Románc és genetika? Udvarlás és laborpatkányok? Egyetemi csajozás és génmanipuláció? Magány és kísérleti etika? Vajon miként fér meg mindez egyetlen könyvben? Ha elolvassuk Markéta Baňková cseh írónő frissen lefordított regényét, a Semmi az egészet, erre is fény derülhet…

Legyen szó filmről vagy irodalomról, mindig is rajongtam az olyan szereplőkért, akik vitathatatlanul hatalmas tudással rendelkeznek, ennek segítségével bármilyen problémát vagy élethelyzetet képesek kezelni, – ám közben egyszerűen képtelenek kibírni anélkül, hogy ne tárják hallgatóságuk elé a feltétlenül szükséges tudományos adatokat és tényeket. Ennek következtében e szereplők állandóan beszélnek, szónokolnak, tájékoztatnak, kiselőadást rögtönöznek és mesélnek. De éppen ezért kifejezetten szeretni valók is. A szórakozott professzort a bátor hőssel egyesítő dr. Daniel Jacksont a Csillagkapu sorozatból, Paganelt, a francia földrajztudóst, aki kedves csetlés-botlásával és nagyszerű jellemével Jules Verne Grant kapitány gyermekei című regényének egyik legemlékezetesebb karaktere, vagy épp a szabad szellemű és bátor lelkű szerzetest, Baskerville-i Vilmost, aki az értelem igazságáért nyomozza végig Umberto Eco A rózsa neve című könyvét – nagyon-nagyon könnyű megkedvelni.

De mi a helyzet akkor, ha egy történet főszereplője okos, és sokat beszél, de nem efféle pozitív hős? Ha elsőre egyáltalán nem tűnik bátornak, önfeláldozónak, sőt, érdekesnek? Ha csak egy átlagember? Markéta Baňková könyvének főalakja, a genetikaszakos Tomáš épp ilyennek mutatkozik az első lapokon. Fényes elme, kivételes intelligenciával rendelkezik, s ha végzett az egyetemen, talán lehet majd belőle nagy tudományos koponya. Mégis, ha a mindennapi életről van szó, épp olyan sokat hibázó, sokat akaró, sokat veszítő, mint bármelyikünk. Sőt, igazán még udvariasnak vagy figyelmesnek is nehéz tartani: önző, olykor számító, s igen nehezen visel minden elvileg egyenlő kapcsolatot, lekezelve szobatársát, munkatársait, nőismerőseit, sőt, először még Julit is, aki lányt, akit úgy tűnik, neki rendelt a sors.

Két jó tulajdonsága, hogy a végletekig hű professzorához, aki egyben alig ismert rokona – és hogy mindent természettudósi szemmel lát. Ki ne szeretne megismerkedni egy fiatalemberrel, akinek mindenről a tudomány legfrissebb eredményei jutnak eszébe? Önző gének, baktériumok a Holdon, párhuzamos idődimenziók, virágesszenciák (bár ez szerinte sem tudomány), a párválasztás szertartása… Azonban minél többet beszél Tomáš (nekünk, hiszen ő a Semmi az egész narrátora), annál kiábrándítóbb e szinte már mániákus ragaszkodása a tényekhez és a tudáshoz. Neki az evésről a rágás jut eszébe, meg a poliszacharidok, egy pincérnőről a zsírsejtek, az ismerkedésről a választásos pszichológiai kísérletek, a szerelemről pedig agy és termékenység összefüggése… És ahogy előrehalad a történet, egyre egyértelműbb, hogy Tomáš valójában menekül: önmaga és mások elől, a bizonytalanból a biztosba, a meggyötrő szubjektivitástól a megnyugtató objektivitásba. Míg végül rá kell jönnie, egyszerűen már nem is képes érzelmekre…

És talán épp ez Markéta Baňková legizgalmasabb trükkje. Miközben főhőse egyre több negatív tulajdonsága tárul fel a professzorával szembeni látszólagos szolgalelkűségtől, a tikkasztóan érzelemtelen világba vetettségen át egészen addig, hogy alig hajlandó dolgozni a számára legfontosabb, Julival való kapcsolatán – mégis, egyre rokonszenvesebb lesz. Hosszas és tudós tirádái egyre inkább lecsupaszítják mint embert, mint sérült lelket, aki keresi a gyökereit, a valódi szüleit és rokonait, a helyét a világban, az elfogadást és a szenvedélyt. Összefoglalva: az érzelmeket, amelyektől már épp sikeresen megszabadult. S minél többet tudunk meg az adrenalinról, az RNS-ről, a zoknikról és a génekről, egyre inkább érteni kezdjük Tomášt, s egyre érdekesebbé válik. Hiszen a tudósok és a művészek szerint is minden ember egyedüli példány: csak egy kicsit más szempontból fontos számukra ez az információ.

Amikor belekezdtem a kötetbe, és még nem tudtam, mit várjak tőle – abszurd ismeretterjesztést, modern diáktörténetet? – leginkább Tomáš hangja ragadott meg, ahogyan a narrátorszövegben állandóan beszélt, szónokolt, tájékoztatott, kiselőadást rögtönzött és mesélt. Mire pedig befejeztem ezt a fekete humorral, sőt, groteszk részletekkel teli, mégis igazán megkapó regényt, már a hősömmé is vált. Pontosan azért, mert egyáltalán nem volt hős. Csak egy ember, szembenézőben a halállal, a szerelemmel, az elköteleződéssel – és a macskákkal…

Így mindenkinek örömmel ajánlom a Typotex Kiadó világirodalmi sorozatában, Balázs Andrea fordításában megjelent könyvet. Aki belekezd, biztosan nem fog unatkozni, sőt, talán az életről, a világmindenségről, meg mindenről is megért valamit. Közben pedig gyönyörködhet a szerzőnő álomszép és filozofikus illusztrációiban.