Kór valék, fájdalmaimnak
Szenvedém nagy kínjait;
Jött az éj szelíden végre,
S könyörülve békeségre
Álmaim karába vitt.
 
És láttam ott
A szőke lányt,
Nem hidegen
Már szűm iránt;
 
Hozzám voná
A szerelem,
S eget lele
E kebelen,
 
S én piruló
Lángajakán,
Mézcsókjait
Lecsókolám.
 
És újra csók,
S megannyi csók,
S olly édesek!
S oly lángolók!!
 
Ily álmakat adjatok, isteneim,
És marhat a fájdalom, a fene kín;
Én tűrni fogok, - valahára talán
Majd égi való jön az álmak után.

(?, 1840)