőseik ábrázolása. Az, hogy minden könyv, a sorozatok egy-egy tagja is, megáll önállóan, nem pedig végtelenített, lezáratlan folytatásos. Vagy, hogy a regények nincsenek feleslegesen elnyújtva, mégis érdekesek és kidolgozottak a történetek. S végül a Quick-könyveknek a szerelemről, szexualitásról és nőkről alkotott, a megírásuk után akár 35 évvel később is teljesen vállalható, képe.

Önálló regények (Amanda Quick néven)

Csábítás, 1991, 1994, 1997, 2017 - Seduction, 1990
Fegyverletétel, 1995, 2001, 2017 - Surrender, 1990
Botrány, 1992, 2002, 2015 - Scandal, 1991
Légyott, 1994, 2006, 2014 - Rendezvous, 1991
Becsület, 1993, 2002, 2015 - Ravished, 1992
A vakmerő, 1997, 2007, 2017 - Reckless, 1992
Bukott Angyal, 1995, 2001, 2016 - Dangerous, 1993
Legenda, 1995, 1997, 2016 - Deception, 1993
Emésztő tűz, 1995, 2001, 2015 - Desire, 1993
A szerető, 1996, 2001, 2017 - Mistress, 1994
A zöld kristály, 1996, 2002, 2015 - Mystique, 1995
A bajkeverő, 1997, 2004, 2015 - Mischief, 1996
Különös kérő, 1998, 2009, 2018 - Affair, 1997
Menyasszonyt bérelnék, 2004, 2016 - The Paid Companion, 2004
Mire  éjfélt üt az óra, 2005, 2016 - Wait Until Midnight, 2005
A folyó titka, 2008, 2017 - The River Knows, 2007
Alibi jegyesség, 2016 - Otherwise Engaged, 2014
Hazugságok kertje, 2016 - Garden of Lies, 2015
Míg a halál el nem választ, 2017 - 'Til Death Do Us Part, 2016

Vanza tetralógia (Amanda Quick néven)

Ezzel a gyűrűvel, 1998, 2008, 2018 - With This Ring, 1998
Titkok Könyve, 1999, 2010, 2018 - I Thee Wed, 1999
A Gonosz Özvegy, 2000, 2009, 2014, 2018 - Wicked Widow, 2000
Az éj leple alatt, 2006, 2016 - Lie by Moonlight, 2005

Lavinia Lake & Tobias March nyomoz trilógia (Amanda Quick néven)

Kissé gyanús, 2001, 2010, 2014, 2018 - Slightly Shady, 2001
Ne nézz hátra!, 2002, 2014 - Don't Look Back, 2002
Lekésett esküvő, 2003, 2014, 2017, 2018 - Late for the Wedding, 2003

Burning Cove sorozat (Amanda Quick néven)

A lány, aki túl sokat tudott
, 2017 - The Girl Who Knew Too Much, 2017
A lány, aki kámforrá vált, 2018 - The Other Lady Vanishes, 2018
Halálugrás, 2019 - Tightrope, 2019
Close Up, 2020
The Lady Has a Past, 2021
When She Dreams, 2022
The Bride Wore White, 2023

Lámpás utca hölgyei duológia (Amanda Quick néven)

Kristályok kertje, 2013 - Crystal Gardens, 2012
A titokzatos nő, 2014 - The Mystery Woman, 2013

Arkana Társaság sorozat (csak az Amanda Quick néve írt történelmi fantasy kötetek)

Tiéd vagyok!, 2007, 2017 - Second Sight (1. kötet), 1999
Rád vártam, 2008, 2017 - The Third Circle (4. kötet), 2008
A tökéletes méreg, 2010, 2018 - The Perfect Poison (6. kötet), 2009
Az Égő Lámpa, 2011 - Burning Lamp (8. kötet, az Álomfény trilógia 2. kötete), 2010
Az Árnyak Tükre, 2012 - Quicksilver (11. kötet, a Tükör trilógia 2. kötete), 2011

(1) Utóbbi, az Arkana Társaság érdekessége, hogy a maga teljességében még van hat Krentz által írt, modern kori, s két, Castle álnév alatt kiadott, jövőben játszódó kötete is, ahogyan a 19. századi társaság története újabb időkben is folytatódik: az öt Quick-kötet azonban azok nélkül is érthető és megáll önmagában.
(2) A köteteteket folyamatosan vezetem be a történelmi krimik listájára. Még nincsenek rajta mind.

0 Responses