Gyűlölet. Félelem. Elfojtások. Titkok. Fenyegetések. És: irodalom. Írólét. Siker. Sikertelenség. Plágium.

Kulcsszavakban erről szól Joyce Carol Oates új regénye, a Pikk Bubi. Egy különös, tragédiákat őrző és tragédiák felé futó kisregény, amely megkérdőjelezi az összes olyan közhelyet, amelyet egy lektűrrel vagy egy lektűrszerzővel kapcsolatban meg szoktunk fogalmazni magunknak…

Főhőse, Andrew J. Rush, a tökéletes amerikai. Boldog családapa, sikeres író, akinek majd’ harminc krimijét olvassa egész Amerika: kritikusai pedig néha már Stephen Kinghez hasonlítják és mérik. Rushnak azonban van egy sötét oldala is: Pikk Bubi néven ugyanis kőkemény és szadista lektűröket ír, amelyekben feldolgozza életének összes olyan eseményét, amely tragikus volt vagy lehetett volna. Pikk Bubi (akinek az eredetiben jobb az álneve: Jack of Spades) nem olyan nyíltan elismert szerző, mint a vállalhatóan ügyes író, Rush, akit szívesen vállon vereget a kritika. Merész formabontása és a legsötétebb félelmek és vágyak kiteregetése miatt azonban sokaknak jelentenek sokat a művei. Rush távol tartja családjától és magától Pikk Bubit: még a műveit is másik íróasztalon írja. Egy napon azonban megszűnik a távolság…

A bajok egyszerre köszöntenek be: Rusht plágiummal vádolja egy titokzatos nő és idézést kap a bíróságtól. Lánya, a sznob irodalomtudós megtalálja az egyik Pikk Bubi-könyvet, elolvassa és olyan emlékekre talál benne, amelyeket már rég el akart felejteni. Andrew pedig rájön, hogy lassanként összeomlik egész nyugodt, nagy gonddal kialakított világa: Pikk Bubi ugyanis gyilkolni akar…

Számomra kimondhatatlan öröm a kötet megjelenése: hiszen öt év nagy idő. Ennyi telt el azóta, hogy Joyce Carol Oates-tól, egyik kedvenc írónőmtől regény lásson napvilágot magyarul. Az Áldatlan szerelmek, a Luxusvilág, a Nemi erőszak, a Napforduló, az Állatok, a Hőség mind meghatározó könyvek az életemben. Nem csoda, hogy alig vártam a mostig utolsó Oates-kötet, a 2010-es Egy szép szűz leány megjelenését is: hogy azután megdöbbenjek és sírjak rajta... Oates mindig kőkemény, szinte férfiasan könyörtelen prózát ír, mégis hihetetlenül mély érzelmeket mozgósít általában tragikus történeteivel. A Pikk Bubi is ilyen. Olyasféle mélységeket tár fel, amelyeknek a létezéséről fogalmunk sem volt. Szövegét könnyű olvasni, érzelmeinek terhe azonban a vállunkon marad akkor is, amikor már befejeztük a könyvet.

A Pikk Bubit ráadásul Borbás Mária fordította, így kiváló magyar szöveggel ismerhetjük meg Oates egyik legújabb kötetét. Már csak azt nem értem, a fülszövegnek miért kellett krimiként bemutatni a könyvet? Vajon miért nem vállalható, hogy egy negyed százada Nobel-várományosként emlegetett amerikai írónő olyan szépirodalmat ír, amely – meglepetésre - kifejezetten olvasmányos, sőt, akár zsánerelemeket is felhasznál, ettől azonban még sokkal több, és egészen más, mint egy zsánerdarab? Ha valaki kriminek olvassa, csalódni fog. Ám ha ismeretlen irodalmi kalandként vág neki, ironikus, sötét és megdöbbentő utazást tehet vele.

Rejtély, misztikum, a lélek mélységei és egy különös, múltbeli titok – mindez ott kavarog Joyce Carol Oates remek könyvében. Várja az olvasóját.

A cikk az Ekultura.hu-n: Joyce Carol Oates: Pikk Bubi
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én