Mindenki ismeri Agatha Christie legbájosabb és legmeglepőbb hősnőjét, a csodálatos vidéki vénkisasszony-nyomozót, Miss Marple-t. Mindenkinek megvan a maga képzeletbeli Miss Marple-figurája is, amelyben csak néhány elem közös biztosan: a hófehér haj, csipkék itt és ott, a kötögetés és a pengeéles ész, amellyel az idős hölgy kiismeri maga körül a világot és a gyilkosokat.

Számomra az egyik meglepetés (sok-sok Miss Marple-kötet felnőtt fejjel való sokadszori újraolvasása után) az volt, hogy felfedeztem, a törékeny és finom öregkisasszony - magas. Oly sokszor elolvastam már a róla szóló leírásokat a kötetekben, valahogy mégis sokáig egy apró vénkisasszony élt az emlékeimben... A Magyarországon is legkedveltebb angol sorozatban Joan Hickson jellegzetes, madárszerűen félrebiccent fejjel, kissé összeszorított szájjal, elmélázó, elelmélkedő, mégis okos pillantással ábrázolta a leggyakrabban. Holott érdekes módon Miss Marple a könyvekben nagyon is tevékeny, mozgékony: folyton jár a keze, köt, horgol, magyaráz, madarat les, s folyamatosan cseveg és csicsereg közben. Más képet adott a Marple sorozat első címszereplője, Geraldine McEwan, aki hervadtsalátalevél-kalapjaiban kevéssé előkelő, viszont jó strapacipőin mindenhová el- és mindenbe belegyalogoló, kotnyelesen kíváncsi kisasszonyt formált belőle. Ezzel ellentétben a könyvek Miss Marple-je általában kínosan elegáns, még hallgatózva vagy bevásárlótáskával a karján is igazi úrihölgynek látszik. A jelen Marple kisasszonya, Julia McKenzie töltöttgalamb-szerűen testes, Miss Marple-hangja pedig kissé éles, ellentétben a regénybelivel, aki vékony és mindig finom hangon beszél. Tulajdonképpen akármilyen messze mennénk vissza az időben a megelevenített Marple kisasszonyok sorában, mindegyikükben lenne valami Marple-szerű (még a harsány és férfias Margaret Rutherfordban is, például a merész ötletesség), ám egyikük sem tekinthető tökéletesnek. Talán, mert Miss Marple köznapi különlegessége szinte eljátszhatatlan feladat...

Milyen is a bájos öregkisasszony? A legjobb leírást az utolsónak kiadott történet, a Szunnyadó gyilkosság nyújtja róla: "Magas, vékony, csinos öreg hölgy volt, arca rózsás, a szeme kék, a modora pedig igen megnyerő. Szemében időről időre vidám fények villantak." A Nem csalás, nem ámításban elegáns: "Meglehetősen ósdi fekete ruhában, nagy bevásárlócekkerrel jött, és hamisítatlan úrinőnek látszott." Egy évvel korábban, a Gyilkosság meghirdetve című kötetben kissé komikus és nagyon koros. "Egy nagyon-nagyon öreg néni: a haja hófehér, rózsaszínű arca csupa ránc, és körülötte mindenütt bolyhos gyapjú. Gyapjú a válla körül, csipkés kendő formájában, és gyapjú az ölében, mert éppen kötögetett: egy réklit, mint kiderült. (...)  A vártnál sokkal jóságosabbnak látszott, és sokkal öregebbnek. " A nyolc évvel korábbi Nem zörög a harasztban is fáradhatatlanul köt, ám nincs belefeledkezve a kézimunkába, még látszólag sem: "már befejezte a bolyhos holmi kötését, és most horgolni készült, kezében horgolótűvel és gombolyaggal. (....) Aztán, mintha érezte volna, hogy ezt várják tőle, félretette a horgolást, és szelíd, vénkisasszonyos előadást tartott a gyilkosság természetéről." Természetesen "finom, öreges hang"-on, "szelíd, komoly arc"-cal. Neele felügyelő (és a többi szereplő) felnéz rá az Egy marék rozsban: "magas idősebb hölgyet látott régimódi tweedkosztümben, kötött sállal és tolldíszes filckalapkában. (...) terjedelmes kézitáskát tartott". Az első Miss Marple-regény elején Clement tiszteletes még kevéssé látja vonzónak: "Miss Marple ősz hajú, idős hölgy, modora szelíd, már-már alázatos", épp ezért "veszélyes". A történet végén azonban már így lelkendezik: "Igazán, olyan aranyos ez a Miss Marple!" Raymond unokaöccse pedig így vélekedik róla: "Úgy mondanám, igazi angol darab. Ízig-vérig viktoriánus. Még a toalettasztalkájának a lába is szoknyát visel." (1)

Végeredményben tehát Marple kisasszony tipikus, vidéki hölgy, ám igen elegáns jelenség. Magas, vékony, kecses, bájos és csinos, olyasvalaki, aki idősen is őrzi fiatalkori szépségének nyomait. Ellentétben Christie egyes, megöregedni nem akaró hősnőivel, ő elfogadja a korát, és mégis megtartja személyiségét: ezért nevezzük bátran öregkisasszonynak, idős hölgynek, de még véletlenül sem mondanánk rá, hogy öregasszony vagy épp néni. (2) Soha nem ment férjhez: s nehéz is elképzelni lángoló, érzelmes fiatal lányként. A regényekben mindössze olyan udvarlókról számol be, akiket alaposan félreismert, a fájó, nosztalgikus emlékekkel azonban adós marad. Így furcsamód, annak ellenére, hogy a huszadik század eleji normákat szigorúan betartó vénkisasszony, egyúttal arra is példát mutat, hogyan élhet le egy nő derűs, boldog, teljes és kényelmes életet - egyedül. Miss Marple nincs megkeseredve, tökéletesen ismeri a világot, s - ha nem is azonosul velük - minden modern értéket is elfogad és képes megbecsülni. Nem a múltban él tehát, nem tiszteletreméltó őskövület, hanem nagyon is életképes, nyitott személyiség.

Természetesen az a Miss Marple, aki a Tizenhárom rejtély folyóiratban 1927-ben közölt első novelláiban színre lépett és az, aki az 1971-es Nemezis lapjain búcsúzott az olvasótól, nem egészen ugyanolyan. Az idők során sokat fejlődött, egyre szeretetreméltóbb és bensőségesebben ábrázolt hölgy lett. Megkapott egy keveset Agatha Christie idősebb nőrokonainak tulajdonságaiból, s néhányat Christie lánykori emlékei közül is. Ennek ellenére természetesen nem lehet azonosítani egyetlen létező személlyel sem. (3)

Alaptulajdonsága, hogy szerény, szégyellős, szemérmes, mégis gyakorlatias és realista. Gyilkosság esetében nem ismer tréfát, s pontosan tudja, hogy attól, hogy bizonyos dolgokról egyáltalán nem kellene beszélni (gyilkosságról sem szabad például teázás közben!), azért e dolgok még léteznek... Minden férfit meglep azzal, hogy többet tud a férfiak érzelmeiről, mint ők. Mindenkit megdöbbent azzal, hogy hihetetlen beleérző képességével még egy gyilkost is képes megérteni. Igaz, a tettét ettől még elítéli. Kemény és konzervatív nevelést kapott, ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy lépést tartson a világgal. Bár gyertyaegyenesen ül a széken, nem telefonálgat illetlen időben, nagyon takarékos, és szomorúnak tartja, hogy a fiatalok már viselkedni sem tudnak rendesen (például  hegymászáshoz is könnyű nyári ruhákat vesznek fel), ha úgy adódik, képes valakit befizetni egy utazásra, hogy megmentse az életét, szívesen hasra vetni magát kezében egy alibinek szánt kitört sarkú cipővel, hogy kémkedjen egy kicsit valaki érdekében, s amikor kedves bejárónője amiatt panaszkodik, hogy férje nem hallgathat klasszikus zenét a panellakásukban a szomszédok miatt, gyorsan magához költözteti őket a garázs feletti szobába... Megveti az ostoba olvasmányokat, mert megvan a maga határozott ízlése, de ha kell, végigböngészi a bulvárlapokat is, hogy jól ismerje az embereket, akik között gyilkos bújhat meg. Lélekben sohasem hagyja el a faluját, mivel minden új környezetét a megszokotthoz hasonlítja, s e párhuzamok segítségével találja meg a gyilkosságok elkövetőit - valójában azonban mindenhol jár a Karib-tengeri szigetektől a szétesőben lévő nagypolgári családok lakhelyein át a nagyváros dzsungeléig, s mindenhol egyformán otthon van.

Az első néhány kötetben inkább kívülről látjuk, s többnyire passzív szerepben: főleg gondolkodik és beszélget. A Gyilkosság a paplakban elbeszélője, a tiszteletes sokáig idegenkedik a pletykás Miss Marple-től, s egy kalap alá veszi őt St. Mary Mead többi botrányéhes öregkisasszonyával. A tizenkét évvel későbbi második regény, a Holttest a könyvtárszobában már tevékenyebb Marple kisasszonyt jelenít meg, ám viszonylag kevés az idő a jellemek kibontására, mivel a mű inkább a cselekményre koncentrál. (4) A Nem zörög a haraszt imádni valóan bájos, remek figurákat felvonultató történetében abszolút mellékszereplő, rendőrök és a könyv főszereplői nyomoznak helyette, s csak a történet végén jelenik meg felfejteni a rejtély szálait. A szintén az évtizedben, valószínűleg épp a Nem zörög a haraszt után írt, de csak posztumusz kiadott Szunnyadó gyilkosság, illetve nagy kedvencem, az Egy marék rozs is majdnem ugyanezt a receptet alkalmazza, míg a Paddington 16.50-ben a rokonszenves matematikus-házvezetőnő Lucy Eyelesbarrow kutat Marple kisasszony helyett. A negyvenes-ötvenes évek Marple-terméséből csak a Gyilkosság meghirdetve segít végigkísérni Miss Marple saját nyomozását, ám ez a remek, sok szálon futó történet sem csak rá figyel. A szerény, mindenki által lebecsült, sőt, néha lesajnált vénkisasszony csak a záró fejezetekben magasodik szereplőtársai fölé és válik főszereplővé, amikor megnevezi a gyilkost, s (bár aggodalmas állítása szerint nem ért ahhoz, hogy logikusan és jól magyarázzon) tökéletes részletességgel mutatja be a bűnös cselekedeteit és azok indítóokait.

Hosszú idő eltelte után Christie a hatvanas években tért vissza Miss Marple-höz, s ekkor már egészen más szemmel nézett rá. A kristálytükör meghasadt narrációja teljesen új, hiszen benne, igaz, egyes szám harmadik személyben, de elolvashatjuk Miss Marple gondolatait, töprengéseit, szinte beléphetünk a fejébe anélkül, hogy egy első személyű elbeszélésmód unalmassá válna. Innentől kezdve valamennyi könyv egy-egy újabb ismerkedés egy (ön)ironikus, szellemes, gyakorlatias, a világot derűvel és gyanakvással szemlélő, határozott véleményű, mégis visszafogott, nagyon szeretetreméltó idős hölggyel. A Bertram Szállóból sok más mellett felidézhetjük, mennyire szeretünk nosztalgiázni, ám Marple kisasszony arra is rádöbbent, hogy teljesen a múltban élni csak hazugság lehet. A Rejtély az Antillákonból az is kiderül, hogy még egy jó nevelést kapott úrihölgy figyelme is elkalandozhat néha, s hogy nem minden idős angol hölgy részesíti előnyben az otthon megszokott ízeket az új, kalandos és izgalmas étkekkel szemben, legalább is Miss Marple nem ilyen hagyományos ízlésű. A Nemezis pedig, amelyik még a kissé megkopott, ám végeredményben mégis jól működő időskori gondolkozás-emlékezés technikáiba is beavat (lásd: ha egy név nem jut eszedbe, ne bosszankodj, próbálj meg másra koncentrálni és be fog villanni magától), azzal a remek jelenettel fejeződik be, amikor a hatalmas örökséget elnyert, mintegy nyolcvan-kilencven éves Miss Marple bejelenti a két rémült ügyvédnek, hogy a pénzösszeget nem a megtakarítási, hanem a folyószámlájára kéri - és, igenis, el fogja költeni! Majd kedvesen, "könnyelműen" és "remek szórakozás"-ra készülve távozik... Miss Marple ugyan örököreg szereplő, szinte ugyanannyi idős a húszas, mint a hetvenes években, lelkében mégis mindig fiatal marad: kalandvágyó, gyakorlatias, aki képes szeretni és élvezni az életet.

Miss Marple-lel kapcsolatban a különös az, hogy valójában nem kedveljük a pletykás embereket. Nem szeretjük, ha lakásunk rejtekéből kilépve éber szempár kíséri lépteinket, s jó- vagy rosszindulattal telt, de a megfigyelésben mindenképpen éles elme jegyzi meg tetteinket. Sokszor megrémülünk, ha a vonaton a mi fülkénkbe telepszik egy idős ember, és látszik rajta, már alig várja, hogy belefogjon a mondókájába. Általában önzők vagyunk, elteltek fontos dolgainkkal, türelmetlenek és sietősek - bár persze úgy érezzük, joggal. Miss Marple azonban, a könyvekből egyre jobban megismerhető kávénénike, a valóban pletykás, de kedves vénkisasszony bebizonyítja, hogy ha a szóbeszéd meghallgatása igazságérzettel és tisztességgel, a jó megfigyelőképesség tapintattal és szeretettel, a beszédesség pedig bizalommal és éles ésszel párosul, akkor nemcsak tisztelhetjük, de szerethetjük is az idős hölgyeket és urakat, akik megérdemlik, hogy megbecsüljük, megvárjuk, meghallgassuk őket. Miss Marple látszólag anekdotikus személyisége valójában szinte köznapian ismerős.

És mégis különleges. A kisasszony született nyomozó, amatőr lélekbúvár, és csodásan ábrázolt jellem: az angolszász krimik talán legszerethetőbb szereplője. Miss Marple az az angol öregkisasszony, aki örökre velünk marad.

Miss Marple-regények

1. Gyilkosság a paplakban (The Murder at the Vicarage, 1930)
Az első Miss Marple-regény, amely megismertet a kis falu, St. Mary Mead kies tájaival, jellegzetesen angol vidéki figuráival és a remek szimatú, mindent megfigyelő és mindent megértő detektívvel, a bájos vénkisasszonnyal. Protheroe ezredest, a falu földesurát szinte mindenki gyűlölte: felesége, lánya, alkalmazottai, a falu orvosa, a helyi lelkész, az ifjú festőművész, a faluban ásató régész... Amikor aztán megölik, mégpedig épp a békés paplak egyik szobájában, Slack felügyelőnek nyomozni sincs ideje, két ember máris magára vállalja a gyilkosságot. Csakhogy mindketten azt állítják, egyedül követték el... Még szerencse, hogy Miss Marple, aki azonnal hét javaslattal is szolgálhatna a valódi tettest kereső rendőrségnek, nyomozni kezd.

2. Holttest a könyvtárszobában (The Body in the Library, 1942)
Miss Marple és St. Mary Mead még a régi, a regény kiinduló helyzete azonban gyökeresen új: az öregkisasszony jóbarátai, Bantry ezredes és Mrs. Bantry házában megfojtott szőke nő hulláját találják meg a könyvtárszobában, a kandalló előtt. Vajon van-e valami köze a bűntényhez a régi vágású ezredesnek? Hát virágimádó feleségének? Miss Marple-re van szükség, hogy tovább követhessük a nyomot az előkelő Majestic Hotel hátsó szobájáig, azután a kőfejtőig, ahol kiégett kocsit találtak, egy másik kandallószőnyegig, majd a teljességgel meglepő végkifejletig. A körmönfont és aljas bűntény megoldásához hozzájárul az is, hogy Miss Marple mindent tud a körömrágásról és a fogszabályzókról.

3. Nem zörög a haraszt (The Moving Finger, 1942)
A láthatatlan kéz címen is megjelent kötet hamisítatlan vidéki bűntény, az egyik legjobb, amit Agatha Christie valaha is írt. A rokonszenves Jerry Burton repülőbalesete után költözik a csendes falucskába, Lymstockba, ahol kellő nyugalomban lábadozhat. A békesség helyett azonban drámai események sodrába kerül: valaki névtelen levelekkel bombázza a falu lakóit, mígnem az egyik levél célba talál, s a megrágalmazott címzett öngyilkosságot követ el. A közvélemény biztos benne, a levélben írtak igazak voltak, hiszen nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél... Amikor azonban megölnek egy cselédlányt is, világossá válik, hogy gyilkos van a faluban. De vajon ki lehet az? A helyi boszorkány? A különc műgyűjtő? Valamelyik öregkisasszony? A titkárnő? Az orvos húga? Vagy? Miss Marple bűnügyi szakértőként érkezik Lymstockba, s némi kötögetés után rá is jön a váratlan megoldásra.

4. Gyilkosság meghirdetve (A Murder is Announced, 1950)
Vajon miféle ötletnek engedelmeskedve jelentet meg valaki apróhirdetést egy a közeljövőben elkövetendő gyilkosságról? - ezt a kérdést teszi fel a regény valamennyi szereplője azon az októberi napon, amikor kezébe veszi a Chipping Cleghorn-i helyi lapot. Este fél hétkor már a falu minden fontos embere ott várakozik Miss Blacklock szalonjában. Amikor hirtelen lövések dördülnek és egy fekete álarcos férfi holtan marad a földön, szinte kinyomozhatatlan, zavaros bűnténysorozat veszi kezdetét. A hamisítatlan angol vidéken játszódó bűntényt csakis Miss Marple lehet képes kinyomozni ebben az igazán szellemes regényben: még szerencse, hogy épp egyik vidéki unokahúgánál vendégeskedik a helyi paplakban. Mindjárt megtalálja az esethez illő St. Mary Mead-beli párhuzamokat, s elindul egy olyan úton, amely az olvasót megismerteti számos emlékezetes, remekül megformált alakkal, majd egy különös gyilkos szomorú leleplezéséhez vezet.

5. Nem csalás, nem ámítás (They Do It with Mirrors, 1952)
A rejtélyes Szemfényvesztés és Tükrökkel csinálják címeken is megjelent kötet Miss Marple egy olyan nyomozását meséli el, amelyben szinte minden pillanatban csalás, átverés vagy becsapás történik. Maga Marple kisasszony is hamis zászló alatt, szegény iskolatársnőként érkezik meg rég nem látott barátnője hatalmas vidéki házába, ahol valami nagyon nincsen rendben. De vajon mi a gond? Carrie-Louise bájos, naiv ártatlansága és nemtörődömsége, amivel átengedi a háztartás vezetését talpraesett titkárnőjének? Férje világmegváltó lelkesedése a fiatal bűnözők megjavításának gondolatáért? Kisebbik lánya állandó boldogtalansága? Fogadott fiai szerelmi rivalizálása? Az, hogy unokája épp elhidegül a háborúban megismert amerikai férjétől? Vagy az, hogy egy szemmel láthatóan lelki beteg titkár járkál a házban? Fenyegetések esnek, lövések dördülnek, de a halott nem az, akit várnánk. Csakis a tisztán látó Miss Marple őrizheti meg a nyugalmát ebben a zűrzavarban, hogy végül, egy színpad kulisszái közé képzelve magát felismerje a bonyolulttá bűvészkedett bűnténysorozat szánalmas egyszerűségét.

6. Egy marék rozs (A Pocket Full of Rye, 1953)
Rex Fortescue, aki királyként uralkodott cége és családja felett, hirtelen halt meg, városi irodájában. Zsebében egy marék rozst találtak. A következő áldozat a felesége volt: otthonában, mézes kenyeret eszegetve távozott a világból. Harmadikként a cselédlányt találták holtan a kertben: megfojtva, orrára tűzött ruhacsipesszel. Neele felügyelőt nemcsak a halálesetek gyors egymásutánja és a gyanúsítottak tömege kápráztatja el, hanem a rozs és a csipesz érthetetlensége is. Mindaddig tanácstalanul kutat, míg meg nem érkezik a Tiszafa Kunyhóba Miss Marple, aki egészen véletlenül jól ismerte Gladyst, a halott szolgálót. És mindent tud a feketerigókról, lekvárokról, gyerekversekről, no, meg az emberekről. Christie egyik legfordulatosabb, legszórakoztatóbb családi rejtélyében egy cinikus és aljas, ám nagyon ötletes gyilkos mellett még több személy is akad, aki a saját pecsenyéjét sütögeti: unatkozó feleség, boldogtalan leány, féltékeny testvér, gyáva szerető, luxusimádó asszonyka, talán egy őrült is... Ám csakis Marple kisasszony tud kiigazodni múlt és jelen zűrzavaros eseményei közepette.

7. Paddington 16.50 (4.50 from Paddington, 1957)
Mrs. McGillicuddy tipikus skót hölgy: takarékos, gyakorlatias, hazafias és nem foglalkozik felesleges dolgokkal. Így álmodozni  és képzelődni sem szokott. Amikor egy az ő vonatával párhuzamosan haladó szerelvény egyik fülkéjében nőt épp megfojtó férfit lát, azonnal jelenti a bűntényt a rendőrségnek és a vasúttársaságnak. Amikor pedig elutasítják azzal, hogy bizonyosan nem történt gyilkosság, azonnal mozgósítja legjobb barátnőjét, Miss Marple-t. Megkezdődik a titkos hadművelet, amelynek keretében a matematikusból lett házvezetőnő, Lucy Eyelesbarrow először is felkutat egy hullát a vasút melletti villa kertjében, majd pedig megkezdődik a nyomozás az áldozat kiléte után. Vajon ki lehetett ő? Családtag? A család barátja? Csak egy balett-táncosnő? És ha az utóbbi, hogyan, miért került holtteste Crackenthorpe-ék pajtájába? S miért történnek újabb és újabb gyilkosságok a birtokon? A titkot csakis Miss Marple tudja megfejteni.

8. A kristálytükör meghasadt (The Mirror Crack’d from Side to Side, 1962)
Anglia megváltozott, St. Mary Mead modernizálódott, Miss Marple pedig megöregedett - legalább is ő így érzi. Nehezebben mozog, ügyetlenebbül köt, ráadásul képtelen megszabadulni odaadó társalkodó- és gondozónőjétől, az energikus Miss Knighttól, aki szerint az idős emberekkel úgy kell gügyögni, mint a csecsemőkkel, és annyit kell adni a véleményükre, mint a félkegyelműeknek. Ám mielőtt még végképp elmenne az életkedve, a zseniális öregkisasszonynak nyomoznivalója akad. A Gossington Hallba költöző világhíres filmszínésznő, Marina Gregg házavatóján, ahová a falu apraja-nagyja is hivatalos volt, meghal egy asszony. Ráadásul úgy tűnik, a mérgezett italt, amit megivott, Marinának szánták. Továbbá ott van még a színésznő rejtélyes pillantása, az a megkövült döbbenet, furcsa csodálkozás, amiről Miss Marple-nek mindjárt Tennyson-verssorok jutnak eszébe. Bár látszólag idegenül mozog a modern világban, nemsokára felsejlik előtte a minta, amely kegyetlen következetességgel, de megoldja a különös bűnügyet.

9. Rejtély az Antillákon (A Caribbean Mystery, 1964)
Az okos öregkisasszony egyetlen külföldi nyomozása talán a legkedvesebb Miss Marple-regényem. Frappáns, lendületes, rövid, szellemes, a megfejtendő rejtély pedig bonyolult, körmönfont és lebilincselően elmesélt. Palgrave őrnagy mindenkit az unalomba kerget a Karib-tengeri szállodában végtelenül sorjázó történeteivel, s az ezekhez illusztrációként szolgáló fényképek lelkes megmutogatásával. Épp egy gyilkos fotóját adná Miss Marple kezébe, amikor feltekint, zavarba jön, majd harsányan másról kezd beszélni. Másnap pedig holtan találják bungalójában. Vajon hirtelen halála összefügg-e az előző napi eseménnyel? S ha igen, kit vagy mit pillantott meg a beszélgetés során? Lehetséges, hogy a lelkes angol házaspár vezette békés hotel lakói között egy egykori gyilkos is jelen van? Sőt, lehetséges, hogy épp egy új gyilkosság elkövetésére készül? Miss Marple sorra veszi a szálló lakóit: gyanúsítottakat és szövetségest keres. Utóbbit meg is találja a cinikus és nyomorék, de töretlen életerejű Mr. Rafiel személyében, a gyilkos leleplezéséhez azonban sok ötletességre és nyomozásra van szüksége, majd végül át kell változnia bosszúálló Nemezissé.

10. A Bertram Szálló (At Bertram's Hotel, 1965)
A Bertram éppen olyan, mint fél évszázada: nagyon angol, hamisítatlanul békebeli és nosztalgikusan ódon. Tökéletes angol luxusszálloda az edwardi időkből - a hatvanas évek Londonjának közepén. Miss Marple kezdetben örömmel idézi fel leánykori emlékeit a falai között, ám hamar rádöbben, valami nincsen rendben. Kábítószer, titokzatos eltűnések és feltűnések, tolvajlás, örökösödési ügyek, botrányos szerelmek tarkítják a regény szövedékét. S hiába az omlós vajassütemény, a valódi angol reggeli, a süppedős karosszékek, a keményített szobalányfőkötők és a tökéletes modorú pincérek, Miss Marple nem hagyja magát megtéveszteni. A valóság nagystílű, de kisszerű bűnügyek sorozathoz vezeti, és még valamihez: egy kiábrándítóan naiv, kétségbeesetten és kegyetlenül eltervezett másik bűntényhez, és egy gyilkoshoz, aki feleslegesen gyilkolt...

11. Nemezis (Nemesis, 1971)
A Nemezis Agatha Christie utolsónak írt Miss Marple-regénye. Kissé múltba tekintőbb, elmélkedőbb, lassabb menetű, mint a korábbi könyvek, de a nyolcvanéves írónő ebben is tökéletes, bonyolult és összetett rejtéllyel ajándékozta meg olvasóit. Ahogyan az utolsónak született Poirot-könyv, Az elefántok nem felejtenek, úgy a Nemezis is szinte minden addigi Christie-műnél erősebb érzelmi töltettel rendelkezik. Mindkettőben a múltban kell nyomozni valami fájdalmas, titokzatos és jóvátehetetlen után. A Nemezisben Miss Marple egy halottól kap megbízást: a Rejtély az Antillákonból ismerős Mr. Rafiel kéri arra végrendeletében, hogy tárjon fel egy múltbeli gyilkosságot, amelynek elkövetőjeként fiát, Michaelt tartóztatták le és ítélték el. Miközben Marple kisasszony ismét magára ölti az igazságot szolgáltató Nemezis alakját és a jellegzetes bolyhos, rózsaszín gyapjúsálat, nemcsak Michaelnek szolgáltat igazságot, de megszabadít az átoktól négy másik személyt is - maga pedig természetesen a pályadíjul kitűzött örökséget is megnyeri.

12. Szunnyadó gyilkosság (Sleeping Murder, 1976)
A Christie halála után kiadott, Miss Marple utolsó eseteként reklámozott könyv eredetileg a negyvenes években, valószínűleg a Nem zörög a haraszt után íródott, s visszarepíti az olvasókat egy olyan világba, amelyben Marple kisasszony még aktív, St. Mary Mead és a világ még szinte változatlan, ám a rejtélyek éppoly titokzatosak, mint a Nemezis idején. A szép, fiatalasszony, Gwenda külföldről érkezik Angliába, s kellemes vidéki otthont keres magának. Szinte beleszeret az egyik házba, gyorsan meg is vásárolja, ám néhány nappal később rémülten menekül londoni barátaihoz. Úgy tűnik ugyanis, hogy a ház már ismerős számára, bár sosem járt még ott: tudja, hol van befalazott ajtó, hol vezet eltemetett ösvény a kertben, milyen színű volt évtizedekkel azelőtt a kisszoba tapétája - és meggyőződése, hogy a házban megöltek valakit a szeme láttára. Valakit, akit nem is ismer, de tudja, hogy Helennek hívták... Szerencsére barátai azonosak Raymond és Joan Westtel, akiknél épp ott vendégeskedik kedves, idős rokonuk, Miss Marple... A titkok egy részére gyorsan fény derül, ám ekkor a fiatal pár újabb nyomozásba kezd: felébreszti az évek óta a házban szunnyadó gyilkosságot. Szerencse, hogy Miss Marple előrelátó, bölcs, gyakorlatias és szeret kertészkedni: Gwenda és Giles csakis így élheti túl a veszedelmes nyomozást, s csakis így tudhatja meg, mi is történt évtizedekkel azelőtt. Marple kisasszony még az időn is diadalmaskodik.

Linkek:
Egy angol író - Agatha Christie
Kedvenc tévhiteim Agatha Christie-ről
Hercule Poirot - Agatha Christie kis belgája
Christie és a képregény
Agatha Christie és a fordítás határai
Agatha Christie összes művei
Agatha Christie kötetei magyarul főhősök és témák szerint

(1) Az idézett részleteket Borbás Mária, Magyari Andrea, Prekop Gabriella, Réz Ádám, Tábori Zoltán és Vermes Magda fordította.
(2) Miss Marple-t soha nem nevezi néninek semmilyen narrátor és semmilyen szereplő, csak azok a rokonai, akik Jane néninek szólítják. Réz Ádám a fentiekben idézett fordítása meglehetősen önkényesen használja a néni szót, ennek az eredetiben nyoma sincs.
(3) Sokszor igyekeznek azonosítani Christie nagyanyjával, vagy annak egy barátnőjével, mivel Christie az Életem című önéletírása lapjain utalt arra, hogy felhasználta a két idős hölggyel kapcsolatos emlékeit. Csakhogy ezeket odaajándékozta más szereplőknek is, amilyen Miss Pinkerton a Gyilkolni könnyűben, Miss Marple nénikéje A Bertram Szállóban vagy épp Lady Matilda A frankfurti utasban. Caroline, az orvos húga Az Ackroyd-gyilkosságban is kézenfekvő párhuzam, de ő távolról sem tud olyan sokat a világról, mint Miss Marple, csak a kíváncsiságuk és éles nyelvük közös. Ám számos párhuzam kínálkozik más krimiszerzőknél is: például minden nyomozó vénkisasszony őstípusa, Miss Amelia Butterworth Anna Katherine Green századfordulós regényeiben. Miss Marple különlegessége, hogy maradandóbb és izgalmasabb minden kitalált és valós alaknál: tökéletes, izgalmas keveréke számos mintaképnek, de csakis önmaga.
(4) Ezen Palócz Éva elkapkodott, rövidített fordítása sem segít. Igaz, a fordítónak nagyon nehéz dolga volt, hiszen a Magyarországon valaha is kiadott első Miss Marple regényt magyarította, előképek és előzmények nélkül. (Ám A Bertram Szálló is ezévben készült el, s az már rendkívül hangulatos, remek fordítás Bart István tollából.)